Szandaszőlős Szolnok városrésze, 1950 és 1963 között önálló község volt, ezt megelőzően és követően Szolnok része.

Földrajza Fekvése

A városrész a Tiszántúlon, a Szolnoki-ártéren helyezkedik el, átlagosan 85–95 méter tengerszint feletti magasságban. A Szandai rét elnevezésű területe a folyó szabályozása előtt a Tisza ártere volt, tengerszint feletti magassága: 85 m, öntéstalaja van. A település maga kb. 10 m-rel magasabban fekszik, néhol homokkal fedett részekkel. A homok maximális vastagságát a településtől kissé délkeletre éri el, ahol bányászták is. Két vízfelület határolja: nyugatról a Tisza kanyarog, északról a Alcsi Holt-Tisza állóvize.

Geológiai felépítése Szolnok legmagasabb pontja, a Beke Pál halma (101,3 m) Szandaszőlős külterületén található. Szandaszőlős alatt a mélyfúrások tanúsága szerint megközelítően 2 km mélységben helyezkedik el a medencealjzat. A terület alatti kéreg az európai táblából származik, kristályos, feltételezhetően kambrium előtti, mintegy egymilliárd éves. Legidősebb kőzetei a mecseki hasonló korú, de a felszínen levő kőzetekkel rokon képződmények. Későbbi korok emlékeként északkelet-délnyugati csapásirányban megtaláljuk a triász-jura korú mészköveket is a mélyben. A Kréta és az idősebb harmadidőszak vulkanikus maradványokat és flis üledékeket hagyott maga után. Az idősebb harmadidőszakban Szandaszőlős alatt újra flis üledékek, majd a harmadidőszak fiatalabb szakaszában vastag vulkáni kőzetrétegek jöttek létre. A harmadidőszak végén a feltöltődő Pannon-tenger hagyta hátra több száz méter vastag üledékeit. Ezek az üledékek plasztikus mivoltuknál fogva mintegy ráborulnak az idősebb medencealjzat domborzatára. Ezt követően folyóvízi, ártéri, tavi üledékek rakódtak le. A lösz vastagsága legfeljebb egy-két méter. Végül folyami homokot fújt ki a szél, ami Szandaszőlős legtöbb pontján a felszínen vagy kissé a felszín alatt több méter vastagságban megtalálható.

A fúrások artézi vizet találtak mintegy 900 m mélységben, amelynek hasznosítására kút is működik Szandaszőlősön. Földgáz jelenlétét szintén kimutatták a Szandaszőlős alatti kőzetrétegekben.

Éghajlata Éghajlata kontinentális mérsékelt, a forró, száraz nyarat általában hideg tél követi. Ezen a tájon igen magas a napsütéses órák száma, az átlagos csapadék mennyiség ugyanakkor mindössze 480–500 mm. Az uralkodó széljárás az év nagyobb felében északnyugati, télen északkeleti. Növényföldrajzi értelemben a fás sztyepp övébe tartozik, amit átszelnek a Tisza ártéri területei.

Történelme Szandaszőlős területe az újkőkorszak óta lakott: a régészeti ásatásokon neolitikus, bronzkori telepek, kőrézkori, bronzkori sírok, szarmata és népvándorlás kori gödrök; szarmata, gepida, honfoglalás kori, 10-11. századi temetők kerültek elő. Szolnokon és a város környékén több szkíta kori lelőhelyet is találtak, Szandaszőlősön pedig egy bögre került elő az ásatásokon. A szkítákat a kelták váltották fel, majd ezt követően az iráni eredetű szarmaták telepedtek le a város környékén. A szarmata népesség valószínűleg hol hadban, hol kereskedelmi kapcsolatban állt a Római Birodalommal, mivel a feltárt leletek között sok római pénz, fegyver, ékszer és kerámia is akad. A népvándorlás időszakában a Szolnok környékén élő szarmatákat a gepidák vonták uralmuk alá. 1952-ben a katonai repülőtér bővítésekor 223 szarmata és gepida sírt tártak fel, ahonnan igen gazdag leletanyag: aranyozott és díszes fibulák, vasfegyverek, csontfésűk, övkapcsok és edények kerültek napvilágra.

A magyar Szandaszőlős Árpád-kori falu. Első írásos említése 1075-ből származik (Zunde), 1470-ben Zonda néven nevezték. A török hódoltság idején teljesen elnéptelenedett. 1775-ben gróf Keglevich Károly és Szolnok mezőváros szerződése szerint 210 szolnoki gazda Szandaszőlős területén szőlőskertet létesített. 1891-ben alapították meg a ma is működő általános iskolát. A településrész első kulturális emlékét, Szent Orbán szobrát (földrajzi helyzete: ) 1902-ben készítették. Szolnok részeiből 1950-ben alakult önálló községgé, majd 1968-ban ismét a város része lett.

A keleti határában 1939-ben kezdték el a katonai repülőtér építését, aminek eredményeképpen 1940 őszén három repülőalakulatot helyeztek át ide. A katonai reptér főbejáratánál 2015-ig volt látogatható a Szolnoki Repülőmúzeum () gazdag katonai- és utasszállító-repülőgép gyűjteménye. A városrész nyugati határában, a Tisza bal partja mentén terül el a Szolnoki Sportrepülőtér.Varga Ákos Endre - A szolnoki sportrepülőtér (hampage.hu)

Közélete Szandaszőlősön benzinkút, gyógyszertárak, bölcsőde, két óvoda és iskola található, valamint rendelkezik artézi kúttal is.

A településrészen csak egyetlen templom található, az 1911-ben épült katolikus templom. Ezért a templomot sokáig közösen használták egyéb keresztény felekezetekkel is. Csak a katolikus templom után több mint száz évvel, 2012-ben épült fel a helyi reformátusok első gyülekezeti háza.

Szandaszőlős közéletének fontos pontjai az általános iskola és a művelődési ház. Előbbi minden évben megrendezi az Őszi vigasság című programját, mely a városrész lakosságának nagy részét megmozgatja. A művelődési házban működik a Szandaszőlősért Egyesület, amely együttműködésében számos visszatérő vagy épp egyedi rendezvényt valósít meg. 2016 októberétől kezdve havi két alkalommal termelői piacot tartanak a művelődési ház szervezésében.

További információk Az iskola honlapja: www.szandasuli.hu A művelődési ház honlapja: szandamuvhaz.vfmk.hu Az egyesület honlapja: szandaszolosertegyesulet.hu A szervezetek és intézmények Facebook-oldalai

Sport Sporthorgászat az Alcsi Holt-Tiszán és az élő Tiszán Vízi sport az Alcsi Holt-Tiszán: kajak, kenu A Szolnoki Sportreptéren () vitorlázásra, sárkányrepülésre van lehetőség. A katonai repülőtéren sportuszoda működik. A Szanda „Focisuli” SE keretein belül labdarúgó utánpótlás-nevelés folyik.

Oktatás A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (korábbi nevén Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem) szolnoki kampusza 1891 óta működik a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2006-ban nyitotta meg kapuit az AD Nyelviskola és Mozgásstúdió, akkreditált felnőttképzési intézmény.

Kultúra Szandaszőlős Táncegyüttes Szandaszőlősi Művelődési Ház

Szandaszőlős híres szülöttei Szandai Sándor (Szandaszőlős, 1903. március 7. – Budapest, 1978. október 1.) Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrász

Fogható helyi rádióadók Aktív Rádió FM 92.2 Amadeus Rádió FM 102,4 RÁDIÓ 1 (régebben: Rádió 2000) FM 90,4 MHz-en és 101,45 MHz kábelfrekvencián

Látnivalók Magyar Repüléstörténeti Múzeum és Szakkiállítás

Sokáig Szandaszőlősön volt hazánk legnagyobb katonai repülőgép-gyűjteménye, ahol a katonai gépek mellett polgári, rendőrségi, vízügyi és sportrepülők is szemügyre vehetők voltak. A Közép-Európában kuriózumnak számító gyűjtemény 1996-ban bekerült az Aircrafts Museums of the World katalógusba is. Ez a múzeum 2015-ben bezárt, funkcióját és a kiállított légijárművek többségét a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum vette át.

Közlekedése

Személygépkocsival a Rákóczifalva felé tartó 442-es főúton közelíthető meg. Az északi határában az Almási kertvárostól a 4-es főút választja el.

A település rendelkezik még egy katonai és egy sportrepülőtérrel, amelyek azonban nem bonyolítanak le civil repülőgép-forgalmat. +A szandaszőlősi reptér adatai:ICAO kód LHSSNév Szolnok-SzandaszőlősPozíció 2 km/1 nm SzolnokKoordináta N470700 E0201300Magasság 85 m 279 ftHívójel Szanda INFOFrekvencia 134,3; 130,25 (Szolnok TWR)NAV AID -Forgalmi kör LH, RH, 1000 ft AGLRepülőtér kat. Nem nyilvános repülőtérÜzemelés SR-SS (LT)NVFR -IFR -

Katonai objektumai Szandaszőlősön található az MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj, a MH Kiss József 86. Helikopterdandár és a MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj is.

Galéria

Jegyzetek

Források

A Szanda Focisuli SE honlapja

További információk A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának honlapja (korábbi nevén Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem) A Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület honlapja http://www.hungaryairport.hu

Kategória:Szolnok Kategória:Magyarországi települések városrészei Kategória:Magyarország megszűnt települései