Kelenföld vasútállomás (korábban Újbuda, 2010 előtt és 2019 óta hivatalosan Budapest-Kelenföld) a Déli, a Keleti és a Nyugati pályaudvar mellett Budapest négy legforgalmasabb vasútállomása közé tartozik. Budapest XI. kerületében, Kelenföld és Őrmező között húzódik. A főváros helyi közösségi közlekedésébe több villamos- és autóbuszjárat köti be, amelyek megállói – sok esetben végállomásai – az állomás keleti oldalán az Etele téren, a nyugati oldalon pedig az őrmezői intermodális csomópontban találhatók. A 2014. március 28-án átadott M4-es metróvonal a budapesti metróhálózatba biztosít kapcsolatot. A metró állomása közvetlenül a vasúti csomópont alatt, merőlegesen helyezkedik el. 1999-ben a Kosztolányi Dezső térről az Etele térre költözött a Volán autóbusz-állomás, ahonnan a Dél-Buda környéki agglomerációba indulnak elővárosi, helyközi buszjáratok. Az állomás romos épülete előtt elhelyezkedő Etele tér a jelenlegi formájában 1998-ban épült ki.

A környék további rendezésére, illetve a vasútállomás korszerűsítésére a tervek elkészültek. Az állomásépület 1995-ben fővárosi, 2011-ben műemléki védettséget kapott.

Története

bélyegkép|jobbra|250px|A pályaudvar a 20. század elején

A 19. században, az egykor a Déli Vasút tulajdonában lévő Buda állomás (a jelenlegi Déli pályaudvar) 1861-ben nyílt meg. Buda állomás az akkor igen jelentős Buda-Kanizsa vonal végállomása volt. A vasút áthaladt az akkor még Újbudának nevezett mai Kelenföldön.

Kelenföld vasútállomás az Összekötő vasúti híd és a Ferencváros rendező-pályaudvar építésével egyidejűleg épült ki. Az állomásépület 1884-ben, historizáló stílusban épült.https://index.hu/urbanista/2017/06/16/kelenfoldi_palyaudvar_allomasepulet_romos_aggregator/ Itt kapcsolódik a Déli Vasút a bal parti körvasút segítségével a többi vasút pályájához. Kelenföld vasútállomás mai épülete kezdetektől a Magyar Királyi Államvasutak tulajdonában volt. Maga az utasfelvételi épület (indóház) már megépítésekor csaknem kétszeres alapterületű az I. o. MÁV típus-állomások méretéhez képest. Az állomás a Budapest–Pécsi Vasút (1882) és az Kelenföld–Újszőny vasútvonal (1884) csatlakozásának kialakításával (mozdonyszín, szénraktár, vízállomás, laküépületek) bővül.

Az első világháború után Kelenföld állomás fejlesztése is szükségessé vált. Korlátlan forgalmú, nagy kapacitású pályaudvar létesítését tervezték, két szigetperonnal,Akkoriban még csak Győr állomás rendelkezett ilyennel. terjedelmes raktárakkal, rakodókkal és tömegáru rakhelyekkel. A tervezett bővítések helyigénye biztosított volt. Első lépésként 1926-ban egy fedett tejrakodó és gyorsáruraktár épült. A következő lépésben új felvételi épület és a teherforgalmú vágányok szaporítása is kezdetét vette.* A Magyar Mérnök- és Építészegylet: Technikai fejlődésünk története 1867-1927 (Budapest, 1928) 410 o.

(A Déli pályaudvar a második világháború alatti bombázások során teljesen elpusztult, a befutó vasútvonalak tönkrementek. 1958-ban megépült a második vágány Kelenföldig. A hatvanas évekig ideiglenes létesítmények szolgálták ki az utasokat. Ebben az időben merült fel funkcionális bázisának Kelenföldre való áttelepítése, de ez sosem valósult meg. Végül 1962-ban nekiláttak a Déli pályaudvar rendezésének, a munkákkal 1975 után készültek el.)Farkas-Zentai Lili - Bejártuk a Déli pályaudvart (hypeandhyper.com)

A felvételi épület előtt 1977-re elkészült az első kettő széles peron szilárd burkolata. 1978-ban kezdődtek a nagyobb szabású átépítési munkálatok. A cél a kapacitásbővítés és a jellemző két irány forgalmának elkülönítése volt. A Déli pályaudvar és a Kelenföldi pályaudvar közötti szakaszon 1958 óta kétvágányú vasúti pálya fölé 1980-ban húzták ki a felsővezetéket. A villamos üzemű vontatást 1981 januárjában vezették be.https://www.facebook.com/124751094216689/photos/p.2631264443565329/2631264443565329/?type=3 A vágányhálózat felújítása során Domino 70-es típusú biztosítóberendezést kapott a terminál, amelyet az 1983-ban épült őrmezei toronyban 1989-ben helyeztek üzembe.Budapest-Kelenföld Állomási Végrehajtási Utasítás - MÁV Zrt. Forgalmi Csomóponti Főnökség, Budapest-Kelenföld Állomásfőnökség Ekkor három darab széles peron épült, felettük tetőkkel. 1985-ben készült el a pályaudvar első, szűkebb gyalogos aluljárója, ami 213 méter hosszan köti össze az Etele teret Őrmezővel. 1983-ban Dunaújvárosig, 1987-ben pedig Szabadbattyánig villamosították a vasúti pályát.Nagy Tamás - 150 éves a Budapest-Kanizsa vasútvonal, a Déli Vasút (Délmagyarország, 2011.06.25.) A végponti elágazás nyomvonalának korrekcióját követően 1988-ra készült el az Egérút első szakasza a két közúti aluljáróval, az Olajbogyó utca és Péterhegyi út között.

A vasútállomás fennállásának 125. évfordulóján, 2007-ben teljes műemléki védelmet kapott, neve Budapest–Kelenföld helyett Kelenföldre módosult. 2008 decemberében a MÁV engedély nélkül lebontotta az állomás közelében állt, ideiglenes műemlékvédelem alá helyezett vasúti lakóházat.

A 2014-ben átadott M4-es metróvonal építési munkálataival kapcsolatosan a személyforgalmat bonyolító vágányokat is kissé átszervezték, és régiek felújítása mellett új peronokat alakítottak ki. Az 1-2 vágányok peronja újonnan készült el, az állomásépülettől délre eltolva. A metró állomása fölött elhelyezett második, tágasabb és mélyebb gyalogos aluljáró építése során – ideiglenes jelleggel – kialakítottak egy peront a korábbi C peron (14-15 vágányok) átmeneti pótlására, majd később a 8-as és 9-es vágányok megszüntetésével jött létre az új, 7-10 vágányok peronja. Az új peronokat csak az új aluljáróból lehet közvetlenül elérni, a régiből nem. Az új aluljáróban BKK ügyfélszolgálat, szolgáltatóegységek (pékség, pénzváltó), biciklitárolók és jegyárusító automaták (MÁV és BKK) kaptak helyet. Teljes mértékben akadálymentesített, a mozgólépcsős kapcsolat mellett minden személyforgalmi szint elérhető liftekkel is. Különböző pontjain jól látható helyeken vasúti és BKK utastájékoztató monitorokat szereltek fel.

2019 októberében a romos állomásépület bezárták, a jegypénztárak az aluljáróba költöztek. A tervek szerint a felújítása után nem állomásként, hanem a Közlekedési Múzeum egyik egységeként nyitnák újra.

Képek a föld alatti állomásról:

Ferencváros és Székesfehérvár között 2020 decemberében helyezték üzembe az új ETCS L2 rendszert.Sebességet vált a hazai vasút - Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Vasúti alagúton át a Déli pályaudvarra

bélyegkép|jobbra|250px|A Kis-Gellért-hegyi alagút déli bejárata

1861-ben Kelenföld vasútállomásról a Déli pályaudvarra bevezető, a Kis-Gellért-hegy alatt áthaladó, enyhén ívelt alagutat építettek. Hossza: 361 méter. Balla László - Magyarország személyszállítási vasúti térképe (2011) 1958 óta kétvágányú. Ezen szakasz különlegessége, hogy bal oldali közlekedés van érvényben. (Módja: a menetirány szerinti bal vágány a helyes-, a jobb oldali pedig a helytelen vágány.

Oka: a hely szűke miatt a Déli pályaudvar az alagút mellett végződő kihúzóvágánya rövid (a MÁV M44 sorozatú mozdonya és két személykocsi épphogy elfér rajta), ezért az ún. "teher" vágányokon való tolatáskor az alagútba kell kihúzni a kocsisort. A baljáratú közlekedésnek köszönhetően az alagút másik vágányának vonatközlekedését a tolatás nem akadályozza.

Az alagút belmagassága – mivel eredetileg nem villamos vontatásra tervezték – alacsony. A villamosításkor az alagút mélyítése mellett döntöttek, hogy elférjen a felsővezeték.

Az alagútban 40 km/h, az alagút déli nyílása és Kelenföld vasútállomás bejárati váltókörzete között 80 km/h az engedélyezett sebesség.

bélyegkép|jobbra|250px|Vonatpótló busz Kelenföldön

2015 januárjában az alagút déli bejáratánál kődarabok hullottak a sínekre, ezért a vonatközlekedésben fennakadások voltak. Később a támfal is megcsúszott, ezért korlátozták a vonatforgalmat, később le is állították. Egyes Százhalombatta, Martonvásár felé közlekedő vonatokat töröltek, a többi vonat csak Kelenföld vasútállomásig közlekedett, a Déli pályaudvart a tárolón lévő személykocsik kivételével kiürítették. A két állomás között vonatpótló autóbuszokat indítottak. A forgalom áprilisban indulhatott újra.

Vasútvonalak Az állomást az alábbi vasútvonalak érintik:

Kapcsolódó állomások A vasútállomáshoz az alábbi állomások vannak a legközelebb:

Forgalom

bélyegkép|jobbra|250px|A teherpályaudvar

Kelenföld vasútállomáson halad keresztül a Dunántúl felé a vasúti személy- és teherforgalom jelentős része. Az időközben végrehajtott bővítésekkel sem tudja zavartalanul ellátni a nagymértékben megnövekedett forgalmat. A MÁV 1-es, 30-as és a 40-es számú fővonalának nagy csomópontja. A 30-as vonal a Balaton és a Velencei-tó miatt turisztikailag kiemelt vasútvonalnak számít. Számos nemzetközi vonat is érinti.

A forgalma igen nagy, főleg nyáron, amikor félóránként indulnak vonatok a Déli pályaudvarról a Balaton felé. Télen is jelentős az áthaladó utasok és vonatok száma, hiszen az elővárosi járatokkal például Érdről, Martonvásárról, Százhalombattáról, Bicskéről naponta több ezren ingáznak a főváros és az otthonuk között.

A vasút ma már nem csak városok, de városrészek közötti helyi utazásra is szolgál. Kelenföldről például jóval egyszerűbb és olcsóbb is a város egyes részeit vonattal elérni a buszozás, a többszöri átszállás és jegyváltás helyett. A Déli pályaudvarra például 6 perc alatt, a Keleti pályaudvarra negyedóra alatt lehet innen vonattal eljutni, ez utóbbi nagyságrendileg azonos az M4-es metró menetidejével ugyanezen a szakaszon. 2005-ben alakult meg a Budapesti Közlekedési Szövetség, amely a BKV és Volánbusz járművein túl vasúttal kombinált tarifaközösséget hozott létre, ennek eredménye a Budapest bérlet. Mindez összhangban áll azzal az európai uniós gyakorlattal, amely támogatja a fővároson belüli helyi kötött pályás közlekedés fejlesztését.

Szintén áthaladnak Kelenföld vasútállomáson a győri, veszprémi, szombathelyi és zalaegerszegi vonatok. A nemzetközi gyorsok, EuroCityk és a belföldi, nemzetközi InterCityk többsége a Keleti pályaudvarról indul, és onnan jövet haladnak át Kelenföldön.

További nemzetközi vonatok tartanak innen Bécsbe, Grazba, Münchenbe, Zürichbe, Zágrábba és Ljubljanába.

Névváltozatok

Az állomást a 2010. decemberi menetrendváltás után átnevezték Budapest-Kelenföldről Kelenföldre, majd 2019. december 16-tól újra Budapest-Kelenföld a neve. Még régebben az Újbuda nevet is viselte az állomás.

Tömegközlekedés bélyegkép|jobbra|250px|A vasútállomás alatti metróaluljáró bélyegkép|jobbra|250px|Az Avala InterCity érkezik Kelenföldre 2004-ben bélyegkép|jobbra|250px|Railjet Kelenföldön Autóbusz Kelenföld vasútállomásnál van a végállomása a következő autóbuszoknak:

Átmenő autóbuszok:

Éjszakai autóbusz

Villamos

Metró metróvonal, Kelenföld vasútállomás metróállomás Vonat

Kapcsolódó iparvágányok Az állomáshoz több iparvágány és vontatóvágány csatlakozott, ezek egy részén már nincs forgalom (és a legtöbbet el is bontották).

Név Források Megjegyzés Kép<center>A Budapest–Murakeresztúr-vasútvonal és a (40.) Budapest–Pécs-vasútvonal Budapest határáig közös nyomvonalon halad. A Keleti pályaudvar és Ferencváros vasútállomás közötti rész iparvágányait lásd – az ezen a szakaszon 3.-ként közös – nál. 1. az Alsóhegy utcai vontatóvágány iparvágányaiWenczel, 1987Wenczel-Loór, 1996https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/deli-kf/index.html a teljes vontatóvágányt elbontották 3.1. a iparvágánya — elbontották. 3.2. a iparvágánya — elbontották. 3.3. a iparvágánya — elbontották. 2. a (FŐTEJ Kft.) iparvágánya Elbontották. 3. a [Somogyi út menti] ipartelep iparvágányai Elbontották. A területen ma a City Beton Kft. telepe van. 4. a [Somogyi út menti] pályafenntartási telep iparvágányai Létezik, használatban. 5. az Andor utcai vontatóvágány iparvágányaihttps://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/andor/index.html