Kate Bush, született Catherine Bush (Bexleyheath, Kent, Anglia, 1958. július 30. –) angol énekesnő, zenész, dalszövegíró és lemezproducer.
Eklektikus zenei világa, egyéni dalszövegei révén az elmúlt három évtized egyik legsikeresebb és legjelentősebb brit női előadójának számít.
Tizenhat évesen szerződtette az EMI a Pink Floyd egyik tagja, David Gilmour javaslatára. Mindjárt bemutatkozó kislemeze, a Wuthering Heights ismertté tette a nevét, hiszen a dal négy hétig vezette az angol slágerlistát 1978-ban. Ez volt az első alkalom, hogy egy énekesnő saját maga által írt dallal a brit slágerlista élére került. 1979-ben került sor Bush első és egyetlen turnéjára. A Never for Ever című 1980-as albumával Kate újabb rekordot döntött meg: ő volt az első brit énekesnő, aki a nagylemezlista csúcsáig jutott. Az énekesnő albumai közül egyébként 3 érte el ezt a pozíciót, a kislemezek listáján pedig olyan dalokkal került be a legjobb 10 közé, mint a Running Up That Hill, a King of the Mountain, a Babooshka, a The Man with the Child in His Eyes vagy a Don’t Give Up, amely egy duett Peter Gabriellel. 2002-ben Ivor Novello-díjban részesült szövegírói munkássága elismeréseként. 12 év szünet után, 2005-ben Aerial címmel készített újabb nagylemezt. A korong Angliában sikernek bizonyult, Busht jelölték a legjobb albumnak és a legjobb szólóénekesnőnek járó brit könnyűzenei díjra. Pályafutása során három alkalommal Grammy-díjra is jelölték.
Pályafutása A kezdetek
Édesapja Robert Bush, angol orvos. Édesanyja, Hannah ír származású. Két bátyja van, John és Paddy. A család East Wickhamben (Kent és London közelében) élt. Az édesapa kitűnően zongorázott, az édesanya ír néptáncos volt: ilyen háttér mellett a gyerekek is hamar érdeklődést mutattak a művészetek iránt. Paddy hangszerkészítő, John költő és fényképész lett, továbbá mindketten oszlopos tagjai voltak a helyi népzenei körnek. Kate sem lógott ki a muzikális családból: 11 évesen már tudott zongorázni, és hamarosan a komponálással is megpróbálkozott. Szerzeményeihez saját maga írt szöveget. Az iskolában azt javasolták neki, hogy tanuljon meg hegedülni, ám a fiatal lány kedvence a zongora maradt.
Az 1970-es évek közepén Kate Bush felvételt nyert a londoni St. Joseph's Convent Grammar Schoolba. A Bush család egyik barátja, Ricky Hopper ismerte a sikeres zenekar, a Pink Floyd egyik tagját, David Gilmourt. Hopper egy demót juttatott el Gilmourhoz: a szalag Kate néhány dalát tartalmazta. Gilmournak nagyon tetszett az anyag, és segített Kate-nek abban, hogy jobb minőségű demót tudjon készíteni, mely a piacorientált lemeztársaságok érdeklődését is felkelthetné. Az újabb demo elkészítéséhez Gilmour barátja, Andrew Powell nyújtott segítséget, aki később Bush első két albumának producere lett. Gilmour ajánlására az EMI szerződtette a tehetséges lánykát, aki akkor mindössze 16 éves volt. A szerződés első két esztendeje azonban eseménytelenül telt, az EMI nem sietett azzal, hogy lemezfelvételi lehetőséget adjon sztárjelöltjének. Bush közben abbahagyta az iskolát. Az EMI jelentős előleget folyósított számára, amiből Kate beiratkozott a híres táncművész, Lindsay Kemp tanfolyamára. 2005-ben, egy interjúban azt mondta, hogy szerinte az EMI a korai szerződtetésével mindenekelőtt azt szerette volna megakadályozni, hogy másik lemezcéggel állapodjon meg.
Mindazonáltal Bush ebben a két évben sem tétlenkedett. Mintegy 200 dalhoz írt szöveget és készített demókat. Ezek egy része később kalózkiadványokon, Phoenix Recordings összefoglaló címmel vált ismertté. 1977 márciusa és augusztusa között a KT Bush Band nevű formáció énekesnőjeként lépett fel London környéki szórakozóhelyeken, például a Lewishamben található Rose of Lee-ben (új neve: Dirty South). Az együttes többi tagja: Del Palmer (basszusgitár), Brian Bath (gitár), Vic King (dobok). Bush 1977 augusztusában látott hozzá bemutatkozó albumának elkészítéséhez. Két dal a nagylemez anyagából már korábban, 1975 nyarán elkészült.
1978–1979
Az LP The Kick Inside címmel 1978-ban jelent meg. Az énekesnő ekkor még nem volt 20 éves. Az albumon 13 éves korából származó dalok is találhatók. A The Saxophone Song és a The Man with the Child in His Eyes szerepeltek már a Gilmourral készített demón is. Ugyancsak korábbi szerzemény az első kislemez, a Wuthering Heights című dal, amely nagy sikernek bizonyult, Angliában és a távoli Ausztráliában egyaránt listavezető lett. Kate Bush az első énekesnő, akinek saját szerzeménnyel sikerült a brit sikerlista élére kerülnie. Az EMI eredetileg a James and the Cold Gun című dalt szerette volna első kislemezként megjelentetni, az énekesnő viszont ragaszkodott a Wuthering Heightshoz. Ezzel a kitartásával már pályakezdőként ízelítőt adott eltökéltségéből arra vonatkozóan, hogy bele kíván szólni a munkáját érintő döntésekbe.
Az énekesnő dalainak jelentős részén érződik az irodalom és a filmművészet hatása, ami mindjárt első kislemeze, a Wuthering Heights esetében kimutatható. A cím Emily Brontë Üvöltő szelek (angolul: Wuthering Heights) című regényére utal, bár a dal ihletője nem a könyv volt, hanem egy abból készült tévéfilm; a regényt csak később olvasta el. G. I. Gurdjieff személyére utal a Them Heavy People című felvétel, míg a címadó The Kick Inside Lizie Wan történetét mondja el, aki öngyilkos lett, miután teherbe esett a bátyjától. A szexualitás témáját érintik a Feel It és a L'Amour Looks Something Like You című szerzemények is. Az LP második kislemeze, a The Man with the Child in His Eyes szintén kedvező fogadtatásban részesült. 1978. december 9-én az NBC Saturday Night Live című műsorában – az Amerikai Egyesült Államokban – Bush élőben adta elő a dalt a Them Heavy People-lel együtt. (A tengerentúlon azonban a kislemez csak a 85. helyig jutott.) 1979-ben Bush Ivor Novello-díjat kapott a The Man with the Child in His Eyes szövegéért.
Noha az énekesnő továbbra is fellépett a KT Bush Banddel, az albumot vendégzenészekkel készítette, akik közül néhánnyal később is dolgozott még. Így például fivére, Paddy Bush játszott harmonikán és mandolinon, a későbbi lemezeken pedig olyan egzotikus hangszereket szólaltatott meg, mint a balalajka és a didgeridoo. Stuart Elliott ült a dobok mellett, a további albumokon pedig egyéb ütős hangszereken is játszott. Charlie Morgan ugyancsak dobolt a debütáló nagylemezen, melynek felvételén egyébként Preston Heyman is részt vett, aki főleg Kate 1979-es turnéján jutott fontos szerephez.
Az EMI a nagylemezt egy poszterrel népszerűsítette, melyen az énekesnő egy olyan szűk, rózsaszín topban látható, ami kihangsúlyozza a melleit. Egy 1982-es interjúban, melyet a New Musical Expressnek adott, az énekesnő bírálta a cég marketingpolitikáját, mondván, hogy szerzői-előadói érdemei helyett inkább női mivoltát hangsúlyozták, neki pedig be kellett bizonyítania, hogy ő nem csak egy női test, hanem egy művész női testben. 1978-ban az EMI arra is rávette az énekesnőt, hogy lovagolják meg a The Kick Inside népszerűségét, és gyorsan készítsenek még egy nagylemezt. Ez lett a Lionheart, mellyel kapcsolatban Bush később többször hangot adott elégedetlenségének. Az albumot Franciaországban, Nizzában vették fel, meglehetősen rövid idő alatt. (A Lionheart az énekesnő egyetlen, külföldön készült lemeze.) Az LP dalai közül különösen a Wow volt sikeres, maga a nagylemez azonban nem részesült a The Kick Inside-hoz hasonló fogadtatásban.
Az album címe az egyik dal címéből (Oh England, My Lionheart) származik. A felvétel egy pilótáról szól, akinek lelőtték a gépét, és miközben a halálba zuhan, utoljára látja maga előtt szülőföldjét. Kate később többször kritizálta ezt a dalt, ám rajongóinak épp ez lett az egyik kedvence. Az irodalmi utalások ezúttal olyan dalokban fedezhetők fel, mint az In Search of Peter Pan és a Coffee Homeground. Nem hiányoznak a filmes utalások sem: a Hammer Horror utalás a gótikus horrorjairól ismert Hammer filmstúdióra, a Wow pedig egy népszerű bűnügyi tévésorozatra, a The Sweeney-re. A Lionhearton működik közre először a KT Bush Band egyik tagja, Del Palmer, aki Kate állandó zenésztársa lett a későbbi albumokon, sőt egy ideig a magánéletben is a párja volt.
Busht bosszantotta, hogy hagyta magát belerángatni a Lionheart idő előtti elkészítésébe. Hasonló problémák elkerülésére saját lemezcéget alapított Kate Bush Music néven, illetve egy reklámcéget, a Noverciát. A vállalatok kulcspozícióiban saját maga, illetve családtagjai voltak. Az EMI a Lionheart megjelenése után ragaszkodott ahhoz, hogy az énekesnő egy nagyszabású turnéval népszerűsítse a kiadványt. A The Tour of Life névre keresztelt koncertsorozat Bush pályafutásának egyetlen turnéja volt: 1979 április 3-án kezdődött, és május 13-áig tartott. Ha már beleegyezett a turnéba, Kate ragaszkodott ahhoz, hogy beleszólása legyen a legfontosabb kérdésekbe, mint például a koreográfia, a díszlet és a háttérstáb. A The Tour of Lifehoz mellesleg egy újítás is kapcsolódik: ő volt az első énekes, aki drót nélküli, fejre erősített mikrofont használt egy koncerten. Az eszköz lehetővé tette, hogy látványos táncprodukciót is be tudjon mutatni a show folyamán.
Bush mindazonáltal nem kedvelte a nyilvánosságot, és kerülte a hírességek körül szokásos felhajtást. A munkájára kívánta helyezni a hangsúlyt, és nem médiasztár akart lenni. A sajtóval való találkozást csak albumai megjelenésekor tartotta fontosnak. Mivel egyes lemezei között olykor hosszú évek teltek el csendben, a hallgatás olyan visszatérő pletykákra adott alkalmat, hogy problémák támadtak az egészségével, sőt a külsejével is.
1980–1982 1980 szeptemberében került az üzletekbe a harmadik album, a Never for Ever, amelynek társproducere Jon Kelly volt. (Kelly volt a producere az 1979-ben megjelent On Stage című EP-nek is.) Amíg az első két nagylemez hangzásvilága egységes volt, addig a Never for Ever már többféle zenei stílust képvisel, melynek két véglete a The Violin és az Army Dreamers. Az új album elsősorban szintetizátorokra és dobgépekre épült. A hangzás ilyetén megváltoztatása nem volt rossz ötlet: az LP a brit nagylemezlistán a csúcsig jutott, és ekkora sikert az első két nagylemez sem ért el. (Mellesleg Kate volt az első női előadó Angliában, akinek sikerült az albumlista élére kerülnie.) Az album nagy slágere a Babooshka című dal volt, amely a kislemezek listáján az 5. helyig jutott.
Mondani sem kell, hogy az irodalmi és filmes utalások most sem maradtak el. A The Infant Kiss ihletője Az ártatlanok című 1961-es film volt, melyben Deborah Kerr és Michael Redgrave játszották a főszerepeket. (Maga a film egy Henry James-regény nyomán készült.) A The Wedding List ötlete François Truffaut A menyasszony feketében volt című 1967-es alkotásából származik. Itt érdemes megemlíteni, hogy a Never for Ever az énekesnő egyetlen olyan albuma, ahol a címnek semmi köze sincs egyik dalhoz sem. Két hónappal az LP megjelenése után Kate a December Will Be Magic Again című karácsonyi dallal került fel a slágerlistákra, ám a felvétel önálló kislemez, nem szerepel a Never for Ever anyagában. Pontosan két évvel a Never for Ever megjelenése után, 1982 szeptemberében jelent meg Bush negyedik albuma, a The Dreaming. Ez az első nagylemeze, melynek ő volt egyedül a producere. Ennek köszönhetően tág teret engedett a zenei kísérletezésnek: a dalok ismét több zenei stílust képviseltek.