A The Black Eyed Peas egy amerikai hiphop- és popegyüttes. 1995-ben alapították, Los Angelesben, az Amerikai Egyesült Államokban. Jelenleg már csak három tagja van: will.i.am, Apl.De.Ap és Taboo, ugyanis Fergie 2017-ben kilépett a csapatból.

Története Az Atbat Klann zenekart Will.i.am és Apl.de.ap alapította 1988-ban. A formáció tagja volt még Dj Motiv8, Mookie Mook és Dante Santiago. (Utóbbi ma is közreműködik a Black Eyed Peas lemezein) Meg is kapták első lemezszerződésüket Eazy-E-től, de a hanganyag végül kiadatlanul maradt, mert a kiadó nem találta trendinek az akkori gangsta hiphop lázban.1995-ben új felállásban és új névvel folytatták a munkát. Lett egy állandó vokalista, Kim Hill, egy új rapper, Taboo és maradt két régi tag, Will.I.Am és Apl.de.ap.

Évekkel később, 1998-ban megjelent első lemezük a Behind The Front. Nem hozta meg a nagy áttörést, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy folytassák a munkát.

2000-ben jött a második album, a Bridging The Gap, amin már nevesebb vendégművészek is hallhatók. A siker hiánya miatt a zenekar mélypontra került. Nem tudtak mit kezdeni magukkal. Kim Hill elhagyta a zenekart. Apl-on eluralkodtak a féktelen bulizások és a drogok.

Elephunk (2003–2004)

2003-ban állt talpra a Black Eyed Peas. Egy új énekesnő csatlakozott a zenekarhoz, Fergie, aki azelőtt a Wild Orchid nevű lánybandában énekelt. Gőzerővel dolgoztak az új albumon, ami még ebben az évben megjelent Elephunk néven. Az első kislemez, a Where Is The Love?, óriási siker volt. Pozitív hangvétele miatt a legtöbb rádió és zenetévé a műsorára tűzte és a közönség is kapkodta a lemezeiket.

2004-re a világ első számú hiphopcsapatává nőtték ki magukat, az Elephunk-ból több, mint 7 millió példány kelt el. A Where Is The Love? mellett még három dal hódított a slágerlistákon: Shut Up, Hey Mama, Let's Get It Started.

Monkey Business (2005–2006)

2005 januárjában a csapat Budapesten adott koncertet telt ház előtt, ez év májusában pedig megjelent Monkey Business című albumuk, melyen olyan slágerek kaptak helyet, mint a Don't Phunk With My Heart, Don't Lie, My Humps, Pump It. Nem meglepő, hogy világszerte több, mint 10 millió példányban fogyott a lemez.

A csapat tagjai úgy döntöttek szólóban is bemutatkoznak. Fergie lemeze a The Dutchess 2006 őszén jelent meg és nem kis sikert hozott az énekesnőnek. Will.I.Am-nek már két szólóalbuma is megjelent. A Lost Change 2001-ben és a Must B 21 2003-ban, ám az első amelyik megfelelő terjesztést kap a Songs About Girls, ami 2007-ben jelent meg. Ugyanebben az évben a Black Eyed Peas a Black Blue & You Tour keretében Magyarországon is adott egy fergeteges koncertet.

The Energy Never Dies (2009–2010)

Az Interscope hivatalosan is bejelentette, hogy az új lemez 2009 júniusában kerül a boltok polcaira. Jóval a megjelenés előtt két számrészlet szivárgott ki az albumról, az Imma Be, illetve a Rockin' the Beatz. Mindkét számot a Real Crystal Crew nevű német zenekar lopta el, és tette fel illegálisan az internetre. Később kiderült, hogy a Rockin the Beatz lesz a The E.N.D. első kislemez dala, amely végül a Boom Boom Pow nevet kapta. A dal 12 hétig vezette az amerikai Billboard Hot 100 listáját.

A második kislemez, a zenekar minden eddigi sikerét felülmúló I Gotta Feeling ugyanitt 14 hétig volt első, ezen kívül még több, mint 20 országban volt listavezető és az Egyesült Királyságban a legtöbb internetes letöltést is ez a dal tudhatja magáénak. A The E.N.D.-ről még 3 dal került be a listák élmezőnyébe. A Meet Me Halfway és a Rock That Body inkább Európában, míg az Imma be a tengerentúlon hódított.

The Beginning (2010–2011) A csapat 2010 júniusában bejelentette, hogy készül az új album, melynek címe "The Beginning". A lemez 2010. november 30-án jelent meg. Az első kislemezes dal a "The Time (The Dirty Bit)", amit október 21-én töltött fel will.i.am a Dipdive profiljára.

Tagok will.i.am (William Adams) Apl.De.Ap (Allan Pineda Lindo) Taboo (Jaime Gomez)

Diszkográfia Albumok Behind The Front (1998) Bridging The Gap (2000) Elephunk (2003) Monkey Business (2005) The E.N.D.(The Energy Never Dies) (2009) The Beginning (2010)

Kislemezek Fallin' Up (1998) Joints & Jam (1998) Karma (1998) What It Is (1999) BEP Empire (2000) Weekends (2000) Request + Line(2001) Get Original (2001) Where Is The Love? (2003) Shut Up (2003) Hey Mama (2004) Let's Get It Started (2004) Don't Phunk With My Heart (2005) Don't Lie (2005) My Humps (2005) Bebot (2005) Pump It(2006) Mas Que Nada (2006) Boom Boom Pow (2009) I Gotta Feeling (2009) Meet Me Halfway (2009) Imma Be (2009) Rock That Body (2010) The Time (The Dirty Bit)(2010) Just Can't Get Enough (2011) Don't Stop the Party (2011) Whenever (Csak Franciaországban) (2011) MAMACITA (2020) feat. Ozuna és J. Rey Soul GIRL LIKE ME (2020) feat. Shakira

DVD-k Behind The Bridge To Elephunk (2004) Live From Sidney To Vegas (2006) Bring in the Noise, Bring in the Phunk (2006)

Turnék Elephunk Tour (2004) Honda Civic Tour (2006) Monkey Business World Tour (2006) Black Blue & You World Tour (2007) The Energy Never Dies Tour (2009)

Külső hivatkozások Black Eyed Peas magyar honlap Hivatalos Black Eyed Peas honlap Black Eyed Peas német hivatalos honlap

Kategória:Grammy-díjas együttesek Kategória:American Music Awards-győztesek Kategória:1995-ben alakult együttesek Kategória:Amerikai hiphopegyüttesek Kategória:Los Angeles-i könnyűzenei együttesek