Az apostolok cselekedetei

jobbra|bélyegkép|265px|Fjodor Zubov: Az apostolok szolgálata

Az apostolok cselekedetei – gyakori rövidítéssel ApCsel, latinul Actus Apostolorum, görögül Πράξεις Ἀποστόλων – az Újszövetség ötödik könyve, a négy evangélium után következő történeti jellegű irat. A keresztény kánonban a Lukács evangéliumához kapcsolódik: ugyanannak a Teofilusnak szól, és az evangélium „első könyvként” való említésével Jézus földi működésének történetét az apostoli egyház kezdetének elbeszélésével folytatja (ApCsel 1,1–2).Richard J. Dillon: „Az Apostolok cselekedetei”. In: Raymond E. Brown – Joseph A. Fitzmyer – Roland E. Murphy (szerk.): Jeromos bibliakommentár II. Az Újszövetség könyveinek magyarázata. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2003, 441–522.Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez. Szent István Társulat, Budapest, 1995, Lukács evangéliumáról és az Apostolok cselekedeteiről szóló fejezetek.

A könyv nem az összes apostol teljes életrajza, hanem az ősegyház születésének és missziós kibontakozásának válogatott története. Elbeszélése Jézus mennybemenetelétől és pünkösdtől indul, majd bemutatja a jeruzsálemi közösséget, István vértanúságát, Péter és Pál tanúságtételét, a pogányok befogadását, az apostoli zsinatot, végül Pál útját Jeruzsálemből Cézáreán és Máltán át Rómába. A mű programadó mondata az ApCsel 1,8: a tanítványoknak tanúskodniuk kell Jeruzsálemben, egész Júdeában, Szamáriában és „a föld végső határáig”.Luke Timothy Johnson: The Acts of the Apostles. Sacra Pagina 5. Liturgical Press, Collegeville, 1992.I. Howard Marshall: The Acts of the Apostles. Tyndale New Testament Commentaries. Eerdmans, Grand Rapids, 1980.

A keresztény teológiai hagyományban a könyvet időnként a „Szentlélek evangéliumának” is nevezik, mert nemcsak az apostolok tetteit, hanem a Lélek által vezetett egyházi misszió kezdetét mutatja be. Ebben az értelemben a mű az evangéliumi történet folytatása: Jézus feltámadása és mennybemenetele után a tanúságtétel nem szűnik meg, hanem az apostoli közösségben és a pogányokhoz forduló misszióban bontakozik ki.Előd István: Katolikus dogmatika. Szent István Társulat, Budapest, 1978, a Szentlélekről és az Apostolok cselekedeteiről szóló részek.

A keresztény hagyomány a mű szerzőjét Lukáccsal, Pál apostol munkatársával azonosítja. A modern kutatásban széles körben elfogadott, hogy a harmadik evangélium és az Apostolok cselekedetei ugyanattól a szerzőtől származik; a szerző pontos személye, a könyv keletkezési ideje és forrásainak jellege azonban vitatott. A könyv megírásának becslései a 60-as évektől a 2. század elejéig terjednek. A mai kutatók jelentős része a 70–90 közötti keletkezést tartja valószínűnek, mások a 2. század eleji időszakot valószínűsítik.Joseph A. Fitzmyer: The Acts of the Apostles. Anchor Bible 31. Doubleday, New York, 1998.Richard I. Pervo: Dating Acts: Between the Evangelists and the Apologists. Polebridge Press, Santa Rosa, 2006.

Címe és helye az Újszövetségben

A magyar cím a görög Praxeis Apostolōn fordítása. A praxeis szó „tetteket”, „cselekedeteket”, „viselt dolgokat” jelent, és az ókori irodalomban kiváló személyek vagy közösségek cselekvéseinek elbeszélésére is használatos volt. A cím ugyanakkor nem pontos tartalmi összefoglaló: a könyv nem mind a tizenkét apostol működését írja le, és Péterről vagy Pálról sem ad teljes életrajzot. Inkább azt mutatja be, miként terjed az evangélium a Szentlélek erejéből Jeruzsálemtől a Római Birodalom fővárosáig.F. F. Bruce: The Book of the Acts. Revised edition. New International Commentary on the New Testament. Eerdmans, Grand Rapids, 1988.

Az Újszövetségben az Apostolok cselekedetei közvetítő szerepet tölt be az evangéliumok és az apostoli levelek között. Az evangéliumok Jézus életét, halálát és feltámadását hirdetik; az ApCsel azt beszéli el, hogyan válik a feltámadott Krisztusról szóló tanúságtétel történeti egyházi küldetéssé; a levelek pedig azokhoz a közösségekhez és kérdésekhez kapcsolódnak, amelyek ennek a missziónak a nyomán keletkeztek.Ben Witherington III: The Acts of the Apostles: A Socio-Rhetorical Commentary. Eerdmans, Grand Rapids, 1998.

A Lukács–Cselekedetek egysége

Lukács evangéliuma és az Apostolok cselekedetei irodalmi és teológiai egységet alkot. Mindkét mű Teofilusnak szól, mindkettő koiné görög nyelven íródott, és mindkettőben meghatározó motívum az üdvösségtörténet, az imádság, a Szentlélek, az öröm, a tanúságtétel és az üdvösség egyetemes kiterjedése. Az evangélium Jézus útját Galileából Jeruzsálembe vezeti, az Apostolok cselekedetei pedig az egyház útját Jeruzsálemből Rómába. A két irat közötti kapcsolódás különösen világos az ApCsel elején: a szerző visszautal az „első könyvre”, amelyben Jézus tetteit és tanítását beszélte el a mennybemenetelig, majd ugyanonnan folytatja a történetet.

A kétkötetes szerkezet miatt az ApCsel nem pusztán „az evangélium utáni események” krónikája. Lukács elbeszélésében Jézus működése, a húsvéti események, a pünkösdi Lélek-kiáradás és az egyház missziója egyetlen folyamat részei. A feltámadt Krisztus nem tűnik el a történetből: a Szentlélek által vezeti az apostolokat, megnyitja a pogányok előtt az üdvösség útját, és tanúkat támaszt a népek között.

Szerzője

Ősegyházi hagyomány

Az ősegyházi hagyomány a harmadik evangélium és az Apostolok cselekedetei szerzőjét Lukáccsal azonosította. Őt Pál apostol levelei „szeretett orvosként” és munkatársként említik (Kol 4,14; Filem 24; 2Tim 4,11). Irenaeus szerint Lukács Pál követője és munkatársa volt, aki az apostoli igehirdetést írásba foglalta; a Muratori-töredék és az ókori Lukács-prológusok ugyancsak Lukácsnak tulajdonítják a művet.Irenaeus: Adversus haereses III,1,1; III,14,1.Muratori-töredék, hagyományosan a 2. század végére datálva; a későbbi datálás lehetőségét is felvető álláspontokról lásd a kánontörténeti szakirodalmat.

A katolikus tanítóhivatali hagyományban a Pápai Biblikus Bizottság 1913. június 12-i válaszai a lukácsi szerzőséget, az evangéliummal való egységet, a „mi”-szakaszok hitelesítő jelentőségét és a mű történeti tekintélyét védték. A dokumentumot a későbbi katolikus bibliatudomány a maga korának kontextusában értelmezi; a XII. Piusz pápa által kiadott Divino afflante Spiritu és a II. vatikáni zsinat Dei verbum konstitúciója óta a katolikus egzegézis a történeti-kritikai módszerek szabályozott alkalmazásával is vizsgálja a bibliai könyvek keletkezését.Heinrich Denzinger – Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai, 3581–3590: „A Biblikus Bizottság válaszai, 1913. június 12. Az Apostolok Cselekedetei könyvének szerzője, összeállításának ideje és történeti igazsága”.II. vatikáni zsinat: Dei Verbum, 11–13. 19.

A modern kutatás fő kérdései

A mai kutatásban általánosan elfogadott, hogy Lukács evangéliuma és az Apostolok cselekedetei közös szerzői és szerkesztői körből származik. A vita inkább arra irányul, hogy a szerző azonosítható-e közvetlenül Pál történeti útitársával, vagy inkább egy későbbi, Pál missziós hagyományát ismerő és feldolgozó keresztény szerzőről van szó. A hagyományos azonosítás mellett szólnak a „mi”-szakaszok, az utazások részletező leírásai, a mediterrán földrajz és a római közigazgatás helyenként pontos ismerete, valamint az ősegyházi tanúságok egysége. A kritikai fenntartások főként az ApCsel Pál-képe és a hiteles páli levelek között észlelhető különbségekre hivatkoznak, például a törvény, a jeruzsálemi gyűlés, Pál apostoli önértelmezése és a levelek használata tekintetében.Henry J. Cadbury: The Making of Luke-Acts. 2nd ed. SPCK, London, 1958.Hans Conzelmann: The Theology of St. Luke. Harper & Row, New York, 1960.

E különbségek nem feltétlenül a történeti hitelesség egyszerű cáfolatai. Az ApCsel nem Pál önéletrajza, hanem teológiai-történeti elbeszélés, amely Pált az egyház missziójának nagyobb üdvtörténeti ívébe illeszti. A páli levelek alkalmi, vitás helyzetekre válaszoló írások; az ApCsel viszont egy későbbi narratív kompozíció, amely az ősegyház misszióját, a pogányok befogadását és az evangélium terjedésének isteni vezetését kívánja bemutatni.

A „mi”-szakaszok

Az Apostolok cselekedetei egyik legismertebb sajátossága, hogy bizonyos utazási részekben a szerző többes szám első személyben beszél: „mi” indultunk, „mi” hajóztunk, „mi” érkeztünk. Ezek a szakaszok főként Pál tengeri útjaihoz kapcsolódnak: ApCsel 16,10–17; 20,5–15; 21,1–18; 27,1–28,16. A hagyományos értelmezés szerint ezek Lukács saját útinaplójának nyomai, és azt jelzik, hogy a szerző bizonyos időszakokban Pál útitársa volt.

Más kutatók szerint a „mi”-szakaszok forrásanyagból származhatnak, esetleg az ókori tengeri útleírásokban előforduló irodalmi hitelesítő eszközök közé tartoznak. Ez a magyarázat sem szükségképpen zárja ki a mögöttük álló történeti hagyomány értékét: még ha az első személyű forma irodalmi eszköz is volna, a benne közölt útvonalak, kikötők, hajózási nehézségek és személyek történeti forrásanyagot őrizhetnek.Vernon K. Robbins: „The We-Passages in Acts and Ancient Sea Voyages”. Biblical Research 20 (1975), 5–18.

A vita ma sem zárult le. Colin J. Hemer, Ben Witherington és több konzervatív vagy mérsékelt történeti szerző továbbra is komoly érvnek tekinti a „mi”-szakaszokat a személyes részvétel vagy legalábbis egy közvetlen útinaplószerű forrás mellett, míg mások irodalmi hitelesítésként magyarázzák őket. Az enciklopédikus összefoglalás ezért inkább a két lehetőség határait jelzi, nem pedig az egyik hipotézist tekinti véglegesen bizonyítottnak.Colin J. Hemer: The Book of Acts in the Setting of Hellenistic History. szerk. Conrad H. Gempf. Mohr Siebeck, Tübingen, 1989.

Keletkezési idő és hely

Az Apostolok cselekedetei datálása a modern bibliatudomány egyik vitatott kérdése. A datálási javaslatok főként az ApCsel lezárásának értelmezésétől, a Jeruzsálemi templom pusztulásának hallgatásától, Lukács evangéliumának datálásától, a páli levelekhez való viszonytól, valamint Iosephus Flavius esetleges ismeretétől függenek.

Korai datálás

A korai, 60-as évekre eső datálás legfontosabb érve, hogy a könyv Pál két évig tartó római házi őrizetével zárul, de nem említi Pál halálát, Néró üldözését, Péter vértanúságát vagy Jeruzsálem 70-es pusztulását. Eszerint a hirtelen lezárás természetes magyarázata az volna, hogy a mű még Pál első római fogságának végéhez közel keletkezett. A hagyományos és konzervatív értelmezések gyakran erre az érvre építenek.

A korai datálás ellenfelei szerint a lezárás irodalmi és teológiai funkcióval is magyarázható: a könyv célja nem Pál életrajzának befejezése, hanem annak bemutatása, hogy az evangélium eljutott Rómába. A római jelenet tehát nem hiányos vég, hanem az ApCsel 1,8-ban megadott program beteljesedésének narratív jele.

70–90 közötti datálás

A kutatók jelentős része a művet 70 utánra, gyakran 80–90 közé helyezi. E nézet szerint Lukács evangéliuma ismeri Márk evangéliumát, és a jeruzsálemi pusztulás utáni perspektívából ír. Az ApCsel ennek a lukácsi kétkötetes műnek a második része, ezért az evangéliumnál későbbi vagy azzal közel egy időben véglegesített kompozíciónak tekinthető. A 80-as évekre eső datálás azért is népszerű, mert egyszerre számol a hagyomány viszonylagos közelségével és azzal az üdvtörténeti visszatekintéssel, amely a könyv egészét jellemzi.

Késői datálás

Egyes 20–21. századi szerzők az ApCsel keletkezését a 2. század elejére, körülbelül 110–120 közé teszik. Ezt többnyire három érvvel támasztják alá: a könyv korai külső tanúságainak viszonylagos ritkaságával, Iosephus Flavius esetleges ismeretével, valamint azzal a feltevéssel, hogy a szerző már ismerhette a páli levelek egy korai gyűjteményét.Joseph B. Tyson: Marcion and Luke-Acts: A Defining Struggle. University of South Carolina Press, Columbia, 2006.