A krassói csata a Krassó folyó jobb parti mocsaraiban zajlott le 1526. augusztus 24-én. Ezen a helyen Tomori Pál kalocsai érsek augusztus 20. és augusztus 26. között harcolt a török portyázók ellen. Ezen a napon az eddigi legnagyobb, több mint másfélszeres túlerőben levő csapatot verte szét Tomori.

Előzmények

1521. május 18-án I. (Kanuni=Törvényhozó) Szulejmán szultán hadat üzent II. (Jagelló) Lajos magyar és cseh királynak. A Magyar Királyság nem volt teljesen felkészülve a háborúra. A hatalmas Oszmán Birodalommal egy feudális anarchiába süllyedő magyar állam nézett szembe. Még 1521-ben, augusztus 29-én elesett Magyarország kulcsa, Nándorfehérvár, valamint több egyéb erősség is, mint például Szabács és Zimony. Ezzel hatalmas rés jött létre az első végvárvonalban. A déli végvidéket 1523-tól Tomori Pál kalocsai érsek védelmezte, főhadiszállását Péterváradon rendezte be. Alig két hónapon belül nagyjából újjászervezte a végvárakra épülő védelmet. 1523 júniusában érkezett Péterváradra, és augusztusban már szétvert egy portyázó török csapatot (amit Ferhás boszniai pasa vezetett). 1524-ben is több kisebb betörést sikerül meghiúsítani, majd 1525-ben még arra is volt Tomorinak ereje, hogy egy kicsit átcsapjon a török oldalra (Szabács tartományában felprédálja Kolics városát). Emellett Jajcát felmentette, Klisszát pedig sikeresen megvédte kétszer is (Jajca: 1522, 1525; Klissza: 1522, 1524), ezzel próbálta megakadályozni a török előrenyomulását, de ez nem járt sikerrel (1522: Orsova, 1524: Szörény eleste).

1526-os hadjárat

1526. április 23-án Szulejmán elindult főseregével Isztambulból. A magyarok mind Bakics Pál szerb despota, mind a havasalföldiek jelentései alapján tudták, hogy megindultak az oszmánok a Magyar Királyság ellen. Az április 24-i országgyűlés utolsó napján foglalkoztak a védelem kérdésével, és sok végzést hoztak, de ezek végrehajtása már nehézségekbe ütközött. Tomori májusban, júniusban is küldte a sürgető és pénzt kérő leveleket a királynak, és a király a lehetőségei szerint segítette is, nagyobb pénzsegélyt (50 ezer aranyforintot) a pápa budai követétől, Antonio Giovanni da Burgio pápai nunciustól kapott. Tomori több alkalommal próbált lemondani érseki és egyéb címeiről, de ezt a király nem fogadja el.

Június 8-án a szultán elérte a magyar hadszínteret (Nándorfehérvárt, ma Belgrád). A királyi sereg ekkor még nem is gyülekezik. Az oszmán sereg ostrom alá veszi Péterváradot és Újlakot. A védők hősies kitartása ugyan egy-két héttel késlelteti az oszmán támadást, de megállítani nem tudja, Pétervárad július 27-én, Újlak augusztus 8-án esik el. A többi kisebb magyar vár/várszerűség hamar elesik, szinte lövés nélkül jutnak török kézre (pl.: Eszék). A szultán arra számít, hogy a Dráva jól védhető és mocsaras vonalát fogják a magyarok védeni, de nem így lett. Tomori kísérletet sem tett 2-3 ezer fős lovasságával a folyó megtartására, így a szultáni sereg könnyedén átkel a Dráván. A királyi sereg ekkor már Szekszárdon gyülekezik, augusztus 17-én pedig Bátára ér.

A csata

Tomori még ekkor is sürgette a királyt, hogy legalább valamennyi erősítést küldjön, de a király nem küldött tartalékot. Tomori ekkor Perényi Péter koronaőrrel egyetemben a Drávához vonult, de az oszmán sereg ekkor már átkelt rajta, így a főkapitány és 6000 fős serege a Karassó patakhoz vonult, ahol a mocsaras területen egy megerődített tábort alakítottak ki. Augusztus 24-én aztán egy nagyobb, kb. 10000 fős oszmán portyázó sereg tört rájuk, amit Tomori és serege egy kisebb ütközetben szétvert és megfutamított. Tomori és a serege ki akarta használni a győzelem lehetőségeit, de a bátai haditanácson a király és a főemberek úgy határoztak, hogy Tomori is vonuljon vissza a fősereghez, így ezzel a győzelmet nem lehetett kihasználni.

Végső konklúzió

A hagyományos történeti elbeszélés szerint Tomori Pál augusztus 20. és 26. között Krassó vármegyében, az Igan mocsárnál, Versec (Érdsomlyó) közelében állomásozott 6000 fős seregével, ahol augusztus 24-én szétvert egy több mint másfélszeres túlerőben lévő, mintegy 10 000 fős török portyázó és előhadat. A modern hadtörténeti kutatások és a földrajzi rekonstrukciók azonban rámutatnak, hogy a Krassó folyó vidéke túlságosan messze esett a török fősereg felvonulási vonalától. Ezen elméletek szerint a csata valójában a Drávaszögben, a Karasica-patak mocsaras átkelőinél zajlott le. Szulejmán szultán hadinaplója szerint augusztus 24-én a török táborban egyértelműen hallatszott a keresztény ágyúk dörgése, ami arra utal, hogy Tomori csapatai és a naszádokon elhelyezett tüzérség a Karasica-vonalon bocsátkoztak komoly harcérintkezésbe az oszmán elővéddel.

Bárhol is zajlott az összecsapás, Tomori fényes győzelmet aratott az oszmán előhad felett. Ez a taktikai siker azonban stratégiai értelemben katasztrofális következményekkel járt. A Mohács melletti királyi táborban tartózkodó katonák és nemesek körében a hír hallatára eluralkodott a túlzott magabiztosság és a veszély lebecsülése. A katonák fellázadtak a visszavonulás és a várakozás gondolata ellen, és azt követelték, hogy azonnal ütközzenek meg a szultán főseregével. Úgy vélték, ha Tomori egy maroknyi sereggel képes volt megsemmisíteni a török elővédet, akkor a táborban összegyűlt 25 000 fős fősereg is könnyűszerrel legyőzi az oszmán birodalmi hadat. Ez a katonai nyomás közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy a haditanács elveszítse a stratégiai döntési szabadságát, és végül a kockázatos mohácsi csata megvívása mellett döntsön ahelyett, hogy visszahúzódott volna a cseh és erdélyi erősítések bevárására.

Források

Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története - VI. fejezet, Nándor-Fejérvár eleste Magyarország hadtörténete, Zrínyi katonai kiadó, Budapest 1985. szerk.: Liptai Ervin

Kategória:A magyar–török háború (1521–26) csatái Kategória:Erdély csatái