bélyegkép|jobbra|Benczúr Gyula: Narcissus (1881)

A narcizmus a narcisztikus személyiség által mutatott tulajdonságok és viselkedés absztrakciójának a neve. A narcizmus beképzeltség, hiúság, önhittség vagy egyszerűen az önzés személyiségvonása. Alkalmazzák az elnevezést társadalmi csoportra, gyakran használják utalásként elitizmusra, vagy közönyösségre mások nehéz helyzete iránt.

A narcizmus kifejezést Sigmund Freud alkotta meg a görög mitológiai alakra, Narkisszoszra utalva. Ő egy betegesen önhitt fiatal férfi volt, aki beleszeretett saját tükörképébe. Freud úgy gondolta, hogy egy bizonyos szintű narcizmus mindannyiunkban születésünktől fogva jelen van.Bókay Antal: Pszichoanalízis a világnézet után. Hozzáférés 2010. dec. 15. Andrew P. Morrison szerint felnőtt korban egy indokolt mennyiségű narcizmus teszi lehetővé, hogy az egyén tisztában legyen szükségleteivel, ezáltal pedig kiegyensúlyozottá váljék másokkal való kapcsolataiban.Morrison, Andrew P. (1997). Shame: The Underside of Narcissism. The Analytic Press. bélyegkép|jobbra|Szeretem magam

Jellemzői (Freud nyomán)

Lényege, hogy az illető saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli, továbbá a kielégülésnek olyan egoista és kíméletlen keresését jelenti, amely a dominancia és a kritikátlan igyekezet (ambíció) révén valósul meg. A pszichológiában a narcisztikus személyiség az, aki nagyon szereti (sajnálja) magát, de fontos hangsúlyozni, hogy a kifejezésnek nincs alaphelyzetben patológiás értelme.

Kívülről nézve úgy látszik, hogy a narcisztikus személy nagyra tartja magát, holott gyakrabban éppen az ellenkezője, az alacsony önbecsülés az igaz. A narcisztikus ember számára az embertársakkal való összehasonlítás során születik meg az én értéke, ezért neki nem elég, ha ő jó, vagy nagyon jó, neki a legjobbnak kell lennie.

A narcisztikus személyből, sok más emberhez hasonlóan, általában hiányzik az empátia képessége, de problémáikat kezelni tudják azzal, hogy igényüknek megfelelő foglalkozást választanak, mint például színészet, vezetés, és általában a média. Ezekben a foglalkozásokban a narcizmussal még exhibicionizmus is párosul. A narcizmus történetisége

Mitológiai eredet

A görög mitológiában Narcissus egy délceg ifjú volt, aki sosem látta a tükörképét. Echo nimfát Héra megátkozta fecsegéséért, hogy „mindig övé legyen az utolsó szó”. Echo látta Narcissust az erdőben, de nem szólhatott hozzá, hisz az átok miatt nem szólalhatott meg elsőként. Amikor Narcissus megszomjazott, megállt a tónál, hogy igyék, és a vízben – akkor életében először – meglátta a tükörképét. Még sosem látott annál szebbet, beleszeretett, és beszélni kezdett hozzá. Echo követte, és mindig megismételte szavait. Mivel Narcissus nem tudta, hogy amit lát, az csak saját arcának tükröződése a vízben, azt hitte, hogy az szól hozzá, így szerelme még inkább elmélyült. Mivel szerelme nem teljesülhetett be, Narcissust elepesztette a sóvárgás és virággá változott, mely azóta is őrzi a nevét.

Történelem

A túlzott önzés fogalma a történelemben már igen korán megjelent. Az ókori görögök hübrisznek hívták e tulajdonságot, mely például a görög hősök esetében pozitív jelentéstartalommal bírt. Pszichológiai értelemben csak viszonylag későn kezdték alkalmazni. 1898-ban Havelock Ellis angol szexológus a narcisztikus kifejezést a túlzott maszturbációt folytató személy leírására alkalmazta, aki saját testére mint szexuális tárgyra tekintett.Millon, Theodore, Personality Disorders in Modern Life, 2004 1899-ben Paul Näche volt az, aki egy szexuális perverziókról szóló tanulmányban a narcizmus fogalmát először használta. 1911-ben Otto Rank kiadta az első narcizmussal foglalkozó pszichoanalitikus folyóiratot, melyben azt a hiúsággal és az önhittséggel kapcsolta össze. Sigmund Freud egy folyóiratot adott ki 1914-ben, melyet teljes egészében a narcizmusnak szentelt. Címe: On Narcissism: An Introduction.Freud's "On narcissism--an introduction" (Contemporary Freud) Hozzáférés 2010. dec. 15. 1923-ban Martin Buber Ich und Du (I and You) címmel írt esszéjében kifejtette, hogy narcizmusunk gyakran vezet ahhoz, hogy másokra tárgyként, nem pedig egyenlő félként tekintsünk.

Egészséges narcizmus

Az egészséges narcizmus az én strukturális őszintesége, az én- és tárgyállandóság elérése, összehangoltság az ego és a superego között, egyensúly a libidó és az agresszió mint motivációk között. Az egészséges narcizmus egy állandó, valóságos tulajdonságainkon alapuló önmagunk iránti érdeklődés, mely által érett célokat, elveket fogalmazunk meg; képesség, hogy mély tárgyilagos összefüggéseket fedezzünk fel.Moore & Fine (1990). Psychoanalytic Terms & Concept. The American Psychoanalytic Association: New York. Az egészséges narcizmushoz kapcsolódó tulajdonság a nagyszerűség érzése. Gyakran használják, hogy bizonytalanságot vagy valamire való alkalmatlanság érzését kendőzzék el vele.

A normális fejlődés egy szükséges eleme

Az egészséges narcizmus minden egyénben jelen lehet. Freud szerint ez egy alapállapot, melyből az egyén szerelme tárgyának tulajdonságait hívja létre. Azt állítja, hogy a szülők szeretete és attitűdje a gyerek felé értelmezhető saját narcizmusuk újjáéledéseként is. A gyerek mindenhatónak hiszi magát, a szülők pedig ösztönzik ezt az érzést, mert olyan dolgokat látnak a gyerekben, amiket ők maguk sosem értek el. Semleges megfigyelőkhöz képest a szülők hajlamosak túlértékelni gyerekeik képességeit. Ha a szülők extrém módon ennek ellentétét gyakorolják: visszautasítják vagy következetlenül, hangulatuktól függően adnak megerősítést a gyereknek, akkor az nem lesz tisztában saját szükségleteivel.

A beteges narcizmussal kapcsolatban

Az egészséges narcizmus az ember önmaga iránt érzett szeretete, mely az ártalmaktól védi. De végtére is az embernek a valaki mást kell szeretnie, és így szeretete tárgyát is megvédenie. Az egyén megbetegszik a frusztráció miatt, ha nem képes mást szeretni.http://www.psywilly.be/index.php?page=lezingen Psywilly.be, psychoanalyticus Willy Depecker. Hozzáférés 2010. dec. 15] Beteges narcizmusnál – mint például a narcisztikus személyiségzavar vagy a szkizofrénia – a személy libidója visszavonódik a világ bármely más eleméről, és megalománia kialakulásához vezet. Kernberg, Kohut és Millon a beteges narcizmust a kisgyermekkori-, együttérzést és következetességet nélkülöző társas kapcsolatok lehetséges kimeneteleként látják, szerintük a narcisztikus ember ezt próbálja kompenzálni felnőttkori viselkedésével.Morf, Caroline C., Rhodewalt, Frederick (2001). "Unraveling the Paradoxes of Narcissism: A Dynamic Self-Regulatory Processing Model". Psychological Inquiry 12 (4): 177–196. Freud szerint a beteges narcizmus az egészséges narcizmus felnagyított, extrém megnyilvánulása.

Az egészséges narcizmussal kapcsolatban azt tartják, hogy korrelál a jó lelkiállapottal. Az önbecsülés mediátorként működik a narcizmus és a lelki egészség közt. Emiatt a megnövekedett önbecsülés miatt – ami a szerethetőség és alkalmasság érzéséből fakad -, a narcisztikus személyiségek szinte mentesek az aggodalom és a szomorúság érzésétől.Sedikides, C., Rudich, E.A., Gregg, A.P., Kumashiro, Ml, Rusbult, C. (2004). "Are Normal Narcissists Psychologically Healthy?: self-esteem matters". Journal of Personality and Social Psychology, 87: 400–16. Más kutatások tanúsága szerint a narcizmusra nem lehet egyértelműen jóként vagy rosszként tekinteni, az ugyanis, hogy pozitívként vagy negatívként aposztrofáljuk-e, a körülményektől függ. Például új kapcsolatok létesítésekor és magunkról jó vélemény kialakításakor az egészséges narcizmus hasznos, de társas kapcsolatok fenntartásában és a pontos önismeret kérdésében hátrányunkra válik.Campbell, W.K., & Foster, J.D. The Narcissistic Self: Background and extended agency model and ongoing controversies. Sedikides and Spencer. The Self, Psychology Press, 2007.

Solan egészséges narcizmusa

Ronnie Solan szerint az egészséges narcizmus egy érzelmi immunrendszer, mely az egyén lelki egyensúlyáért felel az idegen behatások ártalmaival szemben (1998).

Az egészséges és ártalmas narcizmus egészségre gyakorolt hatása:Lubit, R. (2002). The long-term organizational impact of destructively narcissistic managers. Academy of Management Executive, 16(1), 127-138.

Jellemzők Egészséges narcizmus Ártalmas narcizmus Önbizalom A realitással egyező magasfokú önbizalom FelnagyítottVágy erőre, vagyonra, csodálatraÉlvezheti az erő birtoklásátGátlástalanul küzd az erő birtoklásáértKapcsolatok Megbecsül másokat és ötleteiket; nem használ ki, vagy értékel le másokatMegbecsülése a „társadalmilag megkövetelt”- re korlátozódik, ha érdekeinek megfelel. Lelkiismeret-furdalás nélkül kihasznál és értékel le másokat.Képesség, hogy egy elvet szilárdan kövessenVannak elvei; terveit véghez visziNincsenek elvei; könnyen un meg dolgokat és vált irányt AlapEgészséges gyermekkor az önbecsülés támogatásával és megfelelő szabályok alkalmazásával társas viselkedésbenTraumatizáló gyermekkor az önbecsülés sárba tiprásával és/vagy azzal a tapasztalattal, hogy nem kell másokra tekintettel lenni

Tapasztalati tanulmányok

A pszichológia két ága kutatja a narcizmust: a klinikai- és a szociálpszichológia. Ezek a megközelítések különböznek a narcizmus felfogásában: az előbbi rendellenességként, az utóbbi személyiségvonásként tartja számon. Ez a két kutatási vonal széttartóan halad, habár bizonyos pontokon egyezések tapasztalhatók.Campbell és Foster (2007)ampbell, K.W. & Foster J.D. (2007). The Narcissistic Self: Background, an Extended Agency Model, and Ongoing Controversies. To appear in: C. Sedikides & S. Spencer (Eds.), Frontiers in social psychology: The self. Philadelphia, PA: Psychology Press. Áttekintették a narcizmusról szóló irodalmat. Állításuk szerint a narcisztikus személyek a következő alaptulajdonságokkal rendelkeznek: Pozitív: Jobbnak hiszik magukat másoknál.Campbell, W. K., Rudich, E., Sedikides, C. (2002). "Narcissism, selfesteem, and the positivity of selfviews: Two portraits of selflove". Personality and Social Psychology Bulletin, 28: 358–68. Elbizakodott: Szemléletük a valósággal összeegyeztethetetlenhez közelít. Az önjellemzés és a tárgyilagos mérések összehasonlításánál a narcisztikusok énképe erősen túlzónak bizonyult.Gabriel, M. T., Critelli, J. W., Ee, J. S. (1994). "Narcissistic illusions in self-evaluations of intelligence and attractiveness". Journal of Personality 62: 143–55. Különleges: Önmagukat egyéninek és különlegesnek látják.Emmons, R.A. (1984). "Factor analysis and construct validity of the Narcissistic Personality Inventory". Journal of Personality Assessment, 48: 291–300. Önző: Kísérletek támasztották alá a feltételezést, hogy a narcisztikus emberek önzők.Campbell, W. K., Bush, C. P., Brunell, A. B., & Shelton, J. (in press). Understanding the social costs of narcissism: The case of tragedy of the commons. Personality and Social Psychology Bulletin. Sikerorientált: Szemléletmódjukra eredendően a sikerorientáltság jellemző.Rose, P. & Campbell, W. K. (in press). Greatness feels good: A telic model of narcissism and subjective wellbeing. Advances in Psychology Research. Serge P. Shohov (Ed.) Hauppauge, NY: Nova Publishers.

A narcisztikus személyek csökkent érdeklődést mutatnak a meghitt, mély emberi kapcsolatok iránt. Campbell és Foster (2007)Campbell, K.W. & Foster J.D. (2007). The Narcissistic Self: Background, an Extended Agency Model, and Ongoing Controversies. To appear in: C. Sedikides & S. Spencer (Eds.), Frontiers in social psychology: The self. Philadelphia, PA: Psychology Press. számos ellentmondásról számoltak be arra nézve, hogy a narcizmus egészséges vagy egészségtelen, személyiségzavar, diszkrét vagy állandó változó, védekező- vagy támadómechanizmus, egyezik-e a nemeknél, kultúráknál, egyáltalán változó vagy állandó.