A Pet Shop Boys nevű szintipop formációt Neil Tennant, a Smash Hits nevű angol popzenei lap szerkesztője (énekes) és Christopher Sean Lowe építészmérnök hallgató (billentyűs) alapította 1981-ben Londonban. Aktivitásuk azóta is töretlen.
Ők számítanak Anglia legsikeresebb popduójának, mivel más páros nem tudta megközelíteni eredményeiket: az idők során 42 daluk került fel a brit Top 30-as listára, ebből 4 (West End Girls, It's a Sin, Always on My Mind, Heart) listavezető volt, és több mint 100 millió eladott lemezzel büszkélkedhetnek.
A kezdetek (1954–1981)
Neil Francis Tennant 1954. július 10-én született North Shieldben, Northumberlandben. Christopher Sean Lowe 1959. október 4-én született Blackpoolban, Lancashireben.
1970–1971-ben Neil Tennant játszott a newcastle-i Dust nevű együttesben. A legnépszerűbb daluk egy abszurd kapcsolatról szól, amit Can You Hear The Dawn Break? (Hallod a hajnalhasadtát?) címmel írt.
1975 júliusában Neil diplomát szerzett történelemből a Polytechnic of North Londonon, majd állást kapott a Marvel Comics nevű amerikai könyvkiadónál, ahol angolosítania kellett a szavak írásmódját, és jeleznie, mely képeket kell újrarajzolni, mivel túl merészek. Itt interjút készített többek között a képregényrajongó Marc Bolannel is. 1977-ben a Macdonald Educational Publishingnél dolgozott, később átment az ITV Bookshoz, 1982 júniusában pedig belépett a Smash Hitshez.
1976–1978 között Chris harsonán játszott egy héttagú, One Under The Eight nevű együttesben, akik olyan régi, népszerű dalokat játszottak, mint a Hello Dolly, La Bamba és a Moon River.
1978-tól Chris a liverpooli egyetemen építészetet tanult. 1981–82 során gyakorlatot szerezni Londonban volt, ahol egy lépcsőt tervezett Milton Keynesben.
1981. augusztus 19-én Neil és Chris véletlenül találkoztak egy elektronikai boltban Chelseaben, a Kings Roadon. Mikor kiderült, hogy mindketten érdeklődnek a dance zene iránt, elkezdtek közösen dalokat írni.
Kezdetben West Endnek hívták magukat, később azonban felvették a Pet Shop Boys nevet. Néhány barátjuk egy kisállat-kereskedésben dolgozott Ealingben, innen ered az együttes neve. "Úgy gondoltuk ez úgy hangzik, mint egy angol rap együttes."
A 80-as évek
Kezdetben a felvételeiket Neil lakásán Chelseaben, és 1982-től egy Camden Town-i kis stúdióban készítették. Ezek dalok későbbi sikerszámaik korai verziói voltak, amelyeket a későbbi albumaikon adtak ki. Például: It's a Sin, West End Girls, Rent és a Jealousy. 1983 augusztusában Neilt New York-ba küldte a Smash Hits, hogy interjút készítsen a The Police együttessel. Ebben az időben a Pet Shop Boys Bobby Orlando (Bobby O') New York-i producer hi-energy lemezeinek a megszállottja volt. Neil Tennant egy találkozót szervezett meg 1983. augusztus 19-ére (pont 2 évvel Neil és Chris találkozása után) a New York-i Apple Jack étterembe Bobby O-val, aki felajánlotta Neilnek, hogy készítsenek közösen egy lemezt.
Első kislemezük Bobby „O” Orlando produceri segédletével 1984-ben jelent meg West End Girls címmel és egyesek szerint ez volt az első angol rap szám. Klubsiker volt Los Angelesben és San Franciscoban, Franciaországban és Belgiumban kisebb sikert ért el. A Bobby O-val közös munkásságuk alatt még egy kislemezük jelent meg Anglián kívüli kiadásokban, ez a One More Chance eredeti változata.
1985 márciusában Bobby O'-val folytatott hosszas tárgyalások után, átszerződtek a Parlophone lemezkiadóhoz. Bobby O' feladta a szerződésben foglalt jogait, a jövőbeni lemezek után járó tekintélyes tiszteletdíj fejében. Április 5-én Neil otthagyta a Smash Hitset. A következő számban egy nekrológ jelent meg egy szomorú elbúcsúzással és egy jóslattal, miszerint néhány hét múlva Neil pop duója, a Pet Shop Boys sehol sem lesz, és Neil térden csúszva fog visszajönni. Július 1-jén jelent meg az Opportunities (Let’s Make Lot’s Of Money) című kislemezük, amely az angol slágerlista 116. helyéig jutott.
1985. október 28-án újra kiadták, az az év augusztusában Stephen Hague producer segítségével új verzióban felvett, West End Girls című dalt. A siker hatalmas volt, a dal listavezető lett többek közt Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Finnországban, Hongkongban, Írországban, Libanonban, Izraelben, Új-Zélandon és Norvégiában, és a becslések szerint szerte a világon 1,5 millió példányt adtak el belőle. A legtöbbet hallgatott Pet Shop Boys dal.
Ilyen előzmények után már megjelenhetett első nagylemezük is, amely 1986. március 24-én Please címmel látott napvilágot. 1987 májusában megkapták a legjobb nemzetközi slágerért járó díjat, az Ivor Novello-díjat a West End Girls-ért.
1986 júniusában a Pet Shop Boys bejelentette, majd nem sokkal később le is mondta az európai és amerikai turnéját. Túlságosan extravagáns és túl költséges lett volta a produkció.
Első albumukat néhány újabb kislemez (közte egyik kedvencük a Love Comes Quickly) után egy remixlemez – Disco (amely később, bár különböző koncepciókkal, sorozattá bővült) követte, amely korábban megjelent számaik hosszabb verzióit tartalmazta.
Ezt követte az 1987. szeptember 7-én megjelent Actually című nagylemezük. Utóbbiról több szerzemény is toplistás sláger lett, többek között az It’s a Sin, a What Have I Done to Deserve This? és a Heart. Ezen az albumon dolgoztak először együtt Dusty Springfielddel, valamint egy szám erejéig Ennio Morriconeval (It Couldn't Happen Here).
1987 novemberében a duó három hetet töltött Calctonban, ahol egy mozifilmet forgattak Jack Bond rendezésében It Couldn’t Happen Here címmel. Több neves angol színész szerepelt a filmben (Joss Ackland, Barbara Windsor stb.).
1987 februárjában a Pet Shop Boys kapta a legjobb kislemez díjat a BPI Awardson a West End Girls-ért. A díjat Neil vette át Boy George-tól. Chris inkább otthon maradt és a tévében nézte a díjátadást.
1988 februárjában a BPI Awardson elnyerték a legjobb együttes díját.
1988. március 21-én megjelent a Heart című kislemez. A számhoz készült videóklip, melyet Jugoszláviában forgattak, Drakula történetének feldolgozása Ian McKellennel a címszerepben.
Áprilisban ismét elnyerik a legjobb nemzetközi sláger díját az Ivor Novello-díjat ezúttal az It's a Sin-ért.
1988. július 8-án jelent meg az It couldn't happen here mozifilm, a kritikusok vegyesen fogadták: nyert egy díjat a Houston filmfesztiválon.
1988 augusztusában megnyerik az "Év együttese" díjat a Berolina díjkiosztón Németországban. A díjat Miss Venezuela adta át nekik.
1988. október 10-én jelent meg az eklektikus Introspective című nagylemez, amely eleve egy remix albumnak készült és a számok hosszabb, dance verzióit tartalmazta. Erről az albumról a latinos hangzású Domino Dancing, az önéletrajzi ihletésű Left to My Own Devices és az It's Alright volt sláger.
1989-ben a Pet Shop Boys inkább producerként jeleskedett. Írtak egy számot Patsy Kensit angol színésznő együttesének, az Eighth Wondernek I'm Not Scared címmel, producerként közreműködtek Dusty Springfield és Liza Minnelli albumán, akinek ez volt az első és azóta is egyetlen kirándulása a popzenei irányzatba. Ezzel párhuzamosan dolgoztak együtt az Electronic (Bernard Sumner a New Orderből és Johnny Marr a The Smiths nevű csapatból) is.
A 90-es évek Behaviour-korszak (1990–1992)
1990 áprilisában a Pet Shop Boys megkezdte új albumának felvételét Münchenben, Harold Faltermeyer producerrel.
Október 22-én jelent meg a szolid hangzású Behaviour című stúdióalbum, amely – bár a slágerlistákon mérsékeltebb sikereket aratott -,
1990. november 6-án Los Angelesben, a Mayan Színházban volt a Pet Shop Boys első amerikai koncertje.
November 12-én jelent meg a Pet Shop Boys, Literally című könyv az együttesről, ami elsősorban az 1989-es koncertekről szól. November 23-án egy londoni könyvesboltban 800 darabot dedikáltak, mielőtt a rendőrség feloszlatta volna a tömeget.
Szintén november 12-én jelent meg a Being Boring című kislemez, a második az albumról. Az ehhez készített videó volt az első, amelyet a fényképész-filmes Bruce Weber készített. Annak ellenére, hogy az amerikai MTV és néhány brit TV állomás megtagadta a bemutatását a benne lévő meztelenség miatt, elnyerte a Music Week "Az év legjobb videója" díját.
1991. március 11-én Japánban a tokiói Yoyogi Olympic Poolban megkezdődött a Behaviourt promotáló Performance Tour, amely a fiúk első valódi világ körüli turnéja, melynek során bejárták Európát (történetük során először Magyarországot is érintve), Észak-Amerikát és Japánt.
A produkciót David Alden rendező és David Fielding tervező közreműködésével hozták létre, akik leginkább avantgarde opera-produkcióikról ismertek.
1991. június 3-án jelent meg a Pet Shop Boys videók harmadik kollekciója, a Promotion. A kislemezekhez készített videóklipek találhatók rajta a Left To My Own Devices-tól a Jealousy-ig.
Neilt és Chirst felkérték, hogy vegyék át egy hétre Simon Bates reggeli showját a Radio One-on, a Brit nemzeti popállomáson. Ők választották ki a lemezeket, elsősorban dance zenét. Chris csak egyszer káromkodott adásban, és 1992 júliusában újra felkérték őket hasonló szerepre.
1991 szeptemberében a Pet Shop Boys elindította saját lemezkiadóját, a Spaghettit. Az első kislemez a Heaven Must Have Sent You Back To Me volt, egy 21 éves skót énekes-billentyűs-dalszerzőtől, Cicerótól. Októberben a Pet Shop Boys egy egyszeri koncertet adott egy londoni nightclubban, a Heavenben, Derek Jarman legutóbbi filmjének, a II. Edwardnak a bemutatójára szervezett partin.
1992. február 16-án egy egyórás műsort sugárzott a TV a Pet Shop Boysról a The South Bank Show c. műsorban. Május 13-án Pet Shop Boys koncertet adott a manchesteri Hacienda Nightclubban. A koncert egy időben volt Derek Jarman kiállításának megnyitójával, ami a Manchester Art Galleryban volt, és akkor volt a Hacienda megnyitásának 10. évfordulója is. Fellépett velük J. J. Belle és Sylvia Mason-James is. A próbák során úgy döntöttek, hogy valami feldolgozást is előadnak. Először a Beatles Fool On The Hill-re gondoltak, de elvetették és inkább a Village People 1979-es Go West-jét választották. A következő hónapban, június 8-án hasonló felállásban léptek fel a New York-i Roselandben, a Lifebeat (egy szervezet az AIDS-es zenészekért) jótékonysági rendezvényén.
Neil volt a társszerzője és az énekese az Electronic új kislemezének, a Disappointed-nek, amely 1992. júniusban jelent meg. A továbbiakban már nem dolgoztak együtt.
1992. szeptember 28-án jelent meg videón Eric Watson filmje az 1991-es Performance turnéról, szintén Performance címmel. A megjelenés az I Can't Take My Eyes Off You egyik szerzőjével való copyright viták miatt csúszott , és a dal minden nyomát könyörtelenül kivágták.
Október 26-án jelent meg Neil Jordan filmjének, a The Crying Game -nek a zenéje a Spaghetti Recordsnál. Még korábban megkérdezték a Pet Shop Boyst, hogy érdekelné-e őket a részvétel a film egyik dalában, ami ekkor a The Soldier's Wife címet viselte. Miután látták a film egy még nyers változatát, ami nagyon tetszett nekik, beleegyeztek, hogy a film zenéje az ő kiadójuknál, a Spaghettinél jelenjen meg. Szintén megállapodtak abban, hogy producerként közreműködtek volna azokban a dalokban, melyeket David Cicero és Caroll Thompson adott elő. Az utolsó pillanatban merült fel, hogy ők legyenek a producerei egy 1964-es Dave Berry dal, a The Crying Game új változatának, amit Boy George énekelt. Együtt ebédeltek vele, és egy hét múlva kész volt a felvétel. Végül a "The Crying Game" lett a film fő betétdala. Angliában 1992 szeptemberében, Amerikában pedig 1993 tavaszán, a film hatalmas sikerét követően lett sláger.
Very-korszak, 1993–1995