Dombó (szerbül Раковац / Rakovac) falu Szerbiában, a Vajdaságban, a Dél-bácskai körzetben, Belcsény községben.

Története Dombó nevét 1237-ben említi először oklevél a IV. Béla király által alapított bélakúti (péterváradi) apátság javai között. A dokumentum a dombói kolostort az apátsággal szomszédos birtokként említi. Itt állt a 13. és a 14. században a Szent György tiszteletére emeltetett bebcés apátság, a források azonban a Boldogságos Szűzről elnevezett templomról is szólnak, amiből következtethetően, női bencés kolostor is létezett ezen a helyen.

Az itt végzett ásatások során a római korból való épületek alapjai is a felszínre kerültek, melyek köveit a háromhajós bazilika és a gótikus templom építésekor használták fel.

A dombói várról 1473-ből maradt fenn feljegyzés,többek között arról is, hogy a dombói várnagyok Csőregen hatalmaskodtak. Dombó ebben az időben már a szerémi püspökség fennhatósága alá tartozott, és valószínűleg ekkoriban építették át a kolostort várrá, és a nyugati oldalon ekkor épülhetett a kis kaputorony is. A vár virágzása a török időkig tartott.

Népesség Demográfiai változások

Etnikai összetétel Nemzetiség Szám % Szerbek 1700 85,47 Jugoszlávok 71 3,56 Magyarok 44 2,21 Horvátok 42 2,11 Muzulmánok 22 1,10 Montenegróiak 15 0,75 Szlovákok 11 0,55 Szlovének 9 0,45 Ukránok 7 0,35 Románok 4 0,20 Macedónok 3 0,15 Oroszok 2 0,10 Bunyevácok 2 0,10 Bolgárok 2 0,07 Ruszinok 1 0,05 Cigányok 1 0,05 Németek 1 0,05 Egyéb/Ismeretlen

Jegyzetek

https://rakovac.rs/hu/ Kategória:A Dél-bácskai körzet települései