III. (Oroszlán) Henrik (Ravensburg vagy környéke, 1129. – Braunschweig, 1195. augusztus 6.), Szászország Welf-házból származó hercege 1142–1180 között, illetve 1156–1180 között bajor herceg. A 12. század egyik leghatalmasabb királyi hercege volt, aki ismételt konfliktusokba keveredett az akkor uralkodó Stauf-házzal.
Élete Családi kapcsolatai Henrik apja Büszke Henrik volt, aki 1126 és 1138 között X. Henrik néven bajor hercegként uralkodott, illetve 1137-től egészen alig 32 éves korában bekövetkezett haláláig (1139) Szászország hercege és Toszkána őrgrófja is volt. Anyja, Supplingenburgi Gertrúd III. Lothár német-római császár lánya volt.
Oroszlán Henrik 1147-ben nőül vette Zähringeni Klementiát, elnyerve ezzel a badeni területeket és Badenweiler várát. Lányuk, Gertrúd később VI. Knut dán király felesége lett. 1162-ben Henrik elvált Klementiától, feltehetőleg kuzinja, Rőtszakállú Frigyes (Barbarossa) nyomására, aki Badenweilerért cserébe felajánlotta a Harz-hegységbeli Herzberg és Scharzfeld várakat valamint Pöhlde palotáját. Henrik elfogadta az ajánlatot, hogy biztosítani tudja szászországi ősi birtokait I. Albert brandenburgi őrgróf és fiai ellenében.
1168. február 1-jén Henrik újból megnősült, ezúttal a tizenkét éves Angliai Matild hercegnőt, II. Henrik angol király és Aquitániai Eleonóra lányát, Oroszlánszívű Richárd testvérét vette el, megalapozva ezáltal a szoros kapcsolatot a Welf-ház és az angol korona között.
Összeütközései III. Konráddal bélyegkép|balra|III. Konrád a Chronica Regia Coloniensis-ben, 13. század A Stauf- és a Welf-házak közötti konfliktus során 1139-ben III. Konrád német-római császár megtagadta Henrik apjától a bajor és szász hercegi címet. Ezzel azonban még nem győzte le a Welfeket. Büszke Henrik Szászországban harcolt az Aszkániaiak ellen, testvére, VI. Welf pedig Bajorországban a Babenbergek ellen. Büszke Henrik 1139 októberében bekövetkezett halála után Northeimi Richenza, III. Lothár német-római császár özvegye vette át Szászországban a Welf-párt vezetését és ő lett a gyámja unokaöccsének, Oroszlán Henriknek. Richenza 1141 júniusában halt meg. Úgy tűnik, hogy ebben az időpontban III. Konrád már belátta, hogy a hercegi méltóság megvonásával nem tudja legyőzni a Welfeket, és áttért a kiegyezés politikájára. Ennek keretében 1142-ben Oroszlán Henrik visszakapta Medve Alberttől az apjától elvett szász hercegséget. A kiegyezés másik pillére Henrik anyjának, Gertrúdnak a házasságkötése volt 1143-ban II. (Jasomirgott) Henrikkel, aki Bajorországot megkapta hűbérbirtokul.
Oroszlán Henrik erőteljes terjeszkedési politikát folytatott keleten és az egykori vend és más szláv területeket beolvasztott a Szász Hercegségbe. 1147-ben arra kényszerítette Elő-Pomeránia hercegeit, hogy elismerjék hűbéruruknak. Ugyanebben az évben megakadályozta Konrádnak azt a kísérletét, hogy a Kemnade és Fischbeck apácakolostorokat alárendelje a Corvey királyi apátságnak és ezzel erősítse a királyi befolyást Szászországban.
Henrik nem mondott le bajorországi igényéről sem. A második keresztes hadjáratra készülve III. Konrád 1147 márciusában a fiát, Berengár Henriket meg akarta választatni utódjának a frankfurti birodalmi gyűlésen. A gyűlésen Oroszlán Henrik keresetet indított és kérte Bajorország visszaszolgáltatását. Mivel ez a kereset elhalasztotta Henrik megválasztását és közeledett a keresztes hadba indulás időpontja, ezzel Oroszlán Henrik nyomást gyakorolt Konrádra. Végül Henrik megelégedett a király ígéretével, hogy a keresztes hadjárat végeztével újratárgyalják Bajorország ügyét. Mindenesetre ez a függőben levő kereset ettől kezdve beárnyékolta Konrád hatalmi törekvéseit, ezen felül pedig Henrik vonakodott részt venni a Szentföldre indítandó keresztes hadjáratban, ehelyett egy párhuzamos keresztes hadjáratot indított az Elba és Odera menti szlávok ellen. Ebben az időben vette Henrik feleségül Zähringeni Klementiát, ezzel maga mellé állítván a befolyásos Zähringer-házat.
VI. Welf III. Konrád elleni sikertelen felkelése alatt és után Oroszlán Henrik fokozatosan kiterjesztette befolyását Bajorországra is. 1151 őszén Konrád rajtaütése Henrik braunschweigi székhelyén kudarcba fulladt.
Kiegyezés Rőtszakállú Frigyessel bélyegkép|I. Frigyes német-római császár I. Frigyes német-római császár (Rőtszakállú Frigyes) már az 1152-es választás során odaígérte Bajorországot Henriknek. Ennek ellenére késlekedett ennek a kérdésnek a végleges tisztázásával, többek között azért is, mert Henriknek meg kellett küzdenie szászországbeli gondjaival is. Az 1152-ben Merseburgban tartott birodalmi gyűlésen tárgyalták az Oroszlán Henrik és Hartwig brémai püspök közötti vitát. Ennek a tárgya a Stade grófság tulajdonjoga illetve a püspöknek azon igénye volt, hogy metropolitaként missziós munkát végezzen a vend keresztes hadjárat során feltárt területeken az Elba és a Peene között. Ezt Henrik nem akarta elfogadni, mivel a saját felségterületén történő beavatkozásoknak tekintette, és magának akarta fenntartani azt a jogot, hogy a terület újonnan alapítandó püspökségeiben a püspököket kinevezze. Ezt a jogot Frigyes csak az 1154-es goslari birodalmi gyűlésen adta meg Henriknek, és ekkor ítélte oda neki a bajor hercegi címet is, amit Henrik azonnal viselni kezdett, noha magát a területet csak 1156-ban szerezte meg. Közben Frigyes leválasztotta Ausztriát Bajorországról és átengedte a Babenberg-családnak, ami korlátozta Henrik területi terjeszkedését. Ugyanezt a fékező funkciót látta el az is, hogy Frigyes több délnémet püspöki székbe a Stauf-házhoz hű püspököket ültetett be. Mindennek ellenére Bajorország megszerzésével Oroszlán Henrik a birodalom leghatalmasabb hercegei közé tartozott.
bélyegkép|balra|300px
Henrik Bajorország megszerzése után is keletre és északra összpontosította hatalmi törekvéseit. A dán trónöröklés miatt kibontakozott konfliktusba már korábban is beavatkozott. Noha a Balti-tenger térségében csak őrgróf volt, és hivatalosan a király nevében járt el, de facto azonban saját hatalmi igényei céljára használta az egyházmegye alapítási jogot, amelyhez városalapítási jog is kapcsolódott. 1154-ben Oroszlán Henrik megalapította a ratzeburgi egyházmegyét, 1160-ban pedig a schwerini egyházmegyét. Miután az a terve, hogy Lübeck ellenében Löwenstadt néven várost alapítson, kudarcot vallott, 1158-ban az uralma alá hajtott Lübeckbe helyezte át az oldenburgi egyházmegyét, és alapítványt tett a lübecki dómra. Lübeck birtoklásával a baltikumi kereskedelem fontos csomópontját tartotta ellenőrzése alatt, ezért megszerzése érdekében feladta az addig jelentős kereskedőváros Bardowickot. Ezen túlmenően Henrik 1158-ban megalapította Münchent és 1159-ben Landsberg am Lech-et. Ezekkel a gazdasági jellegű lépésekkel válaszolt Rőtszakállú Frigyes tényleges területi terjeszkedésére a déli országrészben. 1160-ban Henrik elfoglalta Mecklenburgot, az 1164-es vercheni csata után pedig Hátsó-Pomeránia hűbérura lett.
1154 és 1156 között a birodalomban eltolódtak az erővonalak. Ebben a szakaszban Henrik már nem a Stauf-házi császárok ellenfeleként lépett fel, ami abban is megnyilvánult, hogy 1162-ben elvált Klementiától, akinek a családja, a Zähringerek Frigyes ellen fordultak a burgundiai konfliktusok miatt. 1165-ben Rainald von Dassel közvetítésével kettős eljegyzésre került sor II. Henrik angol király két lánya és Oroszlán Henrik, illetve Rőtszakállú Frigyes legidősebb fia között. Ezzel Henrik része lett a Staufok házassági politikájának. 1168-ban a mindeni dómban vette feleségül Matildot, miközben a másik házasság meghiúsult a menyasszony 1170-ben bekövetkezett halála miatt.
bélyegkép|balra|A braunschweigi oroszlán a Dankwarderode vár udvarán Henrik hatalmát hivatott kifejezni az 1166-ban székhellyé kiépített Braunschweig, benne a braunschweigi oroszlánnal és Dankwarderode várával. Nagy hatással volt korának irodalmára is, példa rá az Oroszlán Henrik Evangéliuma, A német Lucidarius és Eilhart von Oberg.
Henrik újból és újból összetűzésbe került az Aszkániai-házzal. I. Frigyes császár próbálta elkerülni a konfliktusokat a birodalom leghatalmasabb hercegeivel, ezért ilyen esetekben Henriknek kedvezett. Különösen jelentős volt az az eset, amely 1170-ben Medve Albert halálát követte: Henrik összevitatkozott Albert fiaival az örökség részét képező Plötzkau felett. Frigyes beavatkozott a vitába Henrik javára, ami viszont 1171-ben a császár és az Aszkániai-ház konfliktusához vezetett, melynek során odáig jutottak, hogy az Aszkániai-ház nem támogatta Frigyest a lengyelországi hadjáratában. A császár azzal fenyegetőzött, hogy hadjáratot indít az Aszkániaiak ellen, de erre nem került sor. Ez 1173-ban történt a goslari birodalmi gyűlésen, röviddel a befejezése előtt. A dolog következménye az lett, hogy még abban az évben harcok kezdődtek a császárhű hercegek és az Aszkániaiak ellen, jelentős károkat okozva ezzel Türingiában.
Ezalatt Henrik 1172-ben zarándokútra indult a Szentföldre. A legenda szerint erről az utazásról egy oroszlánt hozott haza, amelyet a bizánci császártól kapott ajándékba. 1173-ban kezdte el a braunschweigi dóm építtetését. Ezeket a vállalkozásokat, valamint a skandináv országokkal folytatott önálló külpolitikáját és az I. Manuél bizánci császártól érkezett házassági javaslatot a történészek úgy értékelik, hogy Henrik a többi birodalmi herceg felett állónak tekintette önmagát és arra törekedett, hogy birtokainak különleges státust biztosítson a birodalmon belül, némileg hasonlót a Cseh Királyságéhoz.
Henrik megpróbálta tovább növelni területét az 1175 vagy 1176-ban nagybátyjával, VI. Welffel kötött örökösödési szerződés által.
Bukása bélyegkép|350px|Rőtszakállú Frigyes és Oroszlán Henrik Chiavennában (1176), Philipp Foltz (1805-1877) festménye Henrik hatalmi igényei és I. Frigyes következetes terjeszkedési politikája Dél-Németországban újra fellobbantották a Stauf-Welf viszályt. Ennek a szembenállásnak az első jele az volt, hogy az 1176-os ötödik itáliai hadjárat során, a chiavennai tárgyalásokon Henrik vonakodott megfelelő ellenszolgáltatások nélkül katonai támogatást nyújtani. Henrik az ezüstbányászatból meggazdagodott Goslar városát kérte, ami Frigyes számára elfogadhatatlan volt. Ezenfelül Henrik erőit lefoglalta az Aszkániaiak elleni harc. Frigyes vereséget szenvedett a leganói csatában, ezzel az egész hadjárata kudarca fulladt és egy számára kevéssé előnyös békét kellett kötnie III. Sándor pápával és a városokkal. Ez az eljárás tovább rontotta I. Frigyes és Oroszlán Henrik viszonyát.
1178 karácsonyán Frigyes megvásárolta VI. Welftől az Alpoktól északra fekvő birtokait és bérbe adta neki. Ez beavatkozást jelentett a VI. Welf és Oroszlán Henrik közötti örökösödési szerződésbe. Ezenkívül Rőtszakállú megvonta Henriktől a támogatást, amikor ez utóbbi konfliktusba került területének nemeseivel. Ebben az időpontban Henrik elsősorban a brémai, és magdeburgi érsekkel, a halberstadti püspökkel és Medve Albert szász herceg fiaival állt konfliktusban. A környékbeli hercegek összefogtak Henrik ellen, melynek eredményeképpen Henriknek engedményeket kellett tennie a Wichmann magdeburgi érsek által közvetített békekötésben. Henrik mindazonáltal nem tartotta be ezeket a megállapodásokat, így újólag harcokra került sor.
Frigyes végül jogi úton lépett fel Oroszlán Henrik ellen. Mindenesetre az 1179 januárjában tartott wormsi gyűlésben, majd Magdeburgban nem személyesen emelt szót Henrik ellen, hanem hagyta, hogy a herceg ellenfelei tegyenek panaszt jogsértésért, amire Henrik ellenpanaszt nyújtott be a kölni érsek csapatai ellen. Henrik nem jelent meg a tárgyalásokon, ahol egyébként nem született döntés, mint ahogy sikertelenül végződött Henrik és a császár találkozása is, mivel Henrik hajthatatlan maradt követeléseiben. Henrik nem jelent meg a kaynai birodalmi gyűlésben sem, ahol ezúttal a hercegek ellenségeskedtek vele szemben.