Az I Remember Yesterday Donna Summer amerikai énekesnő ötödik nagylemeze, amely 1977-ben jelent meg. Producerek: Giorgio Moroder és Pete Bellotte. A felvételek a müncheni Musicland Studiosban és az ugyancsak müncheni Arco Studiosban készültek. Akárcsak az énekesnő előző három albuma, úgy az I Remember Yesterday is egy meghatározott koncepció szerint készült. A felvételek témája zömmel most is a szerelem, a hangszerelés diszkózenei, ám amíg az „A” oldal 4 dalból álló egyvelege a korábbi évtizedek zenei világát idézi meg, addig a lemez befejező szerzeménye, az I Feel Love az akkoriban még jövőnek számító hangzást előlegezi meg. Az album nemcsak kereskedelmi siker lett, hanem megalapozta Donna hírnevét mint komoly előadóművész. Ennek köszönhetően kérték fel még 1977-ben A mélység című film betétdalának (Down, Deep Inside) előadására: John Barry szerzeménye Donna előadásában ugyancsak világsláger lett.

Háttér-információk A lemez „A” oldalán 4 dal hallható egyveleg formájában: az I Remember Yesterday az 1940-es évek, a Love’s Unkind az 1950-es évek, a Back in Love Again pedig az 1960-as évek hangzásvilágát egyesíti az 1970-es évekre jellemző (euro)discozenével. A „B” oldal első három felvétele a jelen különböző zenei világát képviseli: a Black Lady a „keményebb” ritmusokat,Olyasféle zenei „kakukktojás” ez a dal a lemezen, mint például Amanda Lear Sweet Revenge című 1978-as LP-jén a The Stud. a Take Me jellegzetes Donna Summer-felvétel a korábbi albumok stílusában, a Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over) pedig egy nagyon szép R&B ballada. Az I Feel Love lüktető ritmusaival a jövő zenei divatját előlegezte meg: állítólag ez volt az első popzenei felvétel, amelynek hangszerelése kizárólag szintetizátorokra épült. Ami biztos, hogy az I Feel Love volt az első olyan Donna Summer-sláger, melynek sikere a Love to Love You Baby népszerűségével vetekedhetett. A dal az évtizedek alatt igazi örökzöld lett, 2004-ben a Rolling Stone magazin minden idők legnagyobb slágerei között a 411. helyre sorolta. Népszerűségét jelzik a különféle feldolgozások is. Ezek egy része az eredeti felvételt variálja Donna énekével (mint például Patrick Cowley 1982-es remixe). A vokálra is kiterjedő feldolgozások közül említésre érdemes a Bronski Beat 1985-ös, a Roxette 1988-as és Vanessa Mae 1997-es verziója. A Bronski Beat első nagylemezének egyik felvételén csak az I Feel Love-ot dolgozta fel, majd maxilemezen, különböző változatokban egyveleget készítettek belőle, melyhez felhasználták a Love to Love You Baby, illetve a Johnny Remember Me motívumait is. A maxiverziók egyik közreműködője a Soft Cell volt énekese, a szólóban is ismert Marc Almond volt. Egyes popsztárok csak bizonyos motívumokat használtak fel a nagy slágerből. Sarah Brightman a The Adventures of the Love Crusader című 1979-es diszkófelvételén idézi fel a dalt néhány másodpercre, de rajta kívül Kylie Minogue, Madonna, sőt még a Red Hot Chili Peppers is ihletet merített az I Feel Love-ból. Ezek után szinte hihetetlen, de 1977-ben az illetékesek annyira nem voltak biztosak a sikerben, hogy eleinte csupán a Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over) kislemez „B” oldalára tették az I Feel Love-ot. Mikor a dal népszerűvé vált, az újabb kislemez-kiadásokon már megcserélték a két felvétel sorrendjét.

A dalok „A” oldal I Remember Yesterday (Moroder – Bellotte – Summer) – 4.45 Love's Unkind (Moroder – Bellotte – Summer) – 4.24 Back in Love Again (Moroder – Bellotte – Summer) – 3.54 I Remember Yesterday (Reprise) (Moroder – Bellotte – Summer) – 3.02 „B” oldal Black Lady (Moroder – Bellotte – Summer) – 3.47 Take Me (Moroder – Bellotte – Summer) – 5.03 Can't We Just Sit Down (And Talk It Over) (Tony McCaulay) – 4.25 I Feel Love (Moroder – Bellotte – Summer) – 5.53

Alternatív kiadás 1982 I Feel Love (Amerikai Egyesült Államok, Casablanca Records. Katalógusszám: 6480 089, 9279 636)

„A” oldal I Feel Love – 5:53 Take Me – 5:03 Can't We Just Sit Down (And Talk It Over) – 4:25 Black Lady – 3:47 „B” oldal I Remember Yesterday – 4:45 Love's Unkind – 4:24 Back in Love Again – 3:54 I Remember Yesterday (Reprise) – 3:02

Közreműködők Brooklyn Dreams, Dani McCormick, Marti McCall, Patti Brooks, Petsy Powell (háttérvokál) Thor Baldursson (keverés, billentyűs hangszerek, szintetizátor) Jürgen Koppers (hangmérnök, keverés) Allen Zentz (maszterelés) Giorgio Moroder, Robby Wedel (szintetizátor) Keith Forsey (dobok, ütős hangszerek) Geoff Bastow, Mats Björklund (gitár) Les Hurdle (basszusgitár) Benny Gebauer, Dino Solera, Franko Tgomina, Hanus Berbe, Hermann Breuer, James Polivka, Lee Harper, Rudi Füsers (fúvós hangszerek) Giorgio Moroder, Pete Bellotte (producer) Gribbit (design) Victor Skrebneski (fotó)

Különböző kiadások LP 1977 Casablanca Records (814 162-1, Amerikai Egyesült Államok) 1977 Casablanca Records (NBLP 7056, Egyesült Államok) 1977 Casablanca Records (7C 062-99136, Svédország) 1977 Atlantic (ATL 50 378, NSZK) 1977 Oasis (NBLP 7056, Brazília) 1977 Groovy (GR 9003, Hollandia) 1977 GTO (GTLP 025, Anglia) 1977 WEA Filipacchi Music (50 376, Franciaország) 1977 Embassy (S CBS 31718, Egyesült Államok) 1982 Casablanca Records (6480 089, Egyesült Államok)

CD 1991 Casablanca Records (826 237-2, Németország)

Kimásolt kislemezek 7" 1977 Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over) / I Feel Love (Atlantic, 10 958, Franciaország) 1977 Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over) / I Feel Love (Astor, Casablanca Records, NB 884, Ausztrália) 1977 Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over) / I Feel Love (Casablanca Records, NB 884, Egyesült Államok) 1977 Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over) / I Feel Love (Casablanca Records, NB 884X, Egyesült Államok) 1977 I Feel Love / Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over) (Casablanca Records, 7C 006-99196, Svédország) 1977 I Feel Love / Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over) (GTO, GT 100, Anglia) 1977 I Feel Love / Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over) (Atlantic, ATL 10 963, NSZK) 1977 I Feel Love / Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over) (Groovy, GR 1226, Hollandia) 1977 I Remember Yesterday (Part 1) / I Remember Yesterday (Part 2) (Groovy, GRS 15010, Hollandia) 1977 I Remember Yesterday / Back in Love Again (Atlantic, ATL 11 028, NSZK) 1977 I Remember Yesterday / Spring Affair (GTO, GT 107, Anglia) 1977 Love’s Unkind / Autumn Changes (GTO, GT 113, Anglia) 1977 Love’s Unkind / Black Lady (Groovy, GR S 15 044, Hollandia) 1977 Love’s Unkind / Black Lady (Atlantic, ATL 11 063, NSZK) 1982 I Feel Love (Part 1) / I Feel Love (Part 2) (Casablanca Records, FEEL 7, 6180 136, Anglia) 1992 I Feel Love / Bad Girls (Collectables, COL 4332, Egyesült Államok)

12" 1977 Back In Love Again / Try Me, I Know We Can Make It / Wasted (GTO, GT 117, Anglia) 1977 I Feel Love / Theme from The Deep (Down, Deep Inside) (Casablanca Records, NBD 20104, Egyesült Államok, dupla „A” oldalas) 1977 I Feel Love / Theme from The Deep (Down, Deep Inside) (Casablanca Records, 7C 052-99518Z, Svédország) 1979 MacArthur Park / I Feel Love (Casablanca Records, DS 12006, Egyesült Államok) 1982 I Feel Love (Patrick Cowley Mega Mix) / I Feel Love (Patrick Cowley Mega Edit) (Casablanca Records, FEEL 12, Anglia) 1982 I Feel Love (Patrick Cowley Mega Mix) / I Feel Love (Patrick Cowley Mega Edit) (PolyGram, 2412, Franciaország, promo) 1994 Love to Love You Baby / I Feel Love (Casablanca Records, PRO 1167-1B, Egyesült Államok, promo) 1995 I Feel Love (Rollo & Sister Bliss Monster Mix) / I Feel Love (Patrick Cowley Mega Mix) (Twelve Seventeen, CX 03, Hollandia) 1995 I Feel Love (Rollo & Sister Bliss Monster Mix) / I Feel Love (Masters At Work 86th St Mix) / I Feel Love (Summer '77 Re-EQ '95) / Melody of Love (Junior Vasquez DMC Mix) (Manifesto, FESX 1, Anglia) 1995 I Feel Love (Rollo & Sister Bliss Monster Mix) / I Feel Love (Masters At Work 86th St Mix) / I Feel Love (12" Masters At Work Mix) / I Feel Love (Masters At Work Hard Dub) (Mercury, 852 283-1, Olaszország) 1995 I Feel Love (Rollo & Sister Bliss Monster Mix) / I Feel Love (Masters At Work 86th Street Mix) / I Feel Love (Summer '77 Re-EQ '95) / I Feel Love (12" Masters At Work Mix) / I Feel Love (Masters At Work Hard Dub) / I Feel Love (Rollo & Sister Bliss Tuff Dub) (Manifesto, DONDJ 1/2, Anglia, promo) 1995 I Feel Love (Rollo & Sister Bliss Monster Mix) / I Feel Love (12" Masters At Work Mix) / I Feel Love (Masters At Work 86th St) / I Feel Love (Summer '77 Re-Eq '95) / I Feel Love (Junior Vasquez Melody Of Love) (Manifesto, DONDJ 3, Anglia, promo) 1995 I Feel Love (Rollo & Sister Bliss Monster Mix) / I Feel Love (Masters At Work 86th St. Mix) / I Feel Love (Summer '77 Re-EQ '95) / Melody Of Love (Junior Vasquez DMC Remix) (Mercury, 852 259-1, Anglia) 2001 I Feel Love (Patrick Cowley Mix) / Fool’s Gold (A „B” oldal előadója a The Stone Roses) (Club Lassique, cc10, Egyesült Államok) 2005 I Feel Love (Qattara Remix) / I Feel Love (Almighty Remix) (Casablanca Records, FEELLOVEDJ1, Egyesült Államok) 2007 I Feel Love / Love to Love You Baby (Casablanca Records, NBD 20 104, Egyesült Államok) I Feel Love (Klubbheads Rollercoaster Mix) / I Feel Love (D-Bop Mix) (EMI Records, 12EMDJ 503, Anglia, promo)

CD 1995 I Feel Love (Rollo Mix Edit) / I Feel Love (Summer '77 Re-EQ '95) / I Feel Love (Masters At Work 86th St Mix) (Casablanca Records, 852 485-2, Egyesült Államok) 1995 I Feel Love (Rollo & Sister Bliss Monster Mix – Radio Edit) / I Feel Love (Rollo & Sister Bliss Monster Mix) / I Feel Love (12" MAW Mix) (Casablanca Records, 852 293-2, Egyesült Államok) 1995 I Feel Love (Rollo & Sister Bliss Monster Mix) / I Feel Love (Masters At Work 86th St Mix) / I Feel Love (Summer '77 Re-EQ '95) / Melody of Love (Junior Vasquez DMC Mix) (Mercury, Manifesto, 852 259-2, FESCD 1, Anglia) 1995 I Feel Love (Rollo & Sister Bliss Monster Mix – Radio Edit) / I Feel Love (Summer '77 Re-EQ '95) (PolyGram, 852 292-2, Hollandia) 2005 I Feel Love (Qattara Remix) / I Feel Love (Almighty Remix) (Casablanca Records, FEELLOVECJ1, Anglia, promo) 2005 I Feel Love (Qattara Remix) / I Feel Love (Almighty Remix) / I Feel Love (12" Masters At Work Mix) (Casablanca Records, FEELLOVECJ2, Egyesült Államok, promo)

Az album slágerlistás helyezései Anglia: Legmagasabb pozíció: 3. hely Ausztria: 1977. augusztus 15-étől 20 hétig. Legmagasabb pozíció: 3. hely Egyesült Államok, pop: Legmagasabb pozíció: 9. hely Egyesült Államok, R&B: Legmagasabb pozíció: 11. hely Japán: Legmagasabb pozíció: 77. hely Norvégia: 1977. A 32. héttől 17 hétig. Legmagasabb pozíció: 5. hely NSZK: Legmagasabb pozíció: 7. hely Svédország: 1977. június 17-étől 13 hétig. Legmagasabb pozíció: 13. hely

Legnépszerűbb slágerek I Remember Yesterday Anglia: 1977. szeptember. Legmagasabb pozíció: 14. hely Ausztria: 1977. december 15-étől 4 hétig. Legmagasabb pozíció: 24. hely Egyesült Államok, dance: Legmagasabb pozíció: 1. hely Hollandia: Legmagasabb pozíció: 24. hely

Love’s Unkind Anglia: 1977. december. Legmagasabb pozíció: 3. hely Ausztria: 1978. március 15-étől 8 hétig. Legmagasabb pozíció: 18. hely Egyesült Államok, dance: Legmagasabb pozíció: 1. hely Hollandia: Legmagasabb pozíció: 32. hely Írország: Legmagasabb pozíció: 2. hely NSZK: Legmagasabb pozíció: 18. hely

Back in Love Again Anglia: 1978. április. Legmagasabb pozíció: 29. hely

Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over) Egyesült Államok, pop: Legmagasabb pozíció: 104. hely Egyesült Államok, R&B: Legmagasabb pozíció: 20. hely

I Feel Love Anglia: 1977. július. Legmagasabb pozíció: 1. hely Ausztria: 1977. augusztus 15-től 20 hétig. Legmagasabb pozíció: 1. hely Egyesült Államok, AC: Legmagasabb pozíció: 45. hely Egyesült Államok, dance: Legmagasabb pozíció: 3. hely Egyesült Államok, pop: Legmagasabb pozíció: 6. hely Egyesült Államok, R&B: Legmagasabb pozíció: 9. hely Hollandia: Legmagasabb pozíció: 1. hely Írország: Legmagasabb pozíció: 9. hely Japán: Legmagasabb pozíció: 1. hely