A hegyikristály a kvarc ásvány színtelen, drágakőként használt változata. A görögök azt tartották, hogy a hegyikristályok az Alpok magas csúcsainak dermesztő hidegében felolvaszthatatlan jéggé fagyott vízből keletkeztek. Ezért nevezték el az ásványt krisztallosznak (κρύσταλλος), azaz jégnek.
Ásványtani jellemzői A teljesen színtelen hegyikristály kémiailag ideálisan tiszta kovasav, képlete SiO2. A kvarc fizikai és kémiai tulajdonságai a hegyikristályon tanulmányozhatók a legnagyobb pontossággal. Felnőtt kristályai rendszerint kitűnően fejlett, karcsú, hatszögletű oszlopok, amelyeket a + és - alapromboéder lapjai fednek. A kristályok tökéletes átlátszóságát gyakran zavarják szilárd és folyadékzárványok.
Azokat a hegyikristályokat, melyeknek természetes úton keletkezett finom repedései, a beléjük hatolt igen vékony levegőréteg okozta interferencia folytán szivárványszínekben játszanak, írisz- vagy szivárványkvarcoknak nevezik. Mesterségesen is előállítják őket úgy, hogy felhevített hegyikristályt hideg vízbe mártanak. Ha a víz színesre festett és a kristályt huzamosabb ideig bennehagyják, a festék behatol, és a repedések mentén színesre festett kvarcot kapunk.
Előfordulása A hegyikristály legfőbb lelőhelyei az Alpokban vannak, ahol századok óta apáról fiúra szálló mesterség a kristálykeresés. A tavaszi olvadás után indulnak meg a kristálykeresők, bejárják a gazdagabb előfordulásaikról ismert nagyobb, valamint az eldugottabb völgyeket, átkutatják a gleccserek hordalékát, a patakmedreket, vizsgálják a kőzetben húzódó kvarcereket, kopogtatván körülöttük a sziklafalat, amikor is a hegyikristályokat rejtő kisebb-nagyobb üregek kongó hanggal árulják el magukat. Az üregek rendesen csak nagyobb ököl, fejnagyságúak, néha azonban rendkívüli méretűek. A kvarckristályok bélelte nagyobb üregeket kristálypincéknek nevezik.
Nagy jelentőséggel bírnak a brazíliai lelőhelyek is, ahonnan kitűnő minőségű hegyikristályok származnak nagy mennyiségben. A leggazdagabb előfordulások Goyaz-államban, a Sao Marcos- és Sao Bartholomeo-folyók közötti Serra dos Cristaes vidékén, Cristallina és Araguahy mellett vannak.
Madagaszkár szigetének keleti és északkeleti gneiszes vidékéről eredő folyók ágyából már a 17. században ismertek pompás, átlátszó hegyikristályokat. Az elsődleges előfordulású kristályok üledékes kőzeteket és kristályos palákat átszelő pegmatittelérek üregeiből származnak.
Indiában Csennai vidékén harmadkori konglomerátokban találják a megkopott, víztiszta hegyikristályokat, amelyekből Madrászban briliánsokat, rózsákat, sőt szemüvegeket csiszolnak.
Az Urálban is találhatók gazdag lelőhelyek.
Felhasználása A hegyikristálynak régebben jelentős szerepe volt az ékszeriparban, a gliptikában, és a díszítőművészet terén. Ékszerbe, a gyémánt pótlására, különösen szívesen csiszolták kisebb, ragyogó kristályait s ezeket nyugati gyémántoknak nevezték. Helyi neveik: máramarosi-, német-, stollbergi-, cseh-, alaszkai-, arkanzasz-, pafoszi-, alenkoni-, ír-, bristol-, quebeki-, szimiligyémánt voltak.
A hegyikristályt az ó- és középkorban, de még a 19. században is jóval nagyobbra értékelték, mint napjainkban. Ma legjobban az optikai célokra alkalmas, teljesen átlátszó, színtelen, repedés és zárványmentes goyazi kristályokat fizetik meg.
A magyar királyi jogar gömbje hegyikristályból van, és oroszlánokat véstek bele.
Források Dudichné dr. Vendl Mária–Koch Sándor: A drágakövek, Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1935 Koch Sándor–Sztrókay Kálmán: Ásványtan, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994 Medenbach, Olaf–Sussieck-Fornefeld, Cornelia: Ásványok, Magyar Könyvklub, Budapest, 1992 Oberfrank Ferenc–Rékai Jenő: Drágakövek, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1993
Kategória:Kvarc Kategória:Drágakövek