Rudolf Steiner (Murakirály, 1861. február 27. – Dornach, 1925. március 30.), osztrák polihisztor, filozófus, a Waldorf-pedagógia atyja, író, dramaturg, tanár, társadalomreformer, a spirituális mozgalom, az antropozófia megalkotója. Okkultista, ezoterikus,Some of the literature regarding Steiner's work in these various fields: Goulet, P: "Les Temps Modernes?", L'Architecture D'Aujourd'hui, December 1982, pp. 8–17; Architect Rudolf Steiner at GreatBuildings.com; Rudolf Steiner International Architecture Database; Brennan, M.: Rudolf Steiner ArtNet Magazine, 18 March 1998; Blunt, R.: Waldorf Education: Theory and Practice – A Background to the Educational Thought of Rudolf Steiner. Master Thesis, Rhodes University, Grahamstown, 1995; Ogletree, E.J.: Rudolf Steiner: Unknown Educator, Elementary School Journal, 74(6): 344–352, March 1974; Nilsen, A.:A Comparison of Waldorf & Montessori Education , University of Michigan; Rinder, L: Rudolf Steiner's Blackboard Drawings: An Aesthetic Perspective and exhibition of Rudolf Steiner's Blackboard Drawings , at Berkeley Art Museum, 11 October 1997 – 4 January 1998; Aurélie Choné, "Rudolf Steiner's Mystery Plays: Literary Transcripts of an Esoteric Gnosis and/or Esoteric Attempt at Reconciliation between Art and Science?", Aries, Volume 6, Number 1, 2006, pp. 27–58(32), Brill publishing; Christopher Schaefer, "Rudolf Steiner as a Social Thinker", Re-vision Vol 15, 1992; and Antoine Faivre, Jacob Needleman, Karen Voss; Modern Esoteric Spirituality, Crossroad Publishing, 1992."Who was Rudolf Steiner and what were his revolutionary teaching ideas?" Richard Garner, Education Editor, The Independent aki tisztánlátónak vallotta magát.Steiner, Correspondence and Documents 1901–1925, 1988, p. 9. Ezek mellett nagyszámú festmény, szobor, építészeti terv és vázlat is fennmaradt tőle.
Nézeteire nagy hatással volt a rózsakeresztesség, a gnoszticizmus, a német idealizmus filozófiája és Goethe világnézete is. Munkássága Bécsben kezdődött Goethe természettudományos írásainak kiadásával, folyóiratok és enciklopédiák szerkesztői munkájával, valamint szerzői munkájával. Miután Goethe műveinek és az ismeretelméletről szóló filozófiai értekezéseknek a weimari kiadásán dolgozott, 1900 után Berlinben kidolgozta az antropozófia alapjait. A Teozófiai Társulatban, amelynek német szekcióját 1902 óta vezette, már a kezdetektől fogva a saját nyugati stílusú ezotériáját képviselte, a keresztény elemeit hangsúlyozva. 1907-től egyre inkább függetlenedett a Teozófiai Társulattól, amelynek egyoldalú keleti irányultságát nem akarta követni. Antropozófiai világnézete alapján új koncepciókat dolgozott ki különböző területekre. Ide tartozik az antropozófiai építészet, a Waldorf-pedagógia, az antropozófiai orvoslás, az antropozófiai gyógyszerészet, a biodinamikus mezőgazdaság,Biodinamikus Közhasznú Egyesület > az euritmia és a keresztény közösség (Die Christengemeinschaft), amely az antropozófiához közel álló, de attól független vallási közösségnek tekinti magát.
Élete Gyermekkora
Rudolf Josef Lorenz Steiner 1861. február 27-én született Johann Steiner, az osztrák délivasút tisztviselője, és Franziska Blie elsőszülött gyermekeként Murakirályban (akkori nevén Kraljevec). A település a Muraközben található, amely akkor a Magyar Királyság része volt. A közeli Ligetvár Szent Mihály-templomában keresztelték meg.
Két testvére született: húga, Leopoldine és öccse, Gustav. Életének első két évében a család kétszer költözött, először a Bécs melletti Mödlingbe, majd édesapja állomásfőnöki előléptetése révén a kelet-ausztriai Alpok lábánál fekvő Pottschachba (ma Ternitz része).Christoph Lindenberg, Rudolf Steiner, Rowohlt 1992, , pp. 123–6
Iskolába Lajtaszentmiklósra és Bécsújhelyre járt; a napi több kilométeres gyalogutakat télen nagy hóban kellett megtennie, ami saját bevallása szerint kiváló alkalom volt egészsége megedzésére. Kitüntetéssel érettségizett.
Bécsi tanulóévek
1879–1882 között a bécsi Műszaki Főiskolán fő tantárgyai: matematika, fizika, növénytan, állattan és kémia, emellett irodalmat, történelmet és filozófiát is tanult. Egy „nevezetes névtelennel” való találkozásáról így ír önéletrajzában:
„Ekkor történt, hogy egy, a népből származó egyszerű emberrel ismerkedtem meg. Minden héten ugyanazzal a vonattal utazott Bécsbe, amellyel én. Gyógynövényeket gyűjtött vidéken, és ezeket adta el Bécsben, patikáknak. Barátságot kötöttünk. Úgy lehetett beszélni vele a szellemi világról, mint akinek magának is vannak szellemi élményei. Mélyen ájtatos ember volt. Iskolai műveltsége nem volt. Bár sok misztikus könyvet olvasott, de amit mondott, annak nem sok köze volt olvasmányaihoz. Ez lelki életéből fakadt, amely valami egészen elementárisan mély, teremtő bölcsességet tartalmazott. Csakhamar rájöttem, hogy a könyveket is csak azért olvasta, mert másoknál is meg akarta találni azt, amit saját magától tudott. Ez az ember úgy beszélt, mintha csak szócsöve lenne egy szellemi tartalomnak, amely a rejtett világokból rajta keresztül akar megnyilatkozni. Ha az ember együtt volt vele, mélyen betekinthetett a természet titkaiba. A hátán cipelte gyógynövényes batyuját, a szívében meg azokat az eredményeket, amelyeket a gyógynövények gyűjtése közben a természet szellemiségből merített. Nem egyszer észrevettem, hogy megmosolyogták, ha néha harmadikként mellénk szegődött valaki, amikor ezzel a »beavatottal« a bécsi Alleegassén mentünk. És ez nem is volt csoda, mert nem fejezte ki magát mindenki által érthető nyelven. Először meg kellett ismerni szellemi dialektusát. Eleinte én sem értettem, de ismeretségünk kezdetétől mély szimpátiát éreztem iránta. És lassanként úgy éreztem, mintha egy nagyon régi időből való lélekkel volnék együtt, akit nem érintett meg a mai kor civilizációja, tudománya és szemlélete, és aki az ősi idők ösztönös tudását hozta felém.
Ha a tanulást megszokottan értelmezzük, azt kell mondanunk: tanulni nem lehetett ettől az embertől semmit. De ha az ember maga is be tudott látni a szellemi világokba, akkor általa, aki erősen benne állt a szellemi világban, mélyebben láthatott bele.
Amellett ez az ember a legtávolabbról sem volt egy világtól elvonult álmodozó. Ha az ember otthonában kereste fel, úgy érezte: egy egyszerű, igen józan vidéki család körében van. A ház ajtaja fölött ez állt: In Gottes Segen ist alles gelegen. (Istennek áldása mindennek alapja) Megvendégelték az embert, mint a többi falusiak is. Mindig kávét kaptam, de nem csészében, hanem egy majdnem literes »csibrikben«, hozzá egy óriási darab kenyeret. A falubeliek sem tartották álmodozónak. Egész magatartása olyan volt, hogy lepergett róla minden gúny. Egészséges humora volt, és értette a módját, hogy az örömet jelentsen az embereknek. Itt nem mosolyogták meg, mint a bécsi Aleegassén azok, akik valamilyen csodabogarat láttak benne.
Ezt az embert magamhoz közelállónak éreztem akkor is, amikor az élet már elszakított tőle. Misztériumdrámáimban Felix Balde alakjában örökítettem meg.” ()
Ez a titokzatos ember, akit név nélkül is fontosnak tartott megemlíteni önéletrajzában, Felix Koguzki, egy Bécs közeli faluban élő növénygyűjtő, autodidakta botanikus.
1882-től Steiner Goethe természettudományos írásainak kiadásával foglalkozik, és filozófiai tanulmányokat folytat. A bécsi Michaelerplatzon lévő Café Griensteidl lesz a törzshelye, ott írja első könyvét, és éjszakákba nyúló beszélgetéseket folytat barátaival, ismerőseivel.
1884-től kénytelen házitanítói állást vállalni a bécsi Specht családnál, ahol négy fiúgyermek oktatását kell ellátnia. Kifejleszt egy egyéni oktatási módszert, amit később is tökéletesít. 1886-ban megjelenik első könyve, a Grundlinien einer Erkenntnistheorise der Goetheschen Weltanschauung (A goetheista világszemlélet ismeretelméletének alapvonalai). 1888-tól a Deutschen Wochenschrift szerkesztője, emellett cikkeket és recenziókat is ír.
Magyarországon és Erdélyben 1889-ben kétszer is Magyarországra látogatott; először nyáron, majd ifjúkori barátja, Moritz Zitter meghívására december 25-én Nagyszebenbe érkezett, ahol 29-én előadást is tartott Die Frau im Lichte der Goetheschen Weltanschauung – ein Beitrag zur Frauenfrage (A nő a goetheanista világszemlélet fényében – adalék a nőkérdéshez) címen. Ezt a dátumot túlzás nélkül tekinthetjük a magyar goetheánizmus, tágabb értelemben a magyarországi antropozófia kezdetének is. Önéletrajzának XIII. fejezetében részletesen beszámol ezekről az utazásairól:
„Mielőtt életem első szakasza véget ért, még Budapestre és Erdélybe is ellátogattam. Erdélyből származó barátom, akiről már szó volt, és aki az azóta eltelt években is ritka hűséggel maradt mellettem, megismertetett több, Bécsben élő honfitársával. Így kiterjedt társas életem mellett még erdélyiekkel is összejöttem. Ezek között volt a Breitenstein házaspár, akikkel akkor barátkoztam meg, és akik azóta is a legbensőbb barátaim. Már régóta vezető szerepet játszanak a bécsi Antropozófiai Társaságban. Az erdélyiekhez fűződő emberi kapcsolat aztán egy budapesti utazáshoz vezetett. Magyarország fővárosa Bécstől annyira elütő jellegével mély hatást gyakorolt rám. A Bécsből Budapestre vivő út kellemes természeti világon vezet keresztül, amelyet temperamentumos emberi jelleg és valami mély zeneiség hat át. Ha az ember kinéz a vonat ablakán, az a benyomása, hogy maga a természet is mintegy poétikussá válik, és hogy az emberek nem sokat törődve ezzel az általuk megszokott poétikus világgal, valamilyen mélyen bensőséges zeneiség szerint élik az életüket. És ha Budapestre ér az ember, olyan világot talál, amelyet a más európai népekhez tartozók a legnagyobb együttérzéssel tudnak szemlélni, teljesen megérteni azonban sohasem tudnak. Sötét tónusú alap, és e fölött valamilyen színjátszó fény ragyog. Mindez egy képpé állt össze bennem, amikor Deák Ferenc szobra előtt álltam. Ez a fej, amely az 1867–1918 közötti időszak Magyarországának a megteremtője volt, nyers és büszke akaratot fejezett ki, amely bátran cselekszik, ravaszság nélkül, de elementáris kíméletlenséggel viszi keresztül akaratát. Éreztem, hogy minden magyar számára milyen szubjektíven igaz az olyan sokszor hallott jelszó: »Extra Hungariam non est vita; si est vita non est ita.« (»Magyarországon kívül nincs élet, és ha van élet, nem ilyen.«) Mint gyermek, Magyarország nyugati határán éltem, és itt láttam, hogyan éreztették a németekkel ezt a nyers és büszke akaratot. Most Magyarország közepén azt tapasztaltam, hogy ez az akarat a magyar embert valamilyen elkülönültségbe viszi, amely bizonyos naivitással párosulva a számára mintegy magától adódó csillogásban jelenik meg, de nem az emberek nyitott, hanem inkább a természet rejtett szeme számára.
Fél évvel ezután a látogatás után erdélyi barátaim lehetővé tették, hogy Nagyszebenben is előadást tartsak. Ez Karácsony táján volt. Azokon a messzi síkságokon utaztam át, amelyek közepén Arad fekszik. Lenau vágyakkal terhes versei jelentek meg előttem, amikor ezt a síkságot láttam. Mindenfelé csak messzeség, és a messzeségnek szinte nincs határa. Egy Magyarország és Erdély határán lévő kis fészekben kellett az éjszakát töltenem. A fél éjszakát a vendéglő egyik helyiségében ültem át. Rajtam kívül csak egy asztalnál ültek kártyázó emberek. Az összes magyarországi és erdélyi nemzetiségek mind együtt voltak itt. Olyan szenvedéllyel játszottak, hogy ez minden félórában robbant, és mintegy az asztal fölött lebegő felhővé változott, amelyben démonok harcoltak egymással, az embereket teljesen magukba nyelve. És milyen különbözőképpen voltak szenvedélyesek a különböző nációk!