Torja (románul Turia, németül Torian) falu Romániában Kovászna megyében, Torja község központja.
Fekvése Kézdivásárhelytől 10 km-re északnyugatra, a Torja-patak völgyében 8 km hosszan elnyúlva fekszik. Az 1899-ben egyesített Altorja és Feltorjából, valamint az 1917-ben hozzácsatolt Karatnavolálból áll. Ide tartozik Bálványosfürdő és 1968 óta Futásfalva is. A Bálványosfürdő felé vezető országút menti Altorja és Feltorja mindig Háromszékhez tartozott, a velük szomszédos Karatna, valamint Alsó- és Felsővolál azonban 1876-ig Felső-Fehér vármegye része volt. A községhez tartozik a délre 3 km távolságra, a hegységperem egyik kis völgyében fekvő Futásfalva, amelynek első írásos emléke 1567-ből való, 13 kapuszámmal, valamint északon 8 km távolságra a legendás hírű, festői táji szépséggel bíró Bálványos. A környék legjelentősebb települése mint bányászközpont, ahol timsót bányásztak.
Éghajlata Éghajlatát az átlagos tenger szint feletti magasság határozza meg, ami 600–1300 m közötti, klímája megegyezik az alhavasi klímával kisebb eltérésekkel, mérsékelt kontinentális éghajlat jellemzi. Jellemzője a hosszú tél. A januári átlaghőmérséklet -2, -14 C között változik, de néha enyhe is lehet az atlanti-óceáni vagy földközi-tengeri ciklonok hatására, ami tavaszias esős, olvadás jellemzi, amely néhány nap múlva újra hidegre fordul. A jelenlegi globális felmelegedés miatt forró, száraz nyarak követik egymást.
Története 1307-ben Thoria alakban írva említik először. A Torja-patak völgyében emelkedő domb tetején találhatók Torja egykori terjedelmes várának csekély maradványai. Eredete, sorsa ismeretlen. Altorján áll az Apor család 17. századi klasszicista kastélya, kissé távolabb az Aporok temetőkápolnája. Feltorján áll a gótikus, megújított erődített templom. 1910-ben 2584 lakosából 2581 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Háromszék vármegye Kézdi járásához tartozott. 1992-ben 3675 lakosából 3657 magyar és 18 román volt.I.e. az V. évezred óta lakott a Torja patakának völgye. Nevének eredetéről sem írásos emlék, de még monda sem maradt fenn. Kézdivásárhelyen római castrum volt, egy főútvonal haladt a VIA PRINCIPÁLIS déli irányba, egy összekötő út ment át az Olt völgyébe, mely a mai Torján haladt át, ez volt a VIA PRETORIA, az itteni lakosok a Pretoria szót rövidítették Torya, Torjára. Valószínű, hogy innen ered a Torja elnevezés. A magyar honfoglalás is érintette a község területét, a székelyek a 12. század közepétől telepedtek erre a területre, és teljesen összeolvadtak a honfoglaláskor letelepedett csoportokkal.
A mai Torját alkotó falvak tatárjárás előttiek, legkésőbb a 10-11. században már azon a helyen léteztek, ahol most is vannak. A Torja patak két oldalán hosszan elnyúló község öt, teljesen egybeépült faluból tevődik össze: Alsó- és Felsőtorja, Karatna, Alsó- és Felsővolál. Ezek a települések a múltban két törvényhatósághoz tartoztak. A jobb parton levő Alsó- és Felsőtorja Háromszékhez, a bal parti Karatna Alsó és Felsővolál pedig Felső-Fehér vármegyéhez tartozott. 1899-ben Alsó és Felsőtorja egyesült, majd 1917-ben Karatna és Volál is csatlakozott az immár Torjának nevezett nagyközséghez. Felsőháromszék egyik legnagyobb és legrégebbi települése. Első okleveles említése 1307-ből való terra sen possesio Thorya néven. 1332-ben Valentinus nevű papja három régi banálist fizetett a pápai tized fejében. Két év múlva, 1334-ben a pápai adó értéke majdnem megháromszorozódott. Nyolc banálist ekkor a viszonylag népes települések fizettek. Hogy a környék legkiemelkedőbb helysége volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Luxemburgi Zsigmond király 1427-ben a mai Kézdivásárhelyt Torja vására néven részesíti városi kiváltságlevélben, ami azt jelentette, hogy kezdetben Torja határán és hozzá tartozó kis vásáros településként jött létre Kézdivásárhely, amely aztán elnyerte önállóságát és szabad fejlődésének feltételeit. Székelyföldi egyházalapítás Szent István törvénye: minden 10 faluból álló magyar településcsoport kötelezve volt egy templom építtetésére, a templomot a falvak saját költségükön kellett felépítsék. Szent László kötelezővé tette a templomok mellé való temetkezést a régi pogánytemetőkkel felhagyták és a templomok körül új temetőket nyitottak, a közös templomot építtető falvak egy egyházközséget, megyét alkottak. Az 1876-os közigazgatási törvény végrehajtásáig a Bálványos pataka, a Torja vize és a Csík- illetve Kászonszék déli határa közötti terület, Felső-Fehér vármegyéhez tartozott, akkor ezt az enklávét Háromszék vármegyéhez csatolták. Ezen a vármegyei területen alakult ki a 13-14. század folyamán a bálványosi uradalom, Bálványos-vár központtal, amely évszázadokon át az Apor család birtokában volt.
Altorja legismertebb családja a főrangú báró Aporok voltak. Apor László erdélyi vajda, székelyek és szászok ispánja volt. Apor István az 1506-os agyagfalvi székely nemzetgyűlésen Kézdiszék küldöttjeként vett részt. A család 1693-ban, Apor István idején nyert báróságot. A többgenerációs Aporok közül a legismertebb Apor Péter (1676–1752) író volt. Apja, Apor János még fia születésének évében meghalt. Az árvát nagybátyja, Apor István nevelte. Torján tanult, majd jogot és filozófiát Szombathelyen. Először háromszéki főkirálybíró, majd Küküllő vármegyei főispán volt. Fő munkája: Metamorphosis Transylvaniae, alcíme: Erdélynek régi együgyű alázatos idejében való gazdagságából e mostani kevély, cifra, felfordult állapotján koldusságra való változása. Melyen amint életében sohasem kapott, hanem Erdélynek régi alázatos együgyűségében holtig megmaradott, úgy következendő maradváinak örökös emlékezeteire írt le. Hazája felfordult állapotján szánakozó igaz hazafi és gyökeres székely. Báró Altorjai Apor Péter végezte pedig el munkáját az 1736 és életének 60-dik esztendejében alsótorjai udvarházánál.
Altorja templomának védőszentje Szent Miklós, így régi iratokban a helységet Szent Miklós Torjának is nevezték, 1334-ben pedig Torya inferiorként jegyzik nevét. A Torja patak völgyének jobb partján, Altorja folytatásaként alakult ki Felsőtorja. Temploma 1332-ben már létezett azon a helyen, ahol ma is áll. Régen még Szent Márton Torjának is nevezték, a két Torját összekötő magaslatot pedig Szent Ilonának. A hagyomány szerint a reformáció terjedésekor, Ikafalváról hittérítők érkeztek Felsőtorjára, ahol olyan sikerrel hirdették az új tanokat, hogy a község nagy része áttért a megújított vallásra. A hitszónokok elindultak Altorjára is, de Apor Ilona egybegyűjtötte jobbágyait, útjukat állták, visszatérésre kényszeríttették őket. Ennek emlékére nevezték el a helyet Szent Ilonának. A legenda az 1830-as években keletkezett, a felsőtorjai templomnak a fejedelmi biztosok általi átadását a reformátusok számára minden valószínűség szerint 1597-ben akadályozta meg Apor Péter dédanyja, Apor Andrásné, Lázár Borbála. Ez lehet a Szent Ilona legenda alapja. Az átadás 1603 júl. 17-e előtt következett be. Altorján a vallási tagolódás a katolikusok nagy fölényét mutatja, 1869-ben a 2297 személyből 2130 volt katolikus és 34 református. Felsőtorja első okleveles említése 1324-ből való. Népessége jóval kisebb volt, mint Altorjáé. A társadalmi szerkezetét illetően, erőteljes eljobbágyosodási folyamat megy végbe a lakosság körében, melynek magyarázata az Aporok jelenléte, akik a vidék legnagyobb jobbágytartó urai voltak. Ellentétben Altorjával, a reformáció ide behatolt, 1869-ben a 992 lakósból 489 református és 470 katolikus volt. A honfoglalás és a székelyek letelepedése újból elindítja a nemzetségi szervezetről a faluközösségi szervezetre való áttérést. Kézdivásárhelyen hűbéri hierarchia (13-14. század), majd a Karathna – voláli társadalomban a nemesi-jobbágyi faluközösség, a két Torján a székely rendi társadalomra jellemző közösség alakul ki. A székely határőrség megszervezésekor, 1764-ben Torja népes szabadrendű lakosságát katonának sorozták be. A katonai hatalom a civil részen élő jobbágyokat is kötelezte bizonyos szolgáltatásokra. Ezek közül talán a legsúlyosabban hatott a katonaság tűzifaellátásban való részvétel. A jobbágyok szolgáltatásai közé tartozott a forspont, amely katonai személyek szállítására vagy különféle anyagok fuvarozására kötelezte őket. Az 1848-as forradalom idején a legjelentősebb háromszéki mozgalom Torján és környékén robbant ki. A katonaság konkrét követeléssel lépett fel: a nemesek adják vissza a közföldekből eltulajdonított területeket. A nemesek kénytelenek voltak írásban elismerni e követelések jogosságát. Megkezdődtek a földfoglalások is. Nemcsak hátrányt jelentett a szervezett, állandó katonaság jelenléte, de bizonyos körülmények között a rend és biztonság megteremtésének eszközéül szolgált. Intézkedések: sötétedés után az utcán lámpás nélkül tilos volt járni; – minden gyanús embert le kellett tartóztatni és vagy pálcaütéssel, vagy nemes személy esetében pénzbírsággal büntetni; a kocsmába járás, sötétedés után mindenki számára tilos volt, ugyanígy a házaknál tartott csoportos összejövetelek is. Az 1848-as forradalom után szűnik ez meg a 19. század végén. Helyette polgárosodottabb közösség jön létre, amely nagy, közép, kis és törpebirtokosokból, cselédekből és napszámosokból állt. A 20. század közepén a legnagyobb társadalmi réteg a TSZ-parasztoké, majd az 1970-es és 1980-as években hasonló súlyra tesz szert az ipari dolgozók rétege. Az 1989 decemberi fordulat után egy újabb szakasza kezdődött az átalakulásoknak, az MTSZ feloszlása után a falu népe visszakapta a kollektivizáláskor eltulajdonított földterületét, így sokan a kézdivásárhelyi gyáraknál történt leépítések után visszatértek a földjeik megműveléséhez.
Torja ipara, mezőgazdasága A Torja közelében levő Büdös-hegy vulkanikus tevékenység hatására létrejött repedésein ma is gázok törnek a felszínre. A kénhidrogén gáz a levegőn kén-dioxiddá alakul, a felszabaduló kén lerakódva sárgára festi a kőüreg falát. A máshol előtörő kénhidrogénből pedig kisebb-nagyobb terméskén réteg halmozódott fel a Büdös-hegy lejtőjén, melyet az elmúlt századok során kitermeltek. Feljegyzések igazolják, hogy itt hajdan kénbánya volt, így Torját régen bányahelységként is kezelték. Az első írásos feljegyzés a kén kitermeléséről 1571-ből való, az utolsó a 18. század elejéről származik. Az Apor család régtől fogva jogot formált a kén bányászatára, mondván, hogy ez a terület ősidőktől fogva birtokuk volt és csak később az erdélyi fejedelemségek idején vette azt el tőlük János Zsigmond. Ugyanakkor a 16. század végén a fejedelmi kiváltságlevelekben Alsó- és Felsőtorja lakosságát bányászokként emlegetik. A kén kitermelése a tűz és víz használatával történt. A sziklákat tűzzel felforrósították, utána hideg vízzel locsolták, melynek következtében a sziklák megrepedtek, a repedésekből aztán kiszedték a ként. A kén fontos alapanyaga volt a puskaporgyártásnak, de nélkülözhetetlen kelléke a borkészítésnek is. Torja újkori történetében az egyetlen üzemszerű létesítmény 1891-ben alakult. Apor Gábor a Büdös-barlangból kiáramló szénsavas gázok értékesítése céljából sűrítőüzemet hozott létre Bálványos és Büdös-hegy térségében. A gyár napi termelése 150 kg folyékony szén-dioxid volt. Az itt termelt szénsavat Magyarországra, Romániába és Ausztriába szállították. A gyár 1931-ig működött.
A Sepsiszentgyörgyi Textilgyárnak Torján is voltak külső munkatársai. 1905 és 1916 között Buzgó György mester irányításával több torjai asszony dolgozott saját otthonában a gyár megbízásából. A kézmű és háziipar fejlett és változatos volt a faluban a múlt század végén. Ez a kisipar elsősorban a lakosságot szolgálta ki. A 46 iparos a következő szakmákban dolgozott: 4 ács, 1 kádár, 5 csizmadia, 3 cipész, 5 kocsmáros, 6 kovács, 1 kőműves, 1 lakatos, 6 lakatos, 2 mészáros, 6 férfiszabó, 1 szűcs és 4 kereskedő.