Az Európai és Világ Bordalfesztiválok Pécs egyik fontos fesztiválja szeptember végén, melyet 1993 óta rendeznek meg, Európában – s talán az egész világon – egyedülálló módon kizárólag férfikarok és férfi vokálegyüttesek számára. A nemzetközi kórusversenyeken díjnyertes Bartók Béla férfikara minden évben Pécsre és Baranyába invitálja Európa és a világ férfikarait, vokál együtteseit, népzenei előadóit.
A fesztivált – amelyen a kórusénekesek részvétele a képletes nevezési díjon felül ingyenes – a Pécsi Férfikar Alapítvány rendezi a hagyományos Örökség fesztivál – Pécsi Napok – Mediterrán Ősz, illetve a Szőlő és Bor Ünnepéhez kapcsolódóan.
A fesztivál résztvevői – önálló programjukon túl – a nemzetközi és magyar bordalirodalom műveit közös karokban mutatják be. A Pécsi Nemzeti Színházbeli gálahangversenyen, a szőlő és bor ünnepén, a borút településein és Pécsett lépnek a kórusok közönség elé. Az ezredfordulón túl szüretkor rendezik meg az eseményt.
A fesztiválról két CD-válogatás jelent meg.
A fesztivál programjának fontosabb eseményei Megnyitó a Batthyány-pincében, ahol minden résztvevő két bordalt énekel, amelyet pincekoncertek követnek Villánykövesden és Villányban. Gálakoncert a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol a résztvevők 10–12 perces, elsősorban műzenéből összeállított bordalműsort adnak elő. A Szőlő és Bor Ünnepe a Széchenyi téren a résztvevők 10–12 perces műsoraival. Az előadás végén a résztvevők (kb. 250 énekes) közös előadásban szólaltatják meg a bordalokat.
A fesztiválok listája 1993 – 1. Európai Bordalfesztivál 1994 – 2. Európai Bordalfesztivál 1995 – 3. Európai Bordalfesztivál 1996 – 1. Bordal Világfesztivál 1997 – 4. Európai Bordalfesztivál 1998 – 5. Európai Bordalfesztivál 1999 – 6. Európai Bordalfesztivál 2000 – 2. Bordal Világfesztivál 2001 – 7. Európai Bordalfesztivál 2002 – 8. Európai Bordalfesztivál 2003 – 9. Európai Bordalfesztivál 2004 – 3. Bordal Világfesztivál 2005 – 10.Európai Bordalfesztivál 2006 – 11.Európai Bordalfesztivál 2007 – 12.Európai Bordalfesztivál 2008 – 13.Európai Bordalfesztivál 2009 – 14.Európai Bordalfesztivál 2010 – 4. Bordal Világfesztivál 2011 – 15. Európai Bordalfesztivál 2012 – 16. Európai Bordalfesztivál 2013 – 17. Európai Bordalfesztivál
Kapcsolódó szócikkek Bartók Béla Férfikar Pécs kulturális élete
Jegyzetek
Források A Bordalfesztivál kétnyelvű hivatalos oldala.
További információk Pécsi Bordalfesztivál - fesztiválportál.hu Rövid információ a fesztiválról A Bartók Béla Férfikar nem hivatalos honlapja
Bordalfesztivál Kategória:Magyar komolyzenei fesztiválok Kategória:Boros események