right|thumb|Trevor Daley 2014 októberében
Trevor Daley (Kanada, Ontario, Toronto, 1983. október 9. –) kétszeres Stanley-kupa-győztes kanadai válogatott jégkorongozó.
Karrierje
Komolyabb junior karrierjét az OHL-es Sault Ste. Marie Greyhoundsban kezdte 1999-ben. Ebben a csapatban 2003-ig játszott. Közben a 2002-es NHL-drafton a Dallas Stars kiválasztotta őt a második kör 43. helyén. Felnőtt pályafutását az AHL-es Utah Grizzliesben kezdte és 40 mérkőzésen szerepelt majd felkerült az NHL-be a Starsba 27 mérkőzésre. A következő évet az AHL-es Hamilton Bulldogs játszotta végig mivel az NHL-ben lockout volt. 2005. óta teljes értékű tagja a Dallas Starsnak. Képviselte hazáját a 2006-os jégkorong-világbajnokságon. A 2011–2012-es szezon második mérkőzésen, október 8-án játszotta az 500 mérkőzését az NHL-ben és egyben a Starsban. A rájátszásba ismét nem jutott be a csapat. A következő bajnoki év lockouttal kezdődött és sokáig úgy tűnt, hogy ismét elmarad a szezon, ám a vezetőknek sikerült megegyezniük és január elején elindult a szezon. Ebben az évben a lehetséges 48 mérkőzésből 44-et játszott. A rájátszásba nem jutottak be. A 2013–2014-es szezonban jól ment neki a játék, 9 gólt ütött és +10-es mutatója volt, ami a legjobb a pályafutása során. 14 mérkőzésről hiányzott december 7. és január 4-e között sérülés miatt. 2008 óta először bejutottak a rájátszásba, de az első körben kiestek.
Karrier statisztika Alapszakasz Rájátszás Szezon Csapat Liga MSz G A P B MSz G A P B 1999–2000 Sault Ste. Marie Greyhounds OHL 54 16 30 46 77 15 3 7 10 12 2000–2001 Sault Ste. Marie Greyhounds OHL 58 14 27 41 105 — — — — — 2001–2002 Sault Ste. Marie Greyhounds OHL 47 9 39 48 38 6 2 2 4 4 2002–2003 Sault Ste. Marie Greyhounds OHL 57 20 33 53 128 1 0 0 0 2 2003–2004 Utah Grizzlies AHL 40 8 6 14 76 — — — — — 2003–2004 Dallas Stars NHL 27 1 5 6 14 1 0 0 0 0 2004–2005 Hamilton Bulldogs AHL 78 7 27 34 109 4 0 1 1 2 2005–2006 Dallas Stars NHL 81 3 11 14 87 3 0 0 0 0 2006–2007 Dallas Stars NHL 74 4 8 12 63 7 1 0 1 4 2007–2008 Dallas Stars NHL 82 5 19 24 85 18 1 0 1 20 2008–2009 Dallas Stars NHL 75 7 18 25 73 — — — — — 2009–2010 Dallas Stars NHL 77 6 16 22 25 — — — — — 2010–2011 Dallas Stars NHL 82 8 19 27 34 — — — — — 2011–2012 Dallas Stars NHL 79 4 21 25 42 — — — — — 2012–2013 Dallas Stars NHL 44 4 9 13 14 — — — — — 2013–2014 Dallas Stars NHL 67 9 16 25 38 6 2 3 5 16 2014–2015 Dallas Stars NHL 68 16 22 38 34 — — — — — 2015–2016 Chicago Blackhawks NHL 29 0 6 6 8 — — — — — 2015–2016 Pittsburgh Penguins NHL 53 6 16 22 26 15 1 5 6 10 2016–2017 Pittsburgh Penguins NHL 56 5 14 19 37 21 1 4 5 24 2017–2018 Detroit Red Wings NHL 77 9 7 16 36 — — — — — 2018–2019 Detroit Red Wings NHL 44 2 6 8 12 — — — — — 2019–2020 Detroit Red Wings NHL 43 0 7 7 20 — — — — — 2021–2022 Florida Everblades ECHL 2 0 0 0 0 — — — — — OHL-összesített 216 59 129 188 348 22 5 9 14 18 NHL-összesített 1,058 89 220 309 648 71 6 12 18 74
Források Statisztika Statisztika Statisztika Statisztika Videók
Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Torontóiak Kategória:Élő személyek Kategória:Kanadai jégkorongozók Kategória:A Dallas Stars által draftolt játékosok Kategória:A Dallas Stars játékosai Kategória:A Chicago Blackhawks játékosai Kategória:A Detroit Red Wings játékosai Kategória:A Pittsburgh Penguins játékosai Kategória:Stanley-kupa-győztesek