A Pécsi Egyetemi Napok (másik nevén PEN Fesztivál, röviden PEN) egy programsorozat Pécsen, melyet a Pécsi Tudományegyetem és a város polgárai részére szervez meg a pécsi Egyetemi Hallgatói Önkormányzat.

Története thumb|balra|250px|A PEN rendszeres fellépői a francia rézfúvósok. 2009-ben a La fanfare en pétàrd hergelte négy napon át az egyetemistákat, akikkel mindenhová együtt közlekedtek a belvárosban.

A Pécsi Egyetemi Napok története a kilencvenes évek elején kezdődött, amikor első alkalommal került megrendezésre a fesztivál az akkori Janus Pannonius Tudományegyetemen. A PEN fő célja azóta is változatlan: összehozni (az akkor még jóval kisebb, de már így is sokkaros) egyetem hallgatóit legalább néhány nap erejéig. Ennek egyik legfőbb eszköze, a diákrektor-választás egész a kezdetektől a PEN szerves részét képezte.

2000-ben az integráció révén létrejött az ország legnagyobb egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem, ami a PEN-re is hatással volt: egyrészt bővült a potenciális közönség köre, másrészt viszont jóval nehezebb volt megteremteni azt a családias, közösségi érzést, ami a korábbi PEN-ek sajátja volt. Ennek hatására a fesztivál is gyengélkedett: bár 2002-ben és 2004-ben is megrendezésre került, nem vert fel túl nagy port, és 2004-ben a korábban érdektelenségbe fulladt diákrektor választás is elmaradt.

A PEN új időszámítása 2006-ban kezdődött, amikor egyrészt a szervezők felélesztették a diákrektor-választás hagyományát, másrészt a korábbi évek sokszor „lakossági” jellegű zenei kínálatától az igényesebb, alternatívabb jellegű könnyűzenei program összeállítására került a hangsúly. Ekkor kapott a fesztivál új helyszínt a Zsolnay-gyár személyében, és szintén 2006-ban kezdődött meg a Pécs2010 és a Pécsi Egyetemi Napok együttműködése, amely eredményeképpen a PEN a Pécs2010 programsorozatának kiemelt részévé vált. Ekkor a Zsolnay-gyár adott otthont a zenei fesztiválnak, melyen több, mint 40 külföldi és magyar zenekar lépett fel, és már az első napon telt házas volt. Önkormányzati támogatást azonban nem kapott a rendezvény abban az évben.

2009-ben tágasabb helyre, az egykori Pécsi Bőrgyár területére költöztették a csaknem 60 zenekart felvonultató fesztivált. A 4200 fős napi nézőcsúcs a 2009-es fesztivál negyedik napján történt, így a fesztivál teljes látogatószáma közel tizenötezer volt. 2010-ben a napi nézőcsúcs 5300 fő volt és az összes nézőszám 16000.

A 2011-es és 2012-es évben a rendezvény anyagi okok miatt elmaradt. 2011-ben egy kisebb rendezvénnyel, a Tavaszi Egyetemi Fesztivállal (TEF) helyettesítették az egyetemi napokat, amely május 3-6. között került megrendezésre. A 2013-as egyetemi napok április 24. és április 27. között került megrendezésre.www.feekhok.eu Pécsi Egyetemi Napok 2013 - olvasva: 2013.04.27.www.univpecs.pte.hu - PEN 2013 - olvasva: 2013.04.27.

2014-ben az egyetemi fesztivált a Zsolnay Fesztivállal összeolvasztva (Zsolnay Fesztivál & Egyetemi Napok néven) tartották május 1. és 3. között. A 23 helyszínen 110 rendezvény került megrendezésre, amelyekre rekordszámú érdeklődő látogatott el. A közönség 70 százaléka Pécsről és környékéről érkezett. A Pécsi Tudományegyetem diákjai egy teherautónyi élelmiszert gyűjtöttek a Vöröskereszt számára.

2017-ben rendezték meg első alkalommal a PTE Hangja tehetségkutatót a fesztivál részeként.

A fesztivál 2019-ben átköltözött az Expo Center területére. 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben elmaradt a koronavírus-járvány miatt. 2022-ben csak a PTE Hangja került megrendezésre, amit Gara Bella nyert. 2023-ban a tehetségkutató helyett Best Of koncert került megrendezésre.

Összefoglaló ÉvDátumHelyszínNapi nézőcsúcsTeljes nézőszámFőbb előadókGyőztes diákrektor csapatTehetségkutató győztese2006Zsolnay-gyár250010000Emil.RuleZ!, Kiscsillag, Kispál és a Borz, Mitsoura, Neo, Pál Utcai Fiúk, Quimby, 30YPollack Mihály Műszaki Kar -2008300012000Fishbone, Kiscsillag, Quimby, Zagar, 30YFelnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési KarSvetlana2009Pécsi Bőrgyár420015000Kiscsillag, Napra, Quimby, Transglobal Underground, 30Y, Takáts Eszter és a Gumizsuzsi, Bëlga, Irie Maffia, Zagar, SubscribePollack Mihály Műszaki KarPaint the Lilies2010530016000Kiscsillag, 30Y, Takáts Eszter és a Gumizsuzsi, Bëlga, Irie Maffia, Zagar, Subscribe, Esclin Syndo, TükeZoo, Erik Sumo Band, Heaven Street Seven, ColorStar, Tito & TarantulaMetálcicák (Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar)Three Teadies2013április 24-27.600020000Akkezdet Phiai, Ákos, Brains, Irie Maffia, Kiscsillag, Palotai, PASO, Péterfy Bori & Love Band, Punnany Massif, Subscribe, Supernem, Tankcsapda, Vad FruttikFelpönderítők (Egészségtudományi Kar) -2014május 1-3.Zsolnay Kulturális Negyed23000Az Amadinda Ütőegyüttes, Presser Gábor és Karácsony János, Anna and the Barbies, Intim Torna Illegál, Ivan & The Parazol, Magashegyi Underground, Žagar, Sena, Király Viktor, Fluor Tomi, Halott Pénz, Barabás Lőrinc, Takáts Eszter - -2015április 30-május 2.AsPENix és a gallok (Természettudományi Kar)2016április 28-30.PENburg Ház (Természettudományi Kar)2017április 28-30.Jonas Blue, Halott Pénz, Punnany Massif, Wellhello, 30Y, Brains, Vad Fruttik, Bëlga, Krafty Kuts, Kowalsky meg a Vega, Szabó Balázs Bandája, Intim Torna Illegál, Fish!, Blahalouisiana, Magashegyi UndergroundGriffPENdél (Művészeti Kar)Mino Rabenjafimanantsoa2018április 27-29.Brains, 30Y, Tankcsapda, Watermät, Kowalsky meg a Vega, Bëlga, Necc Party, Dimmi, Intim Torna Illegál, Anna and the Barbies, Vad Fruttik, Punnany Massif, Cloud 9+, Wellhello, Brunettes Shoot Blondes, Margaret IslandÉdelmann Szófia2019április 25-27.Expo CenterKarib-PENger kalózai (Műszaki és Informatikai Kar)Zoric Szonja2023április 28-30.PENandervölgyiek (Egészségtudományi Kar)2024május 9-11.PENdíts rá! (Közgazdaságtudományi Kar)2025május 1-3.Zsolnay Kulturális NegyedPENdiánok2026április 30-május 2.

Jegyzetek

További információk Facebook oldal YouTube-csatorna Myspace oldal PEN a Fesztportálon

Kapcsolódó szócikkek thumb|150px|jobbra|A PEN 2009 plakátja rajta a fesztivál háziállatával, a rocksertéssel. Pécs kulturális élete Könnyűzene Pécsen

Kategória:Pécsi Tudományegyetem Kategória:Pécs kulturális eseményei Kategória:Felsőoktatási intézmények fesztiváljai