Arn Gréta (Budapest, 1979. április 13. –) magyar hivatásos teniszezőnő, olimpikon, 2011-ben az év magyar teniszezőnője, magyar bajnok (2019).
1997–2014, majd két éves kihagyás után 2017–2021 között versenyzett a profik között. Karrierje során kétszer nyert egyéniben WTA-tornát, emellett öt egyéni és négy páros ITF-tornagyőzelmet mondhat magáénak. Első WTA-tornagyőzelmét 2007. május 6–án szerezte meg az Estoril Openen Portugáliában, a másodikat 2011. január 8-án az ASB Classicon az új-zélandi Aucklandben. Pályafutása legjobb világranglista-helyezése egyéniben a negyvenedik volt, ezt 2011 májusában érte el, prosban a 175. helyig jutott 2000. december 4-én.
2019-ben országos fedettpályás magyar bajnokságot nyert.
2021 márciusában jelentette be, hogy másodszor is, ezúttal végleg befejezi aktív profi teniszpályafutását. Visszavonulása után Svájcban belsőépítészettel foglalkozik.
Pályafutása Budapesten kezdett el teniszezni, ahol szülei is éltek. Német származású édesapja révén felvehette a német állampolgárságot is, s amikor a munka Németországba szólította a szülőket, ő is egy német csapathoz került, és német színekben vett részt a versenyeken. Németországban U16-os bajnok lett. 2007 őszén azonban meghívást kapott a magyar teniszválogatottba, amelynek eleget is tett, így 2008. január 1-től magyar színekben versenyzett. A teniszezőnő az alábbiakat nyilatkozta ekkor: "Jó pár éve megfordult a fejemben, hogy a magyar csapatban játsszak, hiszen 3-4 éve, ha időm engedi, a magyar csapatbajnokságban is elindulok. Úgy érzem, több bennem a magyar, mint a német, ezért annak ellenére, hogy ranglistám alapján a német csapatba is be tudnék talán kerülni, én a magyart választottam és mivel minden adott a szereplésemhez, így boldogan képviselem majd Magyarországot a Fed-kupában."Németországból erősített nőitenisz-csapatunk [origo], 2007. szeptember 28. (Hozzáférés: 2011. június 8.) A Szávay Ágnessel is felálló csapatban végül az ötödik helyet szerezték meg csoportjukban.2008, Fed Cup Results, Group I A Fed-kupa honlapja (Hozzáférés: 2011. június 8.)
Első tornagyőzelmét 2007 májusában – tehát még német színekben versenyezve – a portugáliai Estorilban, egy Tier IV-es kategóriájú versenyen szerezte meg, ahol a selejtezőből verekedte fel magát a főtáblára. A verseny előtt a világranglista 176. helyén állt, ezzel ő volt 2007 legalacsonyabb világranglista-helyezésű WTA-tornagyőztese. A döntőbe vezető úton többek között a későbbi világelső dán Caroline Wozniackit győzte le, aki akkoriban még a ranglista 120. helyét foglalta el. A döntőben az óriási tehetségnek tartott, a ranglista 68. helyén álló fehérorosz Viktorija Azaranka ellen diadalmaskodott három játszmában. A döntő szettben két mérkőzéslabdát is hárított, és végül a rövidítésben nyert. Greta The Great Conquers Estoril A Sony Ericsson WTA Tour hivatalos hírlevele, 2007. május 7. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
Második WTA-tornagyőzelmét az Aucklandben rendezett kemény pályás International versenyen szerezte meg 2011. január 8-án. A döntőben az akkor a világranglista 23. helyén álló címvédő belga Yanina Wickmayert múlta felül 6–3, 6–3 arányban.Arn Gréta Auckland bajnoka Sport Géza, 2011. január 8.(Hozzáférés: 2011. június 8.)Szenzáció! Arn nyerte az aucklandi WTA-tornát Nemzeti Sport Online, 2011. január 8. Győzelemhez vezető útja során többek között a korábbi világelső orosz Marija Sarapovát is le tudta győzni 6–2, 7–5-re.Tenisz: Arn Gréta két játszmában legyőzte Marija Sarapovát Nemzeti Sport Online, 2011. január 6. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
Magyarország képviseletében vett részt a 2008-as pekingi olimpia női páros teniszversenyén, ahol Szávay Ágnessel párban indult.
Utolsó jelentős versenye a 2013-as wimbledoni teniszbajnokság volt, ahol a selejtező 1. körében búcsúzott. 2014 januárjában jelentette be visszavonulását az élversenyektől.
2017-ben ismét ütőt ragadott és újrakezdte karrierjét. Szeptemberben Balatonbogláron döntőt játszhatott, melyet a szlovén Polona Hercog ellen 1-6, 2-6-ra még elvesztett. Októberben a kanadai Saguenayben megrendezett ITF-versenyt azonban már sikerült megnyernie, a döntőben a holland Bibiane Schoofst 6-1, 6-2 arányban felülmúlva.
WTA-döntői Egyéni Győzelmek (2) Összesítés Grand Slam-torna (0)Tier I (0) Premier Mandatory* (0)Tier II (0) Premier Five* (0)Tier III (0) Premier* (0)Tier IV (1) International* (1)Tier V (0) *: 2009-től megváltoztak a tornák típusai. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés. DátumTornaBorításEllenfél a döntőbenDöntő eredménye 1. 2007. május 6. Estoril Open, Estoril Salak Viktorija Azaranka 2–6, 6–1, 7–6(3) 2. 2011. január 8. ASB Classic, Auckland Kemény Yanina Wickmayer 6–3, 6–3
ITF-döntői Egyéni: 9 (5–4) $100,000 torna $75,000 torna $50,000 torna $25,000 torna $10,000 torna EredményNo.DátumTornaBorításEllenfélEredményGyőztes 1. 1997. november 2. Stockholm Szőnyeg (f) Athina Briegel 6–2, 6–3Győztes 2. 1999. október 3. Glasgow Szőnyeg (f) Manisa Malhótra az ellenfél visszalépettGyőztes 3. 2004. augusztus 1. Bad Saulgau Salak Tanja Ostertag 6–4, 6–2Döntős 1. 2005. szeptember 21. Glasgow Kemény (f) Kristina Barrois 3–6, 6–3, 4–6Döntős 2. 2005. november 15 Nuriootpa Kemény (f) Anastasia Rodionova 3–6, 1–6Győztes 4. 2006. január 22. Fort Walton Beach Kemény Valentina Sassi 7–5, 6–2Döntős 3. 2007. április 3. Pelham Salak Gallovits-Hall Edina 3–6, 5–7Döntős 4. 2017. szeptember 10. Balatonboglár Salak Polona Hercog 1–6, 2–6Győztes 5. 2017. október 29. Saguenay Kemény (fedett) Bibiane Schoofs 6–1, 6–2
Páros: 13 (4–9) Díjazás $100,000 torna $75,000 torna $50,000 torna $25,000 torna $10,000 torna EredményNo.DátumTornaBorításPartnerEllenfelekEredményGyőztes 1. 1998. szeptember 14. Biograd, Horvátország Salak Lana Miholcek Diane Asensio Mervana Jugić-Salkić 6–3, 6–2Döntős 1. 1998. november 16. Biel, Svájc Kemény (f) Miskolczi Katalin Dája Bedáňová Lydia Steinbach 2–6, 1–6Döntős 2. 1999. április 5. Makarska, Horvátország Salak Mandula Petra Gabriela Chmelinová Olga Vymetálková 6–0, 3–6, 6–7(3)Döntős 3. 1999. augusztus 23. Hechingen, Németország Salak Molnár Eszter Jennifer Tinnacher Maria Wolfbrandt 4–6, 3–6Döntős 4. 1999. október 3. Glasgow, Egyesült Királyság Szőnyeg (f) Manisha Malhotra Lizzie Jelfs Karen Nugent játék nélkülGyőztes 2. 2000. március 6. Hajkou, Kína Kemény Julie Pullin Chae Kyung-yee Ryoko Takemura 7–5, 6–4Döntős 5. 2001. július 3. Vaihingen, Németország Salak Amanda Grahame Dája Bedáňová Eva Martincová 6–0, 3–6, 3–6Döntős 6. 2004. október 3. Nantes, Franciaország Kemény (f) Kuti Kis Rita Iryna Brémond Taccjana Uvarova 4–6, 6–4, 6–7(5)Döntős 7. 2005. április 3. Róma, Olaszország Salak Janette Bejlková Adriana González Peñas Romina Oprandi 3–6, 3–6Győztes 3. 2005. november 13. Port Pirie, Ausztrália Kemény Sunitha Rao Monique Adamczak Christina Horiatopoulos 6–4, 3–6, 6–2Győztes 4. 2005. november 19. Nuriootpa, Ausztrália Kemény Anastasia Rodionova Casey Dellacqua Trudi Musgrave 6–4, 1–6, 7–5Döntős 8. 2005. november 27.Mount Gambier, Ausztrália Kemény Anastasia Rodionova Ryoko Fuda Sunitha Rao 1–6, feladtákDöntős 9. 2005. december 10. Přerov, Csehország Szőnyeg (f) Margit Rüütel Lucie Hradecká Gabriela Chmelinová 6–3, 4–6, 4–6
Év végi világranglista-helyezései Év 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014–2016 2017 2018 2019 2020 Egyéni 701. 494. 460. 428. 322. 147. 118. 91. 299. 351. 476. 186. 118. 160. 231. 88. 64. 115. 398. – 304. 504. 390. 434. Páros – – 1327. 846. 1068. 248. 295. 682. 813. 471. – 207. 985. – – – 1131 1123. – – – – 1172. 1231.
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:Magyar női teniszezők Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek