A Skála-Coop Országos Szövetkezeti Beszerző és Értékesítő Közös Vállalat (köznapi nevén Skála) eredetileg szövetkezeti tulajdonban álló közös vállalat volt, a magyar kiskereskedelem jelentős, legendás szereplője a Kádár-korszakban. Az első áruházát, a Skála Budapest Nagyáruházat 1976. április 3-án nyitották meg, a második üzlet, a Fehérvár Áruház megnyitására két évvel később, 1978. április 1-én került sor. Ettől kezdve országszerte sorban épültek az áruházak a vidéki városokban. A Skála-Coop első igazgatója Demján Sándor volt,70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos , mfor.hu aki merőben új, egyedi kereskedelmi filozófia alapján vágott bele a szövetkezet profiljának kialakításába. E döntésével nem kis kockázatot vállalt, hiszen fel kellett adnia a Gorsium ÁFÉSZ vezetőségi helyét az új vállalkozásért.

A Skála évtizedeken át egyet jelentett a széles választékkal és a jó minőséggel. Mint jelenség az egész magyar kiskereskedelem irányát meghatározta. Fénykorában szinte minden nagyobb városban üzemeltetett helyi egységeket. Képi reklámfigurája, a Skála Kópé,Skála Kópé figurája, vadjutka.hu amelynek a névadója Jarolics Béla a Skála marketingese volt. A vidám reklámfigura nemzedékek kedvencévé vált, reklámszlogenjei széles körben voltak ismertek. („Én vagyok a Skála Kópé, szívem a vásárlóké!”) Skála Kópé „Bemegyek, kijövök / De milyen jól kijövök / Ha bemegyek” szövegű reklámdala,Bemegyek - kijövök reklám, youtube.com az első hazai animációs reklámfilmhez fűződik, amely a XI. Magyar Reklámfilm Fesztiválon 1981-ben, a második helyet szerezte meg.Búcsúzik a Skála (kópé), szentesinfo.hu A reklámot rendezte Sas István, zenéjét írta Rusznák Iván.

Története

Az alapítástól a rendszerváltásig bélyegkép|jobbra|265px|1976. április 3-án a Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház megnyitása. Középen Demján Sándor igazgató bélyegkép|jobbra|265px|Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház eladóterében A Skála-Coop Országos Szövetkezeti Beszerző és Értékesítő Közös Vállalat 1979-ben alakult az ÁFÉSZ-ek közös tulajdonában levő Skála Nagyáruház és a Szöváru Nagykereskedelmi Vállalat egyesülésével. Az 1980-as években valóságos Skála-birodalom jött létre, a nagyvállalat sok nagy- és kiskereskedelmi szervezetet olvasztott magába, a játékgépek üzemeltetésétől a televízió-gyártásig szinte mindennel foglalkozott. A vállalat a rendszerváltás előtt nem sokkal, 1988-ban 2 268 310 E Ft alaptőkével átalakult részvénytársasággá, és tevékenységét Skála-Coop Kereskedelmi és Ipari Rt. (rövid nevén:Skála-Coop Rt.) néven folytatta. Az Rt. részvényét 1991 januárjában vezették be a Budapesti Értéktőzsde B-kategóriájában.https://24.hu/poszt-itt/2001/01/26/skala_coop/

Magánosítás A rendszerváltást követően, 1991-ben a német Tengelmann-csoport szerezte meg a vállalat többségi tulajdonát. Az 1990-es években a Skála-Coop igyekezett megszabadulni a kiskereskedelemmel össze nem egyeztethető üzletágaitól.

Ugyanakkor az ÁFÉSZ-ektől sorra vásárolták meg a fehérvári, a győri, a dunaújvárosi és a gyöngyösi áruházakat, majd 1994-ben harminc évre bérbe vették a pécsi Konzum áruházat. Az áruházak élelmiszeregységeit bérbe adták a szintén a Tengelmann-csoporthoz tartozó Kaiser’s élelmiszerláncnak. A Skála-Coophoz tartozó S-Modell hálózat a Marks & Spencer-rel alakított ki kapcsolatot. Az S-Modell reklámarca Takács Éva modell volt.Interjú, a 70-es, 80-as évek egyik legfelkapottabb magyar modelljével, Szedres Mariannal, divatesstilus.hu

1995 elejétől érdeklődést mutatott az addigi konkurens Centrum Áruházak Rt. megvásárlása iránt. A Tengelmann 1997-ben többségi tulajdont szerzett a Centrum Rt-ben. 2001-ben a Capital Rt. megvette a Tengelmann csoporttól a Skála-Coop Rt-t, amely az áruházak mellett irodaházat, telkeket, és raktárakat is birtokolt. Egy évvel később a vezetés új arculat bevezetése mellett döntött, s megalakult a Skála Divatház.

A gyengébb műszaki állapotú és kisebb alapterületű áruházakat eladták, néhányat bérbe adtak, ennek ellenére a korszerű nyugati típusú bevásárlóközpontok terjedése miatt nem vált be az új üzletpolitika. A Skála Budapest Nagyáruház, a Skála Metró, a Luxus Áruház és a Campona bevásárlóközpont kivételével 2005-ben három lépcsőben eladták, illetve bérbe adták a még megmaradt áruházakat.

Napjainkban Miután a Skála-Coop felhagyott a kereskedelmi tevékenységgel, ingatlan-hasznosító céggé alakult, az áruházak bérbeadásával illetve eladásával foglalkozik jelenleg is. Az áruházak működtetése új tulajdonosokhoz került, 2005-ben a Skála Metrót és a budai Skálát kivéve 18 Skála, illetve volt Centrum áruház működtetését vették át. A budai Skálát 2007-ben lebontották, a Skála Metrót egy ideig egy győri cég működtette, de 2009 áprilisa óta ismét a Skála áruházak láncához tartozik ez az áruház is.

Skála áruházak az országban Jelenleg 19 áruház működik az országban.

Budapesten bélyegkép|jobbra|250px|A lebontott Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház 1976-ban Corvin Áruház Skála Metró Skála Kispest Skála Kőbánya Skála Újpest

Más városokban

Skála Érd Skála Arrabona (Győr) Skála Debrecen Skála Dunaújváros Skála Eger Skála Gyöngyös Skála Kecskemét Skála Miskolc Skála Nyíregyháza Skála Ózd Skála Pécs Skála Szeged Skála Székesfehérvár Skála Szolnok

Jegyzetek

Források

Demján Sándor portréja - I. rész: A városalakító Skála Coop Zrt., céginfo.hu "Tessék szövetkezni!" - múltidézés és víziók a Coop szülinapon , elelmiszer.hu Felismernéd a Skála-lányokat? Így változtak az évek alatt a retro szépségek, femcafe.hu Rusznák Iván Skála kópé története, reklámok rusznak_ivan_interju_

Kategória:Áruházláncok Magyarországon