Szent Teleszphorosz pápa (, ; hagyomány szerint 1. század – Róma, kb. 136/138) a katolikus Egyház hagyománya szerint Róma püspöke volt a 2. század első felében, Hadrianus és Antoninus Pius császárok idején. Szent Péter hetedik utódaként, illetve a hagyományos pápasorban a nyolcadik pápaként tartják számon. I. Szixtusz utóda és Hüginosz elődje volt.Johann Peter Kirsch: „Pope St. Telesphorus”. In: The Catholic Encyclopedia, 14. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1912.E. G. Weltin: „Telesphorus, Pope, St.” In: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Gale, 2003.
Teleszphorosz a korai római püspökök sorában különösen jelentős alak, mert vértanúságát már Szent Iréneusz is „dicsőségesnek” nevezi. Ez a korai tanúság kiemeli őt a római püspökök sorából, és a katolikus hagyományban az apostoli hit vértanú tanújaként állítja elénk.Szent Iréneusz: Adversus haereses, III,3,3.
Az Egyház emlékezete Teleszphoroszt a hitvalló pásztor és a liturgikus élet őreként tiszteli: olyan római püspökként, aki a húsvéti ünneplés rendjét, a liturgikus imádság hagyományát és az apostoloktól kapott hitet továbbadta a római közösségben. A „pápa” cím esetében visszatekintő egyháztörténeti megnevezésről van szó; a katolikus értelmezés szerint azonban a péteri utódszolgálat és az apostoli hit folytonossága már ebben a korai püspöki sorban jelen volt.Hittani Kongregáció: The Primacy of the Successor of Peter in the Mystery of the Church, 1998.
Neve és származása
A Telesphorus név görög eredetű; jelentése körülbelül „célhoz vivő”, „beteljesítő” vagy „eredményre vezető”. A névalak összhangban áll azzal a hagyománnyal, amely Teleszphoroszt görög származásúként tartotta számon.
A Liber Pontificalis görög eredetűnek mondja, és anchoritaként, vagyis magányos aszkétaként is jellemzi.Louis Duchesne szerk.: Le Liber Pontificalis. Paris, 1886–1892, I. kötet, 56–57., 129. o. Ez a megjelölés az Egyház későbbi aszketikus nyelvét alkalmazza egy korai római püspökre. A hagyomány lényege mégis világos: Teleszphorosz alakját az Egyház a fegyelmezett, imádságos és hitvalló keresztény élet példájaként őrizte meg.
Egyes későbbi hagyományok dél-itáliai görög környezethez, illetve a mai Calabria területéhez kapcsolták származását. Más források általánosabban csak görög eredetéről beszélnek. A konkrét születési hely ezért nem tekinthető biztos történeti adatnak, de a görög háttér jól illeszkedik a korai római egyház soknyelvű, mediterrán világához.
Helye a római püspöki utódlásban
Teleszphorosz legfontosabb jelentősége az apostoli utódlás láncolatában rejlik. Szent Iréneusz az eretnekségek ellen írt művében a római püspökök sorát hozta fel bizonyítékul, hogy az apostoli tanítás nem titkos, hanem nyilvános: a püspökök egymásutánjában őrződik meg. Ebben a sorban Teleszphorosz I. Szixtusz után és Hüginosz előtt áll.
A katolikus hagyomány számára ez a folytonosság Krisztus akarata szerint való látható egység jele. Teleszphorosz különösen értékes tanú, mert nem csupán a szolgálat folytatója, hanem vértanú is volt: életével pecsételte meg azt a hitet, amelyet a római szék Péter és Pál apostol tanúságából örökölt.
Kaiszareiai Euszebiosz egyháztörténete ugyanezt az utódlási hagyományt közvetíti. Euszebiosz szerint Teleszphorosz Hadrianus uralkodásának tizenkettedik évében kezdte meg római püspöki szolgálatát, és Antoninus Pius uralkodásának első évében halt meg.Kaiszareiai Euszebiosz: Historia ecclesiastica, IV,5; IV,10; V,6; V,24. Ez a kronológia nagyjából 128/129 és 138/139 közé helyezi pontifikátusát. Más hagyományos pápalisták 125–136 közötti időszakkal számolnak.
Pontifikátusa és történeti környezete
Teleszphorosz pontifikátusa a 2. század első felére esett, amikor a keresztény közösségek még nem rendelkeztek jogi elismeréssel a Római Birodalomban. A római egyház ekkor már őrizte Péter és Pál vértanúságának emlékezetét, de továbbra is kis, társadalmilag sebezhető és időszakos hatósági nyomásnak kitett közösségként élt.
Hadrianus és Antoninus Pius uralkodása alatt a keresztények helyzete nem mindenütt volt azonos. A birodalom egyes részein viszonylagos nyugalom, másutt helyi feszültségek és feljelentések jellemezték a keresztény közösségek életét. Teleszphorosz vértanúsági hagyománya ebbe a világba illeszkedik: a keresztény hit megvallása a 2. században is a legteljesebb tanúságtételig vezethetett.
A római közösségben Teleszphorosz szolgálata a hit, a liturgia, a húsvéti ünneplés és az egyházi közösség rendjének őrzéséhez kapcsolódott. Hiteles saját írása nem maradt fenn, de alakja a korai tanúságokban a vértanú püspök példájaként jelenik meg.
Vértanúsága
Teleszphorosz vértanúsága a korai római pápák közül az egyik legjobban igazolt. Szent Iréneusz, aki maga is közel állt az apostoli korhoz, kifejezetten „dicsőséges vértanúságról” beszél róla. Ez a tanúság különös súlyú, mert Iréneusz a többi korai római püspök esetében nem mindig tesz hasonló megjegyzést.
Kaiszareiai Euszebiosz átvette és továbbadta ezt a hagyományt, amikor Teleszphorosz halálát és Hüginosz utódlását ismertette. A Liber Pontificalis és a későbbi római hagyomány szintén vértanúként tartotta számon.
A katolikus Egyház ezért Teleszphoroszban nem csupán egy korai püspököt, hanem az apostoli hit vértanú tanúját tiszteli. Vértanúsága azt mutatja, hogy a római szék szolgálata már a 2. században is a legteljesebb tanúságtételig vezethetett: a püspök nemcsak őrizte a hitet, hanem életét is odaadta érte.
Húsvéti gyakorlat és egyházi közösség
Teleszphorosz neve a húsvéti ünneplés korai történetéhez is kapcsolódik. Iréneusz egyik, Viktor pápához írt levelének töredékét Kaiszareiai Euszebiosz őrizte meg. Ez a levél a húsvéti ünneplés időpontjáról folyó vitához kapcsolódott.Kaiszareiai Euszebiosz: Historia ecclesiastica, V,24.
Iréneusz tanúsága szerint Teleszphorosz azon római püspökök közé tartozott, akik a húsvétot vasárnap ünnepelték. Ugyanakkor ezek a római püspökök nem szakították meg az egyházi közösséget azokkal a keleti egyházakkal, amelyek más naptári gyakorlatot követtek. Teleszphorosz emlékezete így nem pusztán egy liturgikus szokás képviselőjeként, hanem az egyházi egység őreként is megjelenik.
A húsvéti gyakorlat teológiai jelentősége abban áll, hogy a húsvét ünneplése az Egyház hitének középpontját érinti: Krisztus halálának és feltámadásának misztériumát. Teleszphorosz alakja ebben az összefüggésben a húsvéti hitvallás és a kommunió megőrzésének korai tanúja.
A Liber Pontificalis liturgikus hagyományai
A Liber Pontificalis több liturgikus hagyományt kapcsol Teleszphorosz nevéhez: a húsvét előtti hét hetes böjtöt, a karácsonyi éjféli misét és a Gloria in excelsis Deo használatát.
A hét hetes húsvéti böjt a húsvéti misztériumra való komoly előkészületet jelképezi. A böjt a keresztény ember testét és lelkét Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére irányítja. Teleszphorosz nevéhez kapcsolva ez a hagyomány azt fejezi ki, hogy az Egyház már korán a fegyelmezett bűnbánat és a húsvéti öröm egységében gondolkodott.
A karácsonyi éjféli mise hagyománya a megtestesülés misztériumát az éjszakai virrasztás imádságával köti össze. A sötétségben ünnepelt liturgia Krisztus világosságának eljövetelét hirdeti. A hagyomány Teleszphoroszt ennek a karácsonyi misztériumnak az ünneplésével kapcsolta össze, még ha a karácsonyi liturgia későbbi története fokozatos fejlődést is mutat.
A Gloria in excelsis Deo, vagyis a Nagy doxológia használatának Teleszphoroszhoz kötése különösen gazdag teológiai jelentésű. A Gloria az angyali dicséretet hozza le a földre: a földi Egyház éneke a mennyei liturgia dicsőítéséhez csatlakozik. Krisztus megtestesülését, dicsőségét és üdvözítő művét állítja a keresztény istentisztelet középpontjába.
Ezek a hagyományok az Egyház emlékezetében Teleszphoroszt a liturgia szépségének és a keresztény élet fegyelmének őreként őrizték meg. A húsvéti böjt, a karácsonyi éjszakai mise és a Gloria mind ugyanarra mutatnak: az Egyház életét Krisztus húsvéti és megtestesülési misztériuma formálja.
Kármelita hagyomány
A későbbi hagyomány Teleszphoroszt remeteélettel is kapcsolatba hozta. A Liber Pontificalis anchoritának, vagyis magányos aszkétának nevezi. Ez a megjelölés a későbbi keresztény remeteség nyelvét alkalmazza egy korai római püspökre.
A karmelita rend hagyományában Teleszphorosz alakja a Kármel-hegy remetéinek emlékezetével kapcsolódott össze. Ezért a karmelita tiszteletben védőszentként is megjelent. A karmelita hagyomány kultusztörténeti jelentősége abban áll, hogy Teleszphoroszt a szemlélődő, imádságos és önmegtagadó keresztény élet példájaként tisztelte.
Tisztelete
Teleszphorosz ünnepnapja a római hagyományban január 5. A Magyar katolikus lexikon szerint január 5-i ünnepe egy azonos nevű római vértanúval való összekapcsolódásból is magyarázható.„Teleszforosz, Szt.” In: Magyar katolikus lexikon. A görög egyházi hagyomány február 22-én emlékezik meg róla.
A római katolikus tiszteletben Teleszphorosz pápaként és vértanúként szerepel. Kultuszának középpontjában Iréneusz korai tanúsága és a római püspöki utódlásban elfoglalt helye áll. A Liber Pontificalis szerint Szent Péter sírja közelében temették el. Ez a hagyomány a korai római püspökök Péterhez kapcsolódó emlékezetébe illeszkedik.
Neve alatt fennmaradt, nem hiteles iratok
Teleszphorosznak nem maradt fenn hiteles saját műve. A későbbi szövegközlő gyűjteményekben a neve alatt szereplő iratok nem tekinthetők a 2. századi római püspök hiteles írásainak.
A Documenta Catholica Omnia Teleszphorosz neve alatt is közöl latin szövegeket. Ezek értéke a későbbi pszeudoepigráf, kánonjogi és pápai tekintélyhagyomány történetében keresendő, nem személyes szerzőségében.
Egyháztörténeti és teológiai jelentősége
Szent Teleszphorosz alakja a korai római pápaság egyik legerősebb tanúságtétele. Vértanúsága, a húsvéti gyakorlatban való szerepe és a liturgikus hagyományok mind arra mutatnak, hogy az apostoli hit nem csupán tanítás, hanem élet és áldozat is.
A katolikus Egyház benne azt a pásztort tiszteli, aki a Péter apostoltól kapott szolgálatot hűségesen továbbadta, és vértanúságával is megerősítette. Alakja emlékeztet arra, hogy a pápai primátus lényege a tanúságtétel, az egység őrzése és a liturgia hűséges ápolása: mindaz, ami az Egyházat Krisztussal összeköti az apostoli kortól napjainkig.
A húsvéti vita töredékei Teleszphoroszt a római húsvéti gyakorlat és az egyházi közösség megőrzésének tanújaként mutatják. Vértanúsága pedig azt hirdeti, hogy az Egyház pásztori szolgálata a hitért vállalt életáldozatig terjedhet. A liturgikus hagyományok — a böjt, a karácsonyi éjszakai mise és a Gloria — ugyanezt a misztériumot ünneplik: Krisztus megtestesülését, halálát és feltámadását, amelyből az Egyház élete fakad.
Teleszphorosz ebben a sorban I. Szixtusz és Hüginosz között áll, a római Egyház vértanú püspökeként, a húsvéti hit egyik korai tanújaként és a szent liturgia emlékezetének őreként.
Jegyzetek
Források
Szent Iréneusz: Adversus haereses, III,3,3. Kaiszareiai Euszebiosz: Historia ecclesiastica, IV,5; IV,10; V,6; V,24. Johann Peter Kirsch: „Pope St. Telesphorus”. In: The Catholic Encyclopedia, 14. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1912. E. G. Weltin: „Telesphorus, Pope, St.” In: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Gale, 2003. Louis Duchesne szerk.: Le Liber Pontificalis. Paris, 1886–1892. J. N. D. Kelly: The Oxford Dictionary of Popes. Oxford University Press, Oxford, 1986. Gergely Jenő: A pápaság története. Kossuth, Budapest, 1982. Battista Mondin: Pápák enciklopédiája. Szent István Társulat, Budapest, 2001. Magyar katolikus lexikon: „Teleszforosz, Szt.”
Külső hivatkozások
Pope St. Telesphorus – Catholic Encyclopedia Teleszphorosz neve alatt fennmaradt latin szövegek a Documenta Catholica Omnia oldalán
Kapcsolódó szócikkek
A pápaság története Római pápák listája Római pápák listája grafikusan I. Szixtusz pápa Hüginosz pápa Péter apostol Pál apostol Szent Iréneusz Kaiszareiai Euszebiosz Liber Pontificalis