A konvenciós forint pénzjegyei az Osztrák Császárságban 1750-ben bevezetett pénzrendszer részét képezték. Mária Terézia a konvenciós pénzrendszerrel egy szilárd valutát kívánt létrehozni, amely idővel a többi német ajkú államra is kiterjeszthető. Ez a pénzrontás lehetőségét kizárta, a hadviselés okozta pénzszűkét ezért új eszközzel, papírpénz-kibocsátással próbálták enyhíteni. A papírpénzek iránt eleinte kamatfizetéssel próbálták növelni a bizalmat, lejárat után pedig fémpénzre vagy kötvényre cserélték őket. Habár a kibocsátó, a Wiener Stadt Banco, egyedül rendelkezett a papírpénz-kibocsátás jogával, nem rendelkezett a mai értelemben vett jegybanki függetlenséggel, hanem gyakorlatilag az uralkodó házibankjaként működött. Később a kibocsátó visszaélt a bankjegyekkel szemben kialakult bizalommal: mind többször nyúlt a bankópréshez a pénzhiány fedezésére. Ez tipikus inflációs tünetekhez vezetett: a papírpénzek vesztettek vásárlóerejükből, a nemesfémpénzek pedig eltűntek a forgalomból. A konvenciós forintra alapozott pénzrendszer 1857-ig, az egyleti pénzrendszer bevezetéséig maradt fenn.
A Wiener Stadt Banco bankjegyei A Wiener Stadt Banco 1705. december 24-én alakult meg. Az első ismert bankjegykibocsátás 1759-ből származik. Az első valódi papírpénzeket 1762-ben adták ki.http://www.germannotes.com/austria/money/wiener-stadt-banco.shtmlhttp://www.kunsthistorischesmuseum.at/system2.html?/static/page341.html
A bankjegyek többsége rendkívül ritkán bukkan fel a kereskedőknél vagy árveréseken. Valamivel gyakoribbak a közönség tájékoztatására gyártott és intézményekben kifüggesztett FORMULAR változatok. Ezek egyszerűsített kivitelben, nyomópecsét, sorszám és aláírások nélkül, legtöbbször az eredeti bankjegyétől eltérő papírra és időnként keresztben áthúzva készültek. Az eredeti bankjegyek ritkasága miatt ezek az ismertető példányok is keresettek a gyűjtők körében.
Kép Névérték Méret Leírás Dátumok Előoldal Hátoldal Előoldal Hátoldal nyomtatás kibocsátás visszavonás elévülés1759. évi kiadás 5 Ft 117 × 85 mm 1759. november 1. 10 Ft 88 × 112 mm 20 Ft 117 × 80 mm1762. évi kiadás 60px 5 Ft 85 × 180 mm értékjelzés, felhasználási záradék üres 1762. július 1. 1771. november 8. 60px 10 Ft 60px 25 Ft 60px 50 Ft 60px 100 Ft1771. évi kiadás 60px 5 Ft 85 × 175 mm 1771. július 1. 1771. augusztus 1. 1785. október 1. 60px 10 Ft 60px 25 Ft 60px 50 Ft 60px 100 Ft 60px 500 Ft 60px 1000 Ft1784. évi kiadás 60px 5 Ft 85 × 175 mm 1784. november 1. 1785. június 1. 1796. október 1. 60px 10 Ft 60px 25 Ft 60px 50 Ft 60px 100 Ft 60px 500 Ft ? 60px 1000 Ft ?1796. évi kiadás 60px 5 Ft 85 × 170 mm 1796. augusztus 1. 1796. szeptember 1. 1801. június 30. 60px 10 Ft 85 × 178 mm 60px 25 Ft 60px 50 Ft 60px 100 Ft 60px 500 Ft 60px 1000 Ft1800. évi kiadás 48px 1 Ft 68 × 150 mm 1800. január 1. 1800. május 15. 1812. december 31. 49px 2 Ft 70 × 160 mm 49px 5 Ft 70 × 150 mm 1800. július 15. 1808. március 31. 55px 10 Ft 78 × 140 mm 60px 60px 25 Ft 85 × 135 mm 62px 50 Ft 88 × 130 mm 1803. június 30. 67px 100 Ft 95 × 125 mm 1808. augusztus 31. 92px 500 Ft 131 × 98 mm 1811. augusztus 31. 97px 1000 Ft 138 × 94 mm 1810. október 5.1806. évi kiadás 55px 55px 5 Ft 78 × 140 mm 1806. június 1. 1808. augusztus 13. 1812. január 20. 61px 61px 10 Ft 87 × 148 mm 1808. július 23. 1811. december 24. 64px 64px 25 Ft 92 × 160 mm 1807. október 1. 1812. november 8. 64px 64px 50 Ft 92 × 152 mm 106px 106px 100 Ft 152 × 93 mm 1811. november 30. 114px 114px 500 Ft 163 × 102 mmA képeken 0,7 pixel felel meg 1 milliméternek.
A privilegirten vereinigte Einlösungs- und Tilgungsdeputation papírpénzei Einlösungsschein
Kép Névérték Méret Leírás Dátumok Előoldal Hátoldal Előoldal Hátoldal nyomtatás kibocsátás visszavonás elévülés 61px 1 Ft 87 × 60 mm értékjelzés, felhasználási záradék üres 1811. március 1. 1811. szeptember 20. 1858. július 1. 74px 2 Ft 105 × 68 mm 87px 5 Ft 124 × 78 mm 1811. június 20. 91px 10 Ft 130 × 88 mm 93px 20 Ft 133 × 85 mm 93px 100 Ft 133 × 90 mmA képeken 0,7 pixel felel meg 1 milliméternek.
Anticipationsschein
Kép Névérték Méret Leírás Dátumok Előoldal Hátoldal Előoldal Hátoldal nyomtatás kibocsátás visszavonás elévülés 46px 2 Ft 65 × 97 mm értékjelzés, felhasználási záradék üres 1813. április 16. 1813. június 8. 1858. július 1. 53px 5 Ft 76 × 112 mm 84px 10 Ft 120 × 85 mm 90px 20 Ft 128 × 85 mmA képeken 0,7 pixel felel meg 1 milliméternek.
Az Oesterreichische National Zettel Bank bankjegyei
Kép Névérték Méret Leírás Dátumok Előoldal Hátoldal Előoldal Hátoldal nyomtatás kibocsátás visszavonás elévülés 126px 5 Ft 180 × 120 mm értékjelzés, felhasználási záradék üres 1816. július 1. 1816. július 1. 1829. június. 30. 126px 10 Ft 126px 25 Ft 1830. július 31. 126px 50 Ft 126px 100 Ft 1816. szeptember 20. 126px 500 Ft 126px 1000 FtA képeken 0,7 pixel felel meg 1 milliméternek.
A privilegirte oesterreichische National-Bank bankjegyei
Kép Névérték Méret Leírás Dátumok Előoldal Hátoldal Előoldal Hátoldal nyomtatás kibocsátás visszavonás elévülés1825. évi kiadás 86px 5 Ft 123 × 88 mm értékjelzés, felhasználási záradék üres 1825. június 23. 1828. július 1. 1840. december 31. 62px 10 Ft 88 × 136 mm 97px 25 Ft 139 × 99 mm 1829. július 1. 102px 50 Ft 145 × 105 mm 110px 100 Ft 157 × 107 mm 121px 500 Ft 173 × 120 mm 1831. január 31. 126px 1000 Ft 180 × 125 mm1833. és 1834. évi kiadások 89px 5 Ft 127 × 90 mm értékjelzés, felhasználási záradék üres 1833. december 9. 1839. július 1. 1842. december 31. 96px 10 Ft 137 × 106 mm értékjelzés, felhasználási záradék, az Osztrák Császárság kiscímere 1834. december 8.1841. évi kiadás 91px 5 Ft 130 × 104 mm értékjelzés, felhasználási záradék, az Osztrák Császárság kiscímere, Ausztriát jelképező női portré üres 1841. január 1. 1841. október 9. 1852. május 31. 74px 10 Ft 105 × 130 mm 131px 50 Ft 187 × 130 mm 141px 100 Ft 202 × 118 mm 141px 1000 Ft 202 × 122 mm1847. évi kiadás 95px 5 Ft 136 × 108 mm értékjelzés, felhasználási záradék, az Osztrák Császárság kiscímere, allegorikus női és férfi portrék üres 1847. január 1. 1851. október 10. 1859. december 31. 76px 10 Ft 108 × 136 mm 1851. május 18. 1858. szeptember 30. 147px 100 Ft 210 × 132 mm 146px 1000 Ft 208 × 130 mm1848. évi kiadás (I.) 1 Ft 125 × 95 mm 1848. május 1. 2 Ft 135 × 95 mm1848. évi kiadás (II.) 1 Ft 74 × 128 mm 1848. július 1. 2 Ft 125 × 74 mm1854. évi kiadás 10 Ft 145 × 115 mm 1854. július 1.A képeken 0,7 pixel felel meg 1 milliméternek.
A Staats-Central-Cassa pénzjegyei Kibocsátások az 1848-49-es forradalom idején
Az 1848-as forradalom idején ismét veszélybe került a költségvetés egyensúlya és a papírpénzvaluta stabilitása. Hogy a bankjegyekbe vetett bizalmat ne rombolják túlzottan, a kormány kiadásainak fedezésére pénztári utalványokat (más néven pénztárjegyeket; németül: Cassa Anweisung) bocsátott ki a kincstár (hivatalos német nevén: Staats-Central-Cassa). Mivel ezek is rendelkeztek forgalomképességgel, ezért a papírpénzek közt tárgyalhatók.
Kép Névérték Méret Leírás Dátumok Előoldal Hátoldal Előoldal Hátoldal nyomtatás kibocsátás visszavonás elévülésPénztári kamatos utalvány 5%-os kamattal (1848. szeptember 1.) 30 Ft 146 × 100 mm 1848. szeptember 1. 1848. szeptember 16. 1849. március 1. 60 Ft 150 × 100 mm 90 Ft 165 × 110 mm 300 Ft 168 × 110 mm 600 Ft 900 Ft 176 × 110 mmPénztári kamatos utalvány 3%-os kamattal (1849. január 1.) 10 Ft 126 × 84 mm 1849. január 1. 1849. március 12. 1949. december 31. 25 Ft 145 × 98 mm 50 Ft 150 × 100 mm 100 Ft 165 × 107 mm 500 Ft 167 × 108 mm 1000 Ft 175 × 108 mmPénztári kamatos utalvány 3%-os kamattal (1849. március 1.) 60 Ft ? 1849. március 1. 1849. március 1. 1949. december 31.Pénztári kamatos utalvány 3%-os kamattal (1849. július 1.) 5 Ft 83 × 109 mm 1849. július 1. 1849. július 9. 1850. december 31. 10 Ft 126 × 84 mm 25 Ft 145 × 98 mm 50 Ft 150 × 100 mm 100 Ft 165 × 107 mm 500 Ft 167 × 108 mm 1000 Ft 175 × 108 mmA képeken 0,7 pixel felel meg 1 milliméternek.
Kibocsátások az 1848-49-es forradalom után
A forradalom leverése utáni években is folyamatos pénzszűkében volt a kormány, így a közvetlen hadikiadások megszűnte után is bocsátottak ki kamatos utalványt, majd kamatozó és nem kamatozó birodalmi kincstárjegyeket (németül: Reichsschatzschein).
Kép Névérték Méret Leírás Dátumok Előoldal Hátoldal Előoldal Hátoldal nyomtatás kibocsátás visszavonás elévülésPénztári kamatos utalvány 3%-os kamattal (1850. január 1.) 50 Ft 148 × 98 mm 1850. január 1. 1850. január 1. 1851. március 31. 100 Ft 500 Ft 1000 FtBirodalmi kincstárjegy 3%-os kamattal (1850. január 1.) 100 Ft 190 × 125 mm 1850. január 1. 1850. július 1. 1850. december 31. 500 Ft 195 × 135 mm 1000 Ft 210 × 140 mmNem kamatozó birodalmi kincstárjegy (1851. január 1.) 5 Ft 128 × 96 mm 1851. január 1. 1851. március 15. 1856. augusztus 31. 10 Ft 136 × 107 mm 1852. július 31. 50 Ft 200 × 125 mm 1856. augusztus 31.Birodalmi kincstárjegy 3%-os kamattal (1851. január 1.) 100 Ft 190 × 125 mm 1851. január 1. 500 Ft 195 × 135 mm 1000 Ft 210 × 140 mmBirodalmi kincstárjegy 3%-os kamattal (1852. január 1.) 100 Ft 190 × 125 mm 1852. január 1. 500 Ft 195 × 135 mm 1000 Ft 210 × 140 mmBirodalmi kincstárjegy 3%-os kamattal (1853. január 1.) 100 Ft 190 × 125 mm 1853. január 1. 1853. január 1. 1856. augusztus 31. 500 Ft 195 × 135 mm 1000 Ft 210 × 140 mmNem kamatozó birodalmi kincstárjegy (1853. október 8.) 100 Ft 200 × 130 mm 1853. október 8. 500 Ft 195 × 135 mm 1000 Ft 210 × 140 mmA képeken 0,7 pixel felel meg 1 milliméternek.
A Hauptmünzamt Wien papírpénzkibocsátásai A forradalom miatt az ezüst aprópénzek is tezaurálódtak, ezért a Bécsi Pénzverde (korabeli hivatalos német nevén: Hauptmünzamt [in] Wien) papír szükségpénzeket bocsátott ki. Bár ezeket eredetileg három hónapos lejárattal bocsátották ki, éveken át (egészen az aprópénzhiány leküzdéséig) forgalomban maradtak.
Kép Névérték Méret Leírás Dátumok Előoldal Hátoldal Előoldal Hátoldal nyomtatás kibocsátás visszavonás elévülés 6 krajcár 60 × 43 mm 1849. július 1. 1849. július 24. 1853. december 31. 10 krajcár 90 × 39 mmA képeken 0,7 pixel felel meg 1 milliméternek.
Jegyzetek
Források
Kategória:Korábbi magyar pénzjegyek