Koczkás Sándor (Orosháza, 1924. január 11. – Budapest, 2000. szeptember 19.) József Attila-díjas (1979) magyar irodalomtörténész, kritikus.
Életpályája 1942–1946 között a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. 1950-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-francia szakán. 1948–1950 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának 20. századi magyar irodalomtörténeti tanszékén demonstrátor, 1950–1951 között gyakornok, 1951–1953 között tanársegéd, 1954–1974 között adjunktus, 1974-től docens volt.
1956. október 23-án a bölcsészkari gyűlésen ő olvasta fel az egyetemi pártbizottság 14 pontos követelését, majd tagja lett annak a küldöttségnek, amely a Politikai Bizottságnál tiltakozott a tüntetést betiltó rendelkezés ellen. 1956. október 26-án az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság képviseletében tárgyalt a SZOT vezetőivel (Gáspár Sándorral, Somogyi Miklóssal és Fock Jenővel). Megállapodtak, hogy egy közös bizottságot hoznak létre az egyetemi ifjúság és a SZOT képviselőiből. Az Írószövetséggel együtt kiadott felhívásukat a Népszava közölte.
1959–1962 között az Élet és Irodalom kritikai rovatát vezette. 1975–1981 között a Magyar Írószövetség kritika szakosztályának titkára, 1981–1986 között elnöke, 1988–1992 között főtitkára volt.
Kutatásának középpontjában Ady Endre, Bálint György és Radnóti Miklós életműve állt. Ady Endre verseinek kritikai kiadását rendezte sajtó alá.
Krasznai József fedőnéven jelentett a politikai rendőrségnek 1958-ban az MTA Irodalomtörténeti Intézetének belső vitájáról.2022_01_pal.pdf
Családja Szülei: Koczkás Sándor (1897–1956) iskolaigazgató és Hibrandt Ida (1899–1983)Édesanyja gyászjelentése voltak. Három lánytestvére volt: Edit, Ida és Ildikó.
Művei Mikszáth Kálmán: Az a pogány Filcsik. Elbeszélések; szerk., bev. Koczkás Sándor; Szépirodalmi, Bp.,1951 (Szépirodalmi kiskönyvtár) Radnóti Miklós: Versek és műfordítások; sajtó alá rend., bev., jegyz. Koczkás Sándor; Szépirodalmi, Bp., 1954 Radnóti Miklós összes versei és műfordításai; sajtó alá rend. Koczkás Sándor; Szépirodalmi, Bp., 1956 Ady Endre: Ifjú szívekben élek. Válogatott cikkek és tanulmányok; vál., tan. Koczkás Sándor, jegyz. Bessenyei György; Móra, Bp., 1958 Ady Endre: A nacionalizmus alkonya; összeáll., összeáll. Koczkás Sándor, Vezér Erzsébet; Kossuth Kiadó, Bp., 1959 Veres Péter: Tarka szőttes. Elbeszélések 1-2.; vál., utószó, jegyz. Koczkás Sándor; Szépirodalmi, Bp., 1960 Bálint György: A toronyőr visszapillant. Cikkek, tanulmányok, kritikák 1-2.; szerk. Koczkás Sándor, Magyar István, jegyz. Rét Rózsa; Magvető, Bp., 1961 Ady Endre összes versei 1-2.; sajtó alá rend. Koczkás Sándor, Krajkó András; Szépirodalmi, Bp., 1962 (Magyar klasszikusok) Magyar irodalmi szöveggyűjtemény. 4. köt. Szöveggyűjtemény a XX. század irodalmából. Egyetemi segédkönyv. 1. r. A Nyugat és Ady kora; szerk. Waldapfel József, Bóka László, Bessenyei György, Koczkás Sándor; Tankönyvkiadó, Bp., 1963 Ady Endre: Összes versei I–III. (kritikai kiadás, Kispéter Andrással, 1969–1995) A toronyőr visszapillant. Cikkek, tanulmányok, kritikák; szerk., utószó Koczkás Sándor, sajtó alá rend. Koczkás Sándor, Magyar István, bibliogr., névmutató Magyar István, jegyz. Rét Rózsa, Kristó Nagy István; Magvető, Bp., 1966 Radnóti Miklós összes versei és műfordításai; sajtó alá rend. Koczkás Sándor; Szépirodalmi, Bp., 1972 Bálint György: Rapszódia az íróasztal mellett; vál., szerk., utószó Koczkás Sándor; Ifjúsági Lapkiadó, Bp., 1976 Tanárok és diákok. Válogatás a Pedagógus Szakszervezet szépirodalmi pályázatának anyagából; szerk. Horváth Péter, Koczkás Sándor; Táncsics, Bp., 1980 Rendes feltámadás. Fél évszázad elbeszélései, 1900–1945. 1-2.; vál., szerk. Hegedős Mária és Koczkás Sándor, utószó Koczkás Sándor; Móra, Bp., 1988 (Diákkönyvtár) Átvilágítás. Elbeszélések és versek. Válogatás hét év elbeszéléseiből és verseiből; vál., szerk. Koczkás Sándor, előszó Pomogáts Béla; Zrínyi, Bp., 1997 Ady Endre: A Pokol-játék. Válogatott történetek; vál., szöveggond. Koczkás Sándor, Hegedős Mária, utószó Koczkás Sándor; Unikornis, Bp., 1999 (A magyar próza klasszikusai)
Díjai, kitüntetései Az irodalomtudományok kandidátusa díj (1974) A Munka Érdemrend arany fokozata (1984) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994)
Jegyzetek
Források Hermann Péter: Magyar és nemzetközi Ki Kicsoda 1998 CD-ROM, Biográf Kiadó, Budapest, 1997 Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999
További információk [ Kortárs magyar írók]
Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar irodalomkritikusok Kategória:Az 1956-os forradalom szereplői Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Orosháziak Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei