Alsóremete (ukránul Нижні Ремети [Nizsnyi Remeti]) a Beregszászi járás északkeleti részén, a Borzsa-folyó mellett fekvő település Beregszász és Ilosva között.

Nevének eredete Az eredeti Remete helységnév magyar eredetű. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, az 1250 körül alapított Remete Szent Pálról elnevezett pálosoknak a kolostorára utal, amely ezen a környéken, Nagyberegtől délre állt. A 19. század óta használt Alsó- előtag a szomszédos – későbbi alapítású – Felsőremetétől való megkülönböztetés céljából került használatra, s a helység déli fekvésére utal. A jelenlegi ukrán Нижні Ремети a csehszlovák korszakban használt Remety Nižní átvétele, ami részfordítás a magyar névből.

Története A falu környékén a középkorban egy pálos kolostor állt, amely első említése 1329-ből való, amikor Erzsébet királyné Bereg falu felett, a később remetének nevezett helyen álló pálos kolostornak malomkiváltságot adott. A kolostorhoz valószínűleg falu is tartozott, a malom a Borsova-folyó partján üzemelt. A kolostort az 1450-es években rablók dúlhatták fel, és ezután megszűnt.

A falu a 16. század végén települt, 1599-ben „Remeteh”, „Remetteh” néven írják. A 17. században a település fejlődésnek indult, hamar népessé vált. 1620-ban „Remete” formában említik.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „REMETE. Orosz falu Bereg Vármegyében, földes Ura Gr. Schönborn Uraság, lakosai leginkább ó hitüek, fekszik Borsva vize mellett, Bereghez egy mértföldnyire, határja középszerű, vagyonnyai külömbfélék.”

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Remete, orosz falu, Beregh vgyében, a Borsova mellett, Bereghez 3/4 mfdnyire: 5 romai kath., 283 g. kath., 4 zsidó lak. Gör. kath. parochia. F. u. gr. Schönborn. Ut. p. Nyiresfalva.”

A falu a trianoni béke előtt Bereg vármegye Tiszaháti járásához tartozott. Az első világháborút követően a mesterségesen létrehozott Csehszlovákiához csatolták, majd 1938 novembertől ismét Magyarországhoz tartozott 1944 őszéig, amikor a szovjet csapatok megszállták.

1945-ben az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság, s ezzel együtt a Szovjetunió részévé vált. A Szovjetunió időszakában létrehozott itteni állami gazdaság elmaradt a környék hasonló üzemeitől. Így sokan Beregszászban kerestek munkát az iparban.

1991 óta a független Ukrajna része. Ukrajna függetlenedésével – habár a megélhetési körülmények valamivel romlottak – a falu élete sokban nem változott. 2020-ig az északabbra fekvő Felsőremetével alkotott egy községet.

Gazdasága A falu önellátó mezőgazdasággal rendelkezik. Kereskedelmet alig folytat.

Népessége A község ukrán és ruszin lakosságú. Alsóremetén továbbá 90 fő (6%) cigány kisebbség is él.

Források

Sebestyén Zsolt: Kárpátalja helységnevei

Jegyzetek

Kategória:A Beregszászi járás települései Kategória:Bereg vármegye települései