A tigriscápa (Galeocerdo cuvier) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának kékcápaalakúak (Carcharhiniformes) rendjébe, ezen belül a kékcápafélék (Carcharhinidae) családjába tartozó faj. Nemének egyetlen élő képviselője és egyben a típusfaja, amely körülbelül 23 millió éve, az úgynevezett miocén kor elején jelent meg.
Az óceánok és tengerek egyik nagytestű ragadozó hala, melynek hossza akár az öt métert is meghaladhatja. A Föld számos trópusi és mérsékelt övi tengervizében fellelhető, főleg a Csendes-óceán középső részén fekvő szigetek környékén. A tigriscápa a „tigris” elnevezést a testén látható sötét csíkozásokról kapta – hiszen ez a szárazföldi macskafélére emlékeztet. Ezek a csíkok a porcos hal korának előrehaladtával egyre halványabbá, elmosódottabbá válnak.
Magányosan él, általában éjszaka vadászik és az összes húsevőcápa közül neki tulajdonítják a legváltozatosabb étrendet. Táplálékai közé tartoznak a következőek: rákok, csontos halak, úszólábúak, madarak, kalmárok, tengeri teknősök, tengerikígyó-félék, delfinfélék és akár egyéb cápák is. Arról is híres, hogy ember által alkotott, ehetetlen tárgyakat is felfal. A felboncolt példányok gyomrában számos „szemetet” találtak már a kutatók. Habár a tengerek egyik csúcsragadozójának számít, a tigriscápa időnként a kardszárnyú delfin (Orcinus orca) áldozatává válik. A tigriscápát, mivel uszonyaiért ipari mértékben halásszák, továbbá az úgynevezett sporthorgászok is fogják, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) mérsékelten fenyegetett fajnak minősítette.
Neve és rendszertani besorolása Ezt a cápafajt legelőször 1822-ben François Péron és Charles Alexandre Lesueur francia természettudós írta le, illetve nevezte meg. Ők akkor a Squalus cuvier nevet adták az állatnak. 1837-ben Johannes Peter Müller és Friedrich Gustav Jakob Henle német anatómus és természettudós átnevezte a cápát Galeocerdo tigrinus-ra. A Galeocerdo taxonnév a görög galeos (mely magyarul ’cápá’-t jelent) és a latin cerdus (mely a disznók keményebb szőrzetére utal) szavak összevonásából jött létre. A laikusok gyakran „emberevő cápának” nevezik.
A tigriscápa a legnépesebb cáparendnek, az úgynevezett kékcápaalakúaknak (Carcharhiniformes) az egyik tagja. Ebbe a rendbe több mint 270 faj tartozik, köztük a kis macskacápafélék (Scyliorhinidae) és a jellegzetes megjelenésű pörölycápafélék (Sphyrnidae) is. A rend főbb és közös jellemzői a harmadik, védő szemhéj – azaz pislogóhártya -, két hátúszó, egy farok alatti úszó és öt pár kopoltyú. A családján, azaz a kékcápaféléken (Carcharhinidae) belül a tigriscápa a legnagyobb faj. Ebbe a cápacsaládba közepes és nagytestű fajok tartoznak, melyek karcsú testfelépítésűek, de emellett erőteljes úszók. A tigriscápa mellett ebbe a cáparendbe egyéb közismert cápafajok is tartoznak, például a rend névadója, a kékcápa (Prionace glauca), a citromcápa (Negaprion brevirostris) és a bikacápa (Carcharhinus leucas), ami az édesvizekbe is beúszik.
Előfordulása bélyegkép|balra|200px|Erőteljes és áramvonalas testének köszönhetően messzire is el tud vándorolni
A tigriscápa gyakran a partok közelében tartózkodik. A Föld számos részén fellelhető, főleg a trópusi és szubtrópusi vizekben található meg. Elsősorban nomád életmódot folytat; a meleg áramlatokat követve vándorol. A hűvösebb hónapok alatt az Egyenlítőhöz és annak közelébe vándorol. Főleg a korallszirtek melletti mélyebb vizekben tartózkodik, de vadászni bemerészkedik a csatornák sekélyebb vizű részeibe is. A Csendes-óceán nyugati felén elterjedésének északi határa Japán, míg déli határa Új-Zéland. Egy a Karib-térségben megjelölt példány felúszott egészen az Amerikai Egyesült Államokban levő massachusettsi Cape Cod-ig, annak ellenére, hogy a faj elsősorban trópusi cápa. Ez a tigriscápa példány, valószínűleg a meleg Golf-áramlat segítségével jutott el ilyen északra; az Atlanti-óceánban, ami előfordulásának a legészakibb területe a nyári vándorlások idején.
A tigriscápának egyéb állományai találhatók a Mexikói-öböl, Észak-Amerika számos partmenti, valamint Dél-Amerika egyes tengervizeinél. A Karib-tengerben nagyon gyakorinak számít. Más helyek, ahol a tigriscápa megfigyelhető, a következők: Afrika mindkét oldala, továbbá Kína, Hongkong, India, Indonézia és Ausztrália tengervizei.
Egyes példányokat 900 méteres mélységben is megfigyeltek már. Más beszámolók szerint ez a cápa olyan sekély vizekbe is kiúszik, melyek akár túlságosan sekélyek ahhoz, hogy egy ekkora méretű cápát fenntartsanak. Egy újabb kutatás szerint a tigriscápa általában 350 méteres mélységben tartózkodik; emiatt a sekély vízben való jelenléte nem mondható gyakorinak. Ettől eltérően Hawaiiban mindössze 3 méter mély vízben is észrevették; itt a partok közelében gyakran előfordul 6-12 méteres mélységben.
Megjelenése Mérete A tigriscápa hossza átlagosan 3,25–4,25 méter, testtömege átlagosan 385–635 kilogramm. A legnagyobb hímek elérhetik a 4 métert, míg a legnagyobb nőstények meghaladhatják az 5 méteres hosszt és a 900 kilogrammos testtömeget; tehát ennél a fajnál jelen van a nemi kétalakúság. A legnagyobb kifogott nőstény 5,5 méteres és 1524 kilogrammos volt – bár a testtömegét az is befolyásolta, hogy vemhes volt -; ezt a példányt Ausztrália vizeiben találták. Ennél nagyobb példányokról is érkeztek beszámolók, azonban ezek hitelessége megkérdőjelezhető.
A ma élő nagytestű cápák közt, az átlagos méretet véve, a tigriscápa az egyik legnagyobb; nála csak a cetcápa (Rhincodon typus), az óriáscápa (Cetorhinus maximus) és a fehér cápa (Carcharodon carcharias) nagyobb. Az átlagos mérete nagyjából megegyezik a óriásszájú cápáéval (Megachasma pelagios), a Somniosus pacificuséval, a grönlandi cápáéval (Somniosus microcephalus) és a hatkopoltyús szürkecápáéval (Hexanchus griseus); de mivel ezek a cápák nem olyan ismertek, illetve kutatottak, nem lehet tudni, hogy a teljesen kifejlett, esetleg idős példányaik nagyobbak-e vagy sem a tigriscápánál. A nagy pörölycápa (Sphyrna mokarran), ami ugyanabba a cáparendbe tartozik, mint a tigriscápa, körülbelül ugyanakkora, vagy valamivel hosszabb, azonban könnyebb és karcsúbb, mint rokona; ez a kalapácsfejű cápa legfeljebb 580 kilogrammos.
Testfelépítése bélyegkép|balra|200px|Nevét a testén lévő csíkokról és foltokról kapta, amik szárazföldi névrokonára emlékeztetnek
Feje ék alakú, oldalirányban igen kis ellenállást kelt, ezért a cápa fürge fordulatokra képes. A fiatal cápa testén számos függőleges csík és folt található, innen jön a neve is, de az idő előrehaladtával a csíkok elhalványulnak. Bőre, melynek alapszíne a háton kékesszürke vagy világoszöld, míg a hasi részén fehér vagy világossárga, sok ezer apró, éles fogaspikkelyel fedett, melyet a dörzspapírhoz lehet hasonlítani. Az, hogy a háti része sötét és a hasi része világos, az álcázást szolgálja, mivel fentről nézve beleolvad a sötét tengerfenékbe, vagy a mély óceánok homályába, míg alulról nézve a világos hasa összeolvad a felszín világosságával. A mellső úszók hosszúak, ezeket szárnyként tudja mozgatni; velük biztosítja a szükséges felhajtóerőt. A farokúszó nagy felső része gondoskodik a tolóerőről a gyors „hajrához”. A tigriscápa általában teste kígyózó mozdulataival úszik; magasra nyúló hátuszonya forgáspontot képez, így az állat saját tengelye körül villámgyorsan meg tud fordulni. A nagy, olajban gazdag máj megakadályozza a cápa elsüllyedését.
A fogai a hús, a csont és egyéb kemény anyagok, például teknősök páncélzata átharapásához alkalmazkodtak. Mint a legtöbb cápa esetében, a tigriscápánál is folyton cserélődnek a megsérült vagy elhullott fogak. A használatban lévő fogsorai mögött tartalék fogsorok helyezkednek el.
Érzékszervei bélyegkép|jobbra|200px|A bőr felszínén az ampullavégződések sötét pettyezettségnek látszanak
Elektromos érzékelővel ellátott kis mélyedések, úgynevezett Lorenzini-ampullák helyezkednek el a pofáján – főleg az orr tájékán, amelyek lehetővé teszik a cápa számára, hogy zsákmánya legkisebb izommozgását is érzékelje, így a sötétben is pontosan tudja annak helyzetét. A Lorenzini-ampullák mellett másik fontos érzékszervei az úgynevezett oldalvonalak, amelyek – amint megnevezésükben is benne van – testének oldalain helyezkednek el. A testének két oldalán elhelyezkedő egy-egy oldalvonallal a vízben létrejött rezgéseket, alig észrevehető víznyomás-változásokat érzékeli. A Lorenzini-ampulláknak és az oldalvonalaknak segítségével a tigriscápa akár éjszaka, teljes sötétségben is képes vadászni.
A tigriscápa recehártyája (retina) mögött az éjszakai látást segítő fényvisszaverő réteg, az úgynevezett tapetum lucidum helyezkedik el. Ez a réteg lehetőséget ad a szemsejteknek, hogy még egyszer felhasználhassák a fotonokat – a foton elektromágneses sugárzás, a fény elemi részecskéje, legkisebb egysége – a gyenge látási viszonyok idején.
Életmódja A tigriscápa magányos lény, életének nagy részét egyik helyről a másikra vándorolva tölti. Igen kíváncsi természetű, emiatt, mint a fehér cápa is, sok mindenbe beleharap. Gyomrában találtak hulladékokat, köztük műanyag és fémtárgyakat is. Az emberre az egyik legveszedelmesebb cápafaj. Bár a fehér cápát tartják a legveszélyesebb cápának, mert ez a faj támadja meg a legtöbb embert, viszont alig volt közöttük halálos végzetű támadás. Ezzel szemben a tigriscápa sokkal több ember halálát okozza, mint a fehér cápa. A tigriscápa a bikacápa és a fehér cápa mellett, az emberre a három legveszélyesebb cápafaj közé tartozik.
Hogy a természetben a tigriscápa meddig él, nem ismert; feltételezhetően meghaladhatja a 12 évet, azonban van olyan forrás, ami szerint több mint 50 éves kort is megérhet.
Táplálkozása Ez a cápa az óceánok és a tengerek egyik csúcsragadozója, ami egyrészt arról vált híressé, hogy az ember által készített, nem ehető tárgyakat is felfal. A kis tigriscápa főleg csontos halakkal (Osteichthyes), kisebb medúzákkal (Medusozoa), fejlábúakkal (Cephalopoda) és egyéb puhatestűekkel (Mollusca) táplálkozik. Az ivarérettség küszöbén, vagyis amikor eléri a 2,3 méteres hosszúságot, az étlapja jelentősen bővül. Ekkor már nagyobb méretű zsákmányra is szert tehet, többek között: még több halfélére, rákokra (Crustacea), tengeri madarakra, tengerikígyó-félékre (Hydrophiidae), tengeri emlősökre (palackorrú delfinekre (Tursiops), delfinekre (Delphinus), Stenella-fajokra, dugongokra (Dugong dugon) és fülesfókafélékre (Otariidae)), tengeri teknősökre (Chelonioidea) (köztük a három legnagyobb fajra is: kérgesteknős (Dermochelys coriacea), álcserepesteknős (Caretta caretta) és közönséges levesteknős (Chelonia mydas),). A tengeri teknősökre elsősorban a kifejlett tigriscápa vadászik. Ezt a változatos étlapot kifejlett homokpadi cápával (Carcharhinus plumbeus), rájaszerűekkel (Batoidea), valamint akár más cápákkal, de még tigriscápákkal, azaz a fajtársaival is kiegészítheti.
Mivel rendszerint rátámad a delfinekre, eme tengeri emlősök kerülik azokat a helyeket, ahol nagyobb számban élnek tigriscápák. A szóban forgó cápafaj akár sebesült vagy megbetegedett bálnákra is rátámadhat. 2006-ban Hawaii vizeiben megfigyelték, amint egy csapat tigriscápa egy beteg hosszúszárnyú bálnára (Megaptera novaeangliae) támadott, melyet aztán sikeresen meg is öltek. A bálnatetemekből is szokott táplálkozni, ilyenkor nagyobb létszámú csoportokba is verődhet. Egy kutatás alkalmával a biológusok azt is megfigyelték, amint egy bálnatetemből egyszerre fehér cápák és tigriscápák is táplálkoztak.
Onnan lehet tudni, hogy ez a cápa dugonggal is táplálkozik, hogy Ausztrália vizeiben egy tanulmány során 85 tigriscápából 15 példánynak a gyomortartalmában dugongszövet is volt. Továbbá megsebzett, de még élő dugongokon sikertelen tigriscápa támadásának nyomai láthatók. Végül, azokon a helyeken, ahol a tigriscápák nagyobb számban élnek, a dugongok kedvelt zsákmányállatai a sekélyebb vizekbe menekülnek; ezeket a cápák követik, így a dugongoknak és a tigriscápáknak nagyobb az esélye egymással találkozni.