Törökfalu (szerbül Утрине / Utrine) falu Ada községben, Szerbiában, a Vajdaság Észak-bánsági körzetében.

Fekvése Adától 25 km-re nyugatra fekszik.

Története A falu a fennmaradt hagyományok szerint a határőrvidék felszámolása után létesülhetett.

1880. körül az itteni pusztaságot felosztották a Solymossy, Mihalek, Varga és Török családok között, ezután épültek itt az első házak is.

A település a II. világháború után kezdett el fejlődni, de még 1960-ban is csak egyetlen utcája volt, a tagosítás után azonban faluvá fejlődött.

A lakosság legnagyobb része földműveléssel, főleg gabonafélék és ipari növények termesztésével, valamint állattenyésztéssel foglalkozik, ezen belül szarvasmarha- és sertéstenyésztéssel. Az emberek fő jövedelmi forrása a tejtermelésből származik.

Törökfaluhoz tartozik még két kisebb falu is, Valkaisor és Völgypart.

A helyi iskola az adai Cseh Károly iskola kihelyezett tagozata, átlagosan 112 tanulója van. Évente kb. 12-13-an iratkoznak be az iskolába. Az iskola mellett van még egy óvoda is. A falunak van egy földművelő szövetkezete, önkéntes tűzoltósága, egészségháza, boltjai, mezőgazdasági patikája és egy üzemanyag-feltöltőállomása.

Népesség Demográfiai változások

Etnikai összetétel Nemzetiség Szám % Magyarok 1012 97,49 Szerbek 9 0,86 Cigányok 7 0,67 Jugoszlávok 3 0,28 Albánok 1 0,09

Nevezetességek Római katolikus temploma - 1972-ben épült Szent Gellért tiszteletére

Testvérvárosok Sármellék

Bogyiszló

Jegyzetek

Külső hivatkozások Törökfalu - A Vajdaság települései és címerei

Kategória:Az Észak-bánsági körzet települései