Duronelly László (Monor, 1907. február 12. – Budapest, 1955. november 26.) vívómester, főiskolai tanár, tanszékvezető.

Életpályája

Italo Santelli tanítványa volt. 1928-tól Santelli budapesti vívóiskolájában első vívómester lett. 1930-ban vívómesteri oklevelet szerzett és 1932-ig a BEAC (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club), majd 1941-ig a MAFC (Műegyetemi Atlétikai és Football Club) vívómestere volt. Vívómesteri működése mellett 1934-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi oklevelet szerzett. 1941-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban testnevelési előadónak nevezték ki.

A második világháború után részt vett a Testnevelési Főiskola újjászervezésében, és a vívás tanszék vezetője lett, 1949-től főiskolai tanárként. Eközben a vívás gyakorlati oktatását is folytatta, a MAFC, a Budapesti Lokomotív, a MÁVAG vívómestereként és a Színház- és Filmművészeti Főiskola vívótanáraként is tevékenykedett. Jelentős szerepe volt a párbajtőrvívás magyarországi elterjesztésében, a később jelentős nemzetközi sikerekre vezető magyar párbajtőrstílus kialakításában.

Sírja a Farkasréti temetőben található (parcella: 3/1, sor: 1, sír: 22). Végső nyughelye 2004 óta védett.Nemzeti sírkert: Duronelly

Fia, Duronelly Róbert (1934-2009) szintén vívómester volt: mesteredző, a TF vívómesterképző szakának tanára és a BVSC vívómestere.Syposs Zoltán: Villanó pengék, Sport, Bp., 1975, 90Elhunyt dr. Duronelly Róbert

Díjai, elismerései Magyar Köztársasági Sportérdemérem bronz fokozat (1949) Sport Érdemérem ezüst fokozat (1955)

Emlékezete Sokáig egy vívóverseny őrizte emlékét. Nevét viseli a Testnevelési Egyetem „D” épületében található vívóterem. 2007-ben itt lettek elhelyezve Duronelly vívóeszközei. Az emlékhely kialakítását Szepesi László vívóedző kezdeményezte. A terem bejáratánál kihelyezett tábla röviden összefoglalja a vívómester szakmai pályafutásának fontosabb állomásait.Duronelly emlékhely

Jegyzetek

Források

Kő András: Ötvenéves rekord az öt római arany.

Kategória:Magyar vívók Kategória:Magyar vívóedzők Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1955-ben elhunyt személyek Kategória:Monoriak Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek