Johann Joachim Winckelmann (Stendal, 1717. december 9. – Trieszt, 1768. június 8.) német régész. A mai értelemben vett művészettörténet első írója, a tudományos régészet megalapítója. A németországi klasszicizmus szellemi megalapítója.
Életrajz Szegény családból származott. Apja foltozó varga volt. 1748 és 1754 között a Bünau grófok nöthnitzi kastélyában (Drezda mellett) dolgozott könyvtárosként.
1755-ben Rómába utazott, majd több utat tett Nápolyba, ahol ekkor tárták fel Herculaneum városát. Jelen volt Pompeji ásatásainak kezdeténél is. Nevét ismertté a firenzei Ph. Stosch gemmakabinetjének katalogizálása tette 1760-ban. E katalógusban körvonalazódnak előtte az antik görög művészet korszakai. Albani bíboros személyében hatalmas pártfogója akadt, aki könyvtárosának fogadta fel. 1763-ban a pápai kamara antikváriusa lett, feladata a régiségek feletti őrködés, az ásatások engedélyezése és irányítása volt.
Miután már több műve jelent meg az antik művészet problémáiról, egyre dolgozott a Geschichte der Kunst des Altertums („Az ókor művészetének története”) című korszakalkotó művén. Ez a modern művészettörténet első írása. Megállapította a görög művészet stílusait, korszakait és ideáltípusait, a római másolatok között azonban még nem tudott különbséget tenni. A római művészetet el sem ismerte önállónak, előzményként tárgyalta viszont az egyiptomi és az etruszk művészetet. A könyv 1764-ben jelent meg, óriási visszhangot keltett. Nemcsak a klasszicizmus alapelveit fektette le (a görög művészetet kell utánozni), hanem a stílustörténetet is megalapította, amit a művészettörténet első paradigmájaként emlegetnek. Esztétikája és világnézete szorosan összefűződött, a stílustörténet első műve platonikus keretekben magyarázható. Szintén platonikus keretekben magyarázható a görög nép iránti vonzalma, a férfi ideáltípusként való felfogása, ami költeményeiben is érvényesül (ezt pusztán homoszexualitása nem magyarázza).
Winckelmann 1768-ban rablógyilkosság áldozata lett: Egy útja során Triesztben Francesco Arcangeli szakács, miután hurokkal megpróbálta megfojtani, 6 késszúrással meggyilkolta azon érmék miatt, amelyeket Mária Teréziától kapott. Gyilkosát néhány hónappal később kerékbe törték, Winckelmannt pedig a trieszti San Giusto-székesegyház templomkertjében temették el.
Írásai Description des pierres gravées du feu Baron de Stosch, 1760 Gedanken über die Nachahmung der griechischen Werke, 1755 Anmerkungen über die Baukunst der alten Tempel zu Girgenti in Sizilien, 1762 Geschichte der Kunst des Alterturms, 1764
Magyarul megjelent művei Művészeti írások; ford. Rajnai László, Tímár Árpád, vál., utószó Tímár Árpád; Magyar Helikon, Bp., 1978 Művészeti írások; ford. Rajnai László, Tímár Árpád, vál., utószó Tímár Árpád; Helikon, Bp., 2005
Kapcsolódó magyar irodalom
Radnóti Sándor: Jöjj és láss! A modern művészetfogalom keletkezése. Winckelmann és a következmények, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2010 (Mesteriskola sorozat),
Emléke
A római és athéni régészek évente megrendezik a Winckelmann-napokat december 9-én, a születésnapján. Évente megrendezik a Winckelmann-cup régészhallgatók focibajnokságát. Róla nevezték el a 11847-es sorszámú kisbolygót 11847 Winckelmannnak.
Jegyzetek
Források
Ernst Gombrich: Művészet és fejlődés, Bp., 1987 C. W. Ceram: A régészet regénye (Gondolat Könyvkiadó, 1965) A Pallas nagy lexikona
Kategória:Német művészettörténészek Kategória:Német régészek Kategória:LMBT tudósok Kategória:Katolikus vallásra tért személyek Kategória:Német könyvtárosok Kategória:1717-ben született személyek Kategória:1768-ban elhunyt személyek Kategória:Meggyilkolt tudósok Kategória:Esztéták