|} A Kiskunfélegyháza–Kunszentmárton-vasútvonal a MÁV 146-os számú nem villamosított egyvágányú mellékvonala. A vonal két szakaszban épült meg: 1896-ban készült el a Kecskemét–Lakitelek-vonal, amely Tisza-parti rakodóvágánnyal egészült ki. A folytatása, a Kunszentmárton–Lakitelek-vasútvonal építése 1950. augusztus 10-én kezdődött, a forgalom 1952. május 18-án indult meg. A vasútvonal neve eredetileg Kiskunfélegyháza-Szolnok vasútvonal lett volna

A Lakitelek–Kunszentmárton-vonalszakasz egyike a 2023-ban bezárt vonalszakaszoknak.

Fekvése A vonal többnyire nyugat-kelet irányú.

A vasútvonal kiindulási pontja Kiskunfélegyházán van. Itt ágazik ki a 140-es számú ból. Innen halad Tiszaalpár településen keresztül, majd eléri először Árpádszállás megállóhelyet, majd Lakitelket. Lakitelek állomáson keresztezi a vonal a 145-ös számú at, mellyel Árpádszállástól párhuzamosan halad. Innen áthalad a Tiszán, Tiszaug-Tiszahídfő megállóhelyre, illetve Tiszaug állomásra. Majd átlépi Bács-Kiskun vármegye és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye határát. Innentől már csak állomások következnek: Tiszasas, Csépa és Szelevény állomások. Szelevény és Kunszentmárton között volt a Kunszentmárton-Istvánháza megállóhely. A volt istvánházi megállóhely után először a 44-es, később a 442-es utat keresztezi. Itt csatlakozik nyíltvonali kiágazással a 130-as számú hoz (az egykori deltavágány töltése még látható). Közvetlenül a csatlakozás után a Körös-híd következik, majd a 44-es főút felett halad át a vonat a vasúti felüljárón, és beér Kunszentmárton állomásra.

A vonal menetrendje a éval közös: A vonatok Kiskunfélegyháza–Lakitelek–Kunszentmárton(–Szentes) illetve Szolnok–Lakitelek–Kecskemét útirányokon közlekednek utóbbiak 2014-től S220-as viszonylatszámmal. Lakitelek átszálló állomásra egyszerre futnak be négy irányból.

Története Építését az 1896. évi IX. törvénycikk engedélyezte:

A vasút megépültekor Lakitelek állomás neve „Tiszaug” volt, innen a kétvágányos Tiszaug Rév állomásra vezetett tovább a vasút, amely után folyóparti rakodóvágányban végződött. A régi állomásépület ma is látható a hídtól néhány száz méterre a jelenlegi vasúti töltés tövében. A Tisza-híd 1927-1929-es építésekor a folyóparti rakodóvágányokat felszedték, így ennél az állomásnál értek véget a vágányok.

A vasút továbbépítését a Tisza túloldalára már régóta tervezték, de pénzhiány miatt sohasem sikerült. Szentes 1947-ben egy kisvasúti hálózat építését vette tervbe, amely érintette volna a tiszazugi községeket, azonban ez sem valósult meg (bár más kisvasúti vonalakon elkezdődtek a munkák).

A vonal továbbépítése Kunszentmártonig 1950-ben kezdődött meg, állami pénzből. (A Rákosi-rendszer alatt több vasútvonal építését is tervezték, de kevés valósult meg. Volt, amit építés közben hagytak félbe.) A vonal meghosszabbításával elbontották az egész Lakitelek-Tiszaug Rév szakaszt, és a Lakitelek állomástól új nyomvonalat építettek a hídon átvezetve a pályát. Az új Tiszaug állomás a Tisza túlpartjára, a falu közelébe épült, a híd lakiteleki végén viszont megnyílt a régi Tiszaug Rév állomás helyétől kb. 100 méterre Lakitelek felső megállóhely. 1958-ra ez a megállóhely felvette a Tiszaug-Tiszahídfő nevet, majd feltehetően az 1960-as években átkerült a folyó bal partjára, a tiszaugi oldalra.

A Lakitelek–Kunszentmárton-vasútvonal az eredeti tervek szerint egy nagyobb belső vasúti körgyűrű része lett volna. További szakaszai már nem épültek meg: sem a Dunaföldvári hidat bekapcsoló hiányzó Fülöpszállás-Solt, sem a Kunszentmárton-Szarvas szakasz. A vonalvezetést hosszú állomási kitérőkkel, hosszú egyenesekkel 80 km/h sebességűre alakították ki, gyakorlatilag a felépítmény erősebbre cserélésével fővonali forgalomra alkalmassá tehető lett volna. Az állomások 3 vágányosnak épültek, de a földmunkák úgy készültek el, hogy 4 vágányosra bővíthetők legyenek (Kivétel Szelevény, ami csak 2 vágányos kitérő.) Az állomásépületek egységes tervek alapján, szocreál stílusban épültek. Ma már romos állapotba kerültek, amelyekben megszűnt a forgalmi szolgálat.

Forgalom bélyegkép|balra|250px|Pályarészlet Kiskunfélegyháza és Tiszaalpár között A vonal forgalma a mellékvonalakhoz képest jónak mondható Kecskemét és Lakitelek között. Lakitelektől Kunszentmártonig csekély a forgalom, mivel erre viszonylag kis lélekszámú települések vannak (Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény), sok helyen a megálló is messze esik a településektől. Szelevény és a vonal végpontja, Kunszentmárton között fekszik Kunszentmárton-Istvánháza megállóhely, amelynél – kis forgalma miatt – utoljára 1998. május 23-án állt meg a vonat menetrend szerint.

A vonal menetrendje a 145-ös vonallal közös: a vonatok Kiskunfélegyháza-Lakitelek-Kunszentmárton(-Szentes), illetve Szolnok-Lakitelek-Kecskemét útirányokon közlekednek, Lakitelek átszálló állomásra egyszerre futnak be négy irányból.

Pálya

Az 1950 és 1952 között épített Lakitelek-Kunszentmárton szakasz túlnyomórészt 34,5 kg/m és kisebb részt 48 kg/m sínekből és főleg B, TU jelű betonaljakból áll. Az ágyazat váltakozóan zúzottkő, kavics vagy salak. Építése óta mindössze szórványos aljcserék és átépítések történtek (például a Tisza-hídnál). A pálya elöregedése miatt 40 km/h az engedélyezett sebesség az elérhető 60 km/h helyett. A vágányzat túlnyomórészt c rendszerű. A sínek egy része már építéskor is használtan került a vonalba, így találhatóak régi, 1892-1893-as sínszálak is a pályában.

Lakitelek-Tiszaalpár: 34,5 kg/m "c" (az 1980-as évek elején cserélték "i"-ről)

Tiszaalpár-Kiskunfélegyháza 48 kg/m, útátjárókban 54 kg/m (1985-1989 között cserélték "i"-ről) Az aljak változóan talpfák és betonaljak. Érdekesség, hogy az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció nyomán meg akarták szüntetni a Piroska-Lakitelek szakaszt 1978. december 31-i határidővel, de ez nem valósult meg.

Érdekességek Az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció a vonalat megszüntetendő kategóriába sorolta a 145-ös vonallal együtt. Később mégis a megmaradása mellett döntöttek. A Lakitelek-Kunszentmárton szakasz ekkor még csak 16 éves volt. A tiszaugi híd két oldalánál iparvágány ágazott ki, amelyek hídtól északra értek véget a Tisza-gáton, a folyóra merőlegesen egymással szemben. Ezt 1982-ben kezdték megépiteni ( https://www.fentrol.hu/hu/legifoto/246804?r=1&c=2232410.2227115:5921327.30971:6 ) ideiglenesen megépithető cölöphidoz, melyet a Tranzit '85 Varsói Szerződés-hadgyakorlaton meg is építettek. Ennek során Csörgö mozdony húzta szerelvény át is kelt. A lakiteleki oldalon a vágányt részben ma is használják iparvágányként (Flaga Hungária iparvágány), a folytatása azonban felszámolásra került. A pontonhíd nyomvonalának helyén 2018-óta épült az M44-es autóút Tisza hídja (fel volt már térképezte illetve megfelelő volt a meder talaja) amely átadása óta Békéscsabáig vezet autópálya. A vasútvonal bejárható virtuálisan a Microsoft Train Simulator játékkal is, ha letöltjük az Alföld nevű magyar kiegészítőt hozzá.

Állomások és megállóhelyek képei

Járatok Személy (Kiskunfélegyháza ↔ Kunszentmárton ↔ (Szentes)) Sorszám Megállóhely Vasúti kapcsolat(ok) 1 Kiskunfélegyházavégállomás IC, IR 2 Petőfiváros 3 Kismindszenti út 4 Borsihalom 5 Tiszaalpár alsó 6 Tiszaalpár 7 Tiszaalpár felső 8 Tőserdő 9 Árpádszállás 10 Lakitelek 11 Tiszaug-Tiszahídfő 12 Tiszaug 13 Tiszasas 14 Csépa 15 Szelevény 16 Kunszentmártonvégállomás sebesvonat 17 Nagytőke sebesvonat 18 Szentesvégállomás sebesvonatEzek a járatok Kunszentmártontól Szentesig csak naponta egyszer járnak.

Jegyzetek

Kategória:Kecskemét vasúti közlekedése Kategória:Magyarország vasútvonalai