Vidombák (, , szászul: Wejdebich) település Romániában, Brassó megyében, melyet 2002-ben nyilvánítottak várossá. Határos Brassóval, attól északnyugatra fekszik. Erdélyi szászok alapították a 13. században, és egészen a 20. század második feléig ők alkották a lakosság többségét, de kivándorlásuk következtében a 21. század elejére már csak néhány szász család maradt a településen. A 2011-es népszámláláskor 4698, túlnyomó többségben román lakosa volt.
Első említése 1342-ből származik. Katolikus, Szent Péternek szentelt nagytemplomát a 13. század közepén emelték, két évszázaddal később pedig kerítőfallal látták el. A 16. században a szászok evangélikus vallásra tértek, így a templom is evangélikussá vált. A 17. századi tatár és török betörések visszavetették Vidombák virágzását, a lakosokat legyilkolták vagy elhurcolták, a település és a templom pedig szinte teljesen elpusztult.
Az évszázadok során a lakosság a mezőgazdaságról fokozatosan a kézművességre, majd az iparra tért át; az első gyárak a 20. század elején jelentek meg, a század második felében pedig fontos ipari központ lett, többek között itt épült fel az IAR-repülőgépgyár. A 2010-es években a város mellett kezdték építeni a brassói nemzetközi repülőteret, amelyet 2023 nyarán nyitottak meg.
Tisztasága, takarossága miatt a Barcaság ékszerdobozának is nevezték: a házak alapzatát és redőnyeit minden évben újrafestették, a lakosok pedig minden reggel, miután a marhákat kihajtották a legelőre, felöntözték és felsöpörték az utcákat. Az elnevezés („das Schmuckkästlein des Burzenlandes”) több forrás szerint Georg Daniel Teutsch szász evangélikus püspöktől származott, aki 1879-ben látogatta meg a települést.
Neve és címere Német nevének jelentése füzes patak. Ez utalhat az itt áthaladó folyó melletti egykori növényzetre, Gernot Nussbächer történész viszont azt feltételezte, hogy a szász telepesek egy Weidenbach nevű korábbi otthonukról nevezték el az újonnan alapított Vidombák települést, és az azon áthaladó folyót. Származási helyként a Koblenztől, a Német Lovagrend egyik központjától délnyugatra fekvő Weidenbachot nevezte meg.
Nussbächer szerint a magyar Vidombák és a román Ghimbav a német név fonetikus átvétele. Alexandru Graur feltételezte, hogy a régi román nyelvű névváltozat Ghimbah volt (a -bah utótag a német Bach, azaz patak szóból ered), a helységnévből képzett családnév ugyanis nem Ghimbăveanu, hanem Ghimbășanu. Megjegyzendő, hogy egy forrás szerint a Ghimbav névnek nincs köze a német elnevezéshez, hanem a Leaota-hegységben található azonos nevű hegytől származik, amelynek környékéről a helyi román juhászok jöttek.
Fennmaradt okmányban legelőször 1342-ben jelenik meg a Widinbach név (egy brassói adománylevél megemlít egy Conradus de Widinbachot mint városvezetőt), a következő években pedig több névváltozat is előfordult (1351: Widenbach, 1357: Wildumbach, 1366: Wibenbach és Wydenbach, 1368: Wydumbach, 1377: Woydenboch stb).
Régi címere (egy szívből kinövő három rózsa) hasonlít a barcarozsnyói címerhez (szintén három rózsa, de szív nélkül). A hasonlóság valószínűleg arra utal, hogy Vidombák egykoron Barcarozsnyótól függött, amellyel történelmének kezdetén úgynevezett centuriumot alkotott (Rosenauer Hundertschaft). Egy legenda szerint a címer egy szász asszonyra utal, akit az 1658-as török–tatár betöréskor Törökországba hurcoltak, ahonnan elmenekült, és gyalog hazatért, bátorsága pedig Vidombák jelképévé vált: a három rózsa a hit, remény, szeretetet szimbóluma. 1843-ban bevezettek egy újabb címert, mely Szent Péter kulcsait tartalmazza, a település védőszentjére utalva. A jelenlegi, 2014-ben elfogadott városi címer vágott pajzs, fent a vidombáki marhabélyeggel, lent egy szívből kinövő három pipaccsal. A leírás szerint a három virág a polgári szolidaritást, a bátorságot és a nagyszerűséget jelképezi. Megjegyzendő, hogy a vidombáki marhabélyeg legkorábbi ábrázolása 1577-ből maradt fenn.
Földrajza Vidombák területe teljes egészében a barcasági síkságon fekszik; a határ szántóföldekből, rétekből és legelőkből áll. Erdők nincsenek (csak a város határát képező Barca mentén találhatók égerek, fűzfák és cserjék), így a faanyagot történelmük során mindig más településektől vásárolták. A talaj kiváló és bőséges termést hoz. A településen délnyugat–északkelet irányban áthalad a Vidombák folyó, a város területén esése 7 m/km, medre mintegy 2 méterre mélyed a kavicskúpba.
Határos Brassó városával, attól északnyugatra fekszik; távolsága Brassó városközpontjától légvonalban 8, közúton 10 kilométer; távolsága Feketehalom municípiumtól 7 kilométer. Területe , tengerszint feletti magassága 557 méter. Áthalad rajta a DN1-es és a DN73B főút, illetve a 200-as vasúti fővonal. A településen keresztülhaladó országutaknak régóta fontos kereskedelmi és gazdasági jelentőségük van, és ezeknek köszönhetően Vidombák fejlett és gazdag várossá alakult; a 20–21. században számos gyár létesült, továbbá Brassó repülőtere is itt épült fel.
Éghajlata nedves kontinentális, hasonló a szomszédos Brassó és tágabban az egész Barcaság éghajlatához. Az évi középhőmérséklet 8,3 °C, a legmelegebb hónap az augusztus (19,0 °C), a leghidegebb pedig a január (−3,6 °C). Évente átlagban 794 mm csapadék esik, a legszárazabb hónap a február (42 mm), a leginkább esős pedig a június (100 mm). Az állatvilág és a növényzet a mérsékelt övi, hegységvonulatok között kialakult medencékre jellemző. A folyómedrek mentén mezofil gyepek és fűzfák, a magasabb teraszokon mezőgazdasági területek vannak. A Vidombák folyóban többször láttak hódokat.
Története bélyeg|A templomerőd udvara A Barcaságnak ezt a részét már az ókorban is lakták, azonban Vidombák területén néhány korai bronzkori edénydarabon kívül a szászok érkezéséig nem maradtak fenn archeológiai emlékek. A honfoglaló magyarok a 13. század elején hatoltak be a Barcaság területére, Vidombák megalapítása pedig a Német Lovagrend magyarországi tartózkodásához köthető, akik 1225-ig tartózkodtak Erdélyben és szász telepeseket hoztak a vidékre. A hagyomány szerint a legelső településmag a mai várostól északra, a Câmpșor nevű helyen volt, a jelenlegi repülőtér környékén. A lovagrend hagyományai szerint Vidombák a szomszédos Barcarozsnyóval és Keresztényfalvával egy centuriumnak (németül Hundertschaft) nevezett közigazgatási egységet alkotott, amely száz háztartásból állt (a lovagrend által alapított öt barcasági „ház” egyike), Barcarozsnyón volt a székhelye, és a hozzárendelt barcarozsnyói várat kellett fenntartsa. Később azonban Brassó fennhatósága alá került, melyet egy 1420-as rendelet is megerősít.
A falu történelmének első évszázadáról nem maradtak fenn írásos emlékek. Szent Péternek szentelt templomát 1250 körül emelték román stílusban. Okmányban legelőször 1342-ben jelenik meg Widinbach néven. 1377-ben I. Lajos egy kiváltságlevélben megerősíti Brassó és a tizenhárom szabad barcasági szász falu közötti régi kapcsolatot, mely arra utal, hogy a Német Lovagrend idejéből fennálló szervezettség még akkor is érvényben volt. A vidombáki papot legelőször 1385-ben, a falunagyot (villicus) 1397-ben említik. 1413-ban egy Corpus Christi kápolnáról is írnak.
A 15. század több viszontagságot hozott a falunak. 1421-ben a török betörés következtében Vidombák (továbbá Brassó és több más barcasági falu) súlyos károkat szenvedett, ezért Zsigmond király tíz évre felmentette a lakosokat az adók fizetése alól. 1432-ben újabb törökdúlásra került sor, ezért Zsigmond további hat évre eltekint az adózástól. Valószínűleg ezen események után kezdték meg a templomerőd építését, amelynek ovális alakja arra utal, hogy a Barcaság egyik legkorábbi ilyen építménye volt. A nyílt, sík mezőn fekvő Vidombák lakói nem tudtak a környező erdőkbe menekülni az ellenséges betörések alkalmával, így kiváltképpen fontos volt egy ellenálló erődítmény építése. Magát a templomot gótikus stílusúvá alakították át. 1469 februárjában egy tűzvész majdnem teljesen elpusztította a falut.
A 16. század végétől kezdve újból nehéz idők köszöntöttek Vidombákra. 1586-ban tűzvész pusztította, 1599 októberében pedig Vitéz Mihály seregei égették fel. 1602-ben Giorgio Basta csapata, 1602–1603 telén császári vallon seregek állomásoztak Vidombákon és a környező településeken, a környéket kirabolták. 1605-ben a Barca és Vidombák folyók áradása tett kárt a házakban, 1609-ben sáskajárás pusztította a terményt. 1611–1612-ben Báthory Gábor székelyei prédálták fel a Barcaságot; Vidombákot felgyújtották, lakói közül sokat megöltek vagy elhurcoltak. 1613-ban a Báthory elmozdítására behívott török és moldvai csapatok táboroztak a falu mellett, a lakosokat kirabolták, a terményt teljesen elpusztították. 1629-ben, 1630-ban és 1643-ban Vidombákot ismét tűzvészek pusztították, melyek után csak néhány ház és a templomerőd maradt állva.
Az 1658. augusztusi török–tatár betörés alkalmával a lakosok az erődtemplomba menekültek, ahol ki tudtak volna tartani, de végül feladták azt, mert azt remélték, hogy így az ellenség megkegyelmez a falunak. A tatárok azonban nem kegyelmeztek, az építményeket lerombolták, a templomvárban meghúzódó 909 lakos legtöbbjét lekaszabolták, a többieket pedig vasra verték és a brassói Kolostor utcai kapu előtt váltságdíjat követeltek értük. A brassóiaknak 155 embert sikerült kiváltaniuk, további 65 embert váltságdíj nélkül szabadon engedtek, a többi rabot a tatárok a helyszínen legyilkolták. A visszatérő gazdák már 1659-ben megkezdték Vidombák újjáépítését; ebben az évben elkészült a malom, 1660–1668 között a templomépület és a lelkészi lak, 1666-ban a faluháza.
bélyeg|18. századi épület, ahol II. József megszállt A 17. század második és a 18. század első felében további sorscsapások érték a falut (tűzvészek, sáskajárás, pestisjárvány, árvíz, a környéken átvonuló és állomásozó török, császári, kuruc, székely, rác katonák által véghezvitt rablások, öldöklések). A megfogyatkozott szász lakosság mellé románok kezdtek beköltözni, akik a Vidombák folyó jobb partján telepedtek le, és fatemplomot is építettek (ez 1733-ban leégett, helyette 1737-ben újat építettek). 1773-ban II. József császár meglátogatta a települést, és engedélyt adott egy román ortodox kőtemplom építésére. 1775-ben megalakult az ortodox egyházközség, és 1780-ban felépítették Szentháromságnak szentelt ortodox templomukat a település románok által lakott részén.
1849. március 19-én Bem József csapatai táboroztak le itt, miután Feketehalomnál megverték a császári seregeket, majd 21-én továbbindultak Brassó felé. A szabadságharc alatt Vidombák forint háborús hozzájárulást fizetett.
A 19. században számos középületet emeltek illetve renováltak. 1830-ban felújították a faluházát; az erre utaló latin nyelvű szöveg máig fennmaradt az épület falán. 1863–64-ben kaszárnya épült (a román határ közelsége miatt nemcsak Brassóban, hanem a környező településeken is erős kaszárnyák létesültek), amelyet kezdetben huszárok, később tüzérek, a román hatalomátvétel után repülősök használtak, ma városháza. 1870-ben fogadó épült a Hosszú utcában, 1876-ban a templomerőd kapubástyájának lebontásával felépült az új faluháza (ma könyvtár és egyesületek székhelye), 1895-ben a szász iskola.
1876-ig Vidombák (a tizenhárom szabad barcasági szász falu egyikeként) Brassó-vidékhez tartozott. Ebben az évben létrehozták Brassó vármegyét, Vidombákot pedig ennek Felvidéki járásába sorolták be. A század végén bevezették a telefont és a távírót; posta, takarékpénztár és tűzoltóság is létesült. A 20. század elején megérkezett a vasút; az első Brassó–Nagyszeben járat 1903-ban haladt át a városon, a vidombáki állomás 1911-ben nyílt meg. 1913-ban bevezették a villanyt.
Az 1916-os román betöréskor a szász lakosok többsége Kőhalom felé menekült. Október 9-én Vidombák mellett ádáz harcok folytak a visszavonuló románok és az előrenyomuló központi hatalmak között; az elesett katonákat tömegsírba temették az evangélikus temetőben. A központi hatalmak veresége és az 1920-as trianoni békeszerződés után Vidombák Románia része lett.