Alta város Norvégiában, Finnmark megyében fekszik, az azonos nevű község székhelye. Nevét az Altafjord nevű fjordról kapta.

Alta a legészakabbra fekvő olyan város, amelynek lakossága meghaladja a tízezer főt. A szintén norvég Hammerfest lakossága az elővárosokkal együtt ugyan meghaladja a 10 ezer főt, de még így sem éri el a 15 ezret, így Alta mindenképpen magának mondhatja, hogy ezen kategóriában az első helyen áll.

2000-ben nyerte el a városi rangot, amikor Bossekop, Bukta, Elvebakken, Midtbakken és Sentrum részekkel egyesítették. ÉvAlta város lakosságaAlta község területének lakossága2000114961683720061253017889201314272196462020154842078920241626921708

Gazdasága, létesítmények A település iparának nagy része a városban és környékére összpontosul. Megtalálható betonüzem, több fatermékgyár és fűrészüzem, tejüzem, kereskedelmi kertészet és tengeri szolgáltatásokat nyújtó cégek is működnek itt.

A városban minden szinten vannak iskolák, oktatási intézmények. A Tromsø-i központtal rendelkező egyetem, az UiT The Arctic University egyik campusa Alta városában található.

Az új városközpontot az 1980-as évek elején, az akkori modern építészeti stílusban adták át. Azóta viszont sokat változott a város, főleg a 2000-es évektől bekövetkezett népességi növekedésnek is köszönhetően mind a központi részén, mint a külterületekben számos új fejlesztés valósult meg, lakóházak, irodaépületek kerültek felépítésre.

A belvárosi részen sétálóutcát alakítottak ki. A sétálóutca mellett van az Aurora kino, ami a megye legnagyobb mozija, a könyvtárnak is otthont adó épületben található.

Az Északi fény katedrálist 2013. február 10-én szentelték fel. A sportlétesítmények közül a Finnmarkshallen egy 1996-ban készült többcélú csarnok. A Északi fény katedrális közelében található a Nordlysbadet, ami egy uszoda, benne van még úszómedence, aktivitási medence, vízicsúszda, trambulin és pezsgőfürdő.

A városközpontban több nagyméretű, négycsillagos szálloda is megtalálható.

Altában több bevásárlóközpont is van, így a Parksenteret és AMFI Alta. Az AMFI Alta Finnmark legnagyobb bevásárlóközpontja 80 üzlettel és éttermekkel. Az új 22000 m2-es területű Handelsparken Alta 2023-ban készült el.

Története Alta első ismert írásos említése 1520-ból származik. A fjord körüli területet akkoriban a számi népcsoport lakta. Vadászatból, halászatból és állattenyésztésből éltek. A terület az 1613-as knäredi szerződéssel hivatalosan is Dánia és Norvégia része lett. Oroszország és Svédország a szerződés előtt igényt tartott a területre. A 19. század elején mintegy 2000 ember élt a területen. Többségük számi volt, de sok kven és norvég is élt itt. A 19. században kezdődött meg a bányászat a területen. A fő bányásztelepülés Kåfjordban volt, a mai Alta településtől nyugatra. A második világháborúban, 1944-ben a németek felgyújtották a falut. Az egyetlen megmaradt épület a templom volt. Az 1945-ben hazatérő menekülteknek sátrakban kellett élniük, az újjáépítés csak ezután kezdődött el.

Közlekedés Alta repülőtere a város mellett található. Az északi elhelyezkedésű megye kisebb településeire induló járatokon túl napi szinten vannak járatok Oslo és Tromsø repülőtereire is. A város közúton is elérhető, az E45 számú főút északi kiinduló pontja, illetve az E6 számú főút is áthalad a városon. Oslotól légvonalban 1258 km-re, míg autóúton mért távolság tekintetében 1766 km-re fekszik.

Földrajz Alta a megye nyugati részén helyezkedik el az Altafjord mellett. Az Altaelva folyó Európa egyik legnagyobb szurdokját vájta ki a térségben. A megye lakói közül legtöbben Alta városban élnek, és bár a hideg viszonyok miatt gyér a lakossága, a Golf-áramlat melegítő hatása megkönnyíti a halászok életét.

Turizmus

Legismertebb turisztikai látványosságai a világörökség részét képező ősi sziklarajzok.

Testvérvárosok Apatity, Boden, Oulu,

Jegyzetek

Hivatkozások

Kategória:Norvégia települései