A magyar úszók listája azokat az úszókat tartalmazza, akik magyar csapat tagjaként a sportágban jelentős eredményeket értek el. A listán azok az úszók szerepelnek, akik magyar csapat tagjaként akár egyéni, akár váltó versenyszámban

legalább egy újkori nyári olimpián részt vettek, vagy nagy nemzetközi úszóversenyenEbben az összefüggésben nagy nemzetközi verseny az olimpián kívül a világbajnokság, az Európa-bajnokság, a világkupa, a főiskolai világbajnokság és az Universiade legalább egy versenyszámban az első hat között végeztek, vagy világ-, Európa-, vagy magyar csúcsot úsztak, vagy legalább egy magyar bajnoki címet szereztek.

A listán szerepelhetnek azok a magyar úszók is, akik a felsorolt feltételek egyikének sem felelnek meg, de úszóként úttörő szerepet játszottak a sportág magyarországi elterjesztésében, illetve ha aktív úszó pályafutásuk után edzőként, vagy sportvezetőként jelentős hatást gyakoroltak a sportág magyarországi fejlődésére. __NOTOC__

A, Á Abay Nemes Oszkár (1913–1959) Ács Ilona (1920–1976)

B Bakó Jenő (1921–2000) Balatoni Károly (1878–1945) Bartha Károly (1907–1991) Baronyi András (1892–1944) Bárány István (1907–1995) Barta István (1895–1948) Beleznai László (1891–1953) Bitskey Aladár (1905–1991) Bitskey Zoltán (1904–1988) Bíró Ágnes (1917-2008) Boros Katalin (*1941) Bozsi Mihály (1911–1984) Bohus Richárd (1993-)

C Czene Attila (*1974)

Cs Csabai Judit (*1973) Cseh László (*1985) Csik Ferenc (1913–1945) Csobánki Zsuzsa (1983–) Csordás György (1928–2000) Csuvik Oszkár (1925-2008)

D Dara Eszter (*1990) Darnyi Tamás (*1967) Donáth Leó (1888–1941) Dobai Gyula (1937–2007) Dömötör Zoltán (1935–2019)

E Egerszegi Krisztina (*1974) Erdélyi Éva (1943–1978)

F Fábián Dezső (1918–1973) Frank Mária (1943–1992)

G Gerendás György (*1954) Gräfl Ödön (1877–1972) Gróf Ödön (1915–1997) Gulrich József (1942–2000) Güttler Károly (*1968)

Gy Gyarmati Andrea (*1954) Gyenge Valéria (*1933) Gyurta Dániel (*1989) Gyurta Gergely (*1991)

H Hajós Alfréd (1878–1955) Hajós Henrik (1886–1963) Halassy Olivér (1909–1946) Halmay Zoltán (1881–1956) Hargitay András (*1956) Harsányi Vera (1919–1994) Hasznos István (1924–1998) Hazai Kálmán (1913–1996) Hevesi István (1931-2018) Hollósi Frigyes (1906–1979) Hosszú Katinka (*1989)

J Jakabos Zsuzsanna (*1989)

K Kanizsa Tivadar (1933–1975) Kapás Boglárka (*1993) Katona András (*1938) Katona József (1941-2016) Kenyery Alajos (1892–1955) Kettesi Gusztáv (1929-2003) Killermann Klára (1929-2012) Kis Gergő (*1988) Kiss Géza (1882–1952) Komjádi Béla (1892–1933) Konrád János (1941-2014) Kovács Ágnes (*1981) Kozma Dominik (*1991) Kádas Géza (1926–1979)

L Lábodi Laura Las Torres Béla (1890–1915) Lengyel Árpád (1915–1993) Lenkei Magdolna (1916–2007) Littomeritzky Mária (1927-2017)

M Madarász Csilla (*1943–2021) Makány Balázs (*1987) Mészáros Gábor (1962–) Milák Kristóf (2000–) Mitró György (1930–2010) Munk József (1890–?) Mutina Ágnes (*1988)

N Novák Éva (1930–2005) Novák Ilona (*1925)

Ny Nyéki Imre (1928–1995)

O, Ó Olasz Anna (*1993) Orosz Andrea (1967)

R Rajki Béla (1909–2000) Risztov Éva (*1985) Rózsa Norbert (*1972)

S Soltész Ágota (*1949)

Sz Szabó József (*1969) Szathmáry Elemér (1926–1971) Szekrényessy Kálmán (1847–1927) Szepesi Nikolett (*1987) Székely András (1909–1943) Székely Éva (*1927) Szőke Katalin (1935-2017)

T Takács Krisztián (*1985) Tarródi Szigritz Géza (1907–1949) Temes Judit (1930-2013) Temesvári Anna (*1943) Tiszolczy Magda (1918-2010) Toldi Ödön (1893–1966) Tumpek György (*1929)

U Utassy Sándor (1931–1979)

V Vermes Albán (1957–2021) Verrasztó Zoltán (*1956) Verrasztó Evelyn (*1989) Verrasztó Dávid (*1988) Vinkler Péter (*1983)

W Wanié András (1911–1976) Wannie Rezső Wladár Sándor (*1963)

Z Zachár Imre (1890–1954)

Jegyzetek

Magyaruszok