Vágur () település Feröer Suðuroy nevű szigetén, a sziget legnépesebb városa. Közigazgatásilag Vágur község székhelye.

Földrajz A település Suðuroy keleti partján, a Vágs-fjord végénél található, amely kedvező természetes kikötőhelyet biztosít. Terjeszkedésének köszönhetően a közeli Nest gyakorlatilag a városrészének tekintik. A város fölötti domboldalban található a Viðarlundin, egy 1956-ban beerdősített park, amely 3 hektáros területével Feröer egyik legnagyobb erdeje. bélyegkép|300px|jobbra|Vágur temploma bélyegkép|300px|jobbra|Margit királynő Vágurban 2005 júniusában

A fjord végétől csak egy 4-5 kilométer széles földnyelv, a Vágseiði választja el a nyugati partot. Ezen a sík területen egy kis tó található, illetve attól nyugatra épült fel a Vesturi á Eiðinum Stadion. A 20. század elején egy drótkötélpálya segítségével lehetett átvinni a csónakokat a nyugati partra, hogy ott is lehessen halászni.

A Vágseiðitől délre emelkedik ki a tengerből a 200 m magas Eggjarnar (más néven Skúvanes) hegyfok, ahol 1943-tól 1947-ig egy LORAN adóállomás működött. Tőle északra, a település nyugati oldalán emelkedik a 345 méter magas Gjógvaráfjall.

Történelem Vágur történelme a 14. századig nyúlik vissza. Első írásos említése az 1350-1400 között írt Kutyalevélben található.

Nólsoyar Páll, Feröer nemzeti hőse itt építette meg Royndin Fríða nevű hajóját 1804-ben; valójában egy régi brit hajót épített újjá. 1860-ban alapította meg társaságát Jacob Dahl, amely később az egyik legnagyobb vállalat lett a szigeteken.

Vágur első temploma egy monda szerint Norvégiából sodródott Feröerre, miután fogadalmi ajándékként tengerre bocsátották. Az 1862-ben épült templomot 1943-ban átvitték Hovba, ahol ma is áll. A mai, vasbetonból épült templom alapkövét 1927-ben rakták le, és 1939. február 19-én szentelték fel.

1967-ben több kisebb földrengés rázta meg a települést, ami ritkaságnak számít a szigeteken.

Népesség Év Lakosság 1986. január 1. 1727 1991. január 1. 1661 1996. január 1. 1409 2001. január 1. 1374 2006. január 1. 1399

Gazdaság bélyegkép|300px|jobbra|A Sirri gyapjúruha-üzlete Vágurnak van egy sólyája, egy korszerű halászflottája és egy halfiléző üzeme.

Itt épült Feröer első vízerőműve, a Botnur 1920-ban, amely ma is működik; két turbinájának összkapacitása 3,00 MW. Egyik turbináját a Ryskivatn, másikat a Vatnsnesvatn vize táplálja. Ezen kívül egy nehéz fűtőolajjal hajtott erőmű is működik itt, a Vágsverkið, amelyet 1983-ban állítottak üzembe a fjord déli partján. Három motorja összesen 9,72 MW kapacitású.

Közlekedés A településről közúton dél felé Lopra és Sumba, északkelet felé Porkeri és Tvøroyri irányába van összeköttetés. Ezen az útvonalon közlekedik a 700-as busz is.

A településen található egy Effo (korábban Statoil) benzinkút.

Kultúra Minden páros évben itt rendezik meg a Jóansøka nevű fesztivált; a páratlan években Tvøroyri a házigazda. Ez a júniusban tartott sport-, kulturális és zenei fesztivál Suðuroy legfontosabb eseménye.

Sport bélyegkép|300px|jobbra|Vesturi á Eiðinum Stadion A város sportkomplexuma a nyugati part közelében található Vesturi á Eiðinum Stadion. Labdarúgócsapata az FC Suðuroy.

Itt működik a Suðuroyar Svimjifelag, Feröer egyik úszóegyesülete. A 2015. október 17-én átadott Páls Høll vízisportközpontban található az ország egyetlen 50 m-es uszodája, valamint gyermekmedence, wellness- és fitnessközpont.

Személyek Itt született Jákup Dahl (1878–1944), lelkész és bibliafordító Itt született, élt és halt meg Ruth Smith (1913–1958), festő és grafikus Itt született Marita Petersen (1940–2001), politikus és miniszterelnök Itt született Rúni Brattaberg (1966), operaénekes Itt született Pál Joensen (1990), úszó Itt született Bjørk Olsen (1991) feröeri újságíró és ifjúságpolitikus

Jegyzetek

További információk faroeislands.dk – fényképek és leírás Vágur, Visit Suðuroy Flickr - fényképek Panorámakép a tengerpartról Panorámakép a domboldalból The Church of Vágur, faroestamps.fo Vágur, fallingrain.com Páls Høll – Faroe Islands' Aquatic Center

Kategória:Feröer települései