Ez a szócikk az 1830-ban lezajlott francia forradalomról szól. Más jelentésekhez lásd: Francia forradalom (egyértelműsítő lap).
Az 1830-as francia forradalom, amelyet júliusi forradalom néven is ismernek, a második francia forradalom volt az 1789-ben kezdődött francia forradalom után. Nyomában új király került a trónra I. Lajos Fülöp személyében, a „júliusi monarchia” néven ismert rendszer élére. Ez az 1815 és 1830 között másodszor visszaállított Bourbon-ház királyságát követte. A forradalom 1830 júliusának három napján, 27-én, 28-án és 29-én zajlott le, ezért les Trois Glorieueses („a három dicsőséges”) nevet is kapta.
Hosszú, a kormányt, a parlamentet és a sajtót érintő zaklatott időszak után X. Károly király 1830. július 26-i rendeleteivel konfliktusba került a liberális többségű parlamenttel, mivel megtartani próbálta a neki kedvező, de kisebbségbe került kormányt. Erre számos párizsi fellázadt, barikádokat emeltek és megküzdöttek a Marmont herceg vezette katonai csapatokkal. A felkelés hamarosan forradalommá változott.
27-től 29-ig heves harcok folytak az egész fővárosban. 29-ére a felkelők elfoglalták a várost. A többségükben királyságpárti liberális képviselők ellenőrzésük alá vették a forradalmat. Némi habozás után liberálisabb alkotmányos monarchia mellett döntöttek dinasztiaváltoztatás segítségével. A Capeting-ház idősebb ágát, a Bourbon-házat egyik fiatalabb ága, a negyedik orléans-i ház követte. Orléans-i Lajos Fülöpöt kikiáltották immár nem „Franciaország királyá”-vá, hanem „a franciák királyá”-vá, és a francia forradalomtól származó trikolór lett újra az ország zászlaja a Bourbonok fehér zászlaja helyett.
A forradalom okai Az 1827-es törvényhozási választások nyomán a liberálisok lettek többségben a Képviselőházban, és X. Károly saját ultramonarchista nézetei és az új Ház nézetei között elhelyezkedő miniszterelnököt nevezett ki. Felkérte Martignac vikomtot, hogy félig liberális, félig tekintélyelvű kormányt alkosson. Azonban a liberális irányzat lendületben volt a nehéz gazdasági helyzet közepette.Furet 1988, 318. o.
Lappangó gazdasági és társadalmi válság 1827 és 1829 között a termések gyengék voltak. 1829-ben a búza árra 50%-kal magasabb volt, mint 1824-ben. Az 1829–1830-as tél különösen kemény volt, a többi évszak pedig inkább esős. 1830-ban is a magas élelmiszerárak nagyon megviselték a vásárlóerőt. A munkanélküliség is megnőtt főleg a textilmanufaktúrák munkásai között, különösen Párizsban.Gonnet 1955. Sok csőd is bekövetkezett, főleg bankokat sújtottak. 1828-ban zavargások törtek ki. Városon a drágulások, az elégtelen fizetések és a munkanélküliség ellen lázadoztak. A városokban a feszültségeket növelte falusiak bevándorlása, akik mély nyomorban éltek. Az ivóvíz elégtelensége, a szennyvíz elvezetésének hiánya és a szemét felgyülemlése gyakori járványokat okozott a városokban. A kolera, a tífusz és a fekete himlő szokásosak voltak. Az életkörülmények romlottak tehát a népi negyedekben, és a légkör kedvezett a lázadásoknak. Falun is történtek zavargások gabonaszállítmányok elindítása ellen vagy a vásárokon a gabonaárak miatt. Nyomorgók csoportjai bolyongtak mindenfele. Ismeretlen eredetű tüzek félemlítették meg Normandiát. Liberálisok és ultramonarchisták hárították egymásra a felelősséget ezekért. Egyébként XVIII. Lajos és X. Károly szűkítették társadalmi alapjukat azzal, hogy csak a felső nemesi rétegre támaszkodtak, holott a polgárság támogatott volna egy angol típusú parlamenti monarchiát. A polgárság kirekesztése akadályozta a rendszer tartós megalapozását. Az 1814-es alkotmányos karta nem volt módosítható a király beleegyezése nélkül, ő pedig nagyon szűken értelmezte, ezért a helyzet holtponton volt 1829-ben, és Martignac képtelen volt megoldani ezeket a válságokat.Encrevé 2014, 253–254. o.
A Polignac-kormány megalakítása bélyegkép|X. Károly koronázási öltözékben
Látva kompromisszumkísérletének kudarcát Martignackal, a király burkoltan politikai fordulatot készített elő. 1829-ben kihasználta azt, hogy a parlament nyári szünidőben volt, hirtelen felmondott Martignacnak, Jules de Polignac herceget tette meg külügyminiszternek és egyelőre kormányfő nélkül hagyta a kormányt. Ezt ultramonarchisták uralták, élükön Polignac mellett La Bourdonnais gróf, a belügyminiszter, aki 1815-ben kínzást és halált kért azokra, akik Napóleon cinkosai voltak ennek száz napos uralma alatt, valamint Bourmont tábornok, a hadügyminiszter, aki 1815-ben, a lignyi csatában átállt Napóleontól a porosz csapatokhoz. A hír közlése az augusztus 9-ei Le Moniteur universel-ben, azaz a hivatalos közlönyben bombaként hatott a liberálisokra, de rajtuk kívül is felháborodást keltett, például François-René de Chateaubriand-ban, aki ezért lemondott római nagyköveti posztjáról.Tulard 1985, 356–357. o.
Nem állítható, hogy a király és Polignac államcsínyre gondoltak volna az ancien régime (a francia forradalom előtti rendszer) visszaállítására. Inkább az alkotmányos monarchia kétféle koncepciójáról, az 1814-es karta két ellentétes értelmezéséről volt szó 1829–1830-ban. A király hatalmáról zajlott a vita. A karta nem írt elő semmit konfliktus esetén a király és a parlament között. A minisztereket nem lehetett lemondatni parlamentbeli szavazattal. A karta 14. cikkelye jogot adott a királynak, hogy törvényerejű rendeleteket hozzon „a törvények végrehajtása és az állam érdekében”. A képviselők csak azt tehették meg, hogy nem szavazzák meg a költségvetést, ami törvénytelenné tehette az adók kivetését, ezzel megbénítva a kormány tevékenységét. A rendszer képviseleti volt, de nem parlamenti.Antonetti 1994, 546. o.
A 221-ek beadványa bélyegkép|Pierre-Paul Royer-Collard felolvassa a királynak a 221-ek beadványát.
1830 elején Franciaországban a politikai légkör nagyon feszült volt. Az ellenzéket nagyon harcossá tette népszerűsége a kormány provokációival szemben. Adolphe Thiers, Armand Carrel, François Mignet és Auguste Sautelet új napilapot indítottak Le National címmel, amely első száma 1830. január 3-án jelent meg. A lap erélyesen küzdött a parlamenti monarchia mellett, nyíltan hivatkozva II. Jakab angol király 1688-ban történt trónfosztására és helyettesítésére vejével, Orániai Vilmossal, a kereskedő nagypolgárság kérésére.Tulard 1985, 358. o. Más lapok is, mint a Le Globe és a Le Temps egyre nyíltabban támadták a királyt és a kormányt, miközben a Le Constitutionnel és a Journal des débats lapok is mérsékeltebben kiálltak a liberális eszmék mellett.
1830. március 2-án, amikor megnyílt a parlament ülésszaka, a király elmondta trónbeszédét, melyben bejelentette, hogy katonai expedíciót fog küldeni Algír elfoglalására, és közvetve megfenyegette a liberális többséget, hogy az 1814-es karta 14. cikkelyének értelmében rendeletekkel fog kormányozni, ha holtpontra kerül az intézmények tevékenysége. Azután a Képviselőház megnevezte azt az öt személyt, akik közül a király nevezze ki a Ház elnökét. Ez Pierre-Paul Royer-Collard lett. Továbbá a képviselők bizottságot neveztek ki, mely dolgozzon ki egy, a királynak benyújtandó beadványt. A karta értelmében a Háznak volt törvényhozási hatalma, de nem mondathatta le a kormányt. Azonban a képviselők beadványa bizalmatlansági indítvánnyal ért fel a kormány ellen. Március 15-én és 16-án megvitatták a beadvány tervezetét és 16-án megszavazta a 221 liberális képviselő. Március 18-án a Ház küldöttsége a király rezidenciájába, a Tuileriák palotájába ment felolvasni a beadványt a királynak, de ő hajthatatlan volt döntését illetően. Másnap a király rendelettel hat hónapra berekesztette a parlamenti ülésszakot.Antonetti 1994, 549–551. o.
X. Károly döntésének következménye bélyegkép|Orléans-i Lajos Fülöp herceg
A király döntése valóságos forrongást keltett. Mindenféle hírek terjengtek. Egyesek azzal vádolták X. Károlyt és minisztereit, hogy alkotmányos puccsot készítenek elő. Mások azt állították Polignacról, aki nagykövet volt Londonban és az angol miniszterelnök, Arthur Wellesley barátja, hogy zavargások esetén Franciaországban, ha a király felfüggeszteni vagy módosítani kényszerülne a karta egyes előírásait, kérni fogja Anglia és ennek közvetítésével más idegen hatalmak segítségét.Antonetti 1994, 552–553. o.
bélyegkép|X. Károly 1830. június 13-ai kiáltványa
Jean Vatout, Orléans-i Lajos Fülöp herceg könyvtárosa azt tanácsolta alkalmazójának, hogy használja ki a helyzetet.Antonetti 1994, 551. o. Lajos Fülöp több bizalmasa, mint Étienne Maurice Gérard tábornok vagy Talleyrand herceg megvoltak győződve arról, hogy a Bourbonok idősebb ágának vége. Azonban Lajos Fülöp habozott. Májusban Párizsban fogadta rokonait, I. Ferenc nápoly–szicíliai királyt és feleségét, Mária Izabellát rezidenciájában, a Palais-Royalban. Május 31-én nagy ünnepséget rendezett tiszteletükre, melyen kivételesen X. Károly is rövid ideig megjelent. Miután ez elment, tömeg árasztotta el a Palais-Royal kertjét, melyet nem zártak be. Lajos Fülöp többször megjelent az erkélyen és a tömeg éljenezte, majd a királlyal és Polignackal szemben ellenséges kiáltások kezdtek hangzani. A tüntetés elfajult, zavargás kezdődött, amikor felgyújtották a kerti székeket, és ezért az udvar Lajos Fülöpöt tette felelőssé.Antonetti 1994, 554. és 556. o.
1830. május 16-án, miközben a francia hadsereg egy része készen állt Algír ellen indulni, X. Károly feloszlatta a Képviselőházat és összehívta június 23-ra a kerületek választói kollégiumait, és július 3-ra a megyék választói kollégiumait,Franciaország megyékre volt felosztva, ezek kerületekre, a kerületek pedig kantonokra. melyek a képviselőket voltak hívatottak megválasztani. Erre a kormány felbomlott és újra lett szervezve. Két miniszter lemondott, másik kettő tárcát cserélt, belügyminiszter egy közismert ultramonarchista lett, és egy választási szakember került a kormányba hivatalosan az újdonságként létesült Közmunkaügyi Minisztérium élére.Bertier de Sauvigny 1970, 11–12. o.Antonetti 1994, 558. o.
Június 13-án a király kiáltványt intézett a franciákhoz a Le Moniteur universelben, melyben azzal indokolta a Ház feloszlatását, hogy ennek többsége félreismerte szándékait, és arra hívta fel a választókat, hogy ne szavazzanak azokra, akik a nyugalmuk ellenségei.
A választások eredménye vereséget jelentett a király számára. A kormányellenesek 221 mandátumról 270-re jutottak, a kormánypártiak száma 181-ről 145-re csökkent és 13 képviselőt mindkét tábor magáénak tekintett.Bertier de Sauvigny 1970, 13. o.Antonetti 1994, 561. o.
Az 1830. július 26-ai rendeletek A július 6-ai minisztertanácson Polignac megjegyezte, hogy a már régóta figyelembe vett, a karta 14. cikkelye által lehetővé tett rendeletekkel való kormányzás maradt az egyetlen út. Egyes fenntartások ellenére a király másnap ez irányban határozott. A főbb intézkedések már el lettek határozva: a Képviselőház újabb feloszlatása, a választási törvény módosítása, újabb választások kiírása, a sajtószabadság felfüggesztése. X. Károly szemében a liberálisok a kormányt zaklatva a monarchiát akarták megdönteni. Nem volt hajlandó meneszteni a kormányt és a rendeletekkel való kormányzást látta az egyetlen eszköznek a karta megtartására.Antonetti 1994, 561–562. o.
bélyegkép|Algír támadása a tengerről 1830. június 29-én (Théodore Gudin festménye)
Július 9-én Algír elfoglalásának híre érkezett Párizsba. Ez a katonai siker, mely politikai is volt, elszántabbá tette a királyt szándékait illetően.Antonetti 1994, 562. o.