Morbius, az „élő vámpír” egy kitalált szereplő, antihős a Marvel Comics képregényeiben. A szereplőt Roy Thomas és Gil Kane alkotta meg. Első megjelenése az The Amazing Spider-Man 101. számában volt 1971 októberében. Morbius megszületésekor a Comics Code Authority szigorúan ellenőrizte és szabályozta a képregények tartalmát, és többek között tiltotta a farkasemberek, vámpírok és más élőholtak megjelenését bennük. Morbius megalkotása gyakorlatilag az élőholtak elleni tilalom kijátszása volt, mivel Morbius a vámpírokhoz hasonló képességeit nem halála után, és nem természetfeletti erők révén szerezte.

Michael Morbius elismert Nobel-díjas tudós volt, aki egy halálos vérbetegségben szenvedett. Végül kidolgozott egy eljárást, mely reményei szerint képes lett volna megmenteni az életét. Az eljárás mellékhatásaként azonban a vámpírokéhoz hasonló tulajdonságokra tett szert és csillapíthatatlan vérszomj lett úrrá rajta, melynek első áldozata barátja és munkatársa, Nikos lett. Elszörnyedve tettén, a lelkiismerete és a vérszomja által gyötörve Morbius bujdosni kezdett.

Morbiusnak nem sokkal első megjelenése után önálló történetei jelentek meg a Vampire Tales című magazinban majd a Adventure into Fear horror-antológiában. Az évek során több Marvel-füzetben is feltűnt mint vendégszereplő, majd 1992 és 1995 között önálló képregényében jelentek meg kalandjai.

A megjelenés története Megszületése a képregény ezüstkorának alkonyán

Morbius az amerikai képregény ezüstkorának végén született meg. Morbius első szereplése az Amazing Spider-Man 101. és 102. számában, a háromrészes The Six Arms Saga című történet utolsó két részében volt (1971. október – november). A történet írója Roy Thomas és rajzolója Gil Kane eredetileg a Marvel-univerzum Drakuláját szerették volna bemutatni a történetben, de Stan Lee egy szupergonosztevő vámpírt akart látni a képregényben. Morbius nem a Comics Code által tiltott klasszikus értelemben vett vámpír szereplő volt, bár igen közel állt hozzá. A legjelentősebb eltérés, hogy Morbius nem élőhalott, melyeknek a megjelenését a Comic Code tiltotta. A vámpírokra emlékeztető tulajdonságait és képességeit egy félresikerült kísérletben szerezte. Hiányoztak belőle a rémtörténetek klasszikus gót-jegyei, öltözéke a Marvel más szereplői által viseltekhez hasonlított. A tragikus sorsú Michael Morbius, képtelen volt megbékélni azzal amivé vált és amit éjjelente tenni kényszerül, hogy életben maradjon. A történet végén látszólag vízbe fulladt, visszatérése azonban még egy évet sem váratott magára, melyben közrejátszott a Comics Code szabályainak 1971-es enyhülése és az olvasók horror-történetek iránti növekvő igénye. Gil Kane egy interjújában úgy nyilatkozott, hogy Morbiust Jack Palance amerikai filmszínészről mintázta.

Morbius következő szereplése 1972 júliusában és szeptemberében volt a Marvel Team-Up 3. és 4. számában melynek írója Gerry Conway, rajzolója pedig Ross Andru és Gil Kane volt. A történetben, mely pár héttel Morbius első felbukkanása után játszódott, Morbius visszatért és elrabolt egy professzort, akitől azt remélte, hogy ki tudja gyógyítani vámpír-létéből. A kétrészes történetben Morbius ismét Pókemberrel, valamint új ellenfelekként a Fantasztikus Négyes egyik tagjával, Fáklyával és az X-Mennel került szembe. Morbiusnak nem sikerült elérnie célját és az X-Men és Xavier professzor fogságba esett.

A bronzkor

Morbius első saját története 1973 augusztusában a Marvel újonnan indított fekete-fehér horror-magazinjában, a Vampire Tales első számában jelent meg. A rövid életű magazinban, aminek csupán 11 száma és egy különszáma jelent meg, kizárólag vámpír képregények és írások kaptak helyet. Morbius a magazin 6. és 9. számának kivételével mindegyikben szerepelt. A történetek írója Don McGregor, majd őt követően Doug Moench volt. Rajzolói Pablo Marcos, Rich Buckler, Tom Sutton, Mike Vosburg és Sonny Trinidad voltak. A magazin a Comics Code embléma nélkül jelent meg, így a történetek igen sok erőszakos és véres jelenetet tartalmaztak, melyek más Marvel képregényekben nem szerepelhettek volna. A Vampire Tales 10. számában például Morbius dühében egy egész kis bányászfalut írt ki, amiért azok megöltek egy ártatlan nőt.

1974 februárjától az Adventure into Fear horror-antológiában is rendszeresen jelentek meg Morbius önálló történetei, legelőször a kiadvány huszadik számában. Az Adventure into Fear a 31. számmal, 1975 decemberében szűnt meg. Az írók között volt Steve Gerber, Doug Moench, és Bill Mantlo, rajzolói mások mellett Craig Russell, Frank Robbins, Don Heck és Frank Robbins voltak. A stabil alkotói csapat hiányának ellenére ez idő alatt Morbiusnak két nagyobb története jelent meg a kiadványban, melyeket a Giant-Size Werewolf negyedik számában való vendégszereplése kötött össze. Mivel néhány hónappal az Adventure into Fear megszűnése előtt, 1975 júniusában a Marvel a Vampire Tales sorozatát is leállította, ezt követően az olvasók évekig csak vendégszereplőként találkozhattak Morbiussal.

1976 májusában a Marvel Two-in-One 15. számában szerepelt egy közös kalandban a Lénnyel, majd ennek a történetnek a folytatásaként 1977-ben a Spectacular Spider-Man 6., 7. és 8. számaiban. A hatodik szám valójában az 1972-es Marvel Team-Up 3. számának módosítottan újranyomtatott változata volt, melyben Morbius eredete és eddigi összecsapásai Pókemberrel visszaemlékezés formájában jelentek meg. A 7. és 8. számban Morbius az Empatoid nevű idegen lény kényszerítette, hogy Pókember ellen harcoljon. A történet írója Archie Goodwin, rajzolója Sal Buscema volt. Morbius következő szereplése, mely fordulópont volt a szereplő életében, ugyanennek a sorozatnak a 38. számában volt 1980 januárjában. A Bill Mantlo által írt, Az élő vámpír átka! című történetben Morbius egy véletlen villámcsapás és Pókember vére által visszanyerte emberi alakját. Ismét emberként Morbius ugyan elveszítette vámpírszerű kinézetét, de vendégszerepléseinek száma ennek ellenére sem csökkent. Visszaváltozása utáni első szereplése az Amazon sorozatában, a Savage She-Hulk 9. számában volt 1980 októberében. A Savage She-Hulk írója ekkor David Anthony Kraft, rajzolója Mike Vosburg volt. A történetből kiderült, hogy Morbius ugyan visszanyerte emberi kinézetét, és már nem volt szüksége vérre, hogy életben maradjon, mégis az erre való pszichológiai késztetése megmaradt, mellyel nap mint nap meg kellett küzdenie. A Pókemberrel való harc után Los Angelesbe költözött, és az University of California neuroradiológiai tanszékén kapott kutatói állást, ahol fegyveres felügyelet mellett kereste végső gyógyulása kulcsát. Jennifer Walters, az Amazon barátja Morbiustól kért segítséget a nő vértesztjének az elemzéséhez, melyből kiderült, hogy az Amazon sejtjei végzetes sebességgel kezdenek elhalni. A nő állapota egyre romlott, mire Morbiusnak a 11. számban sikerült kifejlesztenie a szérumot, mely megmenthette az Amazon életét. A szérum azonban egyben Morbius visszamaradt vérszomjának is véget vethetett volna, így a férfi lelkiismerete és a gyógyulás iránti vágya között őrlődött, míg végül az utolsó pillanatban erőt vett magán és beadta az életmentő szert a haldokló nőnek. Morbius megpróbáltatásai azonban nem értek véget, mivel kitudódott, hogy az Morbius azonos a sorozatgyilkos vérszívóval, és a feldühödött lakosság az egyetem előtt gyűlt össze. A 12. számban Morbius ügye bíróság elé került, ahol Jennifer Walters lett a védőügyvédje. Jennifernek végül sikerült meggyőznie az esküdteket, hogy Morbius nem volt ura tetteinek mikor hatalmába kerítette a vérszomj, így a tudóst csak öt év börtönbüntetésre ítélték. Ezt természetesen az áldozatok hozzátartozói nem akarták elfogadni és Jennifer is számos ellenséget szerzett magának amiért Morbiust védte.

Morbius legközelebb 1984 májusa és júliusa között tűnt fel a Fantastic Four 266., 267. és 268. számaiban. Morbius ekkorra már a vérivás iránti pszichológiai kényszerből is sikeresen kigyógyult. A megjelent történetben mindössze néhány képkockán tűnt fel, általában a háttérben. Egyike volt azoknak az orvosoknak akik megpróbálták megmenteni Susan Richards magzatát, de az orvosok és tudósok munkája ellenére Susan és Reed Richards végül elveszítették a gyermeket. A West Coast Avengers 5. és 6. számában, 1986 februárjában és márciusában mint Jack Russel, a farkasember orvosa tűnt fel, valamivel aktívabb szereplőként mint két évvel azelőtt a Fantasztikus Négyes sorozatában.

Morbius a képregények modern korában A vámpír visszatér

Morbius a West Coast Avengers-ben való szereplése után három évvel, 1989 novemberében tűnt fel ismét a Doctor Strange 10. számában, ezúttal ismét vámpírként. A sorozat írója ekkor Morbius egyik megalkotója Roy Thomas volt, aki Morbis visszaváltozására a 14. számban adott magyarázatot. A történetben Morbius elmeséli Doktor Strange-nek, hogy a betegségéből való teljes gyógyulása után továbbra is kísértette múltja és képtelen volt a munkájára koncentrálni. Szabadságot vett ki, melyet New Orleans óvilági környezetében akart eltölteni, ott azonban Marie Laveau, a vudukirálynő fogságába esett. Laveau a vámpírok vérének segítségével tartotta magát fiatalon, de mióta Doktor Strange egy varázslattal átmenetileg eltörölte őket a Föld színéről ehhez már nem juthatott hozzá. Annak ellenére, hogy Morbius valójában soha nem volt igazi vámpír, a nő ismét vérszívóvá változtatta, abban reménykedve, hogy az ő vére is megfiatalíthatja. Laveau terve nem működött és Morbiusnak sikerült megszöknie a fogságból. Morbius 1989 és 1990 között több számában is szerepelt Doktor Strange sorozatának. Az ebben az időszakban megjelent történetek készítették elő az igazi vámpírok visszatérését a Marvel-univerzumba.

Morbius legközelebb az 1991 augusztusában és szeptemberében megjelent Spider-Man 13. és 14. számában megjelent Sub-City című történetében szerepelt. A füzet írója és rajzolója Todd McFarlane volt. A történetben Morbius a New York elhagyott alagútjaiban és csatornáiban élő számkivetettek „uralkodójaként” jelent meg, miután otthagyta Doktor Strange házát, aki mágiával sem volt képes meggyógyítani betegségét. A föld alatt élő számkivetettek harcban álltak a város fenti világával és a szintén az alagútrendszerekben élő mutáns populációval, a Morlockokkal. Morbius a védelmébe vette ezeket az embereket, cserébe azok pedig „rossz” embereket raboltak el a felszínről neki, akikből táplálkozhatott. Az eltűnések után nyomozó Pókember összetűzésbe került Morbiussal. A harc során kiderült, hogy Morbius eltorzult tudatú alattvalóinak egészen más fogalmaik voltak a „rosszról”, számukra mindenki az volt aki a felszínen élt, így rengeteg ártatlan embert is elraboltak onnan Morbius számára. Morbius nem tudta elviselni, hogy ismét ártatlan életeket oltott ki, és bűntudattól gyötörve elmenekült az alagutakból és Pókember elől.

Saját sorozat

21 évvel első szereplése után Morbius saját képregényfüzetet kapott, melynek első alkotópárosa Len Kaminski író és Ron Wagner rajzoló lett. Az 1992 szeptemberében megjelent első szám egyben a Rise of the Midnight Sons című crossover történet 3. része is volt, melyben a Szellemlovassal (eredeti nevén Johnny Blaze) megalakította az Éjfél Fiai nevű csapatot, hogy szembeszálljanak „minden szörny anyjával”, a Lilith nevű démonnal. Morbius sorozata egyike volt azon horror-okkult füzeteknek, melyeket a crossover történet kapcsán indított a Marvel.