bélyegkép|Szekszárd területén talált római szarkofág a Nemzeti Múzeum kőtárából Szekszárd (régebbi írásmód szerint: Szegzárd,Szegzárd Szálló kincsestolnamegye.hu majd Szegszárd, ritkán a Szexárd alak is előfordult,Pl. az 1830-as években ebben az alakban tűnik fel nyomtatásban a római katolikus halotti anyakönyv fejlécében. vagy Sechsard, ) megyei jogú város, Tolna vármegye és a Szekszárdi járás székhelye, a szekszárdi borvidék központja. Az ország legkevesebb lakosú, Tatabánya és Eger után a harmadik legkisebb területű megyeszékhelye; területi kiterjedés szempontjából még a megyén belül is csak a negyedik helyen áll (Paks, Tamási és Dunaföldvár mögött). Borváros, kb. 4500 pincével.
A Dél-Dunántúl egyik legjelentősebb városa, gazdag történelmi múltjával és különleges kulturális örökségével emelkedik ki a magyar városok sorából. A város nevét először 1015-ben említik írásos források, ám régészeti leletek tanúsága szerint a térség már jóval korábban, az őskortól kezdve lakott volt. A honfoglalás után a terület a magyar törzsek birtokába került, majd I. Béla király 1061-ben bencés apátságot alapított itt, amely vallási és kulturális központtá tette a vidéket.
A város a török hódoltság alatt jelentős károkat szenvedett, de a 18. században újra fejlődésnek indult, elsősorban a betelepített német lakosság és a borászat révén. Szekszárd már a reformkorban is fontos szerepet játszott a nemzeti kultúrában és irodalomban, később pedig olyan neves személyiségek kötődtek hozzá, mint Babits Mihály, aki itt született, és akinek szellemi örökségét ma is ápolják a városban.
A történelmi múlt és a mezőgazdasági tradíciók, különösen a szőlőtermesztés és borászat, meghatározó szerepet játszanak Szekszárd fejlődésében és gazdasági struktúrájában. A Szekszárdi-dombság adottságai kedveznek a szőlőművelésnek, amely évszázadok óta a térség egyik legfontosabb ágazata. A város életében a mezőgazdaság és az ipar mellett a kulturális és oktatási intézmények is jelentős szerepet töltenek be, hozzájárulva a helyi közösség fejlődéséhez és identitásához.
Nevének eredete A Földrajzi nevek etimológiai szótára a helység nevét a régi magyar szegszár (sötétsárga, barnássárga) színnévből származtatja, ami a -d kicsinyítő képzővel egy személynévvé válhatott és így lehetett előzménye a városnévnek. A szög mint régi magyar haj- illetve lószínnév sárgásbarnát jelentetett.https://www.szintan.hu/lista/s/s74.htm
Kézai Simon szerint I. Béla királyra utal, aki barna bőrű és kopasz volt"enim calvus et colore brunus erat" – Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. Millenniumi Magyar Történelem. Források. Budapest, Osiris. 1999, 114. – SRH I. Budapest, Nap Kiadó (reprint). 1999, 180. (régi magyar nyelven: szög és szár, 1903 óta írják Szegszárd helyett Szekszárdnak.) Más feltevések szerint a szög-szár-d név a szögsárga vagy a fehér színnévből keletkezett. Szent László lovát Szögnek hívták s a hatvan templomi falképen László herceg lova csaknem mindig fehér.László Gyula, A Szent László legenda középkori falképei. Budapest, 1993, 23., 19. jegyzet és 65, 69, 96, 147, 152 kép Néhány esetben fehér pettyes (almásderes) s csak egy esetben barna. A szög szó nyelvünkben ezek szerint fehéret vagy szőkét jelentett.Jankovich Marcell: Csillagok közt fényességes csillag. A Szent László legenda és a csillagos ég. Budapest, 2006, 12., 150. 3. jegyzet A szár jelentése is lehet fehér.Pais Dezső: A veszprémvölgyi apácák görög oklevele, mint nyelvi emlék. In: Szent István Emlékkönyv. Budapest (reprint), 1988, 621–625.
Czuczor Gergely és Fogarasi János szerint Szekszárd neve félig-meddig elavult szár (kopár, kopasz, tar) szavunkból eredhet: „Innen a Szárhegy helynév Erdélyben, és I. Béla király Szegszár neve, ki szeg szinű, és kopasz fejü volt, s ebből származott volna Szegszárd helynév. »Es viteték az szegszárdi monostorban, kit még éltében rakattatott vala; de miért hogy ennen maga és (is) szár homloku vala, az ő akaratja szerént nevezteték Szegszárdnak«. (Carthausi névtelen. Toldy F. kiadása 94. l.).«”
Fekvése A város a Dunántúli-dombság és az Alföld találkozásánál, a Szekszárdi-dombság és a Sárköz kistájak határán helyezkedik el. Északi határában folyik a Sió, amiben a szomszédos Sióagárd határában érkezik a Sárvíz és a Völgységi-patak. A városban kisebb vízfolyásai: a Szekszárdi-Séd (Remete-patak), Parászta-patak (Parásztai-Séd).
Közlekedés Közúthálózat Szekszárdot az M6-os autópályán, a Budapesttől Pécsen át Barcsig tartó 6-os főúton, Szeged felől pedig Bátaszékig az 55-ös, onnan az 56-os főúton lehet megközelíteni, Sárbogárddal és Székesfehérvárral a 63-as, Tamásival és Siófokkal a 65-ös főút köti össze. A várostól északra fekvő Szent László hidat, amely a tervek szerint a majdani M9-es autópálya része lesz, 2003-ban adták át.
A környező települések közül Tolna központjával az 5112-es, Őcsénnyel és Deccsel az 5113-as, illetve az 5114-es utak kötik össze, Sióagárd pedig a 65-ös főútból kiágazó 63 123-as számú mellékúton érhető el a város felől. Határszélét érinti még délen a Szálkát kiszolgáló 5601-es út is.
Vasút bélyegkép|264px|Szekszárd vasútállomása a város felől Vonattal a MÁV 46-os számú án érhető el. A vasútállomás Szekszárd-Palánk és Őcsény között található. Két óránként InterRégió márkanevű vonatokkal utazhatunk a Baja–Székesfehérvár viszonylaton, Sárbogárdon InterCity csatlakozásra van lehetőség Pécs és Budapest felé. A vonalon tanítási időben, a hét utolsó munkaszüneti napján egy Budapestre tartó expresszvonat is közlekedik, Desiro motorvonatból kiállítva, Sugovica expresszvonat néven.
Helyi közlekedés
A város helyi közösségi közlekedését autóbuszok végzik. Egy átszállással szinte mindenhonnan mindenhova el lehet jutni. A szolgáltatást a MÁV Személyszállítási Zrt. látja el, részben 2007-es évjáratú alacsony padlószintű Euro4-es motorokkal szerelt Mercedes Conecto típusú szóló, részben 2014-es évjáratú alacsony padlószintű Euro 6-os motorokkal szerelt MAN Lion’s City szóló autóbuszokkal a jelenleg hatályos, közszolgáltatási szerződés értelmében 2025. január 1-től 2027. december 31-ig, mely szerződés 1 évvel 2028. december 31-ig meghosszabbítható.
A 2010-es évek második felében a város sok pénzt fordított a közösségi közlekedés modernizálására. A buszokban található globális helymeghatározáson alapuló (GPS) utastájékoztató rendszert összehangolták a forgalmasabb megállóhelyeken 2015-ben kiépített LED-es utastájékoztató táblákkal, amelyek a következő busz érkezéséig hátralévő időt mutatják. A 2015-ös és 2016-os években a város gerincvonalán több autóbuszöböl és egy autóbusz-forduló is megújult. A sokszor erősen megsüllyedt, deformálódott aszfaltburkolatot könnyebben javítható, ellenállóbb térköves borítás váltotta. A helyi hálózat és a menetrendi struktúra 2010-2022 között változatlan volt. 2022-re elkerülhetetlenné vált a járatreform. A helyi buszközlekedést használók száma ugyanis évek óta folyamatosan csökkent, a jegyek és bérletek értékesítéséből származó bevételek fokozatosan elmaradtak az előző évi adatokhoz képest, miközben a szolgáltatás üzemeltetési költségei folyamatosan növekedtek (bérköltség és amortizáció). A bevétel- és utasszám-csökkenés oka részben demográfiai: egyre több a 65 év feletti utazó (akik ingyenesen vehetik igénybe a szolgáltatást), valamint kimutatható a fiatalok tanulási vagy munkahelyi okok miatti elvándorlása is (csökkenő bevétel tanuló/nyugdíjas bérletekből). A veszteséges üzemeltetés többletterhét, ami 2010-2022 között évi 100-200 millió forintra rúgott, a közszolgáltatási szerződés értelmében Szekszárd város költségvetése hivatott kompenzálni.
Két autóbusz-állomással rendelkezik a város: A távolsági-helyközi állomás a vasútállomás mellett, a Pollack Mihály utcán található. Itt található az egyik helyijáratos autóbusz-állomás is. Ez az állomás a több mint 320 km hosszú Dél-dunántúli Pirostúra egyik végpontja. A másik helyijáratos állomás a TESCO-áruháznál van. bélyegkép|264px|jobbra|2007-ben beszerzett új alacsony padlós MB Conecto típusú autóbusz. Ilyen busszal látja el a város közlekedését a Volánbusz Zrt.
Vonalhálózat 2024. október 7-től:
1, Autóbusz-állomás – Wesselényi utca – Szent László u. – Béla király tér – /Egyes járatok estében Munkácsy u. – Kilátó u. – Munkácsy u./ – Kápolna tér – Hosszú-völgy 1B, Tesco áruház – Baka István ált. isk. – Tartsay Vilmos utca – Autóbusz-állomás –Wesselényi utca – Széchenyi utca – Szent László u. – Béla király tér – /Egyes járatok estében Munkácsy u. – Kilátó u. – Munkácsy u./ – Kápolna tér – Hosszú-völgy 12, Bottyán-hegy – Kőrösi Csoma Sándor u. – Mérey utca – Szent László utca – Széchenyi utca – Béri Balogh Ádám utca – Csatár – Baranya-völgy 13, Jobbparászta -> Kadarka utca -> Bottyán-hegy -> Zöldkert utca -> Kőrösi Csoma Sándor u. -> Mérey utca -> Szent László utca -> Széchenyi utca -> Béri Balogh Ádám utca -> Csatári torok -> Tesco áruház 4, Autóbusz-állomás – Liszt Ferenc tér – Szent László utca -> Újfalussy utca -> Zöldkert utca – Bottyán-hegy – Zöldkert utca -> Kőrösi Csoma Sándor u. -> Mérey u. -> Szent László utca – Szent István tér – Autóbusz-állomás (Egyes járatok az ipartelepre is betérnek.) 4B, Tesco áruház – Tartsay u. – Autóbusz-állomás – Liszt Ferenc tér – Szent László utca -> Újfalussy utca -> Zöldkert utca – Bottyán-hegy – Zöldkert utca -> Kőrösi Csoma Sándor u. -> Mérey u. -> Szent László utca – Szent István tér – Autóbusz-állomás – Tesco áruház 14, Tesco áruház – Csatár – Béri Balogh Ádám utca – Széchenyi utca – Szent László utca – Mérey u. – Kőrösi Csoma Sándor u. – Bottyán-hegy 6, Autóbusz állomás – Széchenyi utca – Béri Balogh Ádám utca – Csatár – Otthon u. – Szőlőhegy – Tót-völgy 6B, Autóbusz állomás – Széchenyi utca – Béri Balogh Ádám utca – Tesco áruház – Csatár – Otthon u. – Szőlőhegy – Tót-völgy 16, Palánk vegyesbolt – Újvárosi templom – Zrínyi utca, ált. isk. – Autóbusz-állomás – Szent István tér – Széchenyi utca – Béri Balogh Ádám utca – Csatár – Otthon u. – Szőlőhegy – Tót-völgy 17, Autóbusz állomás -> Tolnatej Zrt. -> Ipari Park -> Autóbusz-állomás -> Szent István tér -> Széchenyi utca -> Béri Balogh Ádám utca -> Csatár, forduló -> Alisca utca -> (Igény esetén -> Kilátó utca -> Béla király tér -> Hosszú-völgy) 7, Tesco áruház <-> Csatár <-> Alisca u. <-> Kilátó utca <-> Munkácsy u. <-> Béla király tér <-> Szent István tér <-> Autóbusz-állomás -> Tolnatej Zrt. -> Ipari Park -> Autóbusz-állomás 9, Tesco áruház – Csatár – Alisca u. – Kilátó utca – Május 1 utca – Béri Balogh Ádám utca – Szent László utca – Kadarka utca – Jobbparászta 9A, Tesco áruház – Csatár – Alisca u. – Május 1. utca – Béri Balogh Ádám utca – Szent László – Kadarka utca – Jobbparászta 19, Tesco áruház -> Csatár -> Alisca u. -> Május 1. utca -> Kórház -> Szent László -> Kadarka utca -> Újvárosi temető -> Műszergyár -> Jobbparászta (Csak munkanapokon!) Helyi forgalomba bevont helyközi járatok: 5420, 5421, 5422 (Tesco áruház – Tartsay utca) / Autóbusz-állomás – Liszt Ferenc tér – Tanítóképző – Újvárosi templom – Újvárosi temető – Bonyhádi útelágazás – Sió Motel – Siófoki útelágazás 5423, 5424 Autóbusz-állomás – Keselyűsi út – Tolnatej Zrt. – Járműbontó Egyes járatok: Szőlőhegy/Baka István Iskola – Béri Balogh Ádám utca – Szent István tér – Autóbusz-állomás – Járműbontó 5425,- Autóbusz-állomás – Szent István tér – Nyomda – Kórház – Alsóvárosi temető – Csatári torok – Ebes puszta – Szeszfőzde – Szőlőhegyi elágazás 5426,- Autóbusz-állomás – Szent István tér – Nyomda – Kórház – Bakta köz – Alsóvárosi temető – Csatári üzletház – Otthon utca – Szeszfőzde – Szőlőhegyi elágazás 5427,- Csatár autóbusz forduló -> Alisca utca -> Fűtőmű -> Munkácsy utca -> Béla király tér -> Babits Iskola -> Kadarka utca -> Újvárosi temető (Csak iskolai napokon!) 5428,- Szőlőhegyi elágazás -> Szeszfőzde -> Otthon utca -> Csatár -> Béri Balogh Ádám utca -> Széchenyi utca -> Rákóczi utca -> Csecsemőotthon/Palánk, vegyesbolt(Csak iskolai napokon!)