bélyeg|200px|Névtelen bélyegjavaslat 1941-ből Vidkun Abraham Lauritz Jonnsøn Quisling (1887. július 18. – 1945. október 24.) hazaárulásért kivégzett norvég szélsőjobboldali katonatiszt, politikus, Norvégia kollaboráns kormányának vezetője a második világháborús náci német megszállás alatt.
Élete Ifjúsága A norvégiai Fyresdalban született, apja Jon Lauritz Qvisling evangélikus lelkész és híres genealógus volt. Édesanyja Anna Caroline Bang egy dél-norvégiai felsőosztálybéli családból származott. Vidkun 1911-ben belépett a Norvég Királyi Hadseregbe, és kiváló vizsgái után hamarosan őrnaggyá léptették elő.
Az első világháború idején Norvégia semleges maradt, s bár Quisling ellene volt a pacifizmusnak, de látva a háború okozta hatalmas emberveszteségeket elhatárolódott attól, hogy Norvégia esetleges belépése mellett lépjen fel.Norwegian Neutrality in the Inter-War Years (Defense Technical Information Center)
Katonai attasé volt először Szentpétervárott (1918–1919), majd Helsinkiben (1919–1921). A Szovjetunióban mély benyomást tettek rá a bolsevik módszerek, és megismerkedett Trockijjal. Quisling jól ismerte az orosz nyelvet és történelmet, mindkét felesége orosz volt.
Humanitárius missziói Hazatérve közeledett az erős kommunista munkáspárthoz, és javasolta nekik egy Vörös Gárda felállítását. A kommunisták gyanakvással szemlélték a volt királyi tiszttől érkező ajánlatot, és visszautasították. Quisling közben kilépett a hadseregből (1921), hogy csatlakozhasson a híres felfedező, tudós és humanista Fridtjof Nansen jótékonysági útjához az éhínség sújtotta Oroszországban. Nansen, akit küldetésében a Nemzetközi Vöröskereszt is támogatott, a diplomácia és a meggyőzés erejével német és osztrák–magyar hadifogoly szabadon bocsátását érte el. Quisling és mások segítségével segélykonvojokat szervezett az éhínség és a polgárháború által fenyegetett oroszok százezreinek. A volt katonatiszt 1924–25-ben a Balkánon, majd a Krímben tartózkodott, és a Népszövetség utasítására segélyakciókat szervezett. 1925-ben, Örményországban visszatért Nansenhez, majd később Moszkvába ment. 1927–1929 között itt a brit érdekeket képviselte (akkoriban ugyanis bevett gyakorlat volt, hogy két olyan ország, amelyek között nem volt diplomáciai kapcsolat, semleges államok képviselőin keresztül érintkezett).
1928-ban a szovjetek valutacsempészettel vádolták meg, ezért rövidesen el kellett hagynia az országot. Ennek okán szakított a kommunizmus nézeteivel, és átállt a szélsőjobboldali politikára.
Politikai elgondolásait illetően már az 1920-as évektől kimutatható volt a faji jellegű irányultság (a skandináv felsőbbrendűség elve) és az antiszemitizmus.Vidkun Quisling (Holocaust Encyclopedia)
A norvég politika élvonalában Hazatértekor Quisling őrnagy honvédelmi miniszter lett (1931–1933) az agrárkormányban, és elterjedt róla, hogy rendkívül energikus. Quisling brutalitást is alkalmazva fegyveres erővel leverte az állami vízenergia-telepek munkásainak lázadását Menstadban. A média központi személyiségévé nőtte ki magát, bár azt terjesztették róla, hogy képtelen a rendes politikai párbeszédre. Ettől fogva Quisling az egyik legellentmondásosabb személyisége lett a norvég közéletnek. Hatósági nyomást gyakorolt többször a szakszervezetekre, és hogy az állítólagos „kommunista felforgatók” ellen fellépjen, fegyveres milíciát is szervezett. 1933-ban benyújtotta lemondását, és kilépett a kormányból.
A nemzetiszocializmus bűvöletében 1933. május 17-én barátaival, Hjorttal, a Nobel-díjas Hamsunnal, Ragnvald Hvosleffel és Frederik Prytzcel megalakította a Nemzeti Egységpártot (Nasjonal Samling). Quisling pártja egyértelműen a hitleri NSDAP másolata volt. Az összes pártszervezetet lemásolták: volt Nemzeti Szervezet (Riksorganisasjon), lánytagozat (Kvinneorganisasjon), véderő (Kamporganisasjon), „Quisling-jugend” (NS Ungdoms-Fylking) stb. A párt alapító tagjai felesküdtek a kommunizmus elleni harcra és egy új rend bevezetésére az országban. Az NS választott attribútuma a napkereszt lett. 1934-ben a párt átvette a náci tisztelgést.
A Nasjonal Samling kudarcai Quisling erőfeszítései ellenére az NS egy székhez sem jutott a parlamentben (Storting). A norvégok többsége idegenkedett a német külsőségeket, antiszemitizmust és gyűlöletbeszédeket imitáló Nasjonal Samlingtól. A norvég sajtó Quislinget már ekkor a norvég Hitler-nek nevezte. Ez a bukás megkérdőjelezte a politikai formáció jövőjét. Quisling radikalizálódó pártja immár egyházi támogatás híján az 1936-os választásokon is megbukott. 1937-ben megkezdődött az NS szétforgácsolódása, mind többen léptek ki a pártból. A kezdeti fő helyett alig tagja maradt az NS-nek.
Ennek tetejében súlyos anyagi gondjai támadtak Quislingnek, s támogatók híján a politikai tevékenységét sem tudta finanszírozni egymaga. Feláldozta erre az örökségét és számos birtokában levő, korábban Oroszországban begyűjtött luxuscikket kezdett eladni, többek között neves festők (Rembrandt, Frans Hals és mások) műveit, melyek mégis messze áron alul keltek, ugyanis Quisling nem tudta az eredetiségüket kellően igazolni.Dahl, Hans Fredrik (1999): Quisling. A Study in Treachery. Stanton-Ife, Anne-Marie. Cambridge: Cambridge University Press. . 130–133 o.
Quisling folytatta kampányát egy norvég–olasz–német szövetség érdekében, ám harca eredménytelen maradt egészen 1939-ig, amikor ismét az események előterébe került. Alfred Rosenberggel, a náci teoretikussal fennálló kapcsolata révén ugyanis ez év december 11-én találkozott Erich Raederrel, a német hadiflotta (Kriegsmarine) főparancsnokával. Meglepő módon azonban Quisling elítélte a kristályéjszaka eseményeit.Torleiv Austad (2015): Church Resistance against Nazism in Norway, 1940–1945 A németektől előzetesen kapott ekkor pénzügyi támogatást, hogy tovább terjeszthesse a náci eszméket Norvégiában.Dahl (1999): 219-225. o.
Quisling hitte, hogy Nagy-Britannia rá akarja tenni a kezét Norvégiára, hogy ezzel elzárja a svéd acél útját Németországba, amely a létfontosságú nyersanyagtól megfosztva képtelen lett volna folytatni a harcot. Az NS Førere (a német Führer mintájára) tárgyalásai során Rosenberget és Raedert Norvégia elfoglalásának pártjára állította. Felmerült az Északi-Atlanti-óceán mérhetetlen térségeinek ellenőrzése. A jégmentes norvég kikötők birtokbavételével a Kriegsmarine kiszabadult volna a Balti-tengerről, és veszélyeztetni tudta volna a szövetségesek utánpótlási vonalait. Rosenberg még az árja Norvégia Németországgal való egyesítéséről is ábrándozott, hogy növelje az ezeréves Birodalom hatalmát. Raederrel való találkozása okán Quislinget Hitler elé vezették, akit győzködni kezdett, hogy nyújtson segítséget egy puccshoz Norvégiában. Bizonygatta, hogy képes átvenni a hatalmat az NS véderejével (ez teljesen irreális volt, mert az NS párttagsága 1940 tavaszára alig 2000 főnyire olvadt), kérte Norvégia német megszállását és kijelentette, hogy kész a lehető legteljesebb mértékben kielégíteni a német igényeket.
Norvégia a II. világháborúban 1940 januárjában a német főparancsnokság parancsot adott a Norvégia elleni hadjárat megtervezésére. A titkosszolgálat figyelmeztette Hitlert, hogy a szövetségesek a finnek megsegítésére készek Norvégiába helyezni. Február 19-én megkezdődtek az előkészületek az invázióra a svéd acél védelmében. Április 2-án Hitler elrendelte a támadás előkészítését. Április 5-én Berlinben fogadta Quislinget, akit felvilágosított, hogy 8-án megindul a Weserübung hadművelet. A norvég vezér, akinek Hitler csak jelentéktelen szerepet szánt, biztosította a náci kancellárt, hogy honfitársai nem fognak ellenállni. A hadműveletek kezdetekor Quisling rádión jelentette be a hatalomátvételt és felszólította Norvégiát, hogy ne álljon ellen a német hadseregnek (az eseményt a történelem első rádiós puccs-ának is nevezikNorway Vidkun Quisling (Holocaust Historical Society)). A közvélemény nem volt hajlandó tudomást venni a puccsról és kitartottak Johan Nygaardsvold kormánya mellett. Haakon király is megtagadta a németek azon követelését, hogy kinevezze Quislinget államfőnek, így téve lehetővé a békés német bevonulást Norvégiába. Döntésével a Storting is egyhangúlag egyetértett.Breivik, Quisling and the Norwegian spirit (CBC News)
A német hadsereg bár gyors sikert ért el a kis norvég haderővel szemben, de a norvégok a velük harcoló francia, lengyel és brit egységekkel nem elhanyagolható mértékű ellenállást fejtettek ki a Wehrmachttal szemben. A Harmadik Birodalom április 9-én elismerte Quisling „nemzeti kormányát”. A puccs azonban csak arra volt jó, hogy a norvégok ellenállásának elszántságát erősítse.
A brit sajtót elárasztották a norvég árulót szidalmazó cikkek, és a Quisling név hamarosan köznevesült: a hazaáruló szinonimájává vált. Puccsának kudarca súlyos presztízsveszteség volt számára a hazai és nemzetközi színtéren. Ráadásul a királyt sem sikerült elfognia a bevonuló németeknek, így VII. Haakon az ország északi felébe menekülve hivatalosan is kérte a szövetségesek beavatkozását, majd Nagy-Britanniába emigrált. Hitler tisztában volt a helyzettel, és lemondatta bábját (1940. április 15.). Az állam élére Josef Terboven birodalmi biztost állították (1940–1945). A Wehrmacht a politikai balsiker ellenére legyőzte a norvégokat és hamarosan kiverte a szövetséges hadakat Norvégiából, és ellenőrzése alá vonta az országot. Quislinget csak az ellenállás felerősödésekor, 1942 februárjában nevezték ki ismét miniszterelnöknek. (A pozíciót hivatalosan csak 1943. január 1-jén foglalta el.) A pártvezér a német megszállás egész ideje alatt azon fáradozott, hogy Norvégiát nemzetiszocialista hisztériába rángassa. Véleménye szerint a szovjet-angol szövetség már ellehetetlenítette Norvégia semlegességét és nem maradhat ki ezért a háborúból.Dahl (1999): 137-142. o.
A náci ország politikáját és minden szervezetét át akarta másolni Norvégiába. Felelős volt 1000 norvég zsidó deportálásáért (volt barátja és munkatársa Fridtjof Nansen családtagjait is deportálták). Akkoriban 2100 zsidó élt Norvégiában, köztük Ausztriából és Németországból, a nácizmus elől elmenekült egyének. Az antiszemita politika részeként visszaállított egy 1851-ben eltörölt törvényt, amely tiltotta zsidók bevándorlását NorvégiábaDahl (1999): 247–249. o. és koncentrációs tábort állítottak fel Tønsbergben.Bugge, Svein (2001): Skyggene fra Quislings hønsegård. Den norske konsentrasjonsleiren på Berg i Vestfold. Tønsberg: Færder forlag. A deportált norvégiai zsidók legtöbbjét Auschwitzban pusztították el gázkamrákban.Mendelsohn, Oskar (1992): Jødene i Norge. Historien om en minoritet. Universitetsforlaget. Csupán 34 személy élte túl a haláltáborokat. Az üldözött norvég zsidókat az ellenállás és a rendszerrel együttműködni nem akaró rendőrök figyelmeztették, így másrészük túlélte a holokausztot Norvégiában vagy sikerült a semleges Svédországba távoznia.
Támogatta a Waffen-SS-nek újoncokat toborzó hálózat kiépülését. Vasmarokkal kormányozta „országát”, együttműködött a Gestapóval, keményen fellépett az ellenállók ellen, több náciellenes személyt kivégeztetett. Az effajta fellépései gyakorta még a németek rosszallását is kiváltotta, mint például Eivind Berggrav evangélikus püspök elleni vádemelés.Dahl (1999): 269–271. o.
Tevékenysége azonban nem volt eredményes, mert a norvégok többsége elutasította őt, s erős maradt az ellenállás az országban. Amikor erőszakkal akart bekényszeríteni iskolásokat a Hitlerjugend mintájára szervezett Nasjonal Samlings Ungdomsfylking-ba, az a norvég pedagógusok tömeges felmondását eredményezte országszerte.Dahl (1999): 255–264. o.