A Pánikszoba (eredeti cím: Panic Room) 2002-ben bemutatott amerikai filmthriller, melyet David Koepp forgatókönyvéből David Fincher rendezett. A főbb szerepben Jodie Foster, Forest Whitaker, Jared Leto, Dwight Yoakam és Kristen Stewart látható.
Az Amerikai Egyesült Államokban 2002. március 29-én mutatták be a mozikban. A film bevételi téren kiemelkedően teljesített és pozitív kritikákat kapott.
Cselekmény
Miután Meg Altman elvált férjétől Steventől, lányával Sarah-val új lakásba költöznek New York-ban. Nem messze a volt férjtől vesz egy hatalmas alapterületű, négyszintes lakást, amiben saját lift is van. Eme sorházi lakás azonban nem egy tipikus lakás, mivel tartalmaz egy egyedi funkcióval rendelkező helyiséget a megszokott hierarchikus felépítésű szobák mellett. Ez a pánikszoba. Egy menedék, mely biztonságot, túlélést nyújt minden esetben. Meg a lakás megtekintésekor rosszul érzi magát ebben a szobában a bezártság miatt, de amikor három férfi az éj közepén betör a házukba, mégis megfelelő menedékként szolgál saját maga és lánya számára. A ház be van kamerázva, így mindent nyomon követhetnek, ami a házban történik. Ezen kívül minden túlélőfelszerelés megtalálható a helyiségben. A telefon külön hálózatra van kapcsolva, és a berendezés még áramszünet idején is működik, mivel saját akkumulátorral rendelkezik. Kezdetben egy kihangosítón keresztül Meg kéri a betörőket, hogy távozzanak, mert kihívta a rendőrséget (a betörők válaszát nem hallja, mert mikrofon nincs a külső helyiségekben). A betörők nem számítottak rá, hogy bárki is lesz a lakásban (Meg és Sarah az előző napon költöztek be), de a konyhában korábban elvágták a telefon kábelét, így tudják, hogy a telefonhívás nem történt meg. Ennél is rosszabb, hogy pont abba a szobába kellene bejutniuk, mert ott van elrejtve az a több milliós érték, ami miatt jöttek, amit az előző tulajdonos hagyott ott. A rablók egyike, Burnham építette a pánikszobát, mert ezzel foglalkozik, így mindent tud ezekről a helyiségekről. Rájönnek, mivel nem tudnak bemenni, ki kell csalogatni őket a szobából. Gázt engednek be a szobába, de amikor a bent lévők fulladozni kezdenek tőle, Meg meggyújtja a gázt, a keletkező tűz a csővezetéken keresztül kijut a helyiségből és az egyik betörő karját leégeti. Meg, mikor a betolakodók éppen vitatkoznak valamin és nem figyelnek, kirohan és beviszi a szobába a mobiltelefonját. Azonban mivel a hely acélburkolattal is el van látva, nincs térerő, így a mobil nem működik. Kihúzzák a szobában lévő telefont, és csatlakoztatják egy külső telefonkábelhez. Ez működik, Meg először felhívja a 911-et, majd a férjét, és segítséget kér, de nem tudja végigmondani, mert közben a betörők a pincében egy baltával tönkrevágják szinte a ház egész elektromos hálózatát, de a kamerák felvételeit mutató televíziók működnek. Sarah a túlélőkészletben lévő zseblámpával S.O.S jeleket villant a szemközti lakó ablakára (egy szellőzőnyíláson keresztül). Azonban a lakó egyszerűen behúzza a függönyt, hogy ne zavarja a villogó fény. A dolgokat súlyosbítja, hogy Sarah cukorbeteg, és mivel nem tud mit enni, kezd rosszul lenni. Eközben a betörők egymás ellen fordulnak, mert Junior, aki kitervelte a rablást, belátja, hogy nem tudnak bejutni a szobába és el akar menni a helyszínről, hogy másokra bízza a feladatot. A magával hozott alkalmi társ, Raoul azonban gyilkolni is képes, hangtompítós pisztolyával lelövi a távozni készülő Junior-t. Ekkor beállít a rémült férj. Elkapják, és Raoul véresre veri a nő szeme láttára, Burnham pedig közben integet a nőnek, hogy nyissa ki az ajtót. Sarah-ra ekkor jön rá a roham. Szüksége van a megszokott gyógyszerére, mégpedig gyorsan. Meg úgy látja, hogy a volt férje az ágyon fekszik mozdulatlanul, a másik betörő pedig társa élettelen testét vonszolja lefelé a lépcsőn. Meg ezért úgy dönt, kimegy és behozza a gyógyszert. Csakhogy ez egy csapda volt, Raoul felvette a férj kabátját, és ő maradt fenn Steven helyett, így Burnham és Raoul bejutnak a szobába Sarah mellé. Burnham és Raoul magukra zárják az ajtót, aminek során Raoul keze az ajtónyílásba préselődik. Nem jöhetnek ki, mert a dulakodásban a pisztoly a nőnél maradt. Megnek még az ajtó záródása előtt sikerült belöknie az orvosságot. Megkéri őket, hogy adják be az injekciót Sarah-nak, amit Burnham meg is tesz. Sarah jobban lesz, és titokban magánál tartja az orvosságos dobozt, amiben még néhány fecskendő található. Kiderül, hogy a férj kihívta a rendőrséget a zavaros hívás után. A rendőrök gyanakszanak, hogy betörők lehetnek a házban, de Megnek sikerül őket leráznia. A pánikszobában Burnham megfúrja a padlóba rejtett páncélszekrény kombinációs zárját, és megtalálja az összesen 22 millió dollár értékű kötvényeket, amiket még az előző lakó helyezett el. Meg eközben egy kalapáccsal szétveri a kamerákat, hogy ne lássák, hol van. A pisztolyt odaadja Stevennek, akinek az egyik karját eltörték a betörők, és olyan fájdalmai vannak, hogy nem tud felállni a székből.
Mivel megvan, amiért jöttek, a rablók Sarah-val együtt lejönnek az emeletről, ahol egyenesen a pisztoly csövével néznek szembe. Steven követeli, hogy engedjék el a lányát. Burnham megtenné, mert ő nem gonosz, de Raoul nem engedi. Ekkor Meg előjön rejtekéből, és egy kalapáccsal oldalról fejbe üti Raoult, aki lezuhan az emeletről. Burnham menekülőre fogja, de Raoul nem hal meg, rátámad a családra, Sarah hiába szurkálja az injekciós tűvel anyja védelmében, Raoul fojtogatni kezdi a nőt, majd egy kalapáccsal fejbe akarja vágni. Burnham az utolsó pillanatban lövi le Raoult, leteszi a fegyvert, majd gyorsan távozik a kert felé. A rendőrség és a kommandósok ekkor állítanak be, és elfogják Burnhamet, amikor a kerítésen akar átmászni.
Meg és Sarah egy parkban a padon üldögélnek és a lakáshirdetéseket böngészik egy újságban.
Szereposztás Szerep Színész Magyar hang Meg Altman Jodie Foster Ráckevei Anna Sarah Altman Kristen Stewart Nemes Takách Kata Burnham Forest Whitaker Gesztesi Károly Raoul Dwight Yoakam Mikula Sándor Junior Jared Leto Király Attila Steven Altman Patrick Bauchau Barbinek Péter Lydia Lynch Ann Magnuson Szirtes Ági Evan Kurlander Ian Buchanan Forgács Gábor alvó szomszéd Andrew Kevin Walker Keeney rendőrtiszt Paul Schulze Megyeri János Morales rendőrtiszt Mel Rodriguez Stephan barátnője (hangja) Nicole Kidman
Jegyzetek
További információk
Kategória:2002 filmjei Kategória:Amerikai thrillerek Kategória:Columbia Pictures-filmek Kategória:InterCom-filmek Kategória:David Fincher-filmek Kategória:Los Angelesben forgatott filmek