Matthew 'Matt' Joseph Dallas (Phoenix, Arizona, 1982. október 21. –) amerikai színész.

Élete 1982. október 21-én született az Arizona állambeli Phoenix-ben, ahol – idősebb testvérként – két öccsével és húgával együtt nőtt fel. A Paradise Valley High Schoolban érettségizett, majd egy rövid ideig az Arizona School for the Artsban folytatta tanulmányait. 12 évesen kezdett el érdeklődni a színészet iránt, mikor is nagyanyja biztatására jelentkezett A rút kiskacsa című darab egyik szerepére. 18 éves korában Los Angelesbe költözött, ahol elkezdte filmes karrierjét építgetni. Először modellkedésből tartotta fenn magát, majd 2005-ben megkapta első szerepét a Way of the Vampire című thrillerben, amelyben Todd karakterét formálta meg.

A nagyobb ismeretségét az ABC Family televíziós csatornán 2006-ban debütáló Kyle, a rejtélyes idegen című sci-fi sorozat címszereplőjének, Kyle-nak – egy hihetetlen erővel és ritka képességekkel rendelkező fiatalembernek – a megformálása hozta. A sorozat három évadon át tartott, mielőtt 2009-ben levették volna a műsorról. Számos filmben és sorozatokban kapott vendégszerepeket, csakúgy mint a Camp Daze, a Wannabe és a Living the Dream című filmekben, továbbá az HBO Emmy-díjas Törtetők című sorozatában is.

2004-ben feltűnt az amerikai rapper, fan 3 Geek Love című zenei klipjében, 2005-ben pedig Mischa Bartonnal James Blunt "Good by my Lover" című videóklipjében, valamint 2009-ben Katy Perry "Thinking of you" című videóklipjében.

2011 nyarán, Steven Grayhmmel és Charlie Bewley-val – akikkel együtt játszott a Wyatt Earp bosszúja című westernben – közösen létrehozták az Astoria Ent Produkciós Irodát.

2013 januárjában – Twitter oldalán – jelentette be, hogy saját neméhez vonzódik és komoly kapcsolatban él, méghozzá annyira, hogy el is jegyezte szerelmét, Blue Hamilton énekest. Két évvel később, 2015. július 5-én pedig – kihasználva, hogy az Egyesült Államok bármely államában házasságot köthetnek az azonos nemű párok – össze is házasodtak.

Érdekességek Magassága: 183 cm. Van egy terrier kutyája, neve: Sebastian.

Filmográfia Filmek Év Magyar cím(Eredeti cím) Karakter Magyar hang2005 (Way of the Vampire) Todd (Camp Daze) Mario (Wannabe) táncos 2006 (Living the Dream) Michael (Shugar Shank) Evan 2007 (The Indian) Danny 2008 Az ördög fia(Babysitter Wanted) Rick 2010 Ki hal a végén?(As Good as Dead) Jake Csőre Gábor (In Between Days) Ashley Munkával szerzett pasi(Beauty & the Briefcase) Seth Markovics Tamás2012 Wyatt Earp bosszúja(Wyatt Earp’s Revenge) Bat Masterson Juhász Zoltán (You, Me & The Circus) Max Ördög vagy angyal?(Naughty or Nice) Lance Leigh 2013 (Life Tracker) Scott Orenhauser 2014 (1%ERS) Ryan (Ghost of Goodnight Lane) Ben 2017 (Alaska Is a Drag) Declan (The Mustanger and the Lady) Frank Dean

Sorozatok Év Magyar cím : AlcímEredeti cím : Alcím Karakter Magyar hang Megjegyzés2005 TörtetőkEntourage : Chinatown férfi modell 2. évad 6. epizód2006-2009 Kyle, a rejtélyes idegenKyle XY Kyle Pálmai Szabolcs 2009 Eastwicki boszorkákEastwick Chad Az 1. évadban2013-2014 Papás-babásBaby Daddy Fitch Dányi Krisztián A 2. és a 3. évadban2015 Anne & Jake Jake

Videóklip ÉvElőadóVideóklip2004 Fan 3 Geek Love2005 James Blunt Goodbye My Lover2009 Katy Perry Thinking of You2014 Rhett and Link It’s My Belly Button

Jegyzetek

További információk

Kategória:Amerikai színészek Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:LMBT színészek Kategória:Phoenixiek