Marusha Aphrodite Gleiß, művésznevén Marusha, (Németország, Nürnberg, 1966. november 18. –) német techno előadó.

Életrajza

Édesanyja a Marusha nevet adta először kislányának, bár keresztlevelében a Marion szerepel. A Marusha név nem szerepelt a német anyakönyvben, ezért csak a 90-es évek elején lévő hatályos jogszabályok alapján tudta hivatalosan megváltoztatni a nevét. Általános iskolás koráig Görögországban élt. Édesanyja görög származású. Marusha eredetileg protestáns vallású volt, azonban később átkeresztelkedett a görög ortodox hitbe.https://www.welt.de/kultur/pop/article117140968/Angela-Merkel-laesst-mich-ruhig-schlafen.html

A kezdetek Marusha karrierje 1991-ben kezdődött Berlinben, ahol saját rádióműsora volt Dancehall néven a DT 64 rádióban. Amikor a rádiócsatorna megszűnt, Marusha egy másik rádiónál folytatta a műsorát. Jelenleg a Fritz rádióban Rave Sattelite című műsorával jelentkezik egy alkalommal egy héten a 102.6 MHz frekvencián, illetve az ARD német tv-ben, illetve korábban az ORB csatornán is önálló műsort vezetett.

Zenei pályafutása 1994-ben Marusha elkészítette az Óz, a csodák csodája című musical egyik betétdalának a Somewhere Over The Rainbow című dalnak a rave verzióját. A technosztár több alkalommal is fellépett a berlini Love Parade rendezvényen, illetve több magyarországi disco és rendezvény résztvevője is volt, és több kislemeze is megjelent.

1995-ben megjelent második Wir című albuma, melyről a Deep és a Secret című dalok után országos szintű DJ lett, és nem csak hazájában hanem nemzetközi szinten is sikeres lett. 1997-ben megjelent Ur Life című dala, majd 1998-ban 3. No Hide No Run című albuma, mely előző sikereit nem tudta felülmúlni. Az albumról a Free Love és a My Best Friend jelentek meg kislemezen, de nem értek el nagy sikereket. Ez tudható annak, hogy a 90-es évek végére a techno zene sokat változott, új stílusok jelentek meg a zeneiparban, és kevés emberhez jutottak el dalai.

1998-ban Marusha szerepet kapott a Planet Alex és az ázsiai Asaki filmbekben, melyben haját feketére festette, és szemöldökét zöldre festette.

Hosszú szünet után Marusha Maru néven is jelentetett meg lemezeket, és a Drum and Bass stílus után kezdett érdeklődni. Ennek stílusjegyében jelent meg a Nonstop című mixlemeze, mely kedvelt játszott dalaiból tevődött össze. Új szerződést kötött a Ping Pong Productions-szal, és innentől kezdve itt jelentek meg lemezei. 2003-ban megjelent a Snow In July című dala, majd 2004-ben az Offbeat című albuma, mely klasszikus rave zenéket, és downtempo stílusú dalokat is tartalmazott.

2005-ben megszületett kisfia, ezért a Fritz rádióban fél évre felfüggesztette ezen beli karrierjét, és majd csak 2005 november 19-én ült újra mikrofon elé Rave Satellite című műsorával.

2007 augusztus közepén a Rudfunk Berlin-Brandenburg műsorszolgáltató úgy döntött, hogy megújítja műsorvezetői gárdáját, így köztük Marusha is újra képbe került. Marusha legutoljára 2007 augusztus 25-én vezetett műsort náluk, a Fritz rádióban, melynek műsorát sokszor előzetesen kellett rögzíteni Marusha külföldi fellépései miatt, különösen a hétvégi programjaira való tekintettel, mivel a Rave Satellite című műsor minden szombaton 22:00 órától futott a rádiócsatornán.

2007 nyarán Marusha a Popstars on Stage on ProSieben zsűritagja volt, majd 2007 november 16-án megjelent Heat című albuma. 2010 szeptember 26-án a német VOX csatornán szerepelt egy műsorban, ahol több sztárral együtt vacsoráztak, és főztek.

2011-ben Marusha az egyház nézetei ellen tiltakozott, mely a homoszexualitásról és családtervezésről szóltak, mialatt Angela Merkel ellátogatott XVI. Benedek pápához, és ezt vitatták.

2011 április 30-án a Mayday 20. évfordulóját ünnepelték Dortmundban 27.000 néző előtt, ahol Marusha is fellépett. 2012 július 21-én 20 ezer látogató előtt lépett fel a Summer Rave rendezvényen, melyet a Tempelhofer Feld szupermarket lánc szervezett. Itt Moguai és WestBam is fellépett. 2012 szeptember 5-én Marusha előadást tartott a Spreepeicher 3. zenei hetének nyitó napján Berlinben, ahol fellépett Mark 'Oh, Dj Quicksilver, és a Brooklyn Bounce zenekarok is.

Diszkográfia Albumok ÉvCímSlágerlistaDíjak, jelölések GERAUTSWI1994Raveland431151995Wir81——1998No Hide No Run94——2002Nonstop———2004Offbeat———2007Heat———2012Club Arrest———2018Rave Satellite———

Kislemezek Év Dal Legjobb slágerlistás helyezés Díjak, jelölések Album GER AUTIntl. peaks Lescharts.com (Retrieved February 10, 2008) BEL(Vl) FIN NED SUI SWE 1992 "Ravechannel" — — — — — — — Raveland 1993 "Whatever Turns You On" — — — — — — — Kislemez "Go Ahead!" — — — — — — — Raveland 1994 "Somewhere Over The Rainbow" 3 13 34 — 6 2 — GER: Platina "It Takes Me Away" 3 21 — 9 12 18 — "Trip To Raveland" 29 — — 14 30 34 18 1995 "Deep" 11 26 — 10 — 20 — Wir "Unique" 35 38 — 8 — — — 1996 "Secret" 92 — — — — — — 1997 "Ur Life" 34 — — — — — — No Hide No Run "My Best Friend" 73 — — — — — — 1998 "Free Love" 97 — — — — — — "Ultimate Sound" 70 — — — — — — Kislemez 2002 "Snow In July" — — — — — — — 2003 "Cha Cha Maharadsha" — — — — — — — 2007 "Kick It" 70 — — — — — — Heat2018"Sweat"———————Kislemez2018"What I Say"———————Kislemez2020"Summertime" with Tom Wax———————NA "—" slágerlistás helyezést nem ért el.

Válogatások

1992 Rave Channel, Mayday – A New Chapter Of House And Techno `92 1993 Whatever Turns You On Mayday – The Judgement Day 1993 1994 Cardinal Points Of Life, Mayday – Rave Olympia 1994 1995 Impressive Collective, Mayday – Reformation 1995 1995 Merlin, Mayday – The Great Coalition 1995 1996 Bewegungsapparat, Mayday – Mayday X 1996 1996 Everybody Electrojack, Mayday – Life On Mars 1996 1997 Check Dis Out, Love Parade Let The Sun Shine In Your Heart `97 2000 Ravechannel Loveparade 2000 2000 Jumpstart 2001 Touch Base als MARU 2001 Chimes als MARU 2001 Were here als MARU Marusha · jackfruit)))_LAVA_ping pong productions_berlin

Remixek 1995: Suspicious – Lovewaves 1995: Yves Deruyter – Outsiders 1995: Tom Novy – I House U 1998: Bee Gees – World 2001: Söhne Mannheims – Dein Glück 2002: DJ Emerson – Viper Jive 2008: Simon Stockhausen – Taipei Temple

Díjak

1994: Bravo Otto díj "Rap & Techno" kategóriában "Arany" minősítés 1995: Comet díj: Legjobb Techno előadó 1995: Echo díj: Legjobb német művész kategória

Jegyzetek

Források Hivatalos weboldal Marusha az IMDb adatbázisában Marusha a spiegel oldalán

Kategória:Német zenészek Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Nürnbergiek Kategória:Női lemezlovasok Kategória:Német lemezlovasok Kategória:Német nők