Varga Mihály (Kunágota, 1928. január 4. – Kecskemét, 2015. április 18.) tanár, író, költő, újságíró, szerkesztő, a Forrás című folyóirat alapító főszerkesztője, majd a Petőfi Népe című napilap rovatvezetője és főmunkatársa. Irodalomtörténeti, szociográfiai és szépirodalmi művek szerzője.
Életrajza Fiatalkora Kunágotán született, szegény paraszti családban, édesanyja Juhász Piroska uradalmi cseléd, édesapja id. Varga Mihály. Az általános iskolát Kunágotán végezte, majd ugyanott kereskedő tanonciskolába járt. Budapesten a Központi Vásárcsarnokban kereskedő segéd, később önálló vegyeskereskedő lett szülőfalujában. 1948-ban a szegedi Népi Kollégiumba (NÉKOSZ) járt egyetemi előkészítőre, majd egy évig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Orosz Intézetének volt hallgatója. 1950-től a budapesti Zalka Máté Honvéd Tiszti Iskola hallgatója, 1950–1956 között a Magyar Néphadsereg állományában hivatásos tiszt, századosi rangban szerelt le. 1954-ben megnősült, felesége Subicz Terézia óvónő. Két gyermekük született, Mihály (1956) és Zsuzsanna (1961).
Kecskeméti munkássága 1956–1959 között a Bács-Kiskun megyei Tanács Művelődési Osztályán művészeti előadó, 1957–1959 között a Katona József Társaság titkára, 1959–1966 között a kecskeméti 607. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanára, 1964–1969-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar - történelem szakos levelező hallgatója, 1964-1966 között az országos hírű Orfeusz Irodalmi Színpad vezetője volt. 1966–1969 között Kecskeméten a Berkes Ferenc Kereskedelmi Középiskolában magyar-történelem szakos tanár és kollégiumi nevelő és az aranyérmes Berkes Ferenc Ifjúsági Klub vezetőjeként dolgozott. 1962-ben az Aranyhomok című antológia szerkesztője lett.
Újságírói tevékenysége 1967–1968 között a Kiskunság című folyóirat felelős szerkesztője, 1969–1972 között a Forrás című irodalmi-művészeti folyóirat alapító főszerkesztője volt. 1972-ben politikai nézetei miatt leváltotta a hatalom, nagy szerepe volt ebben Aczél Györgynek, akkori MSZMP KB ideológiai titkárnak. 1972–1985 között a kecskeméti Petőfi Népe című napilap munkatársa, rovatvezetője, majd főmunkatársa volt. Verseket, novellákat, szociográfiai műveket, kritikákat írt. Irodalmi művei 1957-től jelentek meg, többek között a Petőfi Népe irodalmi mellékletében, a Tiszatájban, valamint budapesti, debreceni és pécsi folyóiratokban.
Nyugdíjas évei Nyugdíjba vonulása után is folyamatosan írt. Cikkei gyakran jelentek meg a Kecskeméti Lapokban és más helyi kiadványokban, az elmúlt időkben igen gyakran adott ki újabb és újabb könyveket.
Főbb művei 1979 - Öt évtized a jövő szolgálatában (szerkesztő) 1982 - Aranyhomok 1962-1982 1984 - Két évtized a homokon 1998 - Sántha György élete és munkássága (életrajzi mű) 2003 - Dr. Orosz László élete és munkássága (életrajzi mű) 2004 - Aforizmák (15 év válogatott egysorosai) Bába Kiadó 2005 - Szekér Endre írói világa (tanulmány)
Jegyzetek
Források
Polisz Irodalmi Kalendárium. Budapest, 1988 Kada Erika: Színek, hangok az ezredfordulóról. Kecskemét, 2009
További információk http://www.hirosnaptar.hu/index.php?oldal=cikk&cikk=egy_ora_beszelgetes_varga_mihallyal
Kategória:Magyar írók Kategória:A Petőfi Népe vezetői, újságírói Kategória:A Magyar Néphadsereg katonái Kategória:Kunágotaiak Kategória:Kecskemétiek Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek