A Rádió Mi a Mi a Rádióért Kulturális Egyesület által működtetett szegedi közösségi rádió. 2005 és 2012 között földi sugárzással, 2013-tól interneten továbbítja műsorait. Nonprofit módon, elsősorban adományokból működik, önkéntes műsorkészítői közösség birtokolja és tartja fenn. Underground zenei válogatások, tematikus zenei műsorok és DJ-mixek, kötetlen kulturális, közéleti és ismeretterjesztő beszélgetések határozzák meg tartalmát.
Története
A rádió megalapításának ötlete 2002-ben merült fel, ettől kezdve lehetett Magyarországon kisközösségi rádiós frekvenciára pályázni. Az alapítók – köztük DJ-k, újságírók, egyetemisták, kortárs kultúrával foglalkozó és ez iránt érdeklődő emberek – a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének támogatásával létrehozták az Itt Szeged Egyesületet.„Civil rádió Szegeden” (online) In Népszabadság. Elérhető: http://nol.hu/cikk/331406 Hozzáférés: 2014. január 22. A szükséges feltételek megteremtése és a sikeres frekvenciapályázat után 2005. március 10-én indulhatott el a rádió adása. A rádió célja, hogy teret adjon a nem-mainstream zenének, a kortárs kultúrának és a közéletről, társadalomról való kötetlen párbeszéd fóruma legyen.„Rólunk” (online) In Rádió Mi | Szeged. Elérhető: http://radiomi.hu/rolunk Hozzáférés: 2014. január 22.
A rádiót működtető Itt Szeged Egyesület 2012 nyarán felfüggesztette működését. Ennek egyik oka az volt, hogy nem tudta finanszírozni a rádió fennmaradását, másrészt pedig lejárt a kisközösségi frekvenciaengedély, a Médiatanács pedig ekkor még nem írt ki új pályázatot.„Elveszíti frekvenciáját a szegedi Rádió Mi” (online) In delmagyar.hu. Elérhető: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/elvesziti_frekvenciajat_a_szegedi_radio_mi/2282206/ Hozzáférés: 2014. január 22. A műsorkészítők 2013. január 15-én megalapították a Mi a Rádióért Kulturális Egyesületet, ami 2013. július 1-jén újraindította a Rádió Mi adását, ezúttal interneten.„Újra szól a Rádió Mi” (online) In delmagyar.hu. Elérhető: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ujra_szol_a_radio_mi/2339880/ Hozzáférés: 2014. január 22.
Működése
A rádió működése során felmerülő kérdéseket az egyesület tagsága megvitatja és közösen hozzák meg a döntést. Műsorkészítővé válhat mindenki, aki a rádió és a közösség szabályait magának érzi és elfogadja, illetve műsortervét az egyesület elfogadja. Az egyesület a rádió működtetése mellett zenei esteket, koncerteket, minifesztiválokat is szervez. Jelentős helyi kulturális eseményeken – mint például a Thealter nemzetközi színházi találkozón vagy a Super 8mm Fesztiválon – a rádió élő helyszíni műsorokat is közvetít.
Állandó műsorok
Jazzszigor – kötetlen jazz-válogatás klasszikusoktól a fúziókig Estibít – hiphop Suhovval Perspektíva – beszélgetés társadalmi és kulturális jelenségekről a Tha Shudras tagjaival Undorgrund – indie és alter zenei műsor Betönkeverö – metálzenei műsor Mélyfúrás – beszélgetés mindennapi és nem mindennapi helyzetekről Pintér Judit Nóra pszichológussal és Kékesi Márk Zoltán szociológussal Karóva Tejbár – punkzenei műsor Musique Grotesque – improvizatív kísérleti zene Reppszakkör – rap zenei műsor Neurosense Radio Show – elektronikus zenei mixek Mental Noise – dub, techno, ambient Nyenyeccel Mélyvarázs – visszafogott elektronika vájt fülűeknek Phalanx-szal Tenkesch kapitánya – kuruc közéleti wellness Közéleti Akadémia – közéleti előadások a szegedi bölcsészkaron
Jegyzetek
Kategória:Magyar rádióadók Kategória:Műsorszórás