Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj, (oroszul: Алексей Николаевич Толстой, Nyikolajevszk, Szamarai kormányzóság, 1883. január 10. – Moszkva, 1945. február 23.) orosz származású szovjet író. Regényeket, novellákat, verseket, újságcikkeket írt. 1974-ben kisbolygót neveztek el róla 3771 Alexejtolstoj néven.
Élete 1883. január 10-én született Nyikolajevszkben, a mai Pugacsovban. Arisztokrata családja közeli rokonságban állt Lev Tolsztojjal és Ivan Turgenyevvel is. Középiskolai tanulmányai után, 1901 és 1906 között a pétervári technológiai főiskolára járt, majd a drezdai főiskolán folytatta tanulmányait. Írói pályafutását szimbolista-népies verskötetekkel kezdte: Lirika (1907), A kék folyókon túl (1911). Ám az igazi irodalmi elismerést – a hanyatló nemesség válságát bemutató – kisregényei és elbeszélései hozták meg számára: Tolsztovo (1910), Volgántúl (1910), Vén hársfák alatt (1923). 1914-től 1916-ig haditudósítóként dolgozott. 1918-ban a családjával együtt Párizsba emigrált. Itt írta önéletrajzi kisregényét, az 1922-ben megjelent Nyikita gyermekkorát. 1923-ban hazatért a Szovjetunióba, ahol eleinte támadták, de hamarosan elismert író lett.
Hazájában a harmincas években egyre jobban elismerték, 1936-ban az Írószövetség elnökévé választották, 1937-ben a Legfelsőbb Tanács küldötte lett, 1939-ben elnyerte az akadémiai tagságot. 1945. február 23-án halt meg Moszkvában.Alekszej Tolsztoj életrajza a BábelWeb oldalán
Művei Lirika (versgyűjtemény, 1907) Szerelem (1916)A novellagyűjtemény adatlapja a Molyon Nyikita gyermekkora (1921, magyarul: 1946) Aelita (1923, megfilmesítettékAz Aelita szovjet sci-fi adatlapjaAz Aelita (1924) IMDb adatlapja) Online változat a MEK-ben. Ibikusz (1924) Regény a Marsról (1926) Garin mérnök hiperboloidja (1926) Első Péter (1929-34, Sztálin-díjat kapott 1941-ben) A Vurdalak család Emigránsok (1931) Aranykulcsocska, avagy Burattino kalandjai – mesekönyv (1936, magyarul: 1949) Golgota regénytrilógia. (Sztálin-díjat kapott 1943-ban) Online változat a MEK-ben. Nővérek (Сёстры) (1920-1921) Ezerkilencszáztizennyolc (Восемнадцатый год) (1928) Borús reggel (Хмурое утро) (1941) Egy hét Turenyevóban (posztumusz kiadás, 1958)
Magyarul 1944-ig Alexej M. Tolstoj: Aëlita. Regény a Marsról; Légrády, Budapest, 1926 gróf Tolsztoj Elek: A Mars asszonya. Fantasztikus regény, 1-3.; Tolnai Világlapja, Budapest, 1926 (Tolnai regénytára) Alekszéj Tolsztój: Péter cár napja. Három elbeszélés; ford. Haiman Hugó; Kner, Gyoma, 1928 Alexej Tolstoj: Kálvária; ford. Görög Imre; Athenaeum, Budapest, 1937 Nagy Péter. Történeti regény, 1-2.; bev. Trócsányi Zoltán; Dante, Budapest, 1938 (Korok és hősök regényei) Aleksej N. Tolstoj: Marslakók között; ford. Safáry Ferenc [Sándor Pál]; Lukáts, Budapest, 1943
1945–1989
A nagy ütközet. Így láttuk mi; többekkel; Cserépfalvi, Budapest, 1945 Orosz mesék; ford. Vera Milovidova; Cserépfalvi, Budapest, 1946 Nikita gyermekkora. Regény; ford. Pártos Zoltán; Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1946 Gyönyörű asszony; ford. Makai Imre; bev. Gombos László; Dante, Budapest, 1947 (Dante új könyvtár) A kenyér. Caricin védelme; ford. Makai Imre; Szikra, Budapest, 1947 Válogatott művei, 1-2.; ford. Lengyel József, Sarkadi Vilma; Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1948 A sánta herceg. Három kis regény Ősi út. Elbeszélések Golgotha. Regénytrilógia; ford. Lányi Sarolta; Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1948 Aranykulcsocska; ford. Koltai Sándor; Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1949 Elbeszélések; ford. Kóbor Noémi; Új Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1951 (Szépirodalmi kiskönyvtár) Kenyér. Caricin védelme; ford. Sándor László; Ragyanszka Skola, Kijev–Uzshorod, 1952 (Iskolai könyvtár) Iván Szudarjov elbeszélései; Arlus–Az Orosz Könyv, Bukarest, 1953 (Nagy írók kis könyvei) Emigránsok; ford. Devecseriné Guthi Erzsébet, Új Magyar Kiadó, Budapest, 1953 I. Péter; ford. Németh László; Új Magyar Kiadó, Budapest, 1953 Aelita. Regény; ford. Gács András; Új Magyar Kiadó, Budapest, 1954 (Olcsó könyvtár) A kérkedő nyúl; ford. Rab Zsuzsa; Ifjúsági, Budapest, 1955 Nyikita gyermekkora. Regény; ford. Wessely László; Ifjúsági, Bukarest, 1955 Ibikusz; ford. Wessely László; Új Magyar Kiadó, Budapest, 1955 (Olcsó könyvtár) Aranykulcsocska, vagy Burattino kalandjai; ford. Kerekes Elza; Kárpátontúli Területi Kiadó, Uzshorod, 1956 Elbeszélések, 1-2.; ford. Lengyel József et al., utószó Hegedüs Géza; Új Magyar Kiadó, Budapest, 1956 (Szovjet írók válogatott művei) Derzsi Sándor: A répa. A. Tolsztoj meséje nyomán; in: Hamupipőke; Művelt Nép, Budapest, 1956 (Bábszínpad) Az aranykulcs vagy Buratino kalandjai; ford. Dobó Ferenc; Ifjúsági, Bukarest, 1957 (Kis iskolások könyve. Mesefonóka könyvtár) Garin mérnök hiperboloidja. Regény; ford. Tábor Béla; Európa, Budapest, 1957 A répa; ford. Rab Zsuzsa; Móra Budapest, 1957 Békakirálylány. Orosz népmesék; feldolg. Alekszej Tolsztoj, ford. Bajorné Makkfalvi Ella; Ifjúsági, Bukarest, 1965 (Mesetarisznya) Rakéta. Színmű; ford. Csoma Sándor; Színháztudományi Intézet, Budapest, 1967 (Világszínház) Kisregények, elbeszélések; ford. Brodszky Erzsébet et al; Európa, Budapest, 1968 Cár vendége Kuzma; ford. Rab Zsuzsa; Móra, Budapest, 1972 Aranykulcsocska, avagy Burattino kalandjai; ford. Kerekes Elza, versford. Sándor László; Móra, Budapest, 1975 Az aranyos-tarajos kiskakas. Orosz népmese Alekszej Tolsztoj átdolgozásában; ford. Rab Zsuzsa; Móra, Budapest, 1976 Szerelem / Ljubov'''; ford. Brodszky Erzsébet, Wessely László; Európa, Budapest, 1980 (Janus-könyvek) Alekszej Tolsztoj 1883–1945; in: Szovjet Irodalom, 1983/1. sz.; Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1983 – válogatás műveiből, dokumentumok, emlékezések Fagyos éjszaka. Válogatott elbeszélések; vál., szerk., jegyz. Tabák András, ford. Brodszky Erzsébet et al.; Zrínyi, Budapest, 1986 (Zrínyi-zsebkönyvek) A Vurdalak család; ford. Gyáros Erzsébet; Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1986 (Fantasztikus történetek) 1990–
A fánkocska; szöveg Dorota Skwark, rajz Artur Rajch, Alekszej Tolsztoj Egy bizonyos fánkocska története c. meséje alapján; Sunmedia Hungary, Budapest, 2004 (Mesél az erdő) Halálsugár. Garin mérnök hiperboloidja; rajz. Sebők Imre, szöveg Cs. Horváth Tibor, Alekszej Tolsztoj regénye nyomán; Gar-Wind Bt., Ócsa, 2007 (Sebők Imre munkái) – képregény Aranykulcsocska''; Alekszej Tolsztoj meséjét átköltötte Gordana Maletić; Alexandra, Pécs, 2016
Jegyzetek
Források
Életrajz Alekszej Tolsztoj művei Aleksei Nikolaevich Tolstoi (1883-1945) SovLit.com
További információk
Alekszej Tolsztoj magyarul és oroszul Find-A-Grave Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj PORT.hu adatlapja
Kategória:Orosz költők Kategória:Orosz írók Kategória:Orosz sci-fi-szerzők Kategória:1883-ban született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Szovjet írók Kategória:Szovjet költők Kategória:Orosz, szovjet haditudósítók Kategória:A Novogyevicsi temetőben eltemetett személyek Kategória:Haditudósítók az első világháborúban