bélyegkép|350px|right|A Blood+ szereplők balról jobbra: Lewis, Julia, David, Hadzsi, Szaja, Kai, Mao és Okamura, ahogy a sorozat második felében megjelennek. A Blood+ szereplőlista, az azonos című anime és mangasorozat szereplőit sorolja fel.

Szaja barátai és családja Otonasi Szaja bélyegkép|250px|right|Saya és új kardja. Japán hangja: Kitamura Eri Angol hangja: Kari Wahlgren Magyar hangja: Bognár Anna

Otonasi Szaja átlagos életet él Okinaván, két testvérével és apjával: attól az apróságtól eltekintve, hogy a család tagjai között nincs vérségi kötelék. George, az apa mindhárom gyereket örökbe fogadta. Szaja élete csak belőlük áll, és az iskolából, súlyos amnéziája van, múltja egyetlen szeletére sem képes visszaemlékezni. Tehetséges magasugró, szinte mindig éhes. Egy nap hazafelé tartva gyönyörű csellómuzsikát hall. Egy fiatal, hosszú hajú férfit állnak körül nézelődők, ő játszik. Szaját megbabonázza a zene és teljesen átadja magát a dallamnak, azonban a zene hatására sokkoló emlékképek villannak fel benne. Nem sokkal később kénytelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy egyedül az ő vére képes elpusztítani a chiropteránoknak nevezett vérivó szörnyeket.

Ha Szaja elveszti az önuralmát a szeme színe vörösre vált, másik énje, amely harcias és vérszomjas, teljesen átveszi az uralmat felette. Ebben az állapotban remek kardforgató. Szaja egy speciális katanával harcol. A pengébe vájt vércsatorna nem az ellenfél vérének elvezetésére szolgál, hanem éppen Szaja vérét juttatja el a chiropteránokhoz. Csata előtt a lány megvágja saját ujját és a belőle csurgó vér végigszalad a penge egész hosszán. A véres karddal megsebzett chiropteránra azonnali és pusztító hatással van, a testük kristályszerűvé válik és elporlad. A kard, a sorozatban Diva egyik Chevalier-jével folytatott harc során elpattan és kettétörik ezért a lány egy ideig nélküle küzd, míg nem kap egy másikat. Az új darabban, amit ez alkalommal a Vörös Pajzs ajándéka, egy vörös kristály is látható, mely nevelőapja, George testéből készült. David állítása szerint a Pajzs tagjai azért hordanak időnként chiropteránok kristályosodott formájából előállított ékszert, hogy emlékezzenek a harcra, és az áldozatokra.

Szaja ha kifárad, vagy megcsömörlik a gyilkolástól, évekig húzódó álomba zuhanhat.

Riku halála után Szaja egy egész évre eltűnik Hadzsi társaságában. Mikor visszatér, a haja hosszabb és egész megjelenése sötétebb. Elfogadja saját chiropteran természetét és ezáltal azt is, hogy Hadzsi vérén kell élnie, ha jobban birtokolni akarja a képességeit. Hallgatagabbá válik. Moses és Lulu megjegyzése szerint elvesztette a reményt. De inkább depressziós, és végül felenged. Csatlakozik Hadzsival a Vörös Pajzs megmaradt tagjaihoz, akikhez végül Kai is tartozik, együtt kutatják a világban Díva nyomát, megakadályozandó, hogy Díva énekével emberek ezreit változtasson chiropteránná. Végül a Metropolitan operában ütközik meg a húgával és végre legyőzi- bár nem kevés segítséggel.

Hadzsi Japán hangja: Konisi Kacujuki (felnőtt), Sindoh Naomi (12 éves) Angol hangja: Crispin Freeman (felnőtt), Jeannie Elias (12 éves) Magyar hangja: Varga Gábor (felnőtt), Berkes Bence (12 éves)

Szaja első számú védelmezője, titokzatos csellóművész. Viselkedése távolságtartó és udvarias. Elmaradhatatlan kelléke a koporsó alakú csellótok, ami a hangszeren kívül Szaja kardját is rejti. Hadzsi halhatatlannak tűnik, de legalábbis emberfeletti regeneráló képességekkel rendelkezik, olyan sérüléseket is átvészel, amibe egy ember belehalna. Az orosz forradalom előtti időkben még az egész teste ép volt, sokáig nem derül fény rá, hogy mitől torzult el a jobb keze örök chiropteron formába.

Kiváló tőrdobáló és a reflexei is remekek. Habár Hadzsi Ssajának esküdött fel, de Díva vőlegénye is egyben – hasonlóan, ahogy Szaja a többi chevalier menyasszonya. De ennek csak az esetleges gyermekvállalás esetén lehetne komolyabb jelentősége.

Szaja és Hadzsi kapcsolata jóval több a testvéri szeretetnél, de még a szerelemnél is. A 22-ik epizódból fény derül közös múltjuk egy részére, mikor Szaja képes lesz szembenézni a régi tetteivel. Az 1800-as években a lány Joel Goldschmith birtokán élt Franciaországban, a Chateau Duel kastélyban. Joel a lányaként „nevelte” Szaját, aki az arisztokrata kisasszonyok életét élte annyi eltéréssel, hogy neki időnként vért szolgáltak fel a kristálypohárban. Hadzsi is Joel „ajándéka” volt, a szüleitől egyszerűen megvették egy kenyérért, hogy társaságot nyújtson Szajának. Az akkor még szinte gyermek fiúcska nem repesett az örömtől, hogy egy elkényeztetett úrilány szolgája legyen akit az kedvére ugráltathat. Idővel azonban mégis oldódott kettejük között a feszültség és egymás bizalmas barátaivá váltak. Szaja tanította meg Hadzsit csellózni és vívni is. Az évek teltek és Hadzsi felnőtt férfivá érett, míg Szaja külsejében mit sem változott. Mikor Hadzsi ennek oka felől faggatta Joelt az csak annyit mondott – Szajának különleges a vére, más, mint ők, szüksége van "egyszerű átömlesztésre". Joel születésnapján a lány kedveskedni szeretett volna Goldschmith-nek a férfi kedvenc virágával, ami azonban egy sziklaszirt peremén nőtt. Hadzsi vállalta, hogy megkockáztatja a megszerzését Szaja kedvéért, azonban megcsúszott és lezuhant. Koponyatörést szenvedett és azonnal meghalt. Szaja kétségbeesetten rohant le hozzá, a test mellett térdelve eszébe jutott, hogy az "egyszerű átömlesztés". Megvágta a kezét, vérét a szájába vette és megcsókolta Hadzsit. A férfi teste rángatózni kezdett és csakhamar új életre kelt mint Szaja örök lovagja. Hadzsi kifejezetten örült ennek a ténynek, és egyáltalán nem bánta, hogy örökké Szaja mellett kell lennie.

Mijaguszuku George Japán hangja: Ohcuka Hocsu Angol hangja: Wally Wingert Magyar hangja: Sörös Sándor

Vietnami veterán, majd okinavai pub, az "Omoro" tulajdonosa. A Vörös Pajzsnak elkötelezett, de melegszívű és jóságos férfi. Családjának tragikus halála után örökbefogadott két fiút Kait és Rikut, majd Szaját is magához vette (miután felébredt 30 éves álmából, de nem emlékezett semmire). Nevelőapja tisztában van Szaja elfeledett titkával, de nem fedi fel a lány előtt. Teljesen a saját lányaként neveli, szereti, iskolába járatja. Míg Szaját védelmezi hősiesen egy chiropteran támadás alkalmával, súlyosan megsérül. Kórházba viszik, de onnan Van Argano emberei elrabolják, és előbb egy amerikai haditámaszpontra, majd a Jambaru Természetvédelmi Intézetbe viszik. Itt titokban chiropteránok mesterséges előállítása folyik a Delta 67 nevű szerrel. George-ot is megfertőzik ezzel az anyaggal. David, Szaja és Hadzsi későn érkezik, George maga kéri, hogy Szaja különleges vére által halhasson meg, még többé-kevésbé emberként a végzetes alakváltás előtt.

George szólása a varázslatos szó, a "Nankurunaisza". "Élj a mának, de várd a holnapot, és ne felejts el mosolyogni" – tehát bizakodjunk, és minden rendbe jön.

Mijaguszuku Kai Japán hangja: Josino Hirojuki Angol hangja: Benjamin Diskin Magyar hangja: Dányi Krisztián

Szaja egyik adoptált testvére. 17 éves és roppant népszerű az iskolában lázadó jelleme miatt. Szeret motorozni, bulizni és ugratni a kisöccsét. Sokszor keveredik utcai verekedésekbe is. Titokban szerelmes Szajába, mert állandó féltékenységi rohamok gyötrik ha a lányt együtt látja Hadzsival. Az egyik részben Mao mindent megpróbál elkövetni , hogy bevallja Szajának az érzéseit, de nem sok sikerrel. Mindenesetre mindent elkövet, hogy segítse Szaját, és összeomlik, mikor ez folyamatosan nem sikerül, sőt Szaja védi meg őt. Kaiban kissé akkor inog meg a fogadott nővérébe vetett hit, mikor a lány eltűnik Hadzsival, hogy egymaga kutassa fel a múltját. Ezen a ponton megosztja kételyeit Daviddel, aki viszont mintha jobban bízna Szaja emberek iránti elkötelezettségében. Végül Davidnek lesz igaza. Staha megtagadja Dívát és chevalierjeit, nem csatlakozik hozzájuk.

Kait lassan befogadja a Vörös Pajzs, kisebb feladatokat is rábíznak. Megkapja George pisztolyát is.

Riku halála után Kai fogadott öccse kristályosodott testének egy darabjából formált függőt kezdett el hordani a nyaka körül, hogy emlékezzen elvesztett testvérére. A Vörös Pajzs csaknem teljes pusztulása után is elkötelezettje marad a chiropteránok elleni harcnak. Igazi harcossá válik, a csapat teljes jogú tagja. És amely rendkívül fontos: bele tudja képzelni magát a vele szembenállók "lelkivilágába" és megérti őket. Így békét tudnak kötni például a sifukkal.

Igazi megértő, kedves férfi lesz belőle, hasonlatos nevelőapjához, George-hoz. Ő az, aki örökbe fogadja Díva két kisleányát is.

Mijaguszuku Riku Japán hangja: Jadzsima Akiko Angol hangja: Kamali Minter Magyar hangja: Kováts Dániel

Riku Kai és Szaja emberi családjának legifjabb tagja, egy aranyszívű, udvarias, kedves 14 éves fiúcska. Idősebb testvéreit nagyon szereti. Először akkor válik Díva áldozatává, mikor a kisfiú bátyja társaságában szintén eljut az "Állatkertbe", vagyis a Chateau Duel birtokra. Itt elszakad a többiektől és meghallja Díva csábító énekét. Követi a hangot, azt hivén, hogy Szaját hallja és a másik Királynő karjaiba sétál. Mikor Szaja belép a szobába, a történet során először szembesül a húgával. Diva jelenléte felidézi benne a tényt, hogy ő maga engedte ki a toronyból a húgát, így a közvetett részese volt Joel és birtokon élő minden ember halálában. David rálő Divára, akit azonban a lőfegyver nem tart vissza. Keresztülvágja nővérét a falon, majd utánaugrik. Szaja rábukkan a fegyverraktárra, ahol kardot ragad és a rákövetkező párbajban megsebzi Solomont, de gyengeség támad rá, amitől összeesik. Diva nevetve emlékezteti: ez azért van mert megtagadja magától az éltető vért. Megölné Szaját a nem lép közbe Hadzsi, de így egyszerűen távozik Solomonnal és Amshellel, aki ezt az egész helyzetet kitalálta és megvalósította. Mire visszatérnek Rikuhoz, már haldoklik.

Szaja önnön vérével kénytelen megmenteni az életét, így a kisfiú is a chevalier-jévá válik.

Hadzsi kedvelte már ember korában is, így nagyon jól kijön apró chevalier-társával. Tanítgatja, bátorítja. Kai eleinte nem örül a helyzetnek, de azután ő is megbékél, hiszen Riku természete nem változott semmit.

Dívának hátsó szándékai voltak, mikor majdnem megölte Rikut. Számított rá, hogy Szaja kétségbeesésében chevaliert csinál kisöccséből. Karllal megtámadják a Vörös Pajzs hajóját, mindenkit legyilkolnak. Díva megkeresi Rikut, megerőszakolja, majd megöli. Már nincs rá szüksége: sikerült teherbe esnie tőle.

Riku teste vörös kristályokká esik szét a hajó megsemmisülése előtt. Egy darab kristály marad csak Szajának és Kainak tragikus véget ért kistestvérükből.

Okamura Akihiro Japán hangja: Itó Kentaró Angol hangja: David Rasner Magyar Hangja: Posta Victor

Láncdohányos riporter. Furcsa, ám hatékony párost alkot Maóval.

A Vörös Pajzs tagjai David Japán hangja: Koszugi Dzsuurouta Angol hangja: Christopher Nissley Magyar hangja: Schnell Ádám

A Vörös Pajzs nevű katonai szervezet egyik vezetője. A különítményt 1883-ban alapította Joel Goldschmidt Franciaországban. A céljuk a chiropteranok megfékezése, amihez Szajában találták meg a megfelelő eszközt.

Julia Silverstein Japán hangja: Kaida Juko Angol hangja: Abby Craden Magyar hangja: Törtei Tünde

A Vörös Pajzsnak dolgozó doktornő. A Sorbonne Egyetemen végzett. A Moses klónokkal és a Delta projekttel foglalkozott.

A Cinq Flèches csoport A Goldsmith-ek a Goldschmidt család egy ága. Cinq Flèches a Goldsmith-ek kezében levő gyógyszerészeti vállalat, ami a család tulajdonában van, de tevékenységük kiterjed az élelmiszeripar és a hadiipar területére is. Több száz kisebb vállalatot ölel fel számos országban.

Diva Japán hangja: Jadzsima Akiko Angol hangja: Kari Wahlgren Magyar hangja: Kiss Virág

A rejtélyes Diva valójában Szaja húga és nővérének erőszakos és szadista tükörképe. Külsőleg a megszólalásig hasonlítanak egymásra- bár Díva haja hosszú és a szeme kék, valamint a bőre is kissé világosabb tónusú. A vérük kölcsönösen mérgező egymásra nézve.