A Centrum Áruházak Magyarország egyik legnagyobb áruházlánca volt az államszocialista időkben. Évtizedeken keresztül árulta termékeit Magyarország városaiban. A vállalat 1999-ben fuzionált a Skála Divatházzal.

Története Előtörténete A későbbi szocialista vállalat számos nagy múltú, magánkézben levő áruház 1948-as államosítása után jött lére. Ezek egyikének a nevében sem szerepelt a Centrum szó.

Az áruházak története egészen 1882-ig vezethető vissza, Magyarország első áruháza, a „Guttman Jakab" megnyitásához. A vállalat előtörténetének ugyancsak fontos állomása volt a Párizsi Nagy Áruház (1957 és 2005 között Divatcsarnok) megnyitása, amelyet 1926-ban a Corvin Nagyáruház követett.

A szocialista vállalat története

A második világháború után a Corvin Nagyáruház szovjet tulajdonba került, 1952-től pedig magyar állami tulajdonba. Ettől kezdve 1965-ig a Belkereskedelmi Minisztérium Áruházi Kereskedelmi Igazgatósága irányította ezeket az áruházakat (a Corvin ebben az időszakban Budapesti Nagyáruház néven működött).Budapest lexikon 1. kötet, 295. o., Corvin Nagyáruház Az Igazgatóságból 1966-ban szervezték meg az Országos Áruházi Vállalatot, amely 1967-ben vette fel a Centrum Áruházak nevet.

Az áruházak legismertebb fővárosi tagjai közé sorolható a Blaha Lujza téren a Corvin Áruház, illetve az Andrássy úton a Divatcsarnok, de az 1960-as években sorra épültek vidéken is a Centrum égisze alá tartozó áruházak.

A folyamat a nyolcvanas évek első feléig tartott, amikor Kecskeméten 1983-ban megnyílt a 8 ezer négyzetméteres Centrum Áruház, amely akkoriban az egyik legnagyobb vidéki egysége volt a láncnak.

A hálózat a rendszerváltás környékén mintegy 25 áruházzal rendelkezett.

A privatizációt követően A rendszerváltást követően a vállalatot privatizálták. 1991-ben az átszervezést követően a vállalat Centrum Áruházak Kft. néven működött, később részvénytársasági formát vett fel.

1997-ben tulajdonosváltás történt, mivel a német Tengelmann tulajdonban lévő Skála Coop Rt. többségi tulajdont szerzett a Centrum Rt.-ben. Az új vezetés 1999-ben úgy döntött, hogy a Skála és a Centrum Áruházak egyesüljön, és így létrejött a Skála és Centrum Rt. Ezt követően a két áruházlánc profilja keveredni kezdett, de a domináns fél végül a Skála lett, és a Centrum Áruházakat felváltotta a Skála márkanév.

2001-ben a Capital Rt. megvásárolta a Tengelmann csoporttól a Skála Coop Rt.-t. Ezt 2002-ben új arculat megjelenése és névváltás követte: megalakult a Skála Divatház Rt. 2003-tól kezdve az új üzletpolitikába nem illő, nem megfelelő műszaki állapotú és kisebb alapterületű áruházakat eladták vagy bérbe adták. Ekkor országosan sok áruház zárt be.

A második generációs plázák (pl. Duna Plaza, Pólus Center) 1990-es évekbeli megjelenéséig, jól működtek ezek az egykori szocialista nagyáruházak, mivel nem volt konkurenciájuk. A külföldi befektetők által fejlesztett modern bevásárlóközpontok azonban a háttérbe szorították őket.

2005-ben a vállalati vezetés belátta, hogy nem váltak valóra a reményeik, és az áruházak eladása mellett döntöttek, négy kivételével az összes áruházat eladták. Jelenleg az áruházak a Skála áruházlánc áruházaiként működnek.

Áruházai az 1970-es években

Budapesten Budai Lottó Kálvin téri Corvin Csillag Divatcsarnok Extra Luxus Otthon Újpesti Úttörő Verseny Lottó Óbudai Vidéken Békéscsaba Debrecen Eger Győr Kecskemét Kiskunfélegyháza Miskolc Nyíregyháza Ózd Pécs Salgótarján Szeged Székesfehérvár Szolnok Szombathely Tatabánya Veszprém Zalaegerszeg felsorolás a vállalat sajtóreklámjában, publikálva pl. Univerzum 247. kötet, 77/10 32. old. Indexszám: 25 839 Fontosabb reklámjai A Corvin Áruház a 60-as évektől reklámozta az áruházat. A Centrum Áruházak reklámarca a 70-es években Szedres Mariann volt. Az 1985. évi magyar szépségversenyt a Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Leányvállalat szervezte, ahol a Centrum Áruházak közönségdíját – egyéves reklámszerződést – Kondász Tünde kapta. „A verseny után negyvenezer forintot kaptam nyereségként. Betettem a bankba. A centrumreklámokért kapott honorárium is takarékbetétbe vándorol. Egy kertes háznál alább nem adom!” – nyilatkozta Kondász Tünde.

A győztesek kihirdetése után Molnár Csilla (szépségkirálynő) is kapott szerződést, de szülei nem írták alá, a részletek ismerete hiányában.

Védjegyei

2023-ban a Centrum Áruházak védjegyet (Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, lajstromszám: 241805) és a "Vásárláskor cél a Centrum!" szlogent (Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Lajstromszám: 241325) újra lajstromozták. Ezzel a Centrum logó és jelmondat újra védjegyoltalom alatt áll. Jegyzetek

Források Centrum Divatházak, centrumexclusive.com Az első pláza Budapesten: a Corvin Áruház, haztajidizajn.blog.hu Szocialista áruházak – egy letűnt korszak plázái, welovebudapest.com Az első pláza Budapesten, szeretlekmagyarorszag.hu femina.hu/hazai_sztar www.molnarcsilla.hu www.molnarcsilla.hu1985nov konferenciak-es-muhelybeszelgetesek-15-2018-pdf_5c513fbf120cb.pdf Centrum Áruházak régen www.origo.hu A Centrum Áruházak története a-centrum-aruhazak-reklamjai

Kapcsolódó szócikkek Juhár Zoltán További információk 25 évesek a centrum áruházak. Jubileumi évkönyv 1948–1973; szerk. Szüts Dénes; MÉM Fejlesztési Propaganda Iroda, Bp., 1973 Az áruházi dolgozók munkahelyi fizikai és szociális helyzetének általános jellemzői. Szociálpszichológiai felmérés a Centrum Áruházak megbízásából. 1975–76; szerk. Komlósi Annamária, Séra László, közrem. Horváth Nicolette; Centrum Áruházak, Bp., 1977 Lukács Ottó: Egy nagyméretű kiskereskedelmi vállalat. Esettanulmány a Centrum Áruházak Vállalatról; MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Bp., 1985 (Tanulmányok a gazdaság irányításáról és szervezetéről)

Kategória:Áruházláncok Magyarországon Kategória:Megszűnt magyarországi vállalatok Kategória:Budapest megszűnt vállalatai, üzemei