Kiss Benedek (Akasztó, 1943. március 19. – 2026. január 2.Elhunyt Kiss Benedek költő) Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, műfordító. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi tagozatának tagja (2007).
Életpályája Akasztón született 1943. március 19-én Kiss László Károly és Pusztai Mária gyermekeként. Iskoláit Kalocsán végezte. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatott felsőfokú tanulmányokat magyar–népművelés szakon, 1967-ben diplomázott. Egyetemista korában a Kilencek nevű költői csoportosulás tagja volt.
Gyermekkora a Kiskunsághoz kötötte. 1967–68-ban nevelőtanárként dolgozott, 1967-től jelentek meg versei. 1969-tól szabadfoglalkozású író volt és műfordítóként működött. Budapesten élt és alkotott. 2007-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.
Magánélete 1966-ban házasságot kötött Garai Etelka Katalinnal. Két gyermekük született; Virág (1967) és Balázs (1970).
Költészete Az Elérhetetlen föld (1969) című antológiában jelentkezett a Kilencekkel, ugyanebben az évben bemutatkozott a Költők egymás közt című antológiában is. Nagyon hamar megtalálta saját hangját. Líráját asszociáció-gazdagság, a költői látás elevensége jellemzi. A természetes költői hangot fokozatosan egészíti ki a tárgyias és intellektualizáló törekvés. A Bruno-dalok ciklusban Giordano Bruno egyéniségébe, magatartásába helyezkedik bele. Többször járt Bulgáriában, hosszabb időt töltött ott. A bolgár költészet ismerőjévé és szakavatott tolmácsolójává vált. Ivan Canev verseit Rózsa Endrével és Utassy Józseffel fordította magyar nyelvre, Rózsával és Utassyval is még az egyetemen a Kilencek körében ismerkedett meg. Gyermekversei a népköltészet világát idézik.
Művei (válogatás) Gazdátlan évszak (versek, 1970) Békesség nektek, utak! (versek, 1973) Csiga, csiga, facsiga (gyermekkönyv, 1976) Korong Matyi álma. Álom Kovács Margit kerámiáira; Móra, Budapest, 1980 Zene-bona (gyermekkönyv, 1982) Szemem parazsa mellett (versek, 1982) Napok és szemek (versek, 1985) Fütty úrfi (gyermekkönyv, 1986) A világ örökbefogadása (válogatott versek, 1988) Március perzselt mezőin (versek, 1989) Korong Matyi álma (mese, Kovács Margit kerámiáira, 1990) A világ örökbefogadása (válogatott versek, 1993) Szűkülő szemmel (1994) Nap-hal-nap (gyermekkönyv, 1996) Dimbes-dombos, madaras (gyermekkönyv, 1996) Sára könyve (gyermekkönyv, 1999) Furcsa világ (gyermekkönyv, társszerző, 2000) A havazás mögött (2000) Nyáresti delírium (2003) Októberi tücskök (gyermekkönyv, 2005) Színek vándorlása (gyermekkönyv, 2007) Szomorúan és boldogan (2007) Kata könyve (gyermekkönyv, 2008) Apokrif litánia 2007–2009 (Püski, Budapest, 2009) Fénnyel, füttyel. Gyermekversek II. (Kass János rajzaival, 2009) Utak keresztje. Összegyűjtött versek, 1962–2009 (Holnap, Budapest, 2010) Napi gyász, napi vigasz. Új versek (Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2012) Isten csavargója. Válogatott versek, 1962–2012 (Hitel Könyvműhely–Nemzeti Kultúráért Alapítvány, Budapest, 2013) Lombjukat a fák elejtik. Új versek (Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2014) Ínyemről a bor zamata. A szőlő és a bor gyönyörűsége. Válogatás, 1968–2018 (Tipp Cult, Budapest, 2020) (Parnasszus könyvek. P'art) Mi közöm hozzátok, emlékeim. Az Alföld bűvöletében. Válogatott versek (Hitel Könyvműhely–Nemzeti Kultúráért és Irodalomért Alapítvány, Budapest, 2020) Fészek szakadék fölött (2022)
Műfordításai K. Sztanisev: Mesék a híres vándorcirkuszról (1981) Karalijcsev-Todorov: A gólya Szilján: balkáni mesék (1984) Ivan Canev versei (1985)
Díjak, elismerések (válogatás) Radnóti-díj (1971) Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1976) József Attila-díj (1979, 1999) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994) Horizont-díj (1997) Arany János-jutalom (2003) Balassi Bálint-emlékkard (2003) Salvatore Quasimodo-életműdíj (2011) Arany János-díj (2011) Magyarország Babérkoszorúja díj (2014) Prima díj (2017) Kossuth-díj (2018)
Jegyzetek
Források
Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó Budapest, 1999
Életrajza a PIM.hu oldalán Kortárs magyar írók A Balassi-kard hivatalos honlapja
További információk Ködöböcz Gábor: Kiss Benedek; MMA, Budapest, 2014 (Közelképek írókról)
Kapcsolódó szócikkek A Magyar Művészeti Akadémia tagjainak listája
Kategória:1943-ban született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Radnóti-díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:Arany János-díjasok Kategória:Salvatore Quasimodo-különdíjasok Kategória:Kilencek Kategória:A Charta ’77 aláírói Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:Magyarország Babérkoszorúja díjasok Kategória:Magyar nevelőtanárok