Az Impossible Princess (Európában röviden Kylie Minogue néven) az ausztrál énekesnő, Kylie Minogue hatodik stúdióalbuma, mely 1997. október 22-én jelent meg a Deconstruction, a BMG és a Mushroom Records kiadónál. Az énekesnő korábbi munkáihoz képest nagyobb kreatív irányítást biztosított a projekt felett, társproducerként és zeneszerzőként, a Brothers in Rhythm, a Manic Street Preachers, David Ball, és Rob Dougan közreműködésével.
A 90-es évek közepén, végén a techno és a britpop forradalma által befolyásolt Impossible Princess hangzásában jelentősen eltér Minogue korábbi munkáitól. A kísérleti lemeznek készült anyag a dance zene sötétebb stílusainak széles skáláját öleli fel, beleértve a trip hopot, az elektronikus dance zenét, és a rockot. Szöveg szempontjából az album Minogue önfelfedezésére fókuszál a világméretű utazások sorozata után, és a szólásszabadság, a kapcsolatok és az érzelmek témáival foglalkozik.
Megjelenésekor az album kritikai és nyilvános fogadtatása megosztó volt, az új zenei irányzat, és Minogue intim szövegei miatt. Kereskedelmi szempontból az album Top 10-es volt Ausztráliában, Skóciában, és az Egyesült Királyságban. A brit média azonban kigúnyolta európai sikertelenségét. Az albumról négy kislemez jelent meg, köztük két brit Top 20-as, a „Did It Again” és a „Breathe”. Minogue 1998-ban indult el az Intimate and Live Tourra, hogy népszerűsítse az albumot.
Utólag az Impossible Princess albumot Minogue legszemélyesebb és legfélreérthetőbb munkájaként említik a különféle kritikusok. Ennek ellenére Minogue azt mondta, hogy soha nem hozna létre még egy stúdióalbumot olyan személyes dalokból, mint az Impossible Princess. Az album eredeti megjelenése óta eltelt 25. év ünneplésére 2022 októberében jelent meg először bakelitlemezen, ami az újjáéledéséhez vezetett, és új csúcsokat ért el a slágerlistákon.
Előzmények Minogue 1992-ben elhagyta a PWL kiadót kreatív nézeteltérések miatt, és a következő évben három albumra szóló szerződést írt alá a Deconstruction kiadóval. Sokféle emberrel dolgozott együtt, hogy különböző hangokkal kísérletezzen, köztük a brit Brothers in Rhythm duóval. Első ajánlatuk Minogue saját elnevezésű albuma volt 1994 végén, amely Ausztráliában a harmadik helyen, az Egyesült Királyságban pedig a negyedik helyen végzett.; ; Az album promóciós kötelezettségei mellett Minogue számos projektben vett részt, és bővítette színészi karrierjét. Köztük volt a nagy költségvetésű Street Fighter – Harc a végsőkig 1994-ben, és a Bio-Dome 1996-ban filmek, amelyeket a kritikusok negatívan fogadtak.; Minogue Nick Cave ausztrál zenésszel és csapatával, a Bad Seeds-szel dolgozott az 1995-ben megjelent „Where the Wild Roses Grow” című dalon, amely Ausztráliában a második, az Egyesült Királyságban pedig a 11. helyen landolt.; ; A dal 1996-ban három ARIA díjat kapott a legjobb poplemez, kislemez, és az év dala kategóriában.
Minogue barátsága Nick Cave-val az évek során folytatódott, és Cave tanácsára Minogue 1996 júliusában a londoni Royal Albert Hall-ban elszavalta az 1987-es „I Should Be So Lucky” dalszövegét.; ; Decemberben meglepetésszerűen fellépett egy Manic Street Preachers koncerten a londoni Shephers's Bush Empire-ban, és a „Little Baby Nothing” című dalt énekelte velük. A dalt eredetileg Minogue duettjének tervezték, de nem valósult meg a PWL-lel kötött szerzés alatt.; Mindkét 1996-os fellépését új alteregójának, az „IndieKylie” kiindulópontjaként tekintették, amely álnév Minogue rockzene felé mozdulását jellemezte.; ; Minogue aztán romantikus kapcsolatot kezdett Stéphane Sednaoui francia fotóssal, és számos utazásra elkísérte őt, hogy ihletett merítsen készülő lemezéhez.; Az utazás végére Minogue beleszeretett az élménybe, és úgy érezte, hogy „igazán névtelen, és szabadon lehet önmaga”.
Felvételek és összetétel Az album előkészületei 1995 közepén kezdődtek, miután a Brothers in Rhythm-mel találkozott, és megkezdődtek az album felvételei. 1997 júniusáig az albumot huszonegy hónapon keresztül készítették, és a Deconstruction az utolsó simitásokat tette hozzá. Az album felvétele csaknem két évig tartott – ez a leghosszabb időszak, amikor Minogue egy projekten dolgozott, mióta az ausztrál Neighbours szappanoperában szerepelt 1986 és 1988 között.; Számos irányváltás, remix, és társszerző meghosszabbította a folyamatot, ami időként felzaklatta, és feldühítette Minogue-t.; A Brothers in Rhythm tagja, Steve Andreson kifejtette, hogy ez mindenki „tiszta perfekcionizmusának” köszönhető. Minogue úgy érezte, hogy az albumra érdemes volt várni.;
bélyegkép|210px|jobbra|Az Impossible Princess felvételei ebben a Real World stúdióban készültek. (A kép 2013-ban készült) Minogue utazásai Sednaoui-val, a Deconstruction kiadó munkatársaival, és a kiadó ügyfeleivel, köztük Björkkel, a Garbage-val, és Tricky-vel – ihlették az albumot. Sednaoui és Cave kulcsfontosságú tényezők voltak az album elkészülésében. A Kylie című 2014-ben megjelent életrajzi könyvben Sean Smith megjegyzi, hogy Sednaoui óriási hatással volt Minogue önmagába vetett hitére, és hozzájárult jövőképének kialakításához, míg Cave segített neki a múlt befogadásában. Minogue azután kezdett el dalszövegeket írni, hogy Sednaoui és Cave meggyőzte őt, hogy vegye át a következő zenei projekt irányítását. Az album minden dalát ő írta – ezzel szemben 1994-es stúdióalbumán csak egy dalt írt társszerzőként.; Nem volt konkrét módszere az írásra, folyamatosan írt a füzetébe, és számos dalt komponált az ünnepek alatt.
A „Cowboy Style” és a „Dreams” a legkorábbi dalok közé tartozott, amelyeket Minogue írt az albumra. A szövegek és a dallamok könnyen jöttek neki. Minogue elképzelte, hogy előadja a „Too Far”-t, miközben a szövegein dolgozott, amit egy helyi kávézóban meg is tett.; A dalokat könnyűnek találta megírni, és nem úgy hangzott, mint amit korábban írt. Szerette volna a legtöbbet beletenni, beletenni magát az albumba, mert úgy érezte, hogy a dalok személyesebbek így. „Korábban írtam dalszövegeket, amelyek szépen rímelt szavak voltak. Most olyan dalaim vannak, amelyekben az elejétől a végéig nem akarok több szót, és nem akarok egyetlen szót sem eltávolítani”, mondta Minogue.
Közös munka a Brothers in Rhythms-szel
A Brothers in Rhythm összeállított néhány dalt, amelyet eredetileg az Impossible Princess albumra szántak, de kihagyták, miután Minogue írni kezdett, és látták, hogy művészként fejlődik. Annak érdekében, hogy szoros legyen az együttműködés a Brothers in Rhythm-szel Minogue a csapattagokkal megosztott egy házat, közel a Real World Studios-tól mellett az út másik oldalán Box-ban, Wiltshire-ben, ahol minden reggel bemutatta az előző esti dalszövegeket Dave Seamannek, a Brothers in Rhythm producerének. Minogue ezután elénekelte a dallamra való ötleteit, akik megpróbálták megkomponálni a háttérszámokat, megtalálni a megfelelő stílust, rögzíteni a demókat, és mindegyikhez szöveg és dallamötletet adni.; A munkálatok főleg a Real World Studios-ban zajlottak, ahol a demókat is korrigálták. A vonósokat a londoni Sarm West Studios-ban adták hozzá, majd a dalokat visszaküldték a Real World Studio-ba, hogy elkészítsék a végső változatot, amelyeket Alan Bremner hangmérnök dolgozott fel.; ;
Egyéb együttműködések bélyegkép|170px|bal|James Dean Bradfield, aki Minogue albumára két dalt is írt, és ő volt a producere is.
A Deconstruction arra ösztönözte Minogue-t, hogy a Brothers in Rhythm-mel folytatott közös munkán kívül más előadókkal is dolgozzon együtt, hogy elegendő potenciális dalt készítsen kislemezként.; Mint 1994-es albumán, Minogue is nyitott volt arra az ötletre, hogy különböző producerekkel kísérletezzen.; A „Through The Years”, a „Breathe” és a „Limbo” című dalokat Dave Ball és Ingo Vauk producerekkel írta ottoni stúdiójukban. Minogue Ball és Vauk dalának hallatán 10 percen belül írta meg a „Through the Years” dalszövegét. Minogue hallott Rob Dougan munkásságáról, és úgy gondolta, hogy érdekes lenne vele dolgozni. Ők írták és készítették el a „Jump” című dalt. Két dalon dolgozott az angol Olive zenekarra, de azokat végül nem vették fel. Cave írt egy dalt az albumra Minogue szövegei alapján, „Soon” címmel, de csalódott volt a felvételekben, és elvetették.;
Minogue elmondta James Dean Bradfield-nek, hogy a Manic Street Preachers-től világos elképzelése volt arról, hogyan akarja megszólaltatni a dalt először, amit otthon készített.; Minogue nehezen tudta újraírni Bradfield „I Don’t Need Anyone” című demóját, ezért kivette az eredeti demo dalszöveg egyes darabjait, és Nicky Wire segítségével összekeverte más dalszövegekkel, hogy elkészítse a kész szöveget az „I Don’t Need Anyone” kész változatára.; Érdekesnek találta ezt a megoldást, és megismételte Bradfielddel, és Sean Moore-val a „Some Kind of Bliss” című dalnál.; ; Úgy érezte, hogy a szövegek együtt működnek, és elégedett volt a végeredménnyel. Bradfield és munkatársa Dave Eringa készítette mindkét dalt.
Zenei stílusok
Zeneileg az Impossible Princess különféle zenei stílusokat ölel magába, ugyanis Minogue azt akarta, hogy az album az ő sokoldalúságát tükrözze.; ; Ez eltér a korábbi hangzásvilágtól, a tánczene különböző elemeit öleli fel.; ; ; ; A zenekritikusok kommentálták az album zenei sokszínűségét.; Marcel Anders (Orkus) és Nick Levine (Digital Spy) tánclemeznek titulálta, míg a Who magazin egyik írója azt írta, hogy az album a trip hoptól, a fáklyás daloktól, a karcos gitárpopig, és diszkó számokig mindent felölel.; ; A Sputnikmusik írói rámutattak a trance, a rock és az alternatív hatásokra, és úgy írták le az albumot, mint "olyasmit, amit az ember Björktől várna el.; Michael Dwyer (The West Australian) úgy találta, hogy a kluborientált produkció tette kiemelkedővé az albumot. Chris True (AllMusic) és Sal Cinquemani (Slant Magazine) a lemezt egy 1990-es évek közepén-végén átívenő elektronikus és britpop mozgalmak részeként említette.; bélyegkép|250px|jobbra|Guy Barker zenész trombitaszólót játszik a „Through the Years” című dalban 2007-ben.
A "Cowboy Style" egy country-dal, amelyre a kelta zene, és törzsi ütős hangszerek hatnak.; Ian Phillips, a Sputnikmusic munkatársa azt írta, hogy a "Dreams" zenekari popballada kísérteties hangzású vonósok, dübörgő basszusgitár és dob keverékét használja. Cinquemani úgy jellemezte a kaotikus drum and bass-t, hogy a "Too Far" éles breakbeatet, és Moby stílusú zongoramenetet tartalmaz, mely buja vonósok keverékével társul. A "Drunk" trance dalként, a "Limbo" pedig a rock és techno hibridje a The Chemical Brothers stílusában. A "Jump" egy sötét trip-hop szám, míg a "Say Hey" és a "Breathe2 finom elektronikusan átitatott dalok.; ; ; A "Through the Years" tompa kürtöket, kísérletező énekeket, és gyászos szöveget tartalmaz. A dalt Cinquemani Björk 1993-as "Venus as a Boy" című kislemezéhez hasonlította.
A lemez énekhangja a kimondott szó és rap szegmenseit tartalmazza, a suttogás és az ének mellett.; John Mangan az ausztrál The Age újság munkatársa úgy gondolta, hogy a dalokat őrá szabták. A Who egyik írója megjegyezte, hogy Minogue saját hangját fejleszti az albumon, és azt mondta, hogy "egyik pillanatban lélegzetvisszafojtva suttog, a másikban pedig úgy visít mint a fiatal Sinéad O’Connor. Egy másik író viszont úgy érezte, hogy Minogue soha nem hangzott "emberibbnek", és számos dal bemutatja egyedi megfogalmazását. A Kylie: Naked (2012) című életrajzában Nigel Goodall és Jenny Stanley-Clarke Minogue énekét Tori Amos, Björk, Sinéad O’Connor, Kate Bush vagy Madonna énekhangjához hasonlította. Cinquemani és Dwyeer Minogue csábító átadását is Madonnához hasonlította, és énekhangját "szexinek" és megbízható titkos fegyvernek minősítette.; Larry Flick a Billboard munkatársa megjegyezte, hogy Minogue elhagyta a tökéletes hangmagasságú énekhangot és hagyta, hogy a "furcsa zajok" szabadon folyjanak az albumon.
A dalok témái