bélyegkép|1837 júliusának közepén Darwin elkezdte a „B” jegyzetfüzetét a fajok átalakulásáról, és a 36. oldalon leírta az „Azt hiszem” szavakat első evolúciós fája fölé. Charles Robert Darwin (Shrewsbury, Shropshire, 1809. február 12. – Downe, 1882. április 19.) angol természettudós, a biológiai evolúció egyik felismerője, egyúttal névadója (darwinizmus), George Darwin angol természettudós apja, Charles Galton Darwin fizikus nagyapja.
Származása
Apja Robert Waring Darwin (1766–1848) Shrewsbury köztiszteletben álló orvosa volt, apai nagyapja Erasmus Darwin (1731–1802), a tekintélyes szabadgondolkodó orvos és költő, a Zoonomia szerzője. Anyja Susannah Wedgwood (1765–1817) volt, anyai nagyapjai a fazekas Josiah Wedgwood (1730–1795). Két nagyanyja Sarah Wedgwood (1734–1815) és Mary Howard (1740–1770).
Ötödik gyermekként, második fiúnak született. Nővérei Marianne (1798–1858), Caroline Sarah (1800–1888), Susan Elizabeth (1803–1866), húga Emily Catherine (1810–1866), bátyja Erasmus Alvey Darwin (1804–1881).
Élete, munkássága
Gyermekkora
Nyolcéves koráig otthon, Caroline nővérétől tanulta a betűvetést. 1817 tavaszán a helyi iskola bejáró tanulója lett; ebben az időben kezdett ásványokat, kagylókat, pecséteket és pénzérméket gyűjteni. 1817. július 15-én 52 éves édesanyja egy hirtelen támadt, fájdalmas bélbetegségben meghalt. A ház vezetését nővérei, Marianne és Caroline, majd később húgaik vették át. Charles 1818-tól bentlakó lett a Shrewsbury-i iskolában, ahová bátyja, Erasmus is járt. Bár az iskola csak 15 perc gyalogútra volt a családi kúriától, a kollégium elszakította őt a támogató családi környezettől, viszont közelebb hozta Erasmus bátyjához.
Darwint már a shrewsbury-i iskolában is élénken érdekelte a természetrajz. Hosszú sétákon behatóan megfigyelte környezetét, és közben növényeket gyűjtött. Gyakran merült el apja könyvtárának egy-egy kötetében. 1822-ben, amikor Erasmus már végzős, Charles pedig 13 éves volt, bátyja rövid ideig, ám szenvedélyesen a kémia iránt kezdett érdeklődni. Könnyen rá tudta beszélni Charlest, hogy legyen az asszisztense a családi kúriában berendezett laboratóriumában, amelynek felszerelését apjuk 50 font körüli összeggel támogatta. Miután Erasmus a következő évben Cambridge-be ment, Charles használta a laboratóriumot.
Erasmus a családi hagyományokat követve orvosnak tanult. Nem érezte azonban elég elhivatottnak magát, és unalmasnak találta az oktatást a Cambridge-i Egyetemen, ahol sokkal inkább érdekelték a tanrenden kívüli tevékenységek. Charles ugyanilyen egyhangúnak találta az Erasmus nélküli életet Shrewsbury-ben, ahol a kötött rendben végzett iskolai munkánál jobban kedvelte a sportokat. Ezért 1825-ben orvos apja kivette őt az iskolából, és néhány hónapra maga mellé vette asszisztensnek abban a reményben, hogy így talán fölszed valamit a Darwin család orvosi hagyományaiból. Ezután, amikor Charles még csak 16 éves volt, Edinburgh-ba küldte őt orvostant hallgatni.
1825–1826, az Edinburgh-i Egyetem
Apja azt akarta, hogy mindkét fia orvosnak tanuljon. Darwin két évet töltött el az Edinburgh-i Egyetemen, de nem bírta nézni az ekkor még érzéstelenítés nélkül végzett műtéteket. Végül emiatt hagyta ott az egyetemet.
A fordulópont akkor következett be, amikor végignézett két műtétet, amelyek közül az egyiket egy gyermeken hajtották végre. Az üvöltő gyerek látványa különösen mély benyomást tett rá, amiről később önéletrajzában (Autobiography) így írt: „Elrohantam, még mielőtt befejezték volna. Soha többé nem vettem részt műtéten, aligha lett volna olyan nyomós ok, ami erre késztethetett volna. Ez még jóval a kloroform áldott bevezetése előtt történt. E két eset emléke még évekig kísértett.”
Mivel képtelen lett volna apja előtt beismerni kudarcát, 1826 októberében visszatért Edinburgh-ba, látszólag azzal a szándékkal, hogy folytassa orvosi tanulmányait, valójában azonban a természetrajz szakra iratkozott be, ahol geológiai előadásokat hallgatott, és Robert Grant (1793–1874) befolyása alá került. Grant skót összehasonlító anatómus volt, a tenger élővilágának nagy szakértője, akit különösen a tengeri csigák bilincseltek le.
Az evolúció híveként Jean-Baptiste Lamarck nézeteit támogatta, de bizonyos mértékig magáévá tette Étienne Geoffroy Saint-Hilaire-nek az univerzális testfelépítésre vonatkozó nézeteit is. Ezeket az elgondolásokat átadta a fiatal Darwinnak (aki már orvosi vonatkozásai miatt olvasta a Zoonomiát, bár önéletrajza szerint abban az időben még nem hatottak rá a könyvben az evolúcióról olvasható gondolatok). Mindezek hatására Darwin maga is vizsgálni kezdte a tengerparton található élőlényeket. A geológiában megismerkedett a neptunisták nézeteivel, hogy a Föld felszíni alakzatait a víz formázta, de hallott a plutonistákról is, akik szerint a változások mozgatóereje a hő volt (és inkább az utóbbi magyarázattal szimpatizált). Mivel tovább nem tarthatta fenn az orvosi tanulmányok látszatát, végleg elhagyta Edinburgh-t – anélkül, hogy a végzettségét tanúsító oklevelet megszerezte volna.
Teológiai tanulmányok a Cambridge-i Egyetemen
Amikor Darwin otthagyta az orvosi egyetemet, apja megijedt, hogy kisebbik fia becsületes munka nélkül marad, így sebtében a Cambridge-i Egyetemre küldte teológiát tanulni. Itt, a Christ's College tagjaként került először kapcsolatba a természetrajz több tekintélyével. Három egymást követő évben látogatta John Stevens Henslow fiatal tiszteletes és botanikaprofesszor óráit. A botanikus professzor Henslow felkeltette érdeklődését a zoológia és a botanika iránt. Darwin benne látta a jövőjét, mindenkinél inkább ő volt olyan ember, amilyenné maga is válni szeretett volna. Papi természettudós, illetve professzor – olyasvalaki, akit apja elfogadott volna. Kételkedett saját hitében, az akkori teológiai munkákban de nem talált semmi olyasmit, amit ne tudott volna elhinni. Végül 1828-ban kijelentette, nem érzi magát eléggé eltökéltnek, hogy belépjen az egyházba. Az 1831. januári BA (Bachelor of Arts) vizsgán a 178-ból tizedik lett, ami őt magát is meglepte. Tanulmányait befejezve is Cambridge-ben maradt, érdeklődése egyre inkább a geológia felé fordult.
A Beagle fedélzetén
1831. augusztus 29-én, egy Adam Sedgwick geológus által vezetett tudományos túráról Shrewsbury-be visszatérve egy levelet talált az asztalán: egyik cambridge-i tanára, George Peacock lehetőséget ajánlott neki egy világ körüli tudományos útra. Az expedíciót Peacock egyik barátja, az Admiralitáson szolgáló Francis Beaufort kapitány (1774–1857) (akinek nevét a szélerősségek róla elnevezett skálája őrizte meg) javasolta.
A Földet a HMS Beagle hajón, Robert FitzRoy kapitány parancsnoksága kívánták megkerülni. A kapitány olyan embert keresett, aki elkísérné őt az útra, hogy a helyszínen tanulmányozhassa mindenekelőtt Dél-Amerika természetrajzát. Darwint Henslow javasolta. Az Admiralitás nagyon szerette volna, ha olyan lelkes természetbúvár jelentkezik, aki valamiféleképpen profitálhat a dél-amerikai és (talán) az egész világ körüli expedíció nyújtotta lehetőségből. A kiválasztandó kutatónak magának kellett fedeznie utazása költségeit.
Darwin apja először hallani sem akart az egészről, de idővel beleegyezett, és fia minden költségét állta. A háromárbócos, 27 méter (90 láb) hosszú Beagle 1831. december 27-én bontott vitorlát; Charles Darwin ekkor még 23 éves sem volt. Az öt évig tartó úton eljutottak a Zöld-foki-szigetekre, Brazíliába, Montevideóba és Buenos Airesbe, Tűzföldre, a Falkland-szigetekre, Patagóniába, Dél-Amerika nyugati partjára, a Galapagos-szigetekre, Tahitire, Új-Zélandra, Ausztrália több városába, a Kókusz (Keeling)-szigetekre, Mauritiusra és Fokvárosba.
Darwin nem volt öt teljes évig bezárva a hajón, hanem nagy kutatóutakat tett Dél-Amerikában, amíg a hajó hivatalos, földmérő feladatait végezte. Neve a tudományos berkekben elsősorban nem biológusként, hanem geológusként vált ismertté, mert útjáról főleg ősmaradványokat és más geológiai mintákat küldött haza. Chilében átélt egy erős földrengést, és saját szemével látta, miként emelkedett az egykori tengerfenék a földmozgás hatására egy méterrel a partvonal fölé, közvetlen bizonyítékot szolgáltatva Charles Lyellnek a Principles of Geology-ban kifejtett nézeteire. Darwin az útra magával vitte Lyell művének első kötetét, a másodikat az expedíció közben kapta meg, a harmadik pedig Angliában várta őt, amikor 1836 októberében hazaérkezett. Immár Lyell szemével látta a világot, ami az aktualizmus meggyőződéses hívévé tette, és alapvetően hatott az evolúcióról vallott nézeteire is. Élete későbbi szakaszában így fogalmazott: „Mindig úgy éreztem, mintha a könyveim felerészben Lyell elméjéből pattantak volna elő, amiért soha nem tudtam elég hálás lenni… Mindig azt tartottam a Principles legjelentősebb erényének, hogy megváltoztatta az ember egész gondolkodásmódját.”
Hazatérte után
Amikor 1836. október 2-án hazatért, úgy fogadták, hogy arról álmodni sem mert volna. Hamarosan az ország legjelesebb geológusai egyikeként mutatták be Lyellnek. 1837 januárjában a Londoni Geológiai Társaságban előadást tartott arról, hogyan emelkedett meg a tengerpart Chilében (ezt tartotta utazása legszenzációsabb felfedezésének). Azon nyomban a társaság tagjává választották (érdekes módon a Zoológiai Társaság tagságára egészen 1839-ig kellett várnia; abban az évben azonban egyúttal a Royal Societynek is tagja lett). Geológusként szerzett hírneve mellett – Lyell nyomdokain haladva – hamarosan íróként is ismertté vált. Első munkája a Journal of Researches (= Kutatási hajónapló) volt, amelyben Darwin beszámolt az úton végzett munkájáról, FitzRoynak pedig tengerészeti megfigyeléseiről kellett volna írnia. Darwin az úton vezetett naplói alapján hamarosan el is készült az maga részével, a könyv kiadása azonban 1839-ig késlekedett, mert FitzRoynak kötelezettségei mellett nem sok ideje maradt az írásra. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a Darwin által írott rész sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, ezért azt Voyage of the Beagle (A Beagle útja) címmel önállóan újra kiadták.
Közvetlen természetrajzi megfigyelései alapján, Lyell elméletét a gyakorlatban alkalmazva kiszámította, mennyi időre volt szükség, hogy a felszíni folyamatok – főleg a víz munkája – a jelenlegi állapotára koptassák le a Weald mészkőfelszínét. Eddigre már világos volt hogy bár ezek a mészkövek meglehetősen idősek, a Föld teljes korához viszonyítva igencsak fiatalok. Számításainak eredményeként a mészkő korára (alsó becslésként) évet kapott, és ezzel mélyen felháborította a csillagokat (és ebből adódóan a bolygókat is) ennél sokkal fiatalabbnak tartó csillagászokat, elsősorban William Thomsont.
Mit gondoljunk hát az olyan geológiai becslésekről, amelyek szerint év kellett „a Weald letarolásához”? Mert vajon mi a valószínűbb? Az, hogy a Nap anyagának fizikai állapota 1000-szeresen különbözik a laboratóriumainkban előforduló anyag feltételezett dinamikájától, vagy pedig az, hogy a viharos tenger és a szűkületekben kialakuló, rendkívül heves árapály 1000-szer gyorsabban pusztítja a mészkősziklákat a Darwin úr szerinti évszázadonként 1 inchnél? – háborgott replikájában a későbbi lord Kelvin.John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, 267 old. ; ISSN 1586-8419
Házasság, gyermekek
1839-ben – abban az évben, amikor 30 éves lett, megjelent a Journal, és Darwint beválasztották a Royal Society-ba – feleségül vette unokatestvérét, Emma Wedgwoodot. Darwin és Emma házassága hosszú és boldog volt; csak Darwin betegeskedése és több gyermekük korai halála árnyékolta be. A felnőttkort megérő gyermekeik közül nem egy ugyancsak kiválónak bizonyult a maga területén. Darwin betegeskedésének okát nem sikerült pontosan kideríteni; gyaníthatóan egy trópusi fertőzés lehetett.
„A fajok eredetének” kidolgozása