A Skid Row egy amerikai heavy metal zenekar. Egyike a kilencvenes évek grunge-divatját megelőző utolsó, kereskedelmileg is sikeres amerikai heavy metal-együtteseknek.
Története A zenekart 1986-ban alapította a basszusgitáros Rachel Bolan (James Southworth) és a magyar felmenőkkel rendelkező Dave „The Snake” Sabo (David Michael Sabo), akik egy lemezboltban ismerték meg egymást. Snake gyermekkori barátja, John Bongiovi révén került be először a Bon Joviba, majd Rachel Bolan-nel megalapították saját zenekarukat, a Skid Row-t (az első név-elképzelés Darkness lett volna), mely a szlengben a külváros lepusztult, munkások lakta részét jelenti.
Már javában használták a nevet, amikor megtudták, hogy volt már egy ilyen nevű rockbanda Írországban 1967-79 között, melyben Gary Moore és Phil Lynott is játszott. John Bongiovi, aki ekkor a banda teljesjogú managere volt 35000 dollárért megvette Gary Moore-tól a név használatának jogát. A duó felvette még Scotti Hill-t (Scott Lawrence Mulvehill) gitározni, Rob Affuso-t (Robert James Affuso) dobolni, az énekes pedig Matt Fallon lett, akit 1987-ben Sebastian Bach (Sebastian Philip Bierk) váltott fel, mikor a többiek egy fotós barátjuk Mark Weiss esküvőjén hallották énekelni.
Az első évek klubkoncertekkel teltek (többször szerepeltek együtt Jon Bon Jovival is), majd '89-ben jött az első album Skid Row címmel az Atlantic Records kiadásában, melyről aztán számos dal sláger lett (I Remember You, 18 and Life, Big Guns, Piece Of Me , és talán a leghíresebb, Youth Gone Wild). Ebben az évben Oroszországban (hajdani Szovjetunió) turnéztak a Bon Jovi, Mötley Crüe, Cinderella, Scorpions, Ozzy Osbourne, és egy orosz zenekar, a Gorky Park társaságában (Moscow Music Peace Festival 1989), valamint hosszabban turnéztak egész Japánban. Sikerük azonban inkább botrányos, zajos volt, főleg a frontember Sebastian megmozdulásai miatt: üveggel dobta meg a közönséget, vagy közfelháborodást kiváltó pólóban jelent meg a színpadon, „AIDS kills fags” (Az AIDS megöli a melegeket) felirattal. A botrányoknak egyetlen pozitív következménye volt: a '91-es új album (Slave to the Grind) a toplisták élén nyitott, olyan dalokkal, mint az album címével megegyező Slave To The Grind, Monkey Business, vagy a mélyenszántó témájú In A Darkened Room.
1992 táján azonban már jött az új zenei hullám: Kurt Cobain és társai, és a grunge hamarosan elavulttá tette a '80-as évek nagy sztárjait, így a Skid Row-t is. '95-ben még kiadták a Subhuman Race-t, de a siker már nem volt olyan átütő (noha a Breakin' Down daluk az Arkangyal szárnyalása c. film betétdala is volt), végül a tagok közötti személyes nézeteltérések -elsősorban Bolan és Bach között- vezettek a zenekar 1996-os feloszláshoz.
1997-ben megszületett a Prunella Scales nevű zenekar (egy színésznőről kapta a nevét), tagjai pedig: Rachel Bolan, Phil Varone, Tommy Southard, és Francis Elwood voltak. Egyetlen albumuk jelent meg, Dressin Up The Idiot címmel.
1998-ban Snake Sabo, Scotti Hill, Rachel Bolan és Rob Affuso útjai ismét keresztezték egymást, és Shawn Mars barátjuk közreműködésével új projekt vette kezdetét Ozone Monday néven.
Néhány év önálló próbálkozás után Rachel és Dave 1999-ben úgy döntöttek, új életre keltik a Skid Row-t, de ezúttal már Sebastian nélkül. Az új énekes Johnny Solinger lett, a dobos egy ideig Charlie Mills, majd Phil Varone. 2002-ben közös turnéra indulta a Kiss-szel, 2003-ban új albumot jelentettek meg ThickSkin címmel. Egy, a lemez készítését feldolgozó DVD is született, Under the Skin "The Making of Tickskin" néven. 2006-ban Johnny Solinger (ének), Rachel Bolan (basszusgitár), Dave "The Snake" Sabo (gitár), Scotti Hill (gitár), és Dave Gara (dob) elkészítették a Revolutions Per Minute albumot.
Tagok
Klasszikus felállás (1987–1996)
Sebastian Bach – ének Dave Sabo – szólógitár Scotti Hill – ritmusgitár Rachel Bolan – basszusgitár Rob Affuso – dob
Jelenlegi felállás
Erik Grönwall – ének (2022-napjainkig) Dave Sabo – szólógitár (1986-1996, 1999-napjainkig) Scotti Hill – ritmusgitár (1987-1996, 1999-napjainkig) Rachel Bolan – basszusgitár (1986-1996, 1999-napjainkig) Rob Hammersmith – dob (2010-napjainkig)
Egyéb tagok
Matt Fallon – ének (1986-1987) Jim Yuhas – ritmusgitár (1986-1987) John Ratkowski Jr. – dob (1986-1987) Rob Affuso – dob (1987–1996) Sebastian Bach – ének (1987–1996) Johnny Solinger – ének (1999-2015)† Charlie Mills – dob (1999-2000) Phil Varone – dob (2000–2004) Timothy DiDuro – dob (2004) Dave Gara – dob (2004-2010) Tony Harnell – ének (2015) ZP Theart – ének (2016-2022)
Diszkográfia Év Album Helyezések Egyéb Cím Kiadva Kiadó Formátum USA AUSAustralian album charts AUTAustrian album chart CAN NLDDutch album chart NORNorwegian album chart SWESwedish album chart SWISwiss album chart UK1989Skid Row 1989. január 24. Atlantic Records CD 6 12 - 11 - - 21 26 305x Platina(USA) 3x Platina (CAN)1991Slave to the Grind 1991. június 11. Atlantic Records CD 1 3 16 8 - 12 9 15 52x Platina(USA) Platina (CAN)1995Subhuman Race 1995. március 28. Atlantic Records CD 35 5 - 31 84 - 21 49 8Arany2003Thickskin 2003. augusztus 5. Blind Man Sound CD 46 - - - - - - - -2006Revolutions per Minute 2006. október 24. SPV Records CD - - - - - - - - -2022The Gang's All Here2022. október 14.
Jegyzetek
Fordítás
Külső hivatkozások
Magyar Skid Row rajongói oldal
Kategória:New Jersey-i könnyűzenei együttesek Kategória:Amerikai metalegyüttesek Kategória:American Music Awards-győztesek Kategória:1986-ban alakult együttesek Kategória:1999-ben alakult együttesek Kategória:1996-ban feloszlott együttesek