Toni Gardemeister (Kouvola, 1975. március 31. –) finn raliversenyző.

Pályafutása Rali-világbajnokság

Az 1996-os Finn ralin debütált a rali-világbajnokság mezőnyében. 1997-ben két skandináv, a svéd és a finn versenyen vett részt.

SEAT (1998–2000)

Az 1998-as szezonban került a SEAT gyári csapatába. Ezt az évet pont nélkül zárta, legjobb helyezése egy Finnországban elért tizennegyedik helyezés volt. Az 1999-es évben megszerezte, első dobogós eredményét, mely az első világbajnoki pontjait is jelentette. Hat gyűjtött ponttal végül az összetett tizenharmadik helyen zárt.

2000-ben teljesítette pályafutása első teljes világbajnoki szezonját. Az év jelentős részén technikai problémák, valamint balesetek hátráltatták. A tizennégy versenyen mindössze öt alkalommal ért célba, végül a tizenharmadik helyen zárta az évet.

Skoda (2002–04) Ford (2005)

2005-ben a Ford csapatánál folytathatta. A szezonnyitó Monte Carlo ralin másodikként futott be, majd Svédországban harmadik lett. Két futam után, nagy meglepetésre vezette a világbajnokságot. Több 5., 6. hely következett, majd Görögországban ismét dobogóra állt. A szezon hátra levő részén a nagyobb sikerek elmaradtak, Korzikán elért második helyét kivéve Toni nem végzett a legjobb háromban, a bajnokságot a negyedik helyen zárta.

Suzuki (2008)

250px|jobbra|bélyegkép|A Suzuki csapatában A 2008-as évbe a gyári Suzuki World Rally Team tagja lett. Navigátora Tomi Tuominen, csapattársa Per-Gunnar Andersson/Jonas Andersson páros lett. Az autó a teljesen új fejlesztésű Suzuki SX4 WRC. Az évad első felében elsősorban a Suzuki SX WRC megbízhatatlanságából kifolyólag a Monte Carlo, Mexikó, Argentin, Jordán, Szardínia, Török futamot idő előtt fejezte be. A világbajnokság nyári szünetében a Suzukit szinte teljesen átépítették, ami azonnal meglátszott az eredményeken és innentől megbízhatóan teljesített az SX4 WRC. A legjobb eredményt a japán futamon érte el 6.-ként ért célba. Toni a SS19 szapporói gyorsasági szakaszt megnyerte, ezzel a Suzuki World Rally Team első világbajnoki szakaszgyőzelmét szerezve meg.

Világbajnoki helyezések

Szezon Autó Versenyszám Pontszám Bajnoki helyezés 2008 Suzuki 151013. 2007 Mitsubishi/Citroen 61012. 2006 Peugeot/Citroen 4209. 2005 Ford 16584. 2004 Škoda7 324. 2003 Škoda14 912. 2002 Škoda14 313. 2001 Peugeot/Mitsubishi4 516. 2000 Seat14 413. 1999 Seat 8612. 1998 Nissan/Seat 600 1997 Nissan 200 1996 Opel 100

Külső hivatkozások Hivatalos honlapja Profilja az ewrc.cz honlapon

Kategória:Finn raliversenyzők Kategória:1975-ben született személyek Gardemesiter Kategória:Élő személyek