Vlaj Lajos (Bodóhegyi Lajos) (Lendva, 1904. március 4. - Lendva, 1966. november 7.) szlovéniai magyar nemzetiségi politikus, költő.Muravidéki életrajzi lexikon
Élete Cipészmester harmadik gyermekeként szegény családban született. A négy polgári után gimnáziumba szeretett volna iratkozni, de a Muravidék elcsatolása után a szlovén nyelv ismerete híján nem folytathatta tanulmányait. Apja mellett volt cipészinas. Tizenöt éves korában nagy hatással volt rá a Tanácsköztásaság győzelme. Utána vándorútra indult, főbb állomáshelyei Csáktornya, Radkersburg, Pesnica voltak, eközben alaposabban kitanulta a cipészmesterséget.
1931-ben szülővárosában csatlakozott a szocialista mozgalomhoz, 1940-től az illegális Jugoszláv Kommunista Párt tagja lett. 1941-ben a magyar hatóságok letartóztatták, több ízben elítélték, Muraszombatban, Győrött és Pécsett raboskodott. Verseit a harmincas években a Híd és a Kalangya is közölte. 1945 után elsősorban nemzetiségi politikusi működése volt jelentős. A szlovén irodalom néhány fontos versét is lefordította magyarra a két nép kulturális közeledésének elősegítésére, köztük France Prešeren Zdravljica (Pohárköszöntő) című költeményét, ami később a Szlovén Köztársaság himnusza lett.
Művei Versek. Murska Sobota: Pomurska založba, 1961. 81 p. Szelíd intés. Murska Sobota: Pomurska založba, 1968. 54 p.
Jegyzetek
Források
Gerold László: Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon (1918-2000), Újvidék, Forum, 2002. 298-299. p.
Kategória:Magyar költők Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1966-ban elhunyt személyek Kategória:Lendvaiak Kategória:Szlovéniai magyar politikusok